Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-02-06 / 6. szám
t AZ ISKOLA (Margit:) — A csoportos játékot, az ügyességi játékot szeretik a gyerekek — mondja Plichta Péterné, történelemszlovák szakos pedagógus, jelenleg az Érsekújvári Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola úttörővezetője. - Évek óta jól sikerülnek a Szovjetunióról rendezett vetélkedőink. Műsoros estjeink, honvédelmi versenyeink, labdarúgó bajnokságaink, sárkányeregető versenyünk, szünidei közös foglalkozásaink sok gyereket vonzanak. Viszont kevesebbet szerepelnek az iskola tanulói a városi rendezvényeken, mint valaha. A Plichta fiúk diákkorában még működött a diák-színjátszócsoport, gyermektánccsoport, esztrádcsoport . . . több volt a mozgás ... és több volt a gyermek is ebben az iskolában. — És feltűnőbb is, hogy kevesebbet szereplünk - kapcsolódik beszélgetésünkbe Száraz László, az iskola igazgatója. — Dehát a városban működő öt szlovák tanítási nyelvű iskola mellett mi egyedül vagyunk. Mert ősszel a városban 15 szlovák első osztály nyílt és két magyar. Iskolánknak pedig nincs rossz híre. Tíz évig a nyitrai (Nitra) pedagógiai fakultás gyakorlóiskolája volt. Szlovák és magyar nyelvből jelenleg is módszertani kísérleti oktatás folyik nálunk. Végzős hallgatóink megállják a helyüket, mind az életben, mind a felsőoktatási intézményekben. Nem hivatkoznak olyan álérvekre, mint a nyelvi nehézségek . . . A város lakóinak száma évről évre nő. A lakótelepi házakba egyre több falusi, tanyai család költözik a járás magyarlakta vidékeiről. Sajnos, az emberek közt furcsa felfogás terjed az érvényesülés lehetőségeiről, feltétel, az anyanyelvi tanulás kárára. Nemrégen még huszonhét-harminc osztályban tanítottunk. Jelenleg a nagymérvű beköltözés ellenére huszonháromban. Tíz éve még az alapiskola tanulóinak kilencven százaléka munkásszármazású volt. Ma az arány fordított: diákságunk nyolcvan százaléka értelmiségi családból származik. Tagadhatatlan előny, ha az otthonról hozott tudást és tudásszomjat nézzük, hogy ezekkel az osztályokkal átlagon felüli eredményeket lehet elérni, de a társadalmi célok és a fejlődési igény szempontjából ez az adat figyelmeztető és töprengésre késztet. AZ ÓVODÁBAN (Ágnes és Eszter) Érsekújvárod közel negyven óvodai osztály van. Négy és fél osztály magyar tanítási nyelvű. A „fél" osztály magyarázata, hogy a magyar tanítási nyelvű alapiskola épületében a harmadik osztályt vegyes tanítási nyelvű osztálynak minősítették. Ebbe az osztályba 11 szlovák és 12 magyar gyermek jár. Az ilyen osztályban csak mindkét nyelvet tökéletesen beszélő óvónő foglalkozhat a gyermekekkel. Legnagyobb negatívum, hogy a kétnyelvű foglalkozással az iskolai felkészítés igényes feladata csak felületesen oldható meg, a két csoport kölcsönös kárára. Eszter és Ágnes nyomait követve jutottunk az óvodába. A folyosón lárma. Eszter és Ágnes ősszel iskolába mennek. Felszabadultak, játékosak. Ontják a verseket, dalokat... Hányat is?! Megszámolhatatlan. — Három év alatt hatvan-hetven verset és dalt tanulnak meg — segít ki Bállá Ilona, az óvoda igazgatónője —, és közben megalapozzák könyvtárukat. Óvodáskorban összegyűjtenek nyolc-tíz könyvet. így egyeztünk meg a szülőkkel. Gyermeknapra, karácsonyra, év végére és „ballagásra" egy-egy könyvet kapnak a gyerekek. Remélem, életelemükké válik majd a könyv. Ráadásul a szülők is jó példát látnak az ajándékozásról. Ügy érzem, minden jó ötletre szükségünk van. Hiszen fokozottabb igénnyel készítjük fel az iskolára a gyermekeket, ahol szintén igényesebb oktatási program vár rájuk. C0L8 J OTTHON (A nagymama, Plichta Imréné, Szűcs Veronika) — Az ünnepeket nagyon szeretem. A névnapokat, a családi ünnepeket. Ilyenkor összegyűlik az egész család. Széthúzzuk az asztalt és szorosan bár, de elférünk . . . Amikor a közös életet kezdtük, tudtam, hogy nem játék, amit vállalok. Szerettem a gyermekeket, és tudtam, hogy a két árvát is mindig úgy fogom szeretni, mint sajátjaimat. . . . Anyunak szólítanak most is. Levélben is. Akkor is, ha nem vagyok jelen, ha másokkal beszélnek. Pedig nem volt könnyű. A gyermek, különösen a kamasz, nem tapintatos. Otthon pedig egyáltalán nem az. Azért van apára, anyára szüksége, hogy legalább otthon kitárulkozhasson . . . A fiatalok közül már kevesen emlékeznek a jegyrendszerre. Amikor egy városi asszonynak varázsolnia kellett, hogy a folt-hátán-folt nadrág legyen, hogy mindig ízes étel kerüljön az asztalra. Mert városban nehezebb főzni, mint mondjuk szülőfalumban, Andódon (Andovce) volt. Itt nincs kert, baromfi . . . Tán haszna is volt ennek a nehéz időnek, mert olyankor tanulékonyabb az ember. Az akkori nagy igyekezet, hogy megéljünk - amit akkor, ha felfogni nem is tudtak, de éreztek a gyerekek is —, részes volt abban, hogy a család egybekovácsolódjon, hogy még véletlenül se legyen különbség a fiúk között. Mi, idősebbek nehezebben változunk. Karácsonyra nem játékot, hanem hasznos holmit ajándékozunk még ma is. Cipőt, ruhát, nagymama kötötte sapkát, sálat teszünk a kicsiknek is a fa alá. Meg sok süteményt sütök, mindig másmilyet, mert tudom, hogy a menyeimnek már nincs idejük sütésre, mint nekem. Ráadásul őket a szükség sem tanította meg olyan sok konyhai receptre, mint minket, régi asszonyokat. BOHUMELOVÁ EVA, a nőszövetség járási bizottságának titkára: Az utóbbi években sokat javult 11 500 tagunk politikai nevelése. A helyi szervezetben kedveltek a világnézeti és egészségügyi előadások. Harminckét olvasókörünk működik több mint 700 taggal. Kis családi iskolánkat fiatalok, idősek egyaránt látogatják. (A nagyapa, Plichta Imre)- Asztalos vagyok. Szép mesterség. Bár az az igazság, hogy nem asztalos akartam lenni, hanem mechanikus. Apám akarta úgy, hogy legalább egy fia örökölje a szakmát. Nem dolgoztam mindig a szakmában. Az akkori szeszélyes időkben . . . igen . . . dolgoztam még téglagyárban is. Majd a helyi kisipari vállalatnál asztaloskodhattam újra. Akár épületről, akár bútorasztalosságről volt szó, nem estem kétségbe. Amikor a mesterünk nyugdíjba ment, az igazgató magához hivatott. Nem tudtam, mit akarhat. Azt mondja, legyek én a mester. Mondom, hogy az nem olyan egyszerű, hiszen én nem tudok szlovákul. De csak addig-addig mondta, hogy az nem akadály, hogy segít majd nekem, hogy elvállaltam. Mert ha neki nem a nyelv a fontos, hanem a szaktudás, akkor nem volt mitől félnem. Szerettek az emberek. Még azok is, akiknek törve beszéltem a nyelvét. Rájöttünk arra, ha meg akarjuk érteni egymást, nagyon kevés múlik a nyelvhelyességen. Minden az emberen, a szándékon múlik. Már tizenkét éve nyugdíjban vagyok. Négy szép fiam van. Felnőtt, okos emberek. Biztonsággal állnak a lábukon. Hűségesek hozzánk, a családhoz, mindenhez, ami ránk jellemző és nemzedékek óta jellemző volt. A volt munkahelyemen, mióta nyugdíjba mentem, nem voltam. Nem hívtak. Nem kíváncsiak rám. Igaz, sok minden megváltozott már ott. A régi munkatársak is elfogytak . . . pedig szívesen meglátogatnám őket, ha hívnának. Mert nem minden öreg szenilis, s tán néhány szavára érdemes odafigyelni. AMOTT VAN EGY TANYA Az érsekújvári járás jellegzetes látványai közé tartozik a vasút. A járás másik végpontja, Párkány (Stúrovo) felé vezető utunk is vasúti pálya mellett halad. A párkányi állomás sem marad le az érsekújvári mellett, ráadásul még jelentős nemzetközi teher- és személyforgalmat is lebonyolít. Egy sóhajtásnyira sincs, annyira közel egy másmilyen világ van. Az imént mellettünk egy tehervonat színes személyautókat, műszereket, nagy gépkonstrukciókat szállított, villanymozdony rohant a szerelvénnyel. A korszerű állomásokon számítógépek szervezik és irányítják a tolatást és közlekedést. Mi pedig letérünk a főútról, egy tanyai bekötőútra kanyarodunk és térdig érő, megfagyott kátyúkon átvergődve jutunk el egy teljesen más világba. Muzsla (Muzla) környéke kiterjedt tanyarendszer, öt tanya: Csenke (Cenkovce), Kengyeles, Peres, Szentgyörgyhalma (Jursky Chlm) és Kismuzsla. Egy utolsó döccenés ... és Szentgyörgyhalma közepén állunk. Körben gazdasági épületek, istállók, alacsony cselédlakások. Egy ágasfán kis harang lóg. Van ennek a tanyának kis temetője is. A volt üzlet falán postaláda piroslik . . . ma már nem használják. — Valamikor még iskolánk is volt — mondja Szűcs Endre fejőgulyás, aki nem kis nosztalgiával emlékezik vissza a tanya virágkorára, amikor a helyi rádióban az ifjúsági szervezet kívánság-hangversenyeket sugárzott, amikor itt filmet is vetítettek. Ha nem emlegetné Szűcs Endre a virágzó múltat, eszünkbe sem jutna, hogy ezen a tanyám „öröm volt élni". Tanyák - a múlt örökségei. Ezek a tanyák valamikor az esztergomi prímási uradalomhoz tartoztak. A tanyaépítők erkölcsére jellemző, hogy az ólaknál kisebb gonddal épültek fel a cselédlakások, amelyek még ma is embereknek szolgálnak hajlékul. 1962 óta nem javítják a lakásokat, ennek a tanyának a sorsa is megpecsételődött; a tanya lakói falusi házakra gyűjtenek, készülnek az életmódváltozásra. A SZŰCS CSALÁD Szűcs József, a Szűcs család legidősebb tagja 1941- ben került tanyára feleségével és két gyermekével. A faluban, Bátorkeszin (Vojnice) azidőtájt még annyira sem lehetett élni, mint a tanyán. Elszegődött cselédnek. Majd a háború után is a tanyán maradt, mert itt volt állandó munkalehetőség. Felesége, Pálinkás Ilona az öt fiút nevelte, a konyhakertben és az aprójószág körül foglalatoskodott. A legidősebb fiú, Szűcs József a papírgyárban dolgozik. Muzslán lakik. Felesége, Julianna Magyarországra jár dolgozni, a nyergesújfalui Viszkózába, naponta utazik. Lányuk, Izabella (azaz már Horn Béláné) a párkányi papírgyár vegyipari szaktanintézetében szerzett laboránsi képesítést (jelenleg szülési szabadságon van). Fiuk, Zoltán a muzslai magyar tanítási nyelvű alapiskola tanulója. Szűcs Béla, bár az állami gazdaság alkalmazottja — gépkocsivezető —, már elköltözött a tanyáról, Párkányban lakik, családi házuk van. Katalin, a felesége elárusítónő. Két gyermekük, Zsuzsa - a párkányi magyar tanítási nyelvű alapiskola tanulója — és Gábor — 18 éves, a galántai (Galanta) mezőgazdasági szaktanintézet diákja — már nem ismeri a tanyai életet. Szűcs Endre a tanyán él és dolgozik, fejőgulyás. Felesége, Gizella állatgondozó. Lányaik, Kornélia és Melinda, a muzslai magyar tanítási nyelvű alapiskolába járnak. Szűcs Árpád az állami gazdaság autóbuszvezetője, felesége, Ilona háztartásbeli, két lányuk Ildikó és Andrea szintén a muzslai iskolába járnak. Pál Bátorkeszin lakik, a zöldségfelvásárló gépkocsivezetője. Mária, a felesége a nyergesújfalui Viszkóza munkása, Attila fiukra még a nagymama vigyáz. MERRE A TANYÁRÓL- A családból már csak ketten maradtunk a tanyán
