Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-02-16 / 7-8. szám
LENGYEL DÉNES A? urak meg a nádas Volt egyszer egy Iliász nevű ember, aki a malomban gabonát őrletett. Hogy készen lett a liszt, elindult hazafelé, ment az öszvérrel no meg a zsákokkal. Ahogy ment, egyszerre megálltak: megéhezett az öszvér, legelni akart, ő meg pihenni, hiszen a napsütés ugyancsak izzasztotta. Leemelte hát a zsákokat az öszvérjéről, azután lefeküdt, szépen elaludt. Épp arra ment egy másik ember is, aki kukoricát vitt a szamarával. Látja ám, hogy Iliász szunyókál, hát se szó, se beszéd, fogja a zsákjait, felteszi az öszvérre, s elinal, Iliászra hagyván a szamarát, kukoricáját. De még mielőtt kereket oldott volna, leszedte az alvó szalmakalapját is, helyébe nyomva a saját sipkáját, és elvette annak bőrbocskorát is, míg lába mellé tette háncsból font papucsát. Aztán, mint aki dolgát jól végezte, odébbállt a megőrölt liszttel és az öszvérrel. Egy idő múlva felébredt Iliász. Nézte, hol az öszvér, de csak szamarat talált. Megoldotta a zsákok kötelét, de azokban meg búzaliszt helyett kukorica volt. Ijedtében a fejéhez kapott, hát, uramfia, ott egy sipka van s a bőrbocskora helyén háncspapucs. „Nocsak - gondolta erre -, ezek szerint én nem vagyok Iliász! Mert Iliásznak öszvére volt, búzája, szalmakalapja, no meg bocskora.“ Hazament hát, és beszólt az asszonynak:- Iliász asszonya, Iliász asszonya, hol van a férjed?- Elment a malomba.- Milyen állattal ment?- öszvérrel.- Miféle gabonát vitt őröltetni?- Búzát.- Mi volt a fején?- Szalmakalap.- S a lábán?- Bőrbocskor! Iliász most már bizonyos volt abban: bizony ő már nem ő. Szerencsére az asszony megismerte a hangját, mert látni nem láthatta, hiszen akkor már este volt és sötét, így azt kérdezte:- Mi történt veled? Kerülj már végre beljebb! Itthon vagy! Nem érted, Iliász?- Még hogy én? Lehet, hogy az urad ment el itthonról, de az uradat közben kicserélték. Nekem ugyanis nincsen bocskorom, se szalmakalapom, se búzalisztem, de még öszvérem sem. Szamárral jöttem, kukoricát hoztam, lábamon háncspapucs, fejemen meg sipka. Akkor az asszony kiment a ház elé, s azt mondta :- A sipkában is, a háncspapucsban is te vagy az, Iliász, vagyis az én uram, és ez a legfontosabb. Azzal bevezette a házukba, s azóta is szerencsében élnek, náluk csak mi vagyunk még szerencsésebbek. (Baranyai népmonda nyomán) Egyszer Mátyás király az urakkal kint járt a mezőn, és amikor egy nádas mellett elmentek, látták, hogy a nádak nagyon lankadtak. Azt mondja erre Mátyás: — Erre is eső kellene! De az urak azt mondták rá: — Felséges királyunk, ugyan miért kellene erre eső, amikor mind a vízben áll? Mátyás nem szólt semmit. Aztán meghívta az urakat vacsorára, de ahogyan bementek hozzá, lehúzatta lábukról a sarut. Úgy ültek az urak a vacsora mellett, hogy lábuk vizes dézsába lógott. Volt azon a királyi vacsorán mindenféle jóféle, de italt nem adatott a király. Az egyik úr erősen megszomjazott, és azt mondta: * — De uram királyom, innivaló is kellene ! Azt mondja rá Mátyás: — Ti azt mondtátok, hogy a nádnak vízben a lába, elég az neki! Én azt mondtam, hogy eső kellene rá, de ti nem hittétek I Az urak elhallgattak. ÁLOMVÁSÁR A balga Iliász (Üjgörög népmese) Az emberek nem szívesen beszélnek önmagukról, munkájukról, jó eredményeikről, mert bármilyen szerényen vallanak is, úgy érzik, dicsekvésnek tűnik. Amikor kezetekbe veszitek számunkat, azokban a napokban ünnepeljük lapunk harmicadik születésnapját. Célunk és feladatunk e harminc év — és az elkövetkező sokszor harminc év — olatt az volt és az leszhogy minél több - elsősorban hazánkban élő — magyar nemzetiségű és anyanyelvű családot tájékoztassunk a nagyvilág és hazánk eseményeiről, segítsük őket a bajban, velük örüljünk a sikereknek, tanácsot adjunk a családi gondok megoldásában, szórakoztassuk, felhivjuk figyelmüket kötelességeikre és jogaikra. Nektek versekkel, mesékkel üzenünk, rejtvényekkel, feladatokkal csiszoljuk elméteket. Azzal a gondolattal, hogy ez is egy kapocs, amely anyanyelvetekhez köt. Hiszen a legszebben anyanyelvűnk KEDVES GYEREKEK! szól hozzánk. Azokat a mesékét, verseket, amelyeket édesanyánktól hallottunk, azokat a népdalokat, amelyeket édesanyánktól, édesapánktól tanultunk, soha el nem felejthetjük. Ez az a kincs, amit Ti is tovább adhattok majd gyermekeiteknek, ha apukák, anyukák lesztek, tovább erősítve a hűséget hazánkhoz, anyanyelvűnkhöz. A sok-sok mesével, verssel emberségre, egymás iránti szeretetre, hűségre nevelni. Hogy miből tudjuk majd, eredményes volt-e munkánk? Abból, ha kétszer harminc esztendő múlva is annyi szorgalmas kis olvasója, megfejtője, levelezője lesz rovatunknak, mint napjainkban. Nagy Zoltán illusztrációi (MESE-MESE) Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy kisfiú és egy kislány. Az egész napi játék után fáradtan pihentek a mesevilág ágyában. Csodás dolgokról álmodhattak, mert csak akkor ébredtek föl, amikor a hasukra sütött a nap. S hogy mit láttak? Képzeljék el, milyen váratlan öröm, meglepetés érte őket! Egy Jóságos Tündér elvezette mindkettőjüket Meseország Játékvárosába, ahol minden játékot megtaláltak, amit csak megkívántak. Volt ott autó, baba, építőkocka, társasjáték, búgócsiga. Minden az övék volt. A Jóságos Tündér egy titkos lépcsőt is megmutatott nekik, s a kíváncsiság további utakra indította őket. Elámultak, amikor az ingyen-játékbolt polcain csillogó játékokat meglátták. Ezek már csak arra vártak, hogy valaki leemelje őket, és játsszon velük. Ha a kisfiú és a kislány jutalmul nem került volna el Meseországba, az én mesém is tovább tartott volna. Iski Ibolya, Kisgéres (Maly Hores) • ] 32
