Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-02-16 / 7-8. szám
Nemrég ajánlatot kaptam, hogyan intézzem időrabló, bürokratikus ügyeimet. Egy falu autóbusz-megállóján ismeretlen asszonyok vitájába kapcsolódtam be. Hivatalos ügyek intézéséről tárgyaltak. Én is elmondtam a panaszom. Erre az egyik bőszoknyás néni végigmért, és titoksejtető hangon hozzám fordult: — Fiatalasszony, maga olyan tapasztalatlannak látszik . . . De adok magának egy jó tanácsot. írja meg ügyét a Nő szerkesztőségébe, H. Zsebik Saroltának. Ö biztosan elintézi... H. ZSEBIK SAROLTA EB ADTA SZABAD IDŐ Ehhez az idámennyiséghez tartozik többek között az is, amit az ember a szabad levegőn, gondolatai szabad kalandoztatásával tölt el. Közben aztán egészen meglepő következtetésekre jut. Lássunk néhányat. Az ebszerzés egyik módja, legalábbis a mi környékünkön igen elterjedt, jótékonysági jellegű, vagyis a kivert kutyák istápolásából jön létre. A következőképpen: „Csak nem hagyhatom az útszélen pusztulni ezt a szegény kis párát a lelkiismeretlen emberek miatt!" — felkiáltással az ember hazaviszi a kivert kutyát. Ez persze öncsalás és önámítás, mert igazra fordítva a felkiáltás így hangzik: „Ebben az általános kommunikációs nyomorban az emberek lelkiismeretlensége miatt nem vagyok hajlandó tovább bezárkózni a négy fal közé!" — és haza viszi a kivert kutyát enmaga sajnálatából, és naponta háromszor, de jobb ha négyszer, hagyja magát kiverni a házából. További következtetés, hogy az ebtartás szociológiájának és pszichológiájának van egy ezidáig sajnálatosan mellőzött területe, mégpedig annak a folyamatnak a tüzetes megvizsgálása, hogy a gazdi új minősítésében hogyan, miképpen alakulnak családi és társadalmi kapcsolatai. Nem titok, hogy már most, az ebtartás harmadik esztendejében, rendelkezem némi empirikus ismerettel, s lankadatlanul gyűjtöm az anyagot e hézagpótló tanulmány megírásához. ízelítő például: külön fejezetet képez majd az ebellenes hitvallású családtag megtérítése, ami fölöttébb bonyolult és hosszadalamas, de — már most állíthatom - szép misszió. Külön kutatási terület, amire már most felhívom a statisztikusok figyelmét is, az ebtartás pozitiv hatása a munkához való viszony fejlesztésében, elmélyítésében. Bebizonyosodott, hogy ebünk napszakhoz és órához kötött fiziológiai szükségleteinek kielégítése ösztönző tényezőként hathat a munkaidő jobb kihasználásában; még a természeténél fogva lusta dolgozó is csipkedi magát, mert az eb nem várhat! Meg kell mondanom azonban azt is, hogy az ebtulajdonos szabad idejének egy kis hányadát arra kénytelen fordítani, hogy kivédje az ebtelen emberek kisebb-nagyobb támadásait. A rosszhiszeműbbek azon botránkoznak meg a leginkább, hogy minden gazdi megválogatja, mi kerüljön a kutya gyomrába. Nem tudják, hogy az eb gyomra bizony kényes: nem mindent vesz be, amit az ember esetleg lenyel . . . Eb adta — eb elvette szabad időmből még egyéb fontos tanulságokat is levontam. Megírom majd és közre adom, ha az a kis isten ostora hagy rá egy kevéske időt. LÁNG ÉVA FŰBEN-FABAN ORVOSSÁG Ha jól meggondolom, nem is biztos, hogy a szabad időmben csinálom. Már nem egyszer rajtakaptam magam, hogy megint a szenvedélyemnek hódolok, pedig most éppen mást kellene tennem. Dehót ha olyan ez a szenvedély, hogy követeli a szabad időt, türelmetlenül, különben cserben hagy . . . Ugye könnyű kitalálni: gyógynövényeket gyűjtök. Nos, hót nem mondhatom a tüdőfünek, hogy szeptemberben nőjön pettyesre a levele, mert ősszel szeretek az erdőben járkálni, és nem mondhatom a martilapu hamar nyíló szirmainak, hogy várjanak vasárnapig, mert most éppen háromnapos szolgálati útra megyek . . . (Bevallom, ez az oka annak, hogy út széli „titkos“ helyekre a biztonság kedvéért mindig elültetek egy-egy bokornyi füvet, növényt, magot, hogy legalább a herbárium teljen meg a következő éven is . . .) Most akaratom ellenére lelepleztem magam egy-két kíváncsiskodó vagy mondhatnám úgy is „irigykedő" ismerősöm előtt, akik sokszor megkérdezték már: hogy jut ennyi időd, hogy az egész utcát ellátod téli teakeverékekkel és még a gyógynövénybegyűjtő intézetben is külön nyilvántartásban szerepelsz? Nos, csupán ennyi a titka. Olyan valamit kell szenvedéllyel szeretnünk, ami nem hagy bennünket cserben, hív, jelentkezik, kínálja magát. Bárhogy rohanok az utcán áprilisban: messziről integet a kankalin, a százszorszép . . . Májusban az utcasarkon virágot áruló gyerek eszembe juttatja, hogy itt a gyöngyvirág-szezon. Július, augusztus az csak a vízpartoké, meg az erdőé lehet... Szeptemberben, októberben még megmentem, ami menthető. És ha szép a november még találni kökényt, dércsípte csipkebogyót, gyökereket . . . Nagy örömömre már családtagjaimra is ráragadt ez a szenvedély. Gyalogláshoz nem szokott lábuk nem nagyon húzta őket eleinte a szúrós-bokros erdőkbe, mezőkre. Előbb föl kellett fedeznem, merre terem szamóca, vadszilva, szeder. Most már persze hiányozna, ha az éléskamrában nem sorakozna a télire való somlekvár, csipkeszörp, berkenye, szederbefőtt, sőt mogyoró és gesztenye. A vendégeink megesküsznek rá, hogy jobbak, mit bármely más gyümölcsből készült télirevalók .. . Mondták már azt is, hogy szerencsés szenvedélyem van. Egyrészt, mert kénytelen vagyok miatta szabad időt csinálni magamnak, másrészt mert erdőt járni, friss levegőt szívni, mozogni, és még az éléskamrát is megtölteni — csupa hasznos dolog. Minek is köszönhetem ezt a szerencsét? Egyszer (jó régen), azt tanultam az elemi iskolában: az ember legyőzi a természetet... Erdő mellett nőttem fel, szerettem nagyon az erdőt, ezért sohasem nyugodtam bele ebbe az állításba. Az ember és a természet kapcsolatát valóságos ökölvívó-mérkőzésnek tekintettem sokáig. És vártam, hogy ki lesz a győztes. Ma már tudom: szerencsére csak annyi igaz az egészből, hogy a természet kapott már tőlünk, az Embertől, néhány övön aluli ütést. De ha meggondolnánk, még talán kihevernék gyönyörű erdőink, tavaink, réteink . . . Ilyenkor a téli semmittevésben jóízű bojtorján- vagy hársteával gyógyítom nehéz légtől szenvedő légcsőmet, .vagy ezerjófű levővel a civilizációt nehezen viselő epémet, és gyakran kitekintek a fehér messzeségbe: Lesz-e ott kakukkfű, zsálya, ahol tavaly is volt? Vagy megint egy lépéssel, egy méterrel, egy kiköhögött tüdőnyi távolsággal tovább kell majd keresni? És ha nem lenne, mihez is kezdenék szabad időmben? MEGYERI ANDREA NYOMOM A SÓDERT Még szabad időmben is. Pedig most „tovább-gondolkozni" kellene arról, hogyan születik a hízott kacsa, avagy miből (kiből) lesz a cserebogár, avagy tudom is én, mit csinálok szabad (?) időmben. Mindenek előtt olvasok. Olvasni, azt kell. Csehszlovákiai magyar sajtót vagy közhelyszótárt — egyre megy. Csak „tudni kell olvasni a sorok között". (Hernádi M.: Közhelyszótár. A szerző megjegyzése: Minden idézet a Közhelyszótárból vétetett. Az újdonságokat külön jelezzük.) Tehát szabad időmben is nemzetiségi vagyok és publicista és olvasok. Hogy jó legyen a stilisztikám. Na. bumm! Ezt is elsóderolom, mint mindent. És az olvasó újságíró örül, hogy ő az újságíró is és az újságolvasó is. Nem látszik rajtam? Az írásomon sem? Pedig ebből is látják milyen fontos, hogy az ember megválogassa az olvasmányait. A válogatásban legalább a közhelyszótárig jusson el, mert örülhet: Kiadták saját, különbejáratú közhelyeit. Mert ne feledjük: A szabad idő az örömszerzés ideje, önmagunknak, feleségünknek, gyerekünknek. Csak egy a baj, hogy tudományos magyarázata nincs a közhelyszótárban. Na, de az újabb kiadásba biztosan belekerül. Valahová a „szabad?, szabadkőművesek, szabadrúgás, szabadság" közé. Megmentve a haza! Az újságírók szabad idejéről külön beszél ez az alapvető tudományos enciklopédia. „Újságírók - örökös hajszában, naprakészen élnek, mert nincs mese, annak az újságnak mindennap meg kell jelennie." Milyen okos! A fenti idézet után szerintem már kár papírt vesztegetni, írógépet koptatni és mindenek előtt szabad időt fecsérelni. (Micsoda stalisztika? Aha, aha .. . stílus.) Benne a közhelyszótórban is. „Stilus - Jól mondja a mondás: A stílus - az ember.” Ezen gondolkodom, mert gondolkodni, azt kell. Ha van az embernek szabad ideje, ha nem ír, ír és csak ír... Ilyet, amit most olvasnak. (Vagy talán nem is olvasnak?) Foglalkozási ártalom, hogy szabad időmben nemcsak olvasok, gondolkodom, hanem már írok is. Ki tudja milyen sorsra jut ez a nagy nehezen összeollózott néhány sor? A két harmadát többen már olvasták. Semmi új a nap alatt, mert ez is csehszlovákiai magyar publicisztika. Hogy hol vannak a nyomatékok, a hangsúlyok, az ellenpontok, a pártosság, a közéletiség, a nemzetiségi küldetéstudat és az a fennkölt messzianizmus? A szerző is ezt keresi, szabad idejében. Amikor olvashatna, gondolkodhatna, írhatna, de ilyeneket keres. Mert ez az írástudók felelőssége - szabad időben. SZABAD IDEJÉBEN irta SZABADUSZA IDÖSTVAN. ÉN ÉS ÉNKE ?????? Hat-lett. De volt még egy hetedik is, sót nyolcadik, kilencedik, tizedik.. . . százhuszadik. Idő volt, szabad nem volt, sajna, mert mindig kitaláltam valamit, hogy ne legyen az. így a skizoidákat (analógiás költészet Karinthy Frigyes Danaidák-ja szerint a logaritmus ötven asszony-ról, meg arról a néhányról, aki a szabad időmet is megkeseríti) nem merem ajánlani. Az ok: cezúra (a költészetben ez az ún. vágás vagy tör(l)és), nem sajtóhiba (I). És meggondoltam magam. Negyvenévesen is lehet szépreményű kezdő az ember, s akkorra a csalódásokat is megszokja. Aztán hosszú (szabad) ideig a tulajdon paródiámon töprengtem. Én és én nem tudtuk eldönteni, melyik énemét adjuk közre ... Mert gonosz hírrel jött (ez) az új év. A karácsonyi-szilveszteri „külön-ahányhózannyiszokós" kérdésére elemző választ hozott a posta. Halálkomoly. Az is, hogy nem vagyunk elég érthetők (én és én). S most hasznos szabad időmben — kénytelen-kelletlen — illemtankönyvet hajszoltunk. Mert jutalmul azt ígértünk. A haszontalanban meg a skizoidáimat rendezgetjük (sajtó alá), s közben azon gondolkodunk, milyen könyvet fogunk majd hajszolni - jutalmul -, ha az évi irodalmi Nobel-díj mellé az idi-ódóimban felvetett kérdésekre adott választ is mellékeli a díjkiosztó bizottság. GYURKOVITS RÓZA Folytatás a 46-47. oldalon EH«’
