Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-07-01 / 27. szám
KERTÉSZ ERZSÉBET f VILPI/I 1 DOKTOR/ISSZOPIY Vagy ha egyszer Pestre menne, és meglátogatná Mária nénit, régi igazgatónőjét__ Mária néni, aki annyi hévvel beszélt a forradalomról és a szabadságharcról, aki módját ejtette, hogy a legsötétebb időben is ébren tartsa a lányokban a szabadság eszméjét, őszintén megmondaná, mit vár a magyar nemzet a kiegyezéstől. Igen, Pestre kellene menni, a kis Györgyöt amúgy is be kell himlő ellen oltani. Amikor Vilma megemlítette, hogy a kis Györgyöt be kell himlő ellen oltani, férje csodálkozva nézett rá. —- Engem sem oltottak, mégis felnőttem — jelentette ki, de miután nem akart újabb vitákat, aránylag könnyen beleegyezett az oltásba. Csak azt ajánlotta, hogy hivassák ki az orvost, minek törjék a gyereket az utazással? Vilma belátta: férjének ebben az esetben igaza van. Nem mondhatta, hogy ő szeretett volna egyedül Pestre menni, és elbeszélgetni Mária nénivel__ így aztán Kávás, a nagykátai orvos oltotta be a kis Györgyöt himlő ellen, és megkérdezte, nem akar-e a család többi tagja is oltást. A megyében több himlőeset fordult elő, nem ártana az óvatosság. Vilma azt felelte, hogy még gyermekkorában megkapta az oltást, édesanyja szigorúan ügyelt erre.- Hát akkor a többieket oltom be! — jelentette ki az orvos. Eszébe sem jutott, hogy milyen heves ellenállásba fog ütközni, különösen idősebb Szilassyné részéről, aki minden orvosi beavatkozást személye ellen irányuló sértésként fogott fel.- Csak csinálják ezeket a fiatalok! — mondta, és kis megvető pillantást küldött a menye felé. — Nekem jó lesz már úgy is, ahogy eddig éltem. Az orvos vállat vont, összecsomagolta orvosi táskáját, és közölte, hogy ha az oltás megered, esetleg lázas lesz a kisfiú, de ne ijedjenek meg. Aztán beült kis bricskájába, amelyet maga hajtott. Útközben enyhe rosszérzéssel gondolt Szilassyékra; úgy érezte, hogy nem volt elég erélyes, akaratuk ellenére is be kellett volna oltani azokat, akik még nem kaptak1 oltást. A kis György jól viselte el az oltást, még csak lázas sem lett tőle, noha a karján két hatalmas hólyag mutatta, hogy az oltás megeredt. Csak az fájhatott neki, hogy nem fürödhetett, mindig oda tipegett, ahol eddig kis kádja állt; beszélni még alig tudott, de állandóan kereste a vizet. Pár héttel az oltás után egy éjszaka lovas zörgetett az orvos ablakán.- Mi baj van? Beteg a kisgyerek? — kérdezte az orvos, s már öltözködött is. — Az öreg méltóságos úr nagy beteg! — felelte a legény lihegve. — Nagyon magas a láza, s az arca tele kiütésekkel. Az orvos rosszat sejtve indult ki Pándra. Megint az motoszkált a fejében, hogy a nyáron nem volt elég erélyes. Amikor belépett a szobába, azonnal látta, hogy a legény igazat mondott. Az öregúr önkívületben feküdt, a szobában csak Vilma volt. — Hát igen... — mondta az orvos — kétségtelen: himlő. Nem tudom, megbirkózik-e a szervezet ezzel a betegséggel ... — Doktor úr, kérem, mondja meg, mit tegyek. Nekem adjon utasításokat — nézett rá Vilma kérő szemmel —, mert én fogom ápolni. Az anyósom ugyanis ... — Az anyósa fél, Tigye? - fejezte be a doktor a mondatot. — Azt hiszem, igen... ő nincsen beoltva, megkaphatja a betegséget. A cselédek is félnek ... — Gyógyszert nem írok fel: hidegvizes borogatást kell a betegre rakni, háromóránként cserélgetni, és a kiütéseket mandulatejjel kenegetni. Ha erős a szervezet, ha a szív bírja, ki fogja heverni az öregúr a betegséget. De egyedül nem ápolhatja a méltóságos aszszony! Ha a személyzet fél, amit nem is csodálok, hívassanak Pestről ápolónőt, akivel felváltva ápolják a beteget. Mert különben ön is összeroppan rövid idő alatt. Vilma bólintott. — Természetesen keresünk ápolónőt — felelte —, de elsősorban én fogom ápolni. És ne féltsen engem, doktor úr, nagyon erős vagyok, és rengeteg energia gyűlt bennem össze az évek folyamán. Hiszen a világon semmi dolgom nincs . . . — Rendben van, de mégis kérem, hogy vigyázzon nagyon magára. És a kisfiúval ne foglalkozzék! Tudom, a gyerek megkapta a védőoltást, mindamellett nem árt az óvatosság. Holnap újra eljövök, és meglátom, hogy tartotta be az utasításaimat. Amikor az orvos elment, Vilma a férjét kereste. György még nem jött haza a határból. Vilma anyósához fordult, őt akarta megkérni, küldjön be Pestre egy megbízható ápolónőért. De Szilassyné ki sem nyitotta az ajtót menye kopogtatására. A zárt ajtó mögül kérdezte elhaló hangon, ki keresi, és mit akarnak tőle. Amikor meghallotta Vilma hangját, kétségbeesetten kérte, hogy menjen a közeléből, ne terjessze a ragályt. Vilma szótlanul visszaindult, és bement a betegszobába. György csak délután került elő. Igyekezett erőt venni magán, de a betegszobába nem mert belépni. Vilma észrevette félelmét, és így csak az ajtón keresztül kérte, hogy szerezzen ápolónőt. Azután határozottan megtiltotta, hogy bárki a betegszoba közelébe jöjjön, majd ő egyedül ellátja a beteget. — Ugyan, Vilma kedves, ez képtelenség. Beküldők egy szobalányt! — jelentette ki a férje. — Ne küldjön szobalányt! Azok a szegény lányok éppen úgy félnek a himlőtől, mint... bárki más — mondta Vilma csendesen. — Remélem, a himlő még nem fertőzött meg sekit, és ha csak én maradok itt,' elszigeteljük a betegséget. „Hiába, nagyszerű asszony a feleségem!" — gondolta Szilassy György szégyenkezve, és anyjához sietett. Nem kopogott az ajtón, egyenest belépett. Szilassynét az ágyban találta, a hideg rázta, egész testében reszketett, éppen a lázát mérte. — Félek, fiam, félek! — tört ki az öregasszonyból. — Nem merek apádhoz menni... — Ne is menjen, édesanyám. Vilma majd ellátja édesapát. És Pestről hozatok egy ápolónőt. — Pestről? Ápolónőt? — Szilossynéban egy pillanat törtrészére felágaskodott zsugorisága, de nem mert ennek kifejezést adni. Csak megadóan bólintott. — Tegyetek úgy, ahogy jónak látjátok — mondta elhaló hangon. — Én már úgysem élek sokáig. Apátok túléli majd a himlőt, de engem elvisz a szívem! Az orvos másnap Szilassynét is megvizsgálta, de nem talált rajta semmi betegséget. Mindamellett tapintatosan azt mondta, hogy legjobb lesz, ha néhány napig ágyban marad. Az öregasszony beleegyezően bólintott, de amint az orvos eltávozott, felkelt. Félt, hogy Vilma ragadja magához a háztartás vezetését. Vilma azonban édeskeveset törődött a háztartással, egyetlen gondja apósa volt. Pontosan követte az orvos utasításait, sőt sok olyasmivel is igyekezett enyhíteni a beteg szenvedéseit, amit a doktor nem is mondott. így kétóránként egy-egy korty narancslevet itatott meg az öregúrral, ami láthatóan felüdítette. A borogatásokat gyakran cserélte, és a láz már a negyedik napon csökkent. A Pestről küldött ápolónőnek nem sok hasznát lehetett venni. — A méltóságos asszony feküdjön csak le, bízza rám a beteget — mondta megnyugtató hangon, és leült az ágy mellé. A következő pillanatban lecsuklott a feje, és máris aludt. Tíz napon át ápolta Vilma szinte éjjel-nappal az apósát. A láz a hét végére teljesen mégszűnt, az öregúr erős szervezete legyőzte a betegséget. Az orvos csak attól tartott, hogy most Vilma esik ágynak. De Vilma éppen olyan frissen járt-kelt, mintha nem is virrasztóit volna tíz napon keresztül. És most, hogy apósa egy kicsit erőre kapott, még jobban kellett vigyáznia. Mert Szilassyné, aki most már bemerészkedett férjéhez, minden pillanatban valami nehéz ételt hozott, azt akarta beleerőltetni a betegbe. VOJTECH KONDRÖT Kettőnkről Telve a szíved epével gennyel Vannak ily napok Feketék szörnyen — mikor úgy hisszük gyermekek napja egünket többé be nem ragyogja (Két — idegen — sír mélyén elásva nem vágyódunk a feltámadásra) Telve a szívem epével gennyel Vannak ily napok Feketék szörnyen Tóth Elemér fordítása CÉL6] (folytatjuk) Fotó: NAGY LÁSZLÓ
