Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-10-07 / 41. szám
KERTÉSZ ERZSÉBET VILN/I DOKTORA SSZOPIY Vilma homlokán megfeszültek az erek, ujjait mind görcsösebben szorította össze, ahogy közeledtek a kastély felé. Kálmán elmondotta, hogy György már tegnap megérkezett a temetésre. A kis Györgyöt nem hozta magával, „Nem való gyereknek a temetési cécó!" - ezt válaszolta sógorának, amikor a gyerek felől kérdezősködött. Vilma sejtette, hogy ellene irányult ez a cselekedett. Férje kevés levelet írt Zürichbe, de azokba a levelekbe mindig beleszőtt egy-egy megjegyzést arról, hogy feleségét nemige.T érdekelheti a gyereke. Hányszor kérte Vilma, fényképeztesse le a kis Györgyöt, és küldje el neki: „Nincs pénzem effajta felesleges dolgokra!" — fénykép helyett ez a válasz érkezett. György az előcsarnokban várta a kocsi érkezését. Irénével és Irmával beszélgetett, a két asszony kitüntető szívélyességgel bánt vele. Közömbös témákról folyt a szó, de minden szavuk-' kai éreztették, hogy elítélik Vilmát, és György mellett állnak. Vilma megállt az előcsarnokban, egy pillanatra összefolyt előtte minden, nem is látta pontosan, ki mindenki gyülekezett össze, ki mindenki lesi kíváncsikaján pillantással a hózastársak találkozását. Kálmán csak az ajtóig kísérte húgát, bátorítóan megszorította a karját, két öccse gyorsan üdvözölte, s a sógorokkal tapintatosan eltűntek. Két nővére azonban ott maradt, éles pillantással méregették Vilmát, kimérten csókra nyújtották arcukat, és nem mozdultak. Még Györgynek is feltűnt két sógornője viselkedése, s noha sértődötten, haraggal és indulattal készült a találkozásra, mégis lovagiasan Vilma mellé állt, hozzá lépett, hangtalanul kezet csókolt és átölelte. Vilma megkönnyebbülten ölelte vissza. Iréné és Irma csalódottan egymásra néztek, majd ők is távoztak. A házaspár egyedül maradt. György csodálkozva nézett Vilmára, a fekete ruhás, karcsú, fiatal teremtés teljesen idegennek tűnt. — Nem értem ... — mondta kicsit zavartan - nem értem, mi történt magával. Sokkal fiatalabb, mint amikor elment, és . . . egészen más. Most már értem ... — kapott hirtelen a homlokához — a haja ... hová tette a gyönyörű haját?- Levágattam, György — felelte az asszony csendesen. Hozzá akarta tenni, hogy még itthon levágatta, az utazás előtt való napon, de tudta, hogy ezzel még nagyobb vihart támasztana. Hiszen sejthette, hogy noha Iréné és Irma előtt férje közösséget vállalt vele, csak egy szó kell, és a sokáig visszafojtott indulat felszínre kerül. — Zürichben ez a legújabb divat? - kérdezte György gúnyosan. - Az egyetemi hallgatónők mind rövid hajat hordanak?- Nem - Vilma megrázta a fejét -, csak ... nagyon sok időt rabolt el a tornyos frizurám. De ha hazajövök, újra megnövesztem a hajam. György nagyot nyelt. Érezte, hogy Vilma igyekszik elkerülni minden nézeteltérést, s belátta, hogy sem a hely, sem az időpont nem alkolmas erre. — Mennyi ideig marad itthon? — folytatta a kérdezősködést. — Azt, hogy végleg itthon maradjon, nem is kérem, nem is merem kérni ...- Az őszi félév megkezdéséig, egészen októberig itthon maradok, ha .. . ha örül nekem, ha szívesen lát! Szilassyban újra ágaskodott az indulat. „Ha örül nekem . . ." Hogyan örüljön egy asszonynak, akit csak az apja halála hozott haza? Már előre félt Katalin csipkelődéseitől, a szomszédok jóakaratúan kárörvendő megjegyzéseitől. Mert bizonyosan sorra látogatják őket, kíváncsiak lesznek a „tudós hölgy“-re, aki csak a temetésre jött haza, s azután meg újra vissza . . . A temetés utón Kálmán tartóztatta Vilmát és Szilassyt, maradjanak még néhány napot. Most, hogy összegyűltek a testvérek, meg kellene beszélni, mi történjék a kastéllyal. Nem lehet megtartani, s nincs is értelme, csak édesapja ragaszkodott hozzá, nem akarta tudomásul venni, hogy nincs miből fenntartani, s hogy a harmincszobás kastélynak, a hatalmas parknak a fenntartása hány hold földet vitt el a még megmaradt birtokból. Vilma kijelentette, hogy mindenbe beleegyezik, amit Kálmán jónak lát. Majd férjére nézett s hozzátette:- Remélem, magának sem lesz ellene kifogása. — Nem — vont vállat Szilassy. — Csinálj, sógor, amit akarsz! Elég gondombajom van a magam portáján. Azt hiszem, nekem is hamarosan meg kell válnom Pándtól. Vilma elcsodálkozva hallgatta György szavait. Nem mert kérdezősködni, félt, hogy férje kiérzi az öröm csillogását. Ha meg kell válniuk Pándtól, akkor Pestre költözhetnek, s ha végleg hazajön, Pesten gyakorolhatja hivatását. György is négylovas hintán érkezett a temetésre, négylovas hintán vitte Pándra Vilmát. A pándi kúriát is el kell hamarosan adni, akár a nagytétényi kastélyt, de a fényes szőrű paripák olyan büszkén vágtattak, mintha még mindig negyvenezer holdon gazdálkodna a tulajdonosuk. Éppen olyan hallgatagon ült Vilma a férje mellett, mint amilyen hallgatag volt, amikor Kálmán Pestről Téténybe vitte. Pedig nagyon sok mondanivalójuk volt egymás számára. De mindketten féltek. Különösen Vilma félt György nyers, sértő szavaitól. Tudta, hogy sor kerül majd a veszekedésre, de legalább addig ne kezdjenek bele, míg nem látja a fiát. A kis Györgyöt a nevelőnő előkészítette édesanyja érkezésére. Üj kisasszony volt, alig pár hónapja jött: a személyzettől sok mindent hallott: egyesek pártolták Vilmát, mások Györgynek adtak igazat. A nevelőnő kíváncsian várta a ház úrnőjének megérkezését. Nem nagyon kedvelte Györgyöt, vele szemben is sokszor volt mogorva, türelmetlen, még kevésbé szívlelte idősebb Szilassy Györgynét, aki szinte múmiára aszottan járt-kelt a házban, sápitozott, panaszkodott, s mindent kifogásolt. „Nagyszerű bátor aszszony lehetett, hogy itt hagyta ezt a cifra jómódot, férjét, gyerekét, s elment tanulni. Igazán örülök, hogy megismerhetem !“- Nagyon udvarias légy édesanyádhoz! - intette állandóan növendékét. A kis György, akire már kora reggel tiszta ruhát adtak, s cipőbe, harisnyába kényszerítették, enyhe rosszérzéssel gondolt az édesanyjára. Különben is nagyanyjától állandóan azt hallotta, hogy anyja már nem törődik vele, nem szereti. Ha apja hallotta, hogy idősebb Szilassyné ilyen megjegyzéseket tesz, elég nyersen kikelt ellene. A kisfiú eleinte félt az effajta veszekedésektől, később hozzászokott, de lehetőleg igyekezett elkerülni minden anyjára vonatkozó beszélgetést. Barátai a béresgyerekek közül kerültek ki, ezeknél sem tapasztalta, hogy anyjukról sokat beszéltek volna. Ha beszéltek is, inkább panaszkodtak, anyjuk rendszerint valamit megtiltott, vagy észrevette valamelyik csínyüket. Néha irigyelték Györqyöt, hogy sokkal szabadabb, mint ők, kevesebben őrködtek felette. Hiszen mindegyik gyerek tudta, hogy édesapja ritkán van otthon, nemigen törődik vele, mit csinál a fia, a nagymama már nagyon öreg, azt éppen olyan könnyű kijátszani, mint a gyakran változó kisasszonyokat. A kis György nagyon szerencsétlennek érezte magát az ünneplő ruhában. Szeretett volna legalább a kutyákkal játszani, de a kisasszony állandóan a nyomában volt, és alighogy eltűnt a szeme elől, már kiáltott utána.- Végy könyvet a kezedbe, ülj le a tornácra! — mondta a nevelőnő. - Innen a tornácról láthatod, amikor a kanya-ulatnál feltűnik a kocsi.- Ki tudja, mikor jön a kocsi? - dünnyögte a gyerek, és sóhajtva leült a tornácon egy kerti székbe. A könyvet kezében tartotta, de bele sem pillantott. Két pajtása madárfészket talált tegnap: hívták, hogy jöjjön velük megnézni a fészket. György kérte, várjanak holnaputánig, mert másnap az édesanyja érkezik. Most félt, hogy barátai megdézsmálják a fészket, ha nincs velük. A kisasszony megnyugodva látta, hogy a kis György illedelmesen ül a kerti székben. így besietett o házba, hogy utánanézzen a terítésnek. György csak erre várt. Lecsapta a könyvet, s futott a barátai után. Végigrohant a parkon, s a gazdasági udvaron át kijutott a mezőre. Előtte való nap esett, tócsákban állt a víz, hangosan cup- Dant lábai alatt, amint lihegve igyekezett a patakhoz. Ott, a patak partián — azt mondta Jani —, a fűzfa tetején van a bíbicfészek . . . Még messze volt a pataktól, amikor éles szeme füstcsíkot vett észre. Csüggedten megtorpant. Most már hiába iqyekszik... a fiúk megszegték ígéretüket, kiszedték a tojásokat, tüzet raktak és megsütötték. Hazudtak neki, becsapták. .. azt hitték, mert édesanyja jön, nem megy utánuk. És* holnapra . . . holnapra letagadják, hogy megették a tojásokat. Ó, ha nem lenne ebben a cifra ruhában, most nekik menne, azt sem bánná, hogy ketten vannak ellene! Kettőjükkel is megbirkózna ... György ritkán szokott sírni, szégyellte is a könnyeket, apja mindig azt mondta, hogy egy Szilassy nem lehet anyámasszony katonája. De most mégis kicsordult a könny a szeméből, s lassan folyt végig az arcán. Egy darabig csak állt, nézte a vékonyodó füstcsíkot, aztán bánatosan visszaindult. (folytatjuk) szlovenszkói magyar író üdvözlete ezen a manifesztáción nem az ünnepi alkalom írázisa, de a legszebb hagyomány és a szloyenszkói adottság parancsa. Rákóczitól Kossuthig, Petőfitől Adyig minden igaz magyar álma Közép-Európa megbékülése, e táj népeinek testvérisége volt. A sarlósok budapesti Petőfi-koszorúja — ahol a vörös szalag kötötte egységbe a dunai népek nemzetiszín szalagjait egyszerű demonstrációnál már több volt: ez a szlovenszkói újarcú magyarság kollektív hangja volt, mely nem akart bűnrészes és bűnismétlő lenni. Innen már csak egy lépés a mai antifasiszta íróig, aki nem kerget álmot, és a testvéri muszáj t sem színesítheti dallá és szépséggé, mert sikoltva és figyelmeztetve ordítja ez utolsó órán monoton közép-európai parancsát: el a német csizmamilitarizmustól, el a testvérgyilkoló fasizmustól! Ez a mai manifesztáció, mely az itt élő népek szolidaritását nyilatkoztatja ki a demokrácia védelmében: a vörös zászló internacionális jegyében fogant meg. Ez látszatra ellentmondás. Internacionalizmusok és nacionalizmusok nem találkozhatnak. Ez így van, és így igaz, amióta fasizmus van, amióta a „dühödt hazafiság” őrülésig beteg hatalmi elfajulása egyetlenegy célban éli ki magát: a közösségi kapcsolatok elszakításában. Aki csak önmagát látja és dicséri, az ellenséget kénytelen látni minden tanban, mozgalomban, eszmében vagy vallásban, mely népeket és nemzeteket közös síkra hozhat. A fasizmusnak nemcsak a szocializmus az ellensége, de ugyanúgy a kereszténység, a demokrácia, a pacifizmus és a humanizmus, tehát minden, amiben emberközösségi gondolat van. Aki nacionalizmusa mértékét a fasizmusban találta meg, az elvesztette emberségi kapcsolatait, annak nacionalizmusa — a fajőrület révén — testvérgyilkossággá fajul. Ez a nacionalizmus háború és semmi más. Rablás és hódítás nem tűr erkölcsi parancsot, tehát önmagát emeli törvénnyé. Ezzel a barbár felfogással szemben mi azt állítjuk, nacionalizmusa csak annak van, akinek internacionalizmusa van. Csak ami mindenkire kiterjeszthetően érvényes, lehet a nacionalizmus mértéke is. A nacionalizmus csak valamely nemzetközileg érvényes, morális közösségen belül lehet erkölcsi kiteljesedés. Különben: önimádat, brutális önzés, mely csak egy célt ismer: hatalmat, birtoklást, háborút. Ma mindenütt népek megbéküléléséről beszélnek. De népek megbékülésének előfeltétele: a népek megértése. A fasizmus ezt nem ismeri. A népek megértése és megbékülése csak a fasizmus ellenében oldható meg. A fasizmus nyelvén csak a bombavetők beszélnek érthetően. Ha
