Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-06-17 / 25. szám
Nagyító aLatt Abban reménykedtem, hogy valakinek az évek folyamán már biztosan eszébe jutott felmérni a járásban élő nők helyzetét, munkafeltételeit, figyelembe véve mindazokat a körülményeket, amelyeket a női egyenjogúság papíron olyan bőkezűen nyújtott a dolgozó nőknek. Sajnos, a valóság nem fedte elképzelésemet, a járásban eddig senki sem szánta rá magát — vagy nem tartotta fontosnak -, hogy ezek a népgazdasági, és egyben társadalmi érdekű kérdések összegezve, papíron tanúskodjanak a nők valós helyzetéről. Hozzáfogtam hát az adatgyűjtéshez. Fiókok mélyéről és félmondatos jegyzetekből szedtem össze mindazt, omi tükrözi a járás munkaképes uszonyainak, lányainak jelenlegi életmódját, fejlődésének útját, perspektíváját. Igyekeztem minden elérhető adatot feljegyezni. S most, ahogyan végiglapozom jegyzetfüzetemet, szorongás tölt el. Mit tudok én ebből olvasóinknak néhány gépelt oldalon bemutatni? HOL VAN A TARTALÉK? A felszabadulás előtt Rimaszombat (Rimavská Sobota) környékének agrár jellege volt. Ez meghatározta a nők foglalkozását is, akik ebben az időben az iparban alkalmazott dolgozóknak csak a 16 százalékát képezték. Közvetlen a felszabadulás után a férfiaknak sem tudtak mindenütt munkát biztosítani, sokan kényszerültek a járás határán túl megélhetést keresni. 1950 és 1959 között így 7654 dolgozóval csökkent a járás munkaképes lakossága. A járás iparosodása 1960 után kezdődött, s azóta több mint ötezer dolgozónak teremtettek munkalehetőséget, s ezek kétharmada nő. Tavaly a népgazdaságban dolgozó nők száma elérte a 17 518-at, vagyis az összes dolgozók 43,7 százalékát. Új könnyűipari üzemek épültek, ahol főleg a nőknek adódott munkalehetőség. A tiszóci (Tisovec) Zornica a tornaijai (Safárikovo) ruhagyár, a rimaszombati számítástechnikai vállalat, a középsziovákiai húsfeldolgozó üzem, a cukorgyár, a konzervgyár szinte „fölszippantották" a tartalék női munkaerőt. Az utóbbi tíz évben az iskolaügyben 250, a kereskedelemben 260, az egészségügyben szintén 250 női alkalmazottal lett több. Az egyik kerületi fölmérésen érdekes adatra bukkantam: a munkaviszonyban levő lakosság közép-szlovákiai kerületi átlaga 44,6 százalék, ebből 16,5 százalék a nő. Ugyanez a rimaszombati járásban 42,5, illetve 38,9 százalék; a nagykürtösiben 42,5, illetve 35,3; a losonciban pedig 43,5, s ebből 40,3 százalék a nő. Tehát a három járás közül a legtöbb nő a losonci, rimaszombati, majd a nagykürtösi járásban van munkaviszonyban. Ha a rimaszombati járásban el akarják érni a kerületi átlagot, akkor még legalább 2500 személyt kellene bekapcsolni a termelésbe, s itt számításba jöhetnének a még háztartásban lévő nők. Ez a rejtett női munkaerő-tartalék a dél-szlovákiai járásokra jellemző, viszont a cseh járásokban már teljesen kimerítődött. Az ilyen statisztikai adatok sok mindenről tanúskodnak, de azt is meg kell mondanom, nem mindig teljes élethűséggel tárják elénk a valóságot. Éppen ezért kerestem fel a járási nemzeti bizottság tervezési osztályán Slabejová Valériát, aki a munkaerőgazdálkodást kíséri figyelemmel. Tőle tudtam meg, hogy a járás területén 4205 olyan munkaképes nőt tartanak nyilván, aki eddig még nem kapcsolódott be a termelésbe. Számunk 1970-ben még 7275 volt, tehát tíz év alatt több mint háromezer nő lépett munkaviszonyba.- Kik azok a nők, akik eddig még nincsenek állásban?- A nyilvántartott 4 205 munkaképes nőnek csaknem a fele cigányszármazású. A munkaképes cigánynők száma 1979-ben 3894 volt, de közülük csak 2024-en dolgoztak. A többi asszonyok közül főleg azok nincsenek munkaviszonyban, akik nem tudják kire hagyn' kiskorú gyermekeiket. A tervek szerint a jelenleg meglévő női munkaerő-tartalék a közeljövőben a minimumra csökken, s így stabilizálódik. Felépül a tornaijai gépgyár, a hnúsfai gumigyár, a rimaszombati nehézgépipari üzem, bővül a hús- és tejfeldolgozó, valamint a számítástechnikai üzem munkaerő létszáma, s elsősorban nőkre lesz szükség. De mielőtt ez megvalósul, más ezzel szorosan összefüggő problémákkal is szembe kell nézni az üzemek és járás vezetőinek. Ez elsősorban az óvodák és bölcsődék építése, a szolgáltatási hálózat bővítése. AMIBŐL MÉG KEVÉS VAN A járásban jelenleg 567 kérvény áll, amelyben a szülők óvodás korú gyermekük elhelyezését kérik, 152-vel kevesebb a bölcsődei elhelyezést kérők száma. Tehát közel ezer fiatal nő vár arra a pillanatra, amikor munkába állhat. Legrosszabb a helyzet Rimaszombatban, ahol szinte naponta szaporodnak a kérvények, viszont a bölcsődék, óvodák építése nagyon lassú. Az üzemek vezetői még mindig nem tudatosították eléggé, milyen szerepet tölt be az óvoda, a bölcsőde munkaerő ellátásuk, termelésük mindennapi folyamatában. Szívesebben fordítják a pénzt az üdülőközpontok építésére, mint az óvodára, bölcsődére. Eddig csupán a hnúsfai vegyiüzemnek és a rimaszombati törzstenyésztő vállalatnak van saját óvodája, bölcsődéje pedig a hnúsfai és a rimaszombati egészségügyi intézetnek, a hnúsfai vegyiüzemnek. Idén fejezik be az üzemi óvoda - bölcsőde komplexum építését a tornaijai ruhagyárban, a rimaszécsi (Rim. Sec) szövetkezetben és a tiszóci nehézipari gépek üzemében. Hogy mire várnak a többi üzemekben, kitől várják dolgozóik gondjainak megoldását, ezt nagyon szívesen megkérdezném a felelős dolgozóktól. Vajon lenne rá elfogadható válaszuk?. . . Ha azt vesszük számba, mi mindenből van még kevés a nők foglalkoztatását illetően, akkor mindjárt a második helyre kell tennem azt irányításban levő nőket. Szemet szúró a táblázat, amely kimutatja, hogy a járás legtöbb női dolgozót alkalmazó hat üzemében csak egyetlen, egy nő tölt be igazgatóhelyettesi funkciót. S 1985-ig is csak eggyel, 1990-ig néggyel számolnak! Pedig a népgazdaság hét ágazatában: a textiliparban, az egészségügyben, az iskolaügyben a kereskedelemben és szolgáltatásban, az állami szervekben, a híradásíban, a pénzügyben a dolgozóknak több mint a fele nő. Am ez az arány sehol sincs betartva az irányításban, a vezető beosztásban. Az általános vélemény, hogy a nők szorgalmas, odaadó dolgozók, akik lelkiismeretesen teljesítik kötelességüket, de csak kivételes esetekben tudnak minden téren helyt állni, mint a férfiak. A fiatal nő, lehet az bármilyen tehetséges, jó szervező, szakember, néhány év múlva szülési, gyermekgondozási szabadságra megy, s ha később vissza tér is, amíg a gyerekek fel nem nőnek, nem lehet vele teljes mértékben számolni. Nem ülhet az estébe nyúló gyűléseken, nem utazhat több napos kiküldetésre, iskolázásra. Vagyis családja érdekében inkább lemond a felelősségteljes és időben, energiában igényes vezető munkabeosztásról. így aztán maradnak a nyolc órás munkaidőt igénylő adminisztratív munkakörben, könyvelésben még akkor is, ha ettől sokkal többre lennének képesek. A választások előtt gondot okoz a képviselői testület feltöltése is, a társadalmi tisztségben még mindig aránytalanul kevés a nő. Jelenleg a járásban 1 nemzetgyűlési képviselőnő, 2 kerületi tanácstag és 27 járási képviselőnő van. Azt is tapasztaltam, hogy sokkal több a fizetetten funkcióban lévő nők száma, mint a férfiaké. Vagyis a nők önzetlenül, bérmentesen végzik a társadalmi munkát, a férfiak pedig kényelmesen ülnek a jól fizetett helyeken. Hogy egy példával is bizonyítsak: a hnb nyolcvan fizetett funkcionáriusa között csak négy a nő, viszont képviselőként 387 dolgozik. Nem sikerült megszereznem — bizonyára nincs is ilyen - azt a kimutatást, amely a járásban élő nők szakképzettségét térképezi fel. Azt azonban megtudtam, hogy a mezőgazdasági főiskolát végzett 153 dolgozóból 37 a nő, a 741 szakközépiskolával rendelkezőkből pedig 292 nő. Feltételezem, a többi ágazatban jobb az arány, de ha csak a mezőgazdaságot vesszük figyelembe, akkor is elmondhatjuk: nincs szinkronban a szakképesítéssel rendelkező és a vezető beosztásban levő nők szc ma rá nya. Pedig ha több nő lenne vezető beosztásban, talán gyorsabban elkészülne az óvoda, nagyobb segítséget nyújtanának a szolgáltatási üzemek. Mert emit nem érzünk a saját bőrünkön, az nem is sürget úgy, mint aminek hiányát naponta tapasztaljuk. A férfiak legtöbbször egy kézlegyintéssel intézik el, ha egy-egy gyűlésen elhangzik mi mindenre lenne szükség ohhoz, hogy a nők nyugodtan végezhessék munkájukat, hogy legalább minimális segítséget kapjanak a háztartás ellátásához. Mert hiába van a járás 102 műhelyében 42 féle szolgáltatás, ha harminc kilométeres körzetben nincs tisztító, cipész, harisnya javító. És hiába mondják a kereskedők: lenne félkeszáru bőven, csak senkinek sem kell, ha azért marad az üzletben, mert a háziasszonynak sokkal gazdaságosabb megvenni a nyersanyagot, mint a drága félkészáruért adni a pénzt. Ellentmondások sora kínálkozik bemutatásra, amelyek csak komplex minden kérdést felölelő gondoskodással oldhatók meg. Ezt pedig csak úgy érhetjük el, ha többet fogunk helyi, üzemi, járási szinten beszélni, tenni a nők helyzetének javításáért, problémáik megoldását elsőrendű kérdésnek tekintjük. Mert hogy ezek nem lebecsülendő dolgok, az alábbi konkrét példák is bizonyítják. MEGLEPŐ FELFEDEZÉSEK A járás legfiatalabb, egyben legtöbb nő dolgozót alkalmazó vállalat a trencím ruhagyár tornaijai fióküzeme. A 963 dolgozóból 802 nő, akik harminc kilométeres körzetből járnak munkába. A fluktuáció - mint minden „női üzemben" itt is magas, évente meghaladja a 380-at. A dolgozó stabilizálására kevés lehetőségük van. Hiányzik a leányszáilás, a messze lakók — legalább ötvenen — kénytelenek drága albérletben lakni. A jelenlegi negyvenöt lakáskérvényből évente ötnél többet nem tudnak kielégíteni. így aztán a lányok - még akkor is, ha itt tanulták a szakmát - férjhezmenés után továbbállnak. Aztán jó, ha évek múlva, amikor felnőnek a gyerekek, újból jelentkeznek. A városi bölcsőde befogadóképessége minimális, s ez eddig megmutatkozott a munkaerő-vándorlásban is. Szeptemberben elkészül a 60 férőhelyes üzemi óvoda és 25 férőhelyes bölcsőde. Az anyukák örülnek, de a vezetők homloka már most ráncba szalad a gondtól: ezek az anyák kérni fogják az egyműszakos beosztást. Ezzel pedig rossz tapasztalatuk van. Néhány éve üzemeltettek egy műhelyt 35 kisgyermekes anya részére, de rövid időn belül meg kellett szüntetni, mert naponta öten-hatan dolgoztak csak benne - a gyermekék betegsége miatt hol az egyik, hol a másik maradt otthon - ami az üzem szempontjából megengedhetetlen. A bejárók érdekében az autóbuszok menetrendjét igyekeztek a műszak kezdéséhez és végzéséhez idomítani, ez a legtöbb esetben sikerült, de a távolabbi helyekről - Szilicéről (Silica), Borzovóról, (Brzotín), Betlérből (Betliar), Hosszúszóról (Dlhá Vés) - bejáró asszonyok így is nagyon sok időt töltenek az utazással. Vannak, akiknek kérvényezni kellett a második műszak rövidítését, mert nem érték volna el'az utolsó vonatot. Nemrég a 35 kilométerre lévő Doborcáról (Dubovec) bejáró tizenkét asszony adta be felmondását, mert a Csehszlovák Autóbusz-közlekedési Vállalatnak nem volt rentábilis tizenkét asszony miatt naponta autóbuszt indítani, így megszüntette a járatot. Vannak asszonyok - Vozár Zsuzsanna, Pásztor Erzsébet, Zula Ilona, Vincze Gizella, Pomaj Otília, Blatník Magda, Jónosdeák Mária, Bódi Margit, Szőke Erzsébet és még sokan mások -, akik bár naponta tolongva a zsúfolt autóbuszban, törzstagként, erős szálakkal kötődnek az üzemhez. Alakul, formám»í
