Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-11-17 / 47. szám
Balett-mozaik BRATISLAVA! ZENEI ÜNNEPSÉGEK A Szlovák Nemzeti Színház egyik balettelőadása, a Chopiniana telt házat vonzott. Ez a romantikus — klasszikus balett-kompozíció már nemzedékeket szórakoztatott a operaszínpadokon. A század elején a híres, Gyagilev vezette pétervári Orosz Balett ezzel a Fokin koreografálta kompozícióval ment Párizst hódító útjára. Elsöprő sikerüket az akkor újszerű felfogás, a táncmozdulatok merész egymáshoz fűzése mellett persze olyan kiváló prímabalerínáknak köszönhették, mint Anna Pavlova, Tamara Karszavinova. És a megismételhetetlen madárember: Nyizsinszkij! Tetszik vajon a mai nézőnek ez a romantikus táncjáték? Chopin Ges-dúr és Cis-moll Valse-ára, a mély érzelmű A-dúr Prelude-jére és D-dúr Mazurkájára épült koreográfia már érzelmi alapot teremtő zenéjével is siker. A szólisták — Éva Senkyriková, Alena Machácová, Viera Volochová és Vojtek Miklós — hangsúlyt kapnak, és feladatukat — Olga Skálová nemzeti művész betanításának köszönhetően — precízen, jól kidolgozott mozdulatokkal oldják meg. A színpad — méretei miatt is — nagyobb létszámú balettkart kívánna, de a zene és tánc harmonikus egysége — a szereplőknek köszönhetően — szórakoztató, kellemes perceket teremtett így is. Merőben más emóciókat ébresztett a jóval fajsúlyosabb balett-kompozíció: a Bernarda Álba háza. Garcia Lorca drámája ihlette Sergio Fernandéz Barrosot, hogy megzenésítse az indulatoktól feszülő művet, melyet Ivan Tenorio koreografált a Kubai Nemzeti Balett részére. A mű szelleméhez hű, nyugtalanító zene a Kubai Nemzeti Filharmónia zenekar hangfelvételéről szólt hozzánk. Az egyszerű színpadképben a vörös háttérfal és a riasztó fekete kosztümök, a zártságot, az életellenességet sugallják. A modern balett groteszkbe hajló mozdulatai is a lényeget hangsúlyozzák. Sötét világ ez, melyben a szereplők mozognak. Babonákkal, előítéletekkel, középkori maradisággal terhelt. Az anya embertelen konoksággal, hajlíthatatlan merevséggel, töretlen akarattal ragaszkodik ehhez a természettel ellentétes légkörhöz, melyben lányai fulladoznak, szenvednek és lázadoznak, s melynek végül is valamiképpen mind áldozataivá válnak. Az egyetlen férfi megjelenése, a szövődő szerelem pillanatokra feloldja a feszültséget, hogy az anya szigorúsága a szerelmesek szétválasztásával és a gazdag udvarló sorrend szerinti „kiosztásával" csak fokozza a tragédiát. A tánckompozíció délvidéki szenvedélyességgel elevenítette meg ezt a drámai világot. Gabriela Zahradniková az anya, Bernarda Álba szerepében nagyszerű táncprodukciót láttatott. A harmadik darab feloldotta a túlfűtöttséget. Johann Strauss Kadét c. zeneművére Jozef Zajko érdemes művesz koreográfiája szórakoztatta a publikumot, a monarchiabeli „békevilág" hangulatát idézve a színre. Könnyed, vidám, gondtalannak látszó világ ez. Fiatal lányok nagy izgalommal készülődnek a bálra. Bemasíroznak a fess, egyenruhás kadétok, s kezdődik a bál. Szépség, fiatalság, évödő huncutkodások, szövődő kis szerelmek. A Strauss-zene, a látványos nagyjelenetek, a színhatások, a Bocsek Zsuzsa tervezte kosztümök, az egész nagy kavalkád, a fiatalság örök optimizmusát sugározta. Sokféleségében szórakoztató előadásoknak tapsolhatott a közönség. B. S. I. Pe ze módfölöti sajnálatos, hogy itt az ügy '. égéhez közeledve oly kevés harmóniaiul bírunk beszámolni, és ilyesminek csak nagyon csekély reményével biztathatjuk az olvasót. Nem integráció következett be, hanem konfrontáció. Az ember, persze, engedhesse meg magának a kérdést: hogyhogy, vagy tulajdonképpen miért is? Egy fiatalaszszony jókedvűen, majdnem vidáman elmegy egy ártatlan táncmulatságba, aztán négy nap múlva — mivel nem le —, hanem csak beszámolunk, maradjunk meg a tényközléseknél — gyilkos lesz belőle, tulajdonképpen. ha jól megnézzük, újságcikkek miatt. Két férti. egymásnak igen-igen hosszú idő óta jó barátja, ingerültté válik, feszültség támad, végül tettleg egymásnak mennek. Feleségeik éles megjegyzésekei váltanak. Nem kell részvét, sőt szeretet sem kell senkinek. Roppant kedvezőtlen fejlemények. Egy vidám világfi, aki szeret élni, jól élni. utazni — annyira elhanyagolja önmagát, hogy testszagot áraszt! Megállapítást nyert, hogy még a szájának is szaga van. Árulja a villáját, zálogházba jár. A felesége ..más helyet néz”, mert biztosra veszi, hogy másodfokon el fogják marasztalni:, még arra is hajlandó, ez a tehetséges asszony arra hajlandó, hogy visszamenjen egy nagy bútoráruházba ..belső-építészeti tanácsadónak”, vagyis kvalifikáltabb eladónak, ott azonban értésére adják, hogy „azok a körök, amelyekben az árunkat általában elhelyezzük, pontosan azok a körök, nagyságos asszonyom, amelyekkel ön összeveszett”. Röviden szólva: nem jó a helyzet. Hach államügyész már bizalmasan megsúgta barátainak, amit Blornának még nem mert megmondani: megeshet. hogy Blornát végül nem fogadják el védőnek, nagyfokú elfogultság címén. Mi lesz ebből, mi lesz ennek a vége? Mi lesz Blomával, ha megszűnik a lehetősége, s nem látogathatja többé Katharinát. és — ezt se hallgassuk el most már! — nem ábrándozhat kéz a kézben. Semmi kétség: szereti, az meg őt nem. fikarcnyi reménye sem lehet, mert minden ..a drága Ludwigé”! És ezt ki kell egészíteni azzal, hogy a „kéz a kézben” itt merőben egyoldalú dolog, mert mindössze abból áll. hogy Blorna, valahányszor Katharina odanyújt neki egy iratot vagy jegyzetet, vagy emlékeztetőt, a/, asszony kezére teszi a kezét, hosszabban, talán három-, négy-, legfeljebb öttized másodperccel tovább nyugtatja rajta, mint szokás. Hogy állítsa az ember itt helyre a harmóniát, fene ette volna meg. amellett a férfit még Katharina iránt érzett heves vonzalma sem ösztökéli arra, hogy — mondjuk így — kicsit gyakrabban mosakodjék. Még az a tény se vigasztalja, hogy ő és kizárólag ő jött rá, honnan volt — Beizmenne, Moeding meg a munkatársaik hiába kutatták — a gyilkos fegyver. No, hogy „rájött”, az talán enyhe túlzás, mert itt Konrad Beilers önkéntes v allomásáról van szó, aki ennek során bevallotta, hogy régi náci, és alighanem kizárólag ennek a ténynek köszönheti, hogy mindeddig nem figyeltek föl rá. Nos. ö politikai vezető volt Kuírban. és annak idején módja volt valamicskét segítenie Else Woltersheim édesanyját, a pisztoly meg. ugyebár, a régi szolgálati pisztolya volt, eldugta, de amilyen szamár, alkalomadtán meg-megmutatta Elsének meg Katharinának; egyszer még az erdőbe is kimentek hármasban, aztán lőgyakorlatot rendeztek; Katharina igen jó lövőnek bizonyult, még említette is, hogy fiatal lány korában a lövészegyletben szolgált föl, és hébe-hóba durrogatni is hagyták. Szóval Katharina szombat este elkérte Beiters lakása kulcsát, azzal az indokolással, hogy értse meg: szeretne egyszer végre egyedül lenni, a saját lakása meg olyan halott, olyan ha-HE1NRICH BÖLL кмнаииь BLUM ÉNÉSZTÉTT TISZT€SS€G€ lőtt. . . aztán mégis Elsénél maradt szombaton. vagyis a pisztolyt vasárnap k'ellett elhoznia Konrad Beiters lakásáról, reggeli után. amikor már elolvasta a SONNTAGSZE1- Tl-NG-ot. Aztán beduin nőnek öltözve elment abba az újságírókupiba. „Az újságírócsehóba csak azért mentem, hogy megnézzem magamnak a pasast. Tudni akartam, miféle az ilyen ember, milyen a mozgása, hogyan beszél, iszik, táncol — az az ember, aki tönkretette a'i életemet. Igen. előbb elmentem Konrad lakására, elhoztam a pisztolyt, még meg is töltöttem magam. Ezt pontosan elmagyaráztattam magamnak, amikor az erdőben lődöztünk. Másfél óra, két óra hosszat vártam a csehóban. de nem jött. Úgy határoztam, hogyha nagyon undorító a pasas, el se megyek az interjúra, és ha előzőleg látom, hát el se megyek. De hát nem járt a kocsmában. Hogy szabaduljak a tolakodóktól, megkértem a tulajdonost, Kraffiuhnnak hívják. Peter Kraffluhm mellékmunkákból ismerem, néha beáll kisegítő főpincérnek — megkértem, hadd segíthessek a söntéspultnál. Ő persze tudta, mi áll rólam az újságban, aztán megígérte, hogy majd jelez, ha Tötges netán fölbukkan. Egyszcrkétszer. mert farsang volt. ugye, azt is hagytam. hogy ez-az fölkérjen táncolni, de amikor Tötges nem jött. csak nagyon ideges lettem, mert nem akartam fölkészületlenül találkozni vele. Szóval tizenkettőkor aztán beültem a kocsiba, hazamentem, borzasztóan éreztem magam abban az összetappogott, összekoszolt lakásban. Csak percekig kellett várnom, máris csöngetlek, éppen annyi időm volt. hogy kibiztosítsam a pisztolyt, és úgy helyezzem el a táskámban, hogy kéznél legyen. Aztán, ugye. szólt a csengő, és amikor ajtót nyitottam, már ott állt a pasas, pedig azt hittem, odalentről csönget, és egykét percig még ráérek, de már feljött a lifttel, aztán ott állt velem szemben, én meg meg voltam ijedve. Hát hogy micsoda strici, hogy igazi strici, azt egyből láttam. És még jóképű is. Úgy mondják az ilyenre, hogy jóképű. De hiszen látta a fotókat. Azt mondta a pasas: „Na virágszálam, most aztán mihez kezdjünk kettesben?” Én egy szót se szóltam, visszahátráltam a szobába, ő meg jött utánam. és azt mondta: „Minek meresztgeted olyan rémültem a szemed, virágszálam — én azt ajánlom, legelőször lőjünk egyet.” Nekem addigra, ugye, kezem ügyében volt a táskám, a pasas meg neki a szerelésemnek, mire azt gondoltam: felőlem lőhetünk, azzal kivettem a pisztolyt, és egyből rálőttem, kétszer, háromszor, négyszer. Már nem tudom pontosan. A rendőri jelentésben megnézheti. hányszor. Azt. persze, nem kell hinni, hogy nekem új volt, hogy egy férfi nekiessen a szerelésemnek — aki tizennégy éves kora óta meg még régebben házaknál dolgozik, az megszokott már egyet-mást. De az a pasas — meg hogy „lőjünk”: jól van. gondoltam, akkor most lövünk. Ő persze nem számított erre, és egy fél pillanatig még úgy bámult rám, mint a moziban szoktak azok, akiket egyszer csak ukmukfukk lelőnek. Aztán összesett. és azt hiszem, vége volt. Én odadobtam melléje a pisztolyt, azzal ki, le a lifttel és vissza a csehóba, Peter meg csak bámult, mert csak alig félórája mentem el. Aztán tovább dolgoztam a pultnál, táncolni már nem táncoltam, és folyton az járt az eszemben, hogy nem is lehet igaz, de tudtam, hogy igaz. Peter időnként odajött, és azt mondta: „Nem jön ez ma. ez a te haverod”, én meg azt mondtam: „Nagyon is úgy látszik.” És adtam a közömbösét. Négyig töltögettem a pálinkái meg csapoltam a sört, meg bontottam a pezsgősüvegeket, meg hordtam a göngyölt heringet. Aztán elmentem. oda se szóltam Péternek, aztán először bementem egy templomba, ott a közelben, ott üldögéltem vagy egy félórát, és az anyámra gondoltam, arra a rohadt, nyomorult életére, ami kijutott neki. meg az apámra is, aki örökké, örökké csak morgott. de örökké, és szidta az államot meg az egyházat, a hivatalokat meg a hivatalnokokat, a katonatiszteket, mindent, de ha akármelyikkel valami dolga akadt, akkor csúszott-mászott, majdnem vinnyogott az alázattól. Meg a férjemre, Brettlohra, hogy miféle ronda szart hordott össze annak a Tötgesnek. meg természetesen a fivéremre is, aki örökkönörökké a pénzemet leste, ha csak egy-két márkát megkerestem, azt is legombolta rólam valami hülyeségre, ruhára vagy motorra, vagy játékszalonra, és persze a plébánosra is. aki az iskolában mindig úgy hívott, hogy „a mi vöröskés Katharinkánk”, én meg azt se tudtam, mire ért. de az egész osztály röhögött, mert olyankor csakugyan elvörösödtem. Igen. És persze Ludwigra is. Aztán kimentem a templomból, és be a legelső moziba, aztán csak otthagytam a mozit, s megint be egy templomba. Gondoltam én. persze, arra a lelőtt emberre is. a lakásomon. Se megbánást nem éreztem, se sajnálatot. Hiszen lőni akart, én meg lőttem, nem igaz? Aztán hirtelen megkívántam egy erős kávét, és elmentem a Café Bekeringbe, nem a terembe, hanem a konyhába, mert Käthe Bekering, a tulajdonos felesége ismerősöm, még a háztartási iskolából. Käthe nagyon kedvesen fogadott, pedig elég sok dolga volt. A saját kávéjából adott egy csészével, amit még pontosan úgy főz, ahogy nagyanyáink, ráönti a forró vizet az őrölt kávéra. De aztán ő is a ZEITUNG-kacattal hozakodott elő. kedvesen, de mégis úgy. mintha valamicskét azért elhinne belőle — de ugyan honnan is tudhatnák az emberek, hogy az egész csupa hazugság. Megmagyarázhattam volna neki. de nem értette, hanem csak kacsintott egyet, és azt mondta: „Szóval te csakugyan szereted ezt a fickót”, én meg azt mondtam: „Szeretem.” Aztán megköszöntem a kávét, odakinn beültem egy taxiba, és elmentem ahhoz a Moedinghez. aki annak idején olyan kedves volt hozzám." (Vége) ЩШ
