Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-12-22 / 51-52. szám
PflPiTjpin sült Államok tudósainak közös erőfeszítése 1975 júliusában gyümölcsözött, amikor az űrkutatási program keretében létrejött a Szojuz—Apollo űrrepülés, melynek következtében 1976-ban elvi megállapodás született a Szaljut űrállomások és az amerikai űrrepülőgépek közös programjáról. Mindezt jóval orenburgi látogatásom után gondoltam végig. Akkor egy ember — talán inkább AZ ember — nagysága, alkotóereje foglalkoztatott. Verne Gyula fantasztikus kalandregénye. Az utazás a Holdra témája és tartalma kavargott bennem és Ciolkovszkijnak, az űrhajózás atyjának szavai jutottak eszembe: „Az emberiség nem marad örökké a Földön, hanem versenyfutásban a fénnyel és a térrel ... meghódítja az egész Nap körüli teret." Az emberiség — még a Földön él, és talán nem túlzók, ha az utóbbi hónapok eseményeinek hatására azt állítom: akar élni. Mert a béke szülte a több mint 300 tonna starsúlyú rakétákat, amelyekkel elindult az ember meghódítani „az egész Nap körüli teret“, hogy a Holdra léphetett az ember, űrsétára indulhatott, a Mars, a Vénusz, a Merkúr térségét vizsgálhatja, hogy fél évet tölthet veszélytelenül az űrben. Jurij Gagarin repülését követően a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága nyilatkozatában így kommentálta a Vosztok—1 sikeres útját: „Megtörtént a nagy esemény. Az ember a történelemben először felrepült a világűrbe. (...) Ezen az ünnepi napon újra a béke szavával fordulunk a népekhez és a kormányokhoz. (. . .) Vessünk véget a fegyverkezési hajszának! Valósítsuk meg szigorú nemzetközi ellenőrzéssel az általános és teljes leszerelést! Ezzel döntően kivesszük részünket a béke megvédésének szent ügyéből.“ A Szovjetunió az űrkutatásban következetesen valósítja meg internacionalista, békét szorgalmazó politikáját. Az együttműködésben fő partnerei természetesen a szocialista országok. 1967-ben alakult meg az Interkozmosz űrkutatási szervezet, melynek Bulgária, Csehszlovákia, Kuba, Lengyelország, Magyarország, Mongólia, az NDK, Románia és a Szovjetunió a tagja. A felsorolt országok között jött létre 1971-ben az Interszputnyik (nemzetközi űrtávközlési rendszer) megállapodás. A közös kutatások és programok leglátványosabb eredményei az Interkozmosz 7 tagállamának részvétele az űrrepülésben. A kiválasztott képviselők nevét — Remek, Hermaszewszki, Jähn. Ivanov, Farkas, Pham Tuan, Mendez — azóta megismerte a világ. Tudományos kutatásaik eredménye sem szolgál mást, mint a béke, a biztonság ügyét, a további tudományos és társadalmi haladást, a népek, nemzetek közeledését. 1962-től tart a szovjet és az amerikai tudósok együttműködése az űrkutatás terén : közös kísérletek távközlési és meteorológiai műholdakkal, a holdkőzetek kicserélése, űrszondák adatainak kölcsönös felhasználhatósága, a már említett közös repülés és az ezt követő megegyezés reményekkel töltheti el az emberiséget. A világ két szupernagyhatalma a legprogresszívebb tudományos kutatásokban megtalálta a közös nyelvet. S biztató lehet az is, hogy a Szovjetunió az említett országokon kívül az űrkutatás különböző területén még Franciaországgal, Indiával és Svédországgal is szoros kapcsolatban áll. A legújabb kísérletek a Szojuz űrhajócsalád újabb tagjával a T-típussal folytatódnak. November végén már a második, háromszemélyes T-típusú rakéta kapcsolódott a Szaljut—6 űrállomáshoz. Ez a repülés is teljesítette célját: A Szojuz-T sorozat tökéletesített űrhajója fedélzeti rendszereinek és konstrukciójának kipróbálása az önálló repülés különböző fázisaiban és a Szaljut—6 — Progressz—11 ürkomplexummal összekapcsolva pozitív eredményeket hozott. „Bajkonurban az idő is gyorsabban múlik, szinte hallani a Föld szívdobogását, jobban látni a jövő körvonalait. A legkülönösebb érzés azonban az itt dolgozók láttán fogja el az embert, önfeláldozó, a munkájuknak élő emberek ezek. Fáradságos, mindennapi tevékenységük nyomán válik lehetővé, hogy az ember kilépjen a csillagok közé.“ Ezekkel a szavakkal emlékezett Bajkonur névtelenjeinek ^munkájáról V. I. Szevasztyjonov, aki már kétszer járt a világűrben. Nem jártam a világűrben, sajnos, Bajkonurban sem. Orenburgban jártam, s Gagarin képe előtt állva eszembe jutottak az ott dolgozó pedagógusok, mérnökök, tudósok, orvosok. Mert Szevasztyjonov róluk nem beszélt, pedig nagy elődjét, akit tán sosem felejt el a világtörténelem, éppen ők nevelték, Gagarin földkörüli útjának ők is részesei. Csodálatos emlékeim tárgyi őrzőjéül egy Garaginalbumot hoztam. Hároméves kisfiam büszkén mutogatta látogatóinknak „Gagarint“. A népmesék mellett esténként egy űrhajón mi is a Holdra költözünk, s kutatjuk korcsolyaszerű krátereinek titkait. Hogy mennyit ért kedvenc témájából, nem tudom, de a felismerhetetlen krikszkrakszainak sokszor ad „Űrhajó a Holdon“ címet. NESZMÉRI SÁNDOR C0T]
