Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-12-09 / 50. szám
„Ajándékozzon ii Egy ékszerüzlet kirokotában láttam a fenti reklámmondatot. Céljához képest (vásárlásra biztatni a fogyasztót) kellő elvontsággal zavaros e biztatás. Akár vissza is kérdezhetnénk: Hol kapok ajándékozni való örömet? így, hétköznapi logikával keresve: sehol. De különben is, illene már tudnom, hogy karácsony előtt ne örömet keressek az üzletekben, hanem örömet okozó ajándékokat. Játszom a gondolattal, milyen könynyű helyzetben lennék, ha mégis találnék üzletet, ahol kilóra mérnék az örömet. (Ajándékozáshoz, vagy csak úgy a magam kedvére.) Persze ez is dőreség, amelyet egy fennkölten bölcselkedő reklómmondat taszított ki belőlem. (De amit ezután még elindított, megérdemli a tisztelt olvasó figyelmét.) Igazságértékét — zavarossága ellenére - egyre inkább megsejtettem. Változtatgattam, forgatgattam, rakosgattam. Képzelt kirakatokba, üzletekbe. Míg végül... megtaláltam helyét: egy könyvesboltban. Más környezetben (nem hideg ékszerek, színesfém karkötők, nyakláncok között) még értelme is tisztábbnak tűnt. Sőt kettőzött jelentést nyert: Könyv - öröm mint ajándéktárgy. Könyv - ajándék, örömet, szórakozást, pihenést, tanulságot adó tartalmával. így lesz kétszeres az öröme annak, aki idén karácsonykor könyvet köp ajándékba, örülhet a gesztusnak, a figyelmességnek; örülhet az olvasás nyújtotta élménynek. Használati értékének múlandóságát sem kell félteni. Holnap, egy hónap, egy év múlva újra fellapozható, s akkor ugyanolyan örömszerző lehet. Nem, nem akarom gyarapítani a vásárlásra biztató reklámmondatok sorát. Csupán egyetlen dolgot elmondani, kívánságát minden olvasni szerető embernek: Legyen idén is a legtöbb örömet árusító hely a könyvesbolt. Akkor is, ha kirakatában nem díszeleg a felszólítás.- D -— Számunkra ez már csak történelem, ne is haragudjon — figyelmeztetett néhány éve tapintatosan egy fiatal, friss diplomás ember. A hatvannyolcas válságos időszakról volt szó, összevetve az ötvenhatos ellenforradalommal. Meghökkentem. Alig negyvenévesen az öregek „bezzeg a mi időnkben!" példálózásának hibájába esnénk -, akik átéltük, végigküszködtük ezeket az éveket - elvtársainkat keresve elveink mellett és hibák elemzésével tisztánlátásunkat óvva? Érvelem, nem tudom, milyen eredménnyel. Meggyöztem-e, elhitte-e, hogy az életünk - az előttünk járók élete épült bele a felszabadulás óto rakott falakba, hogy számunkra e több mint három hogy hosszú távon használandó dokumentum a szocializmussal harcban álló imperializmus stratégiája céljainak és módszereinek feltárásában.- És gondolja, hogy sikerül megőrizni a békét... és azt hiszi, hogy végül is kijut Lengyelország a válságból .. . és reméli, hogy javul nálunk a munkafegyelem, az igényesség, hogy a kritikus, önkritikus szellem segít? . . . Kedvem lett volna azt válaszolni, hogy ha az ilyen, társadalmi kérdésektől eddig viszolygó, a valóságot elveink ismeretében szemlélni, megérteni nem tudó, csak a kényelmet és az abszolút nyugalmat óhajtó emberektől függne — akkor nem remélhetném. De szerencsére -Tanulságainkról évtized élő valóság, a tapasztalatok iskolája - több mint történelem. Aztán hosszabb ideig nem találkoztunk. Néhány hete összefutottunk. Kedvetlen volt, bizonytalan. - Nem értem - mondta -, mi ez a világban, a sok tűzfészek, a szomszédunkban szított nyugtalanság . . . Nem csodálkoztam rajta. Valóban nem lehet könnyű eligazodni manapság a sok információ, suttogott hír és összekuszált mendemonda között annak, aki történelminek is nevezhető tapasztalatainkat archiválandó adatokként kezeli. Egy évtized telt el a CSKP KB 1970. decemberi ülése óta, amelyen jóváhagyták a CSKP XIII. kongresszusa után „A pártban és a társadalomban kialakult válság tanulságai" című elvi fontosságú dokumentumot. Ez a tíz év teljes szélességében bizonyította ennek a dokumentumnak el nem múló időszerűségét a tőkés és a szocialista világ folytatódó osztályharcában. Igazolta jelentőségét, azt. történelmi tanulságaink ismeretében - meggyőződésem, hogy a Szovjetunió következetes békepolitikája, szolidaritásunk megőrzi a békét. Hogy a mi tapasztalataink segítségével, a többi szocialista ország együttműködése baráti támogatósa által szomszédaink — úgy, mint annak idején mi — leküzdik a válságot. Ami a kritikus és az önkritikus szemléletet illeti eredményeink, tennivalóink igényes fölmérésében, ott viszont nehezen jutunk előbbre addig, amíg minden munkahelyen nem néz vissza minden dolgozó a CSKP hatvanéves útjára úgy, mint a tapasztalatszerzés, a példa gazdag forrására. Az önzetlen bátorság, az elvtársi öszszefogós, a harc évei, majd a felszabadult, tulajdonára lelt proletariátus igazi gazdaként őrködött a gyár, a közös tulajdon felett, „Miénk a gyár, azé a föld, aki megműveli ..." Vajon e harcos, öntudatos proletárok unokái, dédunokái mit őriznek ebből a magatartásból, ebből a szellemből? . . . Idézett vitapartnerem nagyszülei is a májusi zászlók alatt tüntettek, sztrájkot szervezők voltak.- Nem volt jobb dolgod, mint ilyen emberrel vitatkozni? - tette szóvá egy munkatársam. Jobb lehetett volna, de fontosabb aligha. Mert amit én, vagy a másik és a harmadik kommunista elmulaszt, azt esetleg pótolja a mosolygósabb és megnyugtatóbb érveket használó kispolgár, rosszabb esetben a még napjainkban is. „divatos" „szabadeurópa". És a kibicnek semmi sem drága . . . Hogy a koldusok, tüdőbajosok országából a világ egyik legjobb egészségügyi ellátásával rendelkező ország lettünk, hogy a világgazdasági válság idejében is jut az embereknek kocsira, külföldi nyaralásra, kilószámra vásárolt déligyümölcsre, szemétbe dobható kenyérre . . ., hogy a még mindig laza munkafegyelem és a még mindig dívó igénytelen munkavégzés mellett is jólétben és biztonságban élünk? . . .- Azért itt nálunk is van még sok probléma - szinte hallom az ellenérvet. - Sajnos, mindaddig lesz, amíg csak a más szemében látják meg a szálkát, a saját közömbösségüket, tájékozatlanságukat, kényelmességüket és felelőtlenségüket a másokéval kívánják takargatni. És amíg csak a saját zsebükre gondolnak, amikor a tervteljesítést számon kérik tőlük, nem a szövetkezet, az üzem jövőjére. Amíg egy üzem alkalmazottja ki tudja mondani munkahelyéről szólva: „mi közöm hozzá?”. Aki azt kérdezi, hogy miért, lapozza fel a Tanulságokat, vagy legalábbis az Új Szó november 29. számába közölt Gondolatokat a Tanulságokról .. . Hogy a magunk tapasztalatain okulva tisztább szemmel, biztosabb ítéletalkotás-sal, határozottabban láthassunk tennivalóinkhoz, hogy egyre kevesebb utunkba gördített akadály fékezze előrehaladásunkat. H. MÉSZÁROS ERZSÉBET T
