Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-01-30 / 5. szám
mint hogy le kell oltani a villanyt olyan helyiségben, ahol senki sem tartózkodik. Sok amerikai város már hozzálátott, hogy kidolgozza a saját energiatakarékossági intézkedéseit. New Yorkban tervbevették Manhattan közlekedési jelzéseinek szinkronizálását. Igaz, hogy az ehhez szükséges elektronikus számítógép 30 millió dollárba kerül, de mivel 5 százalékkal meggyorsítja ebben a városrészben a forgalmat, 1 200 000 liter hajtóanyagot fognak megtakarítani évente. Kaliforniában rájöttek, hogy az a fáradt olaj, amit a lelkiismeretlen motorosok a csatornákba vagy a folyóvizekbe öntenek, már eléri a félmillió hektolitert, s így felmérhetetlen környezeti kárt okoz, elsősorban a talajvizek szennyezésével. Ezen most úgy próbálnak segíteni, hogy többnyire benzinkutak mellett 2400 gyűjtőhelyet létesítenek, ahol a motorosok leadhatják a fáradt olajat. Az így összegyűjtött olaj még fölhasználható fűtésre és kenőolajként is. A texasi San Antonióban levő kutatóintézetben viszont nemcsak új, kevesebbet fogyasztó vagy másfajta hajtóanyaggal működő gépkocsikkal kísérleteznek, hanem újfajta útburkolatokkal is — az aszfalt helyett, amit tulajdonképpen kőolajból gyártanak. Ha sikerülne pótolni az aszfaltot, naponta félmillió barrel kőolajat (egy barrel kb. 160 liter) lehetne megtakarítani. Óriási energiafogyasztást jelent a nagy üzletházak felhőkarcolóinak kivilágítása is. Ez a jellegzetes „fényár“ a tulajdonosoknak évente milliókba kerül. Ezekben a felhőkarcolókban a világítást központilag számítógép irányítja — és ha csupán egyetlen ember túlórázik, miatta az egész emelet fényárban úszik. íme, megint egy „új“ Amerika: az, amelyik újra felfedezte az ajtók melletti villanykapcsolók hasznát... De állítólag nem érdemes bíbelődni kapcsolók beszerelésével, mert darabonként 200 dollárba kerülne. S így a világítást tovább irányítja a számítógép, fittyet hányva a takarékosságnak ... A keverék! A keverék a legfontosabb!“ — hangoztatják az » indiai tudósok, műszakiak és közgazdászok egyaránt. Főleg olcsó hajtóanyagot keresnek, s e téren sokai várnak a benzin és az etilalkohol „összepárosításától“. A delhi Technológiai Intézetben már 1970 óta kísérleteznek, s munkájuk eredménye, az ún. gasohol — ami 80 százalék benzin plusz 20 százalék etanol — a gyakorlatban jó megtakarításnak bizonyult. Egy másik kutatóintézetben etilalkohol használatára alkalmas különleges és olcsó karburátort kísérleteztek ki, amely bármilyen típusú gépkocsiba beszerelhető. Egyes kutatási programok költségeit az autógyárak és a szeszgyárak fedezik közösen — az utóbbiak azért, mert termékeik számára alig találnak piacot .. . Nyilván ennek köszönhető, hogy Indiában a szeszipar jelenleg legkevesebb 100 millió liter szesszel áll a kutatás és a benzint helyettesítő keverékek gyártóinak rendelkezésére. Egy tanulmány szerint mezőgazdasági hulladéktól Indiában évente több mint 200 millió liter etilalkoholt lehetne előállítani. A Német Szövetségi Köztársaságban az energetikai válság hatása egyelőre még nem nagyon érezhető, ám a kőolaj árának szüntelen emelkedése miatt már most törik a fejüket, hogy lesz tovább? Sok takarékossági ötlet, javaslat, elgondolás lát napvilágot, némelyikük szinte a fantasztikummal határos: a szél, a Nap, a Föld hője éppen úgy szerepel bennük, mint a legkorszerűbb atomfizikai megoldások. Ebben az országos energetikai „vitában,, sok a megmosolyogni való, de azért mindent komolyan vesznek, mert tudják, hogy az energiaválság is komoly. Ma már a második négyéves energiakutatási tervet valósítják meg, amely az új energiaforrások és energetikai technológiai folyamatok kutatására 6,5 milliárd márkát irányoz elő. S bár az NSZK az 1956—1976-os években 17,5 milliárd márkát költött atomenergiakutatásra, az atomerőművek építését erősen hátráltatja a lakosság csökönyös ellenkezése. A bonni gazdaságügyi minisztérium úgy véli, hogy takarékoskodni elsősorban a háztartásokban kell. Ugyanis az NSZK energiafogyasztásának 44 százalékát emésztik föl a háztartások, s így tavaly 10 millió márkát fordított felvilágosító propagandára: számtalan módon tájékoztatta a háziasszonyokat, hogyan lehet takarékoskodni az árammal a főzésnél, takarításnál, fűtésnél, mosásnál és így tovább. Hasznot a pazarlásból, hasznot a takarékosságból!“ — ez .. most a jelszó Olaszországban. Az olasz energetika háromnegyed részben szorul kőolajbehozatalra, enélkül a gazdasági élet kártyavárként omlana össze, jóllehet megfizetése egyre nagyobb gondot okoz. Az energetikai gondok némi enyhítését várják a közvilágítás és a kirakatok megvilágításának csökkentésétől, a gépkocsik kizárásától, a városközpontokból. A közutakon, az autópályákon a sebességkorlátozástól, a munkaidő módosításától, az iskolákban a tanítás megszervezésétől úgy, hogy minél kevesebb villanyfényre legyen szükségük, és a fűtési rendszabályoktól. Olaszországban nemcsak új energiaforrások felkutatására törekszenek, hanem igyekeznek mindent kihasználni, illetve gazdaságosan felhasználni, amit eddig hasznavehetetlennek könyveltek el. Az eddig „elenyésző veszteségeket“ ma már megengedhetetlen pazarlásnak tartják. Az ún. atripalói tervtől az általános vélekedés szerint óriási hasznot várhatnak. Tulajdonképpen hulladékfeldolgozásról van szó — a tudományos meghatározás szerint ez „a hulladék anaerobikus hasznosítása biogáz termelése által“. Magyarán: a városi szenny csatornák tartalmából szűrőilletve osztályozóberendezéssel különválasztják a szervetlen anyagokat — vasat, papirost, műanyagokat stb., amiket iparilag még fel lehet használni. A hulladék másik, reaktorba kerülő részéből 90 százalékban metánt és 10 százalékban műtrágyát állítanak elő. A geotermális hő kihasználásával is kísérleteznek, s már van is látszatja: többek között lakásokat fűtenek vele, kevés villanyáramot is nyernek belőle. Egy szicíliai kutatóintézet a napenergia felhasználásának lehetőségeivel kísérletezik. összeállított: LÁNG ÉVA tze rögtön bemutatott a barátainak. Igazán laza banda volt. Azonnal részt tudtam venni a beszélgetésükben. A kábítószerekről beszélgettünk, és kiderült, hogy alig van valamivel kevesebb tapasztalatom, mint nekik. A heroinról is beszéltek. Mindenki egyetértett abban, hogy aki H-val kezd, akár főbe is lőheti magát. Azt mondtom: — Teljesen idióták lehetnek azok, akik heroinoznak. elhallgatott, és ezt mondta: — Atze azóta minden este itt van. — Olyan furcsán mondta, és én azonnal kapcsoltam. Ha Atze most mindennap a Soundban van, akkor megismerkedett egy másik lánnyal. Megkérdeztem: — Van valami Atzéval? Uwe azt felelte: — Jár egy lánnyal, Móninak hívják. Lerohantam a diszkóba. Atze egyedül üldögélt. Valamivel később megérkezett ez a Móni, akit addig még sohase vettem észre. Magától értetődően odaült a bandához. Kicsit távolabb ültem le, és titokban figyeltem őket. Tökéletesen józan voltam. Elhatároztam, hogy most semmit sem veszek be. Amikor már nem bírtam tovább, hogy kettejükre bámuljak, kimentem a táncparkettra, hogy kirázzam magamból. Mire visszaértem, azok ketten eltűntek. Mint egy őrült rohantam végig a teremben. Atze és Moni a moziban ült, szorosan összeölel-Volt még egy gyerek a galeriban, akit rögtön megszerettem. Detlefnek hívták. Egészen más volt, mint Atze. A többiek Püppinek hívták. Amikor a Sound reggel ötkor bezárt, még elmentem a többiekkel a Kurfürstendammra. A Rudow felé tartó földalattin eszméletlen boldognak éreztem magam. ' Kellemesen fáradt voltam, és életemben először szerelmes. Atze tizenhat éves volt, üveges ipari tanuló, amit rettenetesen utált. Már el sem tudtom képzelni az életet Atze nélkül. Ettől fogva, ha a Sound reggel ötkor bezárt, nem mentem rögtön haza. A galerival maradtam. Jöttünk vissza az utazásból, és délelőtt együtt lógtunk a városban. Anyámnak a Kessi-mesét adtam be, és új barátnőket is kitaláltam hozzá, akiknél állítólag aludtam. Hihetetlen fantáziát fejlesztettem ki, amikor arról volt szó, hogy anyámnak elmondjam, hol és hogyan töltöttem a hétvégét. A Soundban mindenféle kábítószerhez hozzá lehetett jutni. Mindent megpróbáltam, a heroint kivéve. Valiront, Mandrolint, Exaltrint, Captagynt, persze füvet minden mennyiségben, és legalább hetente kétszer volt egy utazás is. Emellett marékszámra nyeltünk izgató- és altatószereket. A pirulák őrült harcban álltak egymással az ember testében, és ez okozta az őrült nagy feelinget. Az ember a kedve szerint alakította a hangulatát. Hol több izgatószert, hol több nyugtatót faltunk. Ha tehát ahhoz volt kedvem, hogy felizguljak a Soundban, akkor több cappit (Captagynt) és Exaltrint nyeltem, ha pedig csak nyugodtan akartam üldögélni a sarokban vagy a Sound mozijában, akkor Valiront vagy Mandrolint szedtem. Néhány hétig igazán boldog voltam a droggal és az első fiúmmal. Atzéval, akit eszméletlenül szerettem. A boldogság addig a totál ciki szombatig tartott. Elmentem a Soundba, és a lépcsőházban Uwéval találkoztam, az egyik gyerekkel a bandából. Uwe mondta, hogy Atze otthagyta a munkáját. Azután egy pillanatra kezve. Valahogyan visszataláltam a bandához. Egyvalaki azonnal észrevette, hogy mi van velem: Detlef volt. Átölelte a vállamat. Nem akartam bőgni. Csak arra gondoltam, hogy szörnyen gicscses lenne, ha a banda előtt sírnék. Amikor már nem tudtom visszatartani a sírást, kirohantam. Átfutottam az utcán, majdnem elgázoltak, és a Sounddal szembeni parkban kötöttem ki. A könnyek végigcsorogtak az arcomon. És egyszerre Detlef ott állt mellettem. Adott egy papírzsebkendőt, aztán még egyet. Túlságosan el voltam foglalva magammal ahhoz, hogy Detlefet egyáltalán észrevegyem. Csak sokkal később jöttem rá, hogy milyen kedves volt Detleftől, hogy megkeresett odakinn. Már majdnem két óra volt. Az utolsó metró mór elment. Ott álltam a Sound előtt, és nem tudtam, hová menjek. Rettenetesen szerettem volna valamit bevenni. És akkor odatévedt valaki a régi klubbeli bandából, a Párduc. Tudtam, hogy Párduc kereskedett egy kicsit LSD-vel is, és mindig nagyon jó drogja volt. Leszólítottam, és megkérdeztem, nem tudna-e nekem egy utazásra valót adni. Adott egy olyan kristálypirulát. (folytatjuk) OTTT 5 ]
