Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1980-06-17 / 25. szám

EMLÉKIHCVEK, MŰEMLÉKEK

Gömör viszonylag későn, IV. Béla idejében alakult ki. A feudalizmus korában sajátos hangulatot és arculatot adott a tájegységnek a pá sztor életforma és a betyárellenállás. Sinkó Pisták, Vidróczki Marcik, Jáger Jóskák, Csenyi Pisták tartották markukban a környék várkastélyait. A kapitalizmus előretörése idején ez a kép erősen módosult, a múlt század negyvenes éveiben Gömör a mai Szlovákia legiparosodottabb része volt, bár a mai járás eldugott falucskái ebből vajmi keveset észleltek. A változások - ha lassan is - elérték a tájat és emberét. Egyre több pusztai, rideg élethez szokott ember költözött a falvakba, városokba. A dacos palóc pásztor pedig bevonult az egyetemes művészettörténetbe - a gömöri születésű Izsó Miklós Búsuló juhásza alakjában.

És a történelemmé, irodalomtörténetté, műemlékké vált az egykor élő múlt.

II. József jóvoltából Rimaszombat 1784 óta Gömör központja, 1848 óta megyeszékhely, a vidék kulturális góca. Klasszikus írók kötődnek hozzá; Tompa Mihály (1. kép) szobra, Mikszáth Kálmán, Petőfi Sándor emléktáblája idézi ezt. Itt született Blaha Lujza (2. kép), a „nemzet csalogánya", Hatvani István, az európai hírű csillagász, Decsy Sámuel, a bécsi Magyar Kurír tudós szerkesztője, itt született és élt Ferenczy István, a XIX. század legnagyobb magyar szobrásza.

A város jellegzetesen középkori építészeti jegyeket hordozó főterének egyik saroképülete a régi megyeház (3. kép).