Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-02-24 / 9. szám
VITA JOGI TANÁCSADÓ NÉGYSZEMKÖZT Micsoda igények! Nem tudom, ki hogy van vele, de kissé idegesít ez a nagy rongyrázás a szalagavatókkal. Volt nekünk is, de ki sem meri mondani az ember, hogy csak úgy, az iskolában, néhány szendvics, üdítők, egy szál zongora és iskolát majd szétvető jókedv kíséretében. Hogy elegánsak voltunk-e, ki tudja? Fiatalok voltunk, gondtalanul vidámak — nyakunkon az érettségivel, de akkor ki gondolt vele? Nem akarok ..bezzeg a mi időnkben”-t emlegetni, de azért... a fényesebbnél fényesebb éttermekben, kávéhazakban a kor telik-rá szellemében; a tetőtöl-talpig gála maga megéri a pénzét! Hát még a fényes terem, meg pohárköszöntős pohár, a vacsora meg a zenekar ára! Hallottam valamit rebesgetni, hogy elrendelik az illetékesek a „szerényebb kereteket”, de sajnos, az idei iskolaévben érőkre még semmiféle rendelet nem vonatkozott. így maradt a fényűzés, a szülő nem kicsi különkiadása. A hangulat nem ettől lett ilyen vagy olyan — de más nem lehetett ilyen körülmények között sem, mint a „sok évi átlag”. ..Telik rá” — igaz. De amiből erre telt — nem lenne jobb befektetés könyvre, lemezre fordítani annak legalább a fölét? Talán maradandóbb hasznát látná az érettségiző, akinek remélhetőleg érett korában is kedve lesz olvasni, még akkor is, ha a szalagavatói pompa fényét rég elfelejti!? V. T. NEM IS TUDOM... Azt mondják, a magyar férfiak többsége önző. Hát... nem is tudom. Mert — kérdem én — van-e még egy olyan ország, ahol a férfiak azért fizetnek pénzt egy nőnek, amiért az valaki mással bújik ágyba? Márpedig nálunk így van ez ne tagadjuk. Legalábbis a menyasszonytánc alkalmával. TÍMÁR GYÖRGY SZERETNÉK RÁTALÁLNI Huszonöt éves, 176 cm magas, barna hajú fiatalember ezúton szeretne megismerkedni becsületes lánnyal huszonöt éves korig, akivel megoszthatná örömét és bánatát. Fényképes leveleket vár. Jelige: ..Egyedül nehéz" * * * Harmincéves, 162 cm magas, barna hajú lány kisebb testi hibával ezúton szeretne megismerkedni hasonló sorsú fiatalemberrel harmincöt éves korig, aki szeretetre és megértésre vágyik, úgy mint ő. Jelige; „Találkozás" * * * Magyarországi harmincéves érettségizett lány ezúton szeretne korban hozzáillő, nőtlen, komoly életfelfogású szlovákiai fiatalemberrel levelezni, megismerkedni. Kalandra nem vágyik. Jelige: „Azálta“ A házastársak vagyonjoga Amint már e sorozatunk bevezető részében említettük, a házastársak vagyonjogát nem a családjogi törvény, hanem a Polgárjogi Törvénykönyvnek a házastársak hányadnélküli közös tulajdonáról szóló rendelkezései szabályozzák. Ezek a rendelkezések abból az alapelvből indulnak ki. hogy a házasság tartama alatt mindkét fél a munkájával, képességei és tehetsége szerint egyenlő mértékben járul hozzá a család anyagi létalapjának biztosításához, és az ehhez szükséges anyagi eszközök előteremtéséhez. A rendezett házasságban ugyanis a család társadalmi szerepének és céljának megfelelően a közös háztartás szükségleteinek kielégítésére, a gyermekek rendes nevelésére és ellátására szolgáló anyagi eszközök az egész család javát szolgálják, tekintet nélkül arra, hogy melyik házasfél munkájából származnak. A házastársak ún. hányadnélküli közös tulajdonába tartoznak mindazok az értékek, vagyontárgyak, amelyeket a házasság tartama alatt bármelyikük szerzett, kivéve azokat, amelyeket ajándék vagy örökség címén kapott. Az ajándék vagy örökség révén szerzett vagyontárgy ugyanis nem a házastárs munkájának eredménye, így ez nem is válik a házastársak közös vagyonúvá, hanem az illető házastárs külön vagyonát képezi, amellyel önállóan és szabadon rendelkezik. A házastársak közös vagyonába tartozó tárgyak például az ingóságok (lakásberendezés, bútor, gépkocsi), az ingatlanok (családi ház, garázs, hétvégi üdülő, építőtelek, kert), valamint a megtakarított pénz (készpénz vagy betétkönyv). Azok a tárgyak azonban, amelyek csak az egyik házastárs személyes szükségleteinek kielégítésére szolgálnak (pl. ruházat, személyes ékszerek) vagv a hivatása gyakorlásához szükséges felszerelési tárgyak (orvosi, mérnöki műszerek, szakkönyvek, zenészek. művészek hangszerei és munkaeszközei, jogosult kisiparos vagy karbantartó vállalkozó szerszámai. munkagépei stb.) nem képezik a házastársak közös tulajdonát, hanem csak az illető házastárs külön, egyéni tulajdonában vannak. Ha azonban olyan különösen értékes dolgokról van szó, amelyeket értékbefektetés céljából vettek (drága ékszerek, értékes bundák, szőrmék, bélyegvagy éremgyűjtemény), ezek is a közös vagyonba tartoznak. A közös tulajdonba tartozó vagyonnal a házasfelek csak közösen rendelkezhetnek. Közösen használják, közösen gondoskodnak róla, s közösen fedezik a használatukkal, karbantartásukkal járó kiadásokat is. A mindennapi életben szokásos rendelkezéseket, a szokásos ún. folyó ügyeket a közös vagyont illetően is mindegyik házasfél önállóan intézheti, nem szükséges ehhez a másik fél beleegyezése. Az ezeken túlmenő rendelkezésekhez, amelyek a tárgyak állagát illetik (például értékesebb tárgyak eladása, elajándékozása), mindkettőjük beleegyezése szükséges. Enélkül az ilyen rendelkezés jogilag érvénytelen. Így például a közös gépkocsit vagy lakásberendezési tárgyat (festményt, rádiót, televíziós készüléket, mosógépet stb.) csak közös megegyezéssel adhatják el vagy ajándékozhatják el. A közös tulajdont képező ingatlannal való rendelkezéshez is mindkettőjük beleegyezése szükséges. Dr. BERTHA GfiZA Kedves B. I.-né! Azt hiszem, nagyon rosszul Ítéli meg az unokatestvérét. Azzal vádolja, hogy sznob, mert autójuk i'an, remekül berendezett lakásuk, jól öltözködnek és így toi'ább. Mert mi mások lehetnének, ha nekik telik, „nekünk meg nemhogy autóra nincs, de kopott a lakásunk ... mi egyszerű emberek vagyunk, ők meg...” Ha valakinek harmonikus a családi élete, jólnevelt és tehetséges gyerekei vannak, arra nemigen szokás rámondani, hogy sznob; de ha valakinek ráadásul még van is valamije, vitte t'alamire, arra sokan kiáltanak kigyótbékát, a legtöbbször azok, akik maguk nem tudnak beosztással, takarékosan élni. Attól tartok, ön ezek közé tartozik. Gondolja meg: lehet-e csak azért kispolgáriságot emlegetni, mert valaki szereti a szépet, szép dolgokkal veszi körül magát, hogy kellemesebbé, kényelmesebbé tegye az életét? Ma már ki botránkozik meg azon, hogy a szocialista munka hőse kozmetikushoz jár, divatlapból öltözködik?! Mondhatnám úgy is: ma már megengedhetjük magunknak, hogy szépen öltözzünk, szórakozzunk, ha örömet szerez, együnk, utazzunk; ha addig nyújtózunk, ameddig a takarónk- ér. Ezért senki sem vádolható sznobizmussal, kispolgárisággal. Az ésszerű és erkölcsi határokat túllépőket már okkal illeti a bírálat. Hadd példázzak én is. Sznob az, akifiek három gyereke van, a felesége otthon, egy fizetésből élnek, közel a természethez, de nekik autó kell, akkor is, ha beleszakadnak, ha a gyerekeik csak hírből ismerik nyáron a fagylaltot. Nem sznob viszont ugyanez a család, ha egy túlzsúfolt lakótelepen él — életeleme a természet, de három kisgyerekkel messze a vonat, körülményes az utazás — ezért hát autót vesz, akár kölcsönre is. Hajlamosak vagyunk rá, hogy összetéveszszük a dolgokat, az iparkodó embereket a rongyrázókkal. a harácsolókkal. Árgus szemmel lessük másoknál azt is, ami természetes. Lopkodást feltételezünk mondjuk takarékosság esetében. Es csendben vagyunk ott, ahol ribilliót kellene csapnunk. Unokatestvére esetében nem használja-e ön is a rosszabbik szemüvegét? Azt, amelyikkel irigykedve nézi, hogy más jobban tud gazdálkodni, okosabban használja fel a megkeresett pénzt? Persze, nehéz beismerni, hogy nem mi vagyunk ilyenek, hanem „mások”__ Lehet, hogy tévesen értelmezi a sznobizmust. Segítek: ez előkelősködés és önámítás is egyben. Nagyképűség, mert meg akarok szerezni valamit, ami után nem is nagyon vágyódom, nincs is rá nagy szükségem, de azt hiszem — ez az önámítás — általa több leszek, nagyobb lesz a tekintélyem, többnek látszom, magasabb polcra kerülök. „Külcsín" — a „belbecs” árán... Higgye el, nem mindenki ilyen, akinek „van valamije”. Üdvözlettel
