Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-03-03 / 10. szám
„Le a fegyverekkel! 30 ÉVVEL EZELŐTT, FEBRUÁR 21-ÉN TARTOTTA _________ ELSŐ TANÁCSKOZÁSÁT A BÉKE VILÁGTANÁCS Berta Kinská-Suttner volt az első nő, akit Nobel-békedijjal tüntettek ki 1905- ben; ő volt az, aki vitába szállt Alfred Nobellel; ő volt az, aki először kimondta, hogy „a huszadik századnak választania kell majd a háború és az élet között". Berta Sofia Felicitas Kinská a prágai Kinsky-palota mellékszárnyában született az arisztokrata család egyik elszegényedett ágának sarjaként. Bár származásának megfelelő nevelést kapott — nyelveket, zongorázni és énekelni tanult, tanárai nagyszerű operaénekesnői pályát jósoltak neki -, érdeklődése másfelé fordult. Darwin műveit olvasta, Spencert, a filozófust, Bucklet, a történészt és a materialista Haeckelt. Egy ideig Tolsztoj hatása alá került, találkozása Alfred Nobellel minden irodalmi élményénél nagyobb hatással volt rá. A svéd fizikus - a technika mindenhatóságába vetett hitével - úgy vélte, hogy a békét egy olyan rettenetes fegyver feltalálása biztosítaná, amely egyszerűen lehetetlenné tenne mindenfajta hadviselést. Berta ettől fogva úgy tekintett minden háborúra, mint „az emberiség őskorának barbár csökevényére". TUDÁSSZOMJ ÉS ROMANTIKA Berta Kinskát tudásszomja arra késztette, hogy elhagyja a szülői házat, s nevelőnői állásba lépjen a bécsi Suttner családnál. Ez a félig-meddig baráti, félig - meddig munkaviszony nem tartott sokáig. Rövidesen titokban férjhez ment védencei bátyjához, Artur Gundakar Suttner báróhoz. Amikor a romantikus házasságkötés kiderült, óriási botrány lett belőle. A fiatal pár jobbnak látta, ha egy időre valahova „eltűnnek". Kilenc boldog évet töltöttek a Kaukázusban, itt kezdték meg mindketten irodalmi tevékenységüket, és ahogy Berta emlékirataiban írja: „Olyan helyet vívtunk ki magunknak az irodalomban, amely nemcsak a megélhetésünket biztosította, hanem elismerést is hozott. A kritika dicsérő hangon szólt rólunk, a szerkesztők cikkekért, a kiadók újajíb és újabb kéziratokért ostromoltak bennünket." A bécsi liberális folyóirat, a Neue Fceie Presse folyamatosan közölte írásaikat, kaukázusi karcolataikat, novelláikat és elbeszéléseiket, tárcáikat. Artur Suttner az 1877- 1878-as orosz—török háború haditudósítójaként gyarapította irodalmi babérait, felesége pedig „A lélek leltára" című esszégyűjteményével, amelyben kifejtette nézeteit az élet ezernyi területéről. Rusztavellí eposzát, „A tigrisbőrös lovag"-ot közösen fordították le. A „NÉVTELEN' 1884-ben visszatértek Ausztriába. Sokat utaztak; Berta Párizsban ismét találkozott Alfred Nobellel, ismét vitába szállt vele. Itt, a „világ fővárosában" szerzett tudomást arról, hogy Londonban létezik egy Nemzetközi Béketársaság, s ez olyan nemzeközi bíróság létrehozásán fáradozik, amely a nemzetek közötti konfliktusokat lenne hivatott megoldani, megakadályozandó mindennemű háborúskodást. Ez fellelkesítette. Ebben a hangulatban irta meg - névtelenül - „A gépkor" (Das Maschinenzeitalter, 1887) című könyvét. A névtelenség homályába burkolózó szerző ékesszólón hirdette a nők emancipációját - de a legélesebben a militarizmust, az akkori politikát támadta: „A militarizmus terjesztése és kibontakoztatása a gépek korában olyan fénykorát érte el, mint az egyház hatalma a középkorban. Ennek a fokozódó fegyvercsörgető, fegyverkező értelmetlenségnek a bukása elkerülhetetlen. Minden gazdagságunk, az emberiség .minden ereje, az egész élet mintha csak egyetlen cél - a megsemmisítés - felé igyekezne; ilyen rendszernek végül vagy az emberiséget, vagy önmagát kell elpusztítania." „A gépkor" nagy visszhangot, sőt szenzációt keltett. Az akkor legtekintélyesebb lapok a legnagyobb elismerés hangján szóltak a könyvről, egyúttal a szerzőjét is keresték - a kor legnevesebb filozófusai között . . . Jellemző, hogy az ismerősök, barátok óva intették Bertát a könyvtől. mert az nem neki való ..! Ez a furcsa paradoxon újabb alkotásra ösztönözte. Ezúttal regényt irt, önéletrajzi elemekkel átszőve, „Le a fegyverekkel!" cimen. Hősnője, Martha, kifejti a háborús konfliktusokra vonatkozó nézeteit, nevezetesen az 1866-os porosz-osztrák és az 1870-es porosz-francia háborúról. Martha katonatiszt férje önként kilép a hadseregből és életét a béke ügyének szenteli: „Mindaddig, amíg embermilliók nem vállalják a béke tartós szolgálatát, addig, amíg a háborúk évezredes erődje romokban nem hever, saját védőitől is elárulván." Ez a könyv távolról Sem nevezhető irodalmi mesterműnek, jellegzetes tézisregény érzelmektől áthatott fekete-fehér szereplőkkel, de alapgondolata az olvasók ezreit mozgatta meg, bírta gondolkodásra. Szerzőjét szinte elárasztották a lelkes, egyetértő levelek; persze a gúnyolódok sem hiányozhattak. Ugyanakkor tábornokok és katonaszakértők sem voltak restek bírálni és erélyesen támadni a regényt, ami csak azt bizonyította, hogy írója elevenbe talált. A BÉKEHARCOS________ Ez a „dicsőség" azt is jelentette, hogy Berta Suttner állandóan úton volt és lázas szervezkedéssel teltek napjai. Bécsben megalakította az Osztrák Béketársaságot — ehhez az Osztrák-Magyar Monarchiában jó adag bátorság és harci kedv szükségeltetett -, melynek elnökévé is választották. Rómában 1981-ben megalakult a Nemzetközi Békeiroda, Berta Suttner ekkor minden erejével szorgalmazta a nemzetközi béketörvényszék létrehozását a háborúk végleges elkerülése céljából. Hogy ilyesmi megvalósuljon, azt még a pacifista Alfred Nobel sem hitte, úgy vélekedett, már az is sokat jelentene, ha a háborúk borzalmait a nemzetközi jog alkalmazásával lehetne enyhíteni. Ezzel szemben Berta Suttner mélyen meg volt győződve, hogy Nobel dinamitja és a további robbanóanyagok máris választás elé állították az emberiséget: vagy megakadályozza a háborúkat, vagy belenyugszik, hogy történelmének végéhez érkezett. S bár nem tudta teljesen meggyőzni Alfred Nobelt, az 1893-ban mégis úgy döntött, hogy alapítványt létesít a béketörekvések díjazására. Tulajdonképpen ezzel kezdődött a Nobel-díjak története . . . Berta Suttnert odaadó barátok vették körül, közéjük tartozott Henri Dunant, a Vöröskereszt megalapítója, Björnstjerne Björnson, norvég író, A. Fried, a békemozgalmak későbbi történész krónikása. Világszerte nagy reményeket ébresztett II. Miklós cár, amikor 1899-ben egy leszerelési konferencia összehívását javasolta. De a küldöttek, akik a hágai Ridderzaaleban jöttek össze, javarészt hadvezérekből és katonai szakértőkből álltak. Sok mindenről tanácskoztak, a legkevesebbet a békéről. Az eredmény sem volt világraszóló: mindössze a katonai nemzetközi jog elveinek újrafogalmazásában értek el némi haladást. Berta Suttnert azonban, aki a tanácskozás ideje alatt ki sem mozdult Hágából, ez nem elégítette ki. Még többet vállalt a béke szolgálatában, férje-munkatársa halála sem zökkentette ki iramából. Űjabb regényeket írt, de egyik sem hozott olyan sikert, mint a „Le a fegyverekkel!". Nem volt békekongresszus, amelyen ne szólalt volna föl, és nem riadt vissza attól sem, hogy előadássorozatot tartson az Egyesült Államokban, ahol Theodor Roosevelt elnök is fogadta. 1905-ben ő volt az első, akinek odaítélték a Nobel-békedíjat. VÁLASZTANI KELL... Két évvel később ismét nemzetközi konferenciát hívtak össze Hágában. Előestéjén Berta Suttner erélyesen figyelmezteti: a háborúk bárminő „humanizálása" kiáltó ellentmondás, s hogy a huszadik századnak választania kell majd a háborúk és az élet között. Tevékenysége azonban nemcsak szónoklatokban merült ki; az ő javaslatára Andrew Carnegie, amerikai milliomos tízmillió dolláros alapítványt létesített, amiből felépíttette Hágában a Békepalotát (Vredenspaleis), a békemozgalom központját, melyben helyet kapott a nemzetközi béketörvényszék is. Ezután Berta Suttner még egy amerikai körútra vállalkozott, előadásokat tartott az Egyesült Éllamok több városában és a Berkley Egyetemen. Hazatérte után résztvett a Békepalota felavatásán, amely furcsa stílusával még ma is dísze Hágának. Iparkodásának, életművének zátonyra futását — az első világháborút - Berta Suttner már nem élte meg. A sors kegyes volt hozzá: 1914. június 20-án, közvetlenül a háború kitörése előtt halt meg. A prágai Óvárosi téren, a Kinsky-palotán ezidáig még emléktábla sem hirdeti, hogy élt, s hogy életét a béke ügyének szentelte. Feldolgozta: LANG ÉVA
