Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1981-12-18 / 51-52. szám

házba került, csak egy hajszálon füg­gött az élete, a szövetkezet gabonát utalt ki ne­kik, legyen mivel etetni az aprójószá­got, tüzelőt, egyszeri anyagi támogatást kapnak a helyi nemzeti bizottságtól, munkavégzésben, betakarításban segítenek a rokonok, szomszédok, hány falubeli küld üdvözletét, kíván korai szabadulást neki, Feri katona lesz, megnősül, köl­csönt vesz fel, bútort vásárol, kisbabát várnak a fiatalok, szeren­csésen megszületett a kisunoka. Hányszor mondta elkeseredetten az anyja, fiam, attól félek, nem bírom tovább. Legutóbb, az október eleji beszélőn Kati azt sem tudta eltitkolni, hogy minél jobban közeledik december ne­gyediké, szalagavatójának napja, an­nál kevésbé tud örülni neki. Mindenki­nek ott lesz legalább az édesanyja vagy az édesapja. Visszavárta a család, visszavárta a falu is. mai, a saját gyereke sem hiányzott jobban az embernek. Este megjött, reggel már tisztára söpörte a ház elejét, az udvart, nekiment a kertnek is ... Néztem ki az ablakon, mindenki megállt vele szót váltani: jó hogy otthon vagy, Feri. Nincs ennek hara­gosa senki, egymásnak adják a kilin­cset a falubeliek, mióta otthon van ... Mondta anyjának, édesanyám, ezen­túl magának nincs gondja, nincs dol­ga. Sohasem tudom meghálálni a jó­ságát ... Az öreg ház konyhájában ülünk, mint tíz évvel ezelőtt. Akkor jajszóval, könnyekkel volt teli a helyiség, most tervek kovácsolódnak az asztal körül: mikor fejezik be bévül a házat, hogyan bútorozzák be a szobákat, melyikben ki fog lakni. Mit vetnek tavasszal a kertbe, hova állítanak hintát a kis Erikának. Kati ruhája már elkészül, apa és nagymama is elmegy a szalag­avatóra. Hol az egyik, hol a másik gyerek tekintetéből olvasom: De jó, hogy megjött édesapám! folytatódik ... Műk Miklós, a hnb titkára: — Többször is kérvényeztük, en­gedjék előbb haza, ha ott is jól viseli magát. Sajnáltuk a családot, sajnáltuk őt is. Tudja mindenki, hogy Feri nem gonosztevő, csak végtelenül szeren­csétlen ember... Hétfőn, amikor me­gállt itt az ajtómban, csak ennyit mondott: Hazajöttem. Összeölelkez­tünk. Vörös János, nyugdíjas, az egyik szomszéd: — Megbízható, egyenes ember, jó munkás volt. Előbb kiengedték, mert ott is megbecsülte magát. Sokat dol­goztunk együtt, messzire jártunk munka után. Mondtam is neki, olyan munkát vállalj, ahol szemed előtt van a feleséged. Mert annak is dolgos keze volt, csakhát az ital... Nagy Miklós, az Auróra EFSZ sze­mélyzeti osztályának vezetője: — Nálunk volt is/ lesz is a Feri számára munka. Ismerem munkabírá­sát, természetét, gondjait. Valamikor közvetlen munkatársak voltunk. Soha nem kötekedett, nem tudott más­képp, csak jól dolgozni. Minden gon­dolata a családja volt. A szőlészetben adtunk neki munkát. Szívesen fogad­tuk. Barátsággal, mint az olyan társat, aki hosszú útról tért vissza közénk ... Juhász Juliska néni — a szemközti szomszédasszony: — Mennyit keseregtünk az uram-M. Ferencet a félhatos vonat hozta vissza 1981. október huszonharmadi­­kán szülőfalujába. Négy évvel szaba­dult korábban. Tíz év és negyvennégy nap — egyetlen ember életében sem múlhat el nyomtalanul. M. Ferenc arcán is keményebbek lettek a vonások. De a tekintete ugyanolyan nyílt és tiszta, mint akkor, élete válságos pillanatá­ban, az ítélethirdetés után, amikor először váltottam vele szót. Akkor a kiúttalanság döbbenetével kérdezte inkább csak önmagától: Mit érhet még az én életem tizennégy esztendő után ... ha megnyílik előttem a bör­tön kapuja. Szüleim már nem lesznek, gyerekeim felnőnek... kinek lesz szüksége rám ...? A kérdést akkor nem tudtam volna megválaszolni. Most, a tények isme­retében igen. Nehezek voltak a vezeklés napjai. A zárkában felmérte felesége elveszté­sének teljes súlyát, a megpróbálta­tást, amelyet elrontott életük család­jára hozott. De az önmarcangolás órá­iban megválaszolhatta azt is, mit nyújthat kárpótlásul, mi adhat tartal­mat, értelmet további életének. Előtte a megvalósítás lehetősége és az az erkölcsi támogatás, amelyet szülőfalujának közössége nyújt. ... Ez a valaki a férjem Azoknak ajánljuk, akik nem hisznek a jóságban, a szeretetben és azoknak, akik úgy érzik, megrokkantan nem érdemes élni. Mindenki­nek, aki ezidáig azl hitte, nines szüksége senkire és hogy reá sincs szüksége senkinek. (Miillerné Papn Márta vallomását az Élet és Irodalomból vettük át). Én harminchat éves korom óta latiam, hogy nem Jogok meggyógyul­ni. Tíz év után most ilyen. . . A mozgásképtelenségem mértéke: csak a fejemet tudom mozgatni. A végtagjaim — bár teljesen moz­gásképtelenek — nem veszítették el az érzőképességüket, sőt a külső és belső ingerelhelöségük fokozódott. Ez az állapot nálam állandó jelle­gű, és feltehetően végleges. 1. Mosakodni és öltözködni na­ponta kell. Helyettem és nekem ezt valaki mindig megteszi. Ez a valaki a férjem. 2. Az anyagcserém végállomásait naponta többször jeleznem kell. Ilyenkor valaki nekem higiénikusan és gondosan „több mint segít”. Ez a valaki a férjem. 3. Nem vagyok hájjal kipárnázott (kb. 48 kg). Ezért a csontjaimon fek­szem vagy ülök. és ez nagyon jaj. Ezért valaki naponta többször forgat. Ez a valaki a férjem. 4. Mindkét lábam feje szinte fáj­dalmasan hideg. Egész nap egy vil­­lanymelegílö-párna van rajta, amit gyakran kell ki-be kapcsolni. (A pár­na használata Jelügyelet nélkül élet­­veszélyes is leltet.) Ezt valakinek ke­zelni kell. Ez a valaki a férjem. 5. A lábaim néha annyira belefá­radnak a mozdulatlanságba, hogy az elektromosság érezhetően száguldo­zik bennük. Ilyenkor a lábaim nagy erővel kirúgnak (orvosilag: önálló, saját reflexek), égj’ idő után Jejgör­csöt okoznak. Ezért valaki kell. hogy erősen mozgassa és masszírozza a lábamat. Ez a valaki a férjem. 6. Az embernek néha folyik az orra. könnyezik a szeme, viszket a feje stb. Ilyenkor mindenki egy ter­mészetes mozdulattal segít magán. Nekem ezt helyettem valaki megteszi. Ez a valaki a férjem. 7. Nyárom néha kiültetnek a kert­be. Itt a bogarak és egyéb férgek élik világukat. Tapasztalatból tudom, mi­lyen az. ha egy szúnyog kényelmesen végigsétál a karomon és háborítatla­nul lakmározik belőle. Ilyenkor a hívásomra valaki jön. és a véremtől elnehezült szúnyog végre a karomon leli a halálát. Ez a szúnyoggyilkos is a férjem. 8. Időnként valaki etet és itat. Ez a valaki a férjem. 9. Valaki ebédet is főz. 10. Valaki a ruháinkat mossa, va­laki takarít és egyéb házi munkákat végez. Ez a valaki a férjem. 11. Gyakran van frontátvonulás. Ilyenkor így vágj’ úgy. mindenki ki­csit beteg. Mivel az én betegségem egyenlő a központi idegrendszer orga­nikus betegségével, velem mindenféle történhet: ilyenkor valaki segít ne­kem abban, hogy segítsek magamon. Ez a valaki a férjem. 12. A fenti szükségletek a legfon­tosabbak, de szivem szerint a most következőt is unnak tartanám. Nem tudok csupán vegetatív lény maradni. Olvasni, zenét és információkat hall­gatni a szükségleteim közé tartozik. De kell, hogy néha valaki lapozza a könyvel, kezelje a készüléket. Ez a valaki a férjem. Heraklesz is tizenkét munkát ka­pott. Igaz, hogy ezek nehezebbek voltak, de csak egyszeriek. Meg az­tán Heraklész félisten volt, a férjem pedig csuk EMBER. Nekem tehát szerencsém van. A férjem ápol. Igaz, hogy Ő csak ötven­egy éves, a személyes gondunk és a törvényesség kompromisszumaként biztosított bedolgozást vállalt, dúsí­tott gondokkal. Jele fizetéssel és bi­zonytalan távlatokkal. Ez van. ÜTílisl

Next

/
Oldalképek
Tartalom