Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-09-30 / 40. szám
A GYERMEK ÉRZELMI NEVELÉSE Sinkovics István párkányi (Sturovo) olvasónk leivétele Család (loto)kör pályázatunkra érkezett. Gyermekünk minden testi, lelki, értelmi élménye, tapasztalata érzelmi jellegű, függetlenül attól, hogy tudatosítja-e vagy sem. Az emberi kapcsolatokból származó élményeiket is érzelmi élmények kísérik. Mindenki hat gyermekünkre, akivel kapcsolatot teremt, találkozik. Ez a hatás a gyermekben reakciókat vált ki. Ezek a reakciók különbözőek, ezért nem elég azt tudnunk, mi történt gyermekünkkel, meg kell éreznünk, sejtenünk, hogy a történtek milyen hatással voltak rá. Hiszen ugyanarra a tapasztalatra, élményre minden gyermek másként reagál; a tapasztalat nem egyforma értékű, jelentőségű. Minden betegség, biológiai, fiziológiai rendellenesség, apró sérülés megbontja a normális testi fejlődést, viszont nincs olyan jelentős hatással későbbi egészségi állapotukra, mint a szülők magatartása és a gyermek reakciója okozta lelki sérülések a személyiség fejlődésére. Minden olyan élmény, amely károsan hat a személyiség fejlődésére, destruktív. A jellem kialakulását befolyásolja a szülők megértése. A szülők nevelőközvetítők a gyermek és a társadalom között. Az általános nézeteket és követelményeket individuálisan közvetítik, magyarázzák. A gyerekkel való rossz viszony, kapcsolat oka a helytelen nevelés. Azok a szülők, akiknek érzelmei kiegyensúlyozatlanak épp olyan rossz nevelők, mint azok, akikből hiányzik a velük született intelligencia, kulturáltság. A gyermekek rosszélmény-forrásai szüleik személyes problémái, érzelmi és szociális fejletlenségük. Ezek a szülők egészségtelen érzelmeket táplálnak önmagukban, nem értik, tehát nem tudják eléggé megkülönböztetni a gyermek fejlődésének szakaszait. Elsősorban a szülőkön múlik, milyen érzelmekkel telítődik a gyermek. A jó és rossz tulajdonságok az őszinte érzésből, örömből, illetve a nevelő felelőtlenségéből, könnyelműségéből erednek, születnek. Sokan úgy vélik, hogy a csecsemő nem figyeli környezetét. Tudatosítanunk kell, hogy már ekkor kezd kialakulni az élethez, az értékekhez való viszonya. Érzései először konkrétak, személyekhez — szülőkhöz — kötöttek, később elvonttá, általánossá válnak. A gyermekkori érzelmi tapasztalatok alapján töltődünk fel vagy bizalommal a külvilág iránt, igazságszeretettel, becsületességgel, a munkához való tisztességes viszonnyal, vagy könynyelműséggel, bizalmatlansággal, erkölcsi deformációval. (Az elhanyagolt érzelmi nevelés negatív hatásai nemcsak a családot, a közvetlen környezetet sújtják.) Ahhoz, hogy a gyermekkorban elszenvedett lelki sérülések nyomait palástolja az ember, rendkívüli erőfeszítéseket kell tennie. Ahhoz, hogy az ilyen ember viszonya az élethez jó legyen, szoros kapcsolatban kell állnia egy csoporttal (elsősorban szüleivel, családjával), amelynek tagjai megértik egymást. A gyermeknek a legnagyobb ajándék az, ha érzi, hogy szeretik és megértik. Ebből meríti biztonságát, optimizmusát, jó viszonyát az élethez, az emberekhez. Ez a tudat lelki egyensúlyának biztos alapja, a kritikus pillanatokban fontos lelki támasza. A gyermeknek megfelelő időben van szüksége biztatásra, dicséretre. A szülői szeretetet tehát nemcsak érezni, hanem látni és hallani is kell. Az a gyermek, aki nem ismerte a szülői szeretetet, az őszinte szülői érzést, később féltékennyé, gyűlölködővé válhat, eltávolodik szüleitől, magára marad lelki sérüléseivel. Az ilyen gyermek lelki és szociális érzéke fejletlen marad, kiegyensúlyozatlanul, határozatlanul cselekszik. Nem lesz áldozatkész, felelősségteljes szülő. Viszont a túlzott szülői szeretet, a gyermekek elhalmozása lelki és anyagi javakkal is megzavarja a lelki fejlődést. „Meg akarják mérgezni gyermeküket? Itassanak meg velük egy hatalmas adag boldogságot, biztosan megmérgezik” — írja Makarenko. Ezek a gyerekek nem önállók, túlságosan függenek szüleiktől, a házasságban elviselhetetlenek, önzők, képtelenek teljesíteni szülői kötelességüket: emberré nevelni a gyermeket, hajlamossá tenni az érzelmek tartós és mély befogadására, megtanítani örülni mindennek. Igényes társadalomban nő fel gyermekünk. Különböző szociális csoportokkal találkozik, erkölcsi szokásokat ismer meg, példákat választ, érzelmi szokásokat vesz át. Ezeknek a — gyerek szemével kaotikus — szokásoknak alapján fejlődik ki a gyermekben az absztrakt erkölcsi érzés, amit minták, példák befolyásolnak, csiszolnak, rombolnak. Bonyolult a nevelés azokban a családokban, ahol a szülők házassága nem harmonikus, ahol az apa és az anya gyűlölik egymást, és ezeket az érzéseket átviszik a gyerekekre. Általában ezeknek a szülőknek sem volt boldog gyermekkoruk. Csak a boldog, érzelmileg tiszta és erkölcsös környezetben lehet alkotó életre nevelni az embert. * A szülők és gyermekek rossz kapcsolatát okozhatják belső, pszichológiai korlátok is. A pszichológiai akadálok mélyebbek, összetettebbek és nehezebben elháríthatók, mint a külső. társadalmi problémák. Azonban ne felediük. hogy a kettő a legtöbb esetben kölcsönösen feltételezi egymást. kölcsönösen kiváltja egyik nehézség a másikat. (A társadalmi állapotokat tükrözi lelki állapotunk.) A gyermekhez való rossz viszony okai különböző fajtájúak. fokúak és minőségűek. Néha csak tudatlanságról van szó. vagv elvek félreértéséről. más esetben munkahelyi vagv társadalmi kudarcról. Bonyolultabb nroblémákat okoz az anva lelki sérülése. a rendkívül alacsony intelligencia. a pszichooatikus jellegű megbetegedések. A kölcsönös érzelmi kapcsolat megteremtését gyakran akadályozza a szülő emotív és jellembeli éretlensége, kiegyensúlyozatlansága. Éppen ezért néhány deprimált lány mindig új érzelmi élményt keres, szeretetvágyunk kielégíthetetlen. s ez új erotikus, szexuális kapcsolatba sodorja őket. Az ilyen anyákból hiányzik a gyöngédség, kedvesség, megértés gyermekük iránt. Minden szülőnek feltételeznie kell, hogy gyermeke átél kellemetlen élményeket. sőt lelki megrázkódtatásokat. Erre azonban előkészíthetjük őt. ha tudatosítjuk, hogy a rossz élmények is konstruktívak a gyermek fejlődése szempontjából. A gyermeket fokozatosan és szisztematikusan felkészíthetjük az új. ismeretlen helyzetekre. A lelkileg felkészített gyermekek jobban fel vannak vértezve az élet feladataival szemben. Nemcsak azért, mert a szokásokat időben beléjük oltották, hanem azért, mert az élethez tartozó érzelmi élmények kezdetben nagyobbrészt kellemesek és megnyugtatók. A gyermek pedig — minden valószínűség szerint — ezt a példát követi. Hiszen a gyermek is, mint a felnőtt, azokat a tapasztalatokat követi, ismételi. amelyek kellemesek voltak számára. Az így nevelt gyermek szüleiben támaszra, megnyugvásra, biztonságra lel. DEMKO MIROSLAV, pszichológus H Kedves Apuka! Ildi, a lányod kért meg |Ü rá, hogy írjak néked leve- 2 let, mert mostanában rend- JQ kívül fontos dolgok történtek vele. Ugyanis kinőtt jg az óvodáskorból, kisiskolás 2 lett. Tudvalevő azonban, hogy az első osztályban R nem a betűvetéssel kezdik Ha tanulást, így hát halaszthatatlan közlendői tolmáfej csolására engem kért meg, *2 mert szomszédok és régi jó UH barátok vagyunk. Hogy k, miért nem az anyukáját? lm Azért, mert azt akarja, ha rk mégis visszajössz hozzájuk, y legyen az anyukának kedra vés meglepetés, ajándék. Másik, nem kevésbé nyo^ más oka az volt, hogy nem R tudja a címedet. — Apukám sok újságot olvas, és ha az én levelem benne lesz az újságban, akkor egészen biztosan elolvassa — magyarázta. És lassan, gondterhelten elkezdett diktálni ... „Édes apukám! Nagyon régen nem látogattál meg, és biztosan nem is tudod, milyen nagy dolog történt. Már iskolába járok, és ott nagyon jól érzem magam, sokat játszunk és sokat nevetünk, én mégis sokszor vagyok szomorú. Ugyanis majdnem minden gyereknek van apukája, és a sok apukás gyerek között csak én meg a Tibi vagyunk apukátlanok. Ez így nagyon rossz, és én sokszor sírok is, titokban, hogy anyu ne lássa, mert akkor kimegy a konyhába és ott sír titokban. Én azt hiszem, elég sokáig laktál máshol, és most már jó lenne, ha visszajönnél hozzánk, hogy megint együtt lakjuk, mint azelőtt. Mert akkor mindjárt mindent elmondhatnék neked is, és beszélgethetnénk, ahogy anyuval is beszélgetek. Tehát kérlek szépen, gyere vissza hozzánk lakni, az úgy sokkal jobb lenne. Ezennel befejezem a levelemet, sokszor csókol leányod, Ildi.” Nos, mit szólsz hozzá, „édes” apuka? Ami engem illet, csatlakozom Ildi kéréséhez: menj viszsza, ha még lehet; ha már el tudsz szakadni attól, aki miatt elmentél. És ha már késő, ha már nem lehet máshogyan, akkor legalább látogasd meg többször, rendszeresen a lányodat. És beszélgess, beszélgess vele, oly nagy szüksége van erre! Mert Ildivel most már folyamatosan és folyton „borzasztó” fontos dolgok fognak történni. Elindult azon az úton, amelyen mindegyre 'távolodik s mindinkább homályba vész a gondtalan, napsugaras gyermekkor, s amely egyre közelebb viszi a ,küzdelmes felnőttkorhoz. Az első osztály az első nagy próbatétel, itt kell megfogni a gyerek mindkét kezét, hogy biztonságosan kapaszkodhasson kisebbnagyobb bukdácsolásaiban. Szegény kis Ildi egyik keze csak a levegőbe markol... Ildinek nyilván mindene meglesz, amire szüksége van, ezért dolgozik anyu, és segít a társadalom. Csak éppen aput nem lehet pótolni. Visszaadni sem.
