Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-02-24 / 9. szám
Kuckó KIRÁLYFI ES A FELESÉGE Egy királyfinak szándéka volt egy igen szép lányt elvenni. Neki nem kellett gazdag családból, csak hogy szép és okos legyen. Elment tehát megnézni az országokat, hogy egy szép lányra találjon. Amint hallották, hogy az ifjú király utazik, mindenütt kivonultak tiszteletére. Egy faluban talált is egy szép leányra, aki a legszegényebb volt a faluban. Éppen a gulyás lánya volt. Azt mondta a leányzó: — Hogy menjek én Felségedhez, mikor olyan sze-' gény vagyok? — Ne gondolj te azzal — feleli a király —, csak jöjj el hozzám oly feltétellel, hogy sohasem szólsz ellenemre. Minden megtörtént. Nem is szólt sohasem ellenére a királynak, csak éppen akkor, mikor egypár paraszt utazott arra. Ez így esett: Egyik paraszt ökörrel utazott, a másik lóval. A lónak az első állomáson egy éjjel csikója lett, és a csikó elment reggel az ökör után. Az ökrös ember nem akarta visszaadni. Azért a másik ember elment panaszra a királyhoz. A király azt ítélte, azé a csikó, aki után ment. Így hát a lovas embernek tüstént távoznia kellett. De a királyné, aki akkor a kertben hintázott, azonnal utána ment, és azt mondta neki: — Te szegény ember, a király majd elmegy az erdőbe vadászni, te meg vigyél magaddal egy hálót. és tedd egy tuskóhoz — és még egyebet is mondott neki. Az ember megtette. A király, amint vadászni ment, meglátta, és megkérdezte, hogy mit csinál. — Halászok — mondja a szegény ember. — Hogy lehet a tuskónak hala? — kérdezte a király. Erre azt feleli az ember: — Úgy lehet a tuskónak hala. mint az ökörnek kiscsikója. Mindjárt gondolta a király, hogy a felesége biztatta fel az embert. Azért elmegy, és azt mondja a feleségének, ki akkor a tornácon ült, hogy távozzék a házától és menjen vissza apjához, a gulyáshoz. A királyné azt mondja: — Hát mit adsz nekem, édes királyom, emlékül, hogy eddig veled éltem? — Amit akarsz, ami neked legkedvesebb, azt adom neked — feleli a király. A királyné valami szert adott férjének az italába, amitől az elaludt. Akkor megparancsolta a kocsisnak, hogy fogjon be. A királyt is feltették a kocsira, s elvitték a királyné apjához, a gulyáshoz. Mikor a király felébredt, kérdezte, hogy hol van. Hogy miért hozták ide. A felesége ezt válaszolta: — Én hoztalak ide, mert ma_gad mondtad, hogy azt hozzam magammal, mi nekem a legkedvesebb: azért téged hoztalak ide. A királynak ez nagyon megtetszett, visszavitte a feleségét, és holtig élt vele. Alszik a hóban a hegy, a völgy; hallgat az erdő, hallgat a föld. Egyszerre mégis rezzen a táj: SZABÓ LŐRINC NYITNIKÉK (részlet) hármat fütyül egy kis madár. Háromszor hármat lüktet dala, vígan, szaporán, mint éles fuvola. Nyitni kék, fütyüli, nyitni kék, szívnek és tavasznak nyílni kék! Nyitni, de — nyitni, de — nyitni kék! Fütyülöm én is énekét. KEDVES GYEREKEK! Höl volt, hol nem volt, hetedhét nagyvároson is túl, volt egy kisváros. Ebben a kisvárosban nagyon sok. emeletes ház állt. Az egyikben lakott a Kisfiú és a Kislány, akik nagyon szerették a játékokat. Amikor egyik este lefeküdtek. Játékországról álmodtak. Mégpedig Játékország legszebb és legnagyobb játékboltjáról. Rengeteg szebbnél szebb játék állt itt a polcokon. Ök éppen ebbe a csodálatos boltba tévedtek be. Csak ámultak, bámultak, mert ilyen ragyogó, csillogó-villogó csodát még ébren nem láttak. Nem tudták, hová nézzenek, azt hitték, káprázik a szemük. A legszebbeket — a Kisfiú egy szekeret húzó lovacskát, amelyik bólogatott a fejével. kopogott patkóival, a Kislány pedig egy bölcsőben ringó, mindig nevető bábát — magukkal vitték. Boldogan lefeküdtek, párnájuk mellé tették fT^TTTi a játékaikat. Reggelre kelve, amikor kidörzsölték az álmot szemükből, csodálkozva látták, hogy a lovasszekér és a bölcsőben ringó baba már ébren van. — Mit kivánsz, kis gazdám? — szólalt meg a lovacska. — Hipp, hopp, ott legyek, ahol én akarok. Vigyél Játékországba! — kérte a Kisfiú. Fölültek a szekérre, a lovacska táltos paripává változott, és újra Játékországban voltak. A bölcsőben ringó baba Tündérkirálynővé változott, varázspálcájával a levegőbe suhintott háromszor: — Csiribí. csiribá, Játékország lakói, teremjetek a Kisfiú és a Kislány szobájában. — Lett is nagy csodálkozás, amikor reggel Anyu ébreszteni indult csemetéit! A sok játéktól alig tudott belépni szobájukba. S a gyerekek? Még tán most is játszanak, ha föl nem ébredtek. Ilyennek álmodta a Kisfiú és a Kislány Álomvásárát Oravec Mária, perbenyíki (Pribeník) 5. osztályos tanuló. S mivel mi nem jártunk Játékországban, a meséért könyvet küldünk jutalmul. Ugyancsak könyvvel jutalmazzuk Molnár Éva hetedikes tanuló rajzát, melyet a Füleki (Fifakovo) Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola pedagógusa, Szilényi Ida küldött Kuckónk címére.
