Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-01-16 / 3. szám
A képet Bölcső Barnabás küldte Nagy daráéról (Verké Dravce) Családi fotókör pályázatunkra. Ebéd a sütőben „Az ebéd a sütőben, ne csináljatok nagy disznóólát, sietek haza. Csók: Anyu.“ Az ebéd még délután hatkor is érintetlen, a kenyérkosárban megszikkadt kenyérszeletek, az asztalon cukros-citromos-ragacs, málnamaszatos vizespohár, apróra tépkedett sajtpapír. A földön morzsa, víztócsa. A hálószobában WC-papír tekercs. A gyerekszobában csatatér. A két gyerek a vetetlen ágyon játszik, a nagyobbik egy szál trikóban, a kicsi puskával, karddal az oldalán. A szőnyegen könyvek, ceruzák, pulóver, hosszúnadrág, takaró. A nappaliban mogyoróhéj, törmelék. A televízió bekapcsolva — a monoszkópot természetesen senki sem nézi. Apa és anya dolgozik (munkában van). A gyerekek a téli szünidőt élvezik — amíg egyedül vannak. Mert a szülőkkel idegesség is jön. „Az ember fáradtan hazajön a munkából, itt a két nagy ló gyereke, és ahelyett, hogy segítenének, fölfordítják a lakást. Mit csináltatok egész nap? Az új nadrág a földön, olyan, mint a mosogatórongy, legalább az ágyatokat vetettétek volna meg. Kész a leckétek? Hogyhogy milyen lecke? Amit januárra kaptatok. Nem nézitek a szilvesztéri műsort“ — záporoznak a szidalmak, szemrehányás, számonkérés. A két gyerek már szepeg, szipog, • fogadkozik, magyarázkodik. És • nincs, aki igazságot tegyen. A végén — a szülői temperamentumtól vagy hangulattól függően — pofonok osztatnak (igazságosnak véltek, természetesen atyai részről; fölöttébb igazságtalannak gyermeki szempontból), ajtócsapkodással párosuló káromkodásviharok dúlnak. Végül: a két gyerek bőg, egymást vádolják, rágalmazzák (mert a kicsinek mindent szabad, nézd meg, kiszórta a kakaót, azt is én söpörjem össze, a matikafüzetemet telepacázta, kitépte a térképemből Olaszországot, egész nap nyávogott, nem hagyott tanulni — anyucikám, ez az utálatos nem kölcsönözte a ceruzáját, majdnem megfojtott, megnyomta a nyakamat, pedig nem csináltam semmit, de igazán). Az apa igazságot oszt. Zeng a ház. Családi csendélet. Békés karácsony és újév közti ünnepnapok, téli szünidő. A szülők: dolgozó emberek. A hétköznapok a rohanás jegyében telnek egész évben, a szombat—vasárnapok a vendégjárás napjai. (Ebben a házban soha sincs nyugalom, itt meg kell őrülni. Az ember kitakarít, ti meg fölforditjátok a lakást! — zeng a vendégvárás előtti pillanatokban. Aztán: jaj, de örülök, hogy megérkeztetek. Nem, nem kell levenni a cipőt, érezzétek otthon magatokat. Hogy Józsika (Jancsika, Katika, Julika, Pistike stb.) eltörte a vázát? Ugyan, semmi baj. Majd a fiam fölszedi a cserepeket. Jópofa, megsózta a térítőt! És így tovább, vég nélkül. A vendégsereg elvonulása után újabb „családi hiszti“. (Mi van itt a gyerekszobában? Azonnal rendet rakni! — Ismételten pofonok csattannak, a fiúk bőgve-zokogva, szülői szidalmaktól megrettenve takarítanak.) A nagyobbik néha elvonulna (kitörne). A szünidőben nem lehet. Nyáron, mert „jönnek a barátaid, kisfiam“, télen, mert „hová teszem a kicsit, ha te elmész“. A kicsi a vendégjárások idején elemében van. Mint akit megszállt az ördög. Beszáguldozza a lakást, szétszórja a játékokat, hordja-viszi a könyveket, piskótát, cukorkát, tányérokat — ilyenkor mindent szabad. Nincs, aki figyelne rájuk — a felnőtteknek mindig fontos megbeszélnivalójuk van. „Ne zavarjatok, legalább most ne lógj a nyakamon, tűnés a gyerekszobába.“ Tél van. Őszies, sáros, ragacsos, szobába kényszerítő. A szánkó az előszobába készítve — hátha lehull a hó, s akkor kevesebb a gond. Estig elszánkózgatnak, hóembert építenek — elfáradnak, mire apa és anya megjön, már csak a fürdés, alvás marad. így unalom az egy hét a gyerekeknek, nyűg a felnőtteknek. Jusztícia mérlege billeg. Hol az anyai-apai oldalra, ahol a munka, a fáradság, a fáradtság, a túlhajszoltság, az ebből eredő türelmetlenség, gyerekekkel szembeni fokozott (felnőtt igényű) elvárások. Hol a gyerekek oldalára. A gyerekekére, akik nem bírják elviselni az egyedüllétet, a szoba-magányt, a társaságot, amelyet a szülők igényelnek. Családi életre vágynak. Közös játékra, kirándulásra, arra, hogy velük is megbeszéljék olvasmányélményeiket, ne csak könyvekkel halmozzák el őket, s talán arra is, hogy megtiltsák nekik a kriminézést, aminek az izgalmáért reszketnek, s aminek izgalma miatt félnek a sötéttől. Családi idill? Újkori szégyenünk. Látványosabb a rohanásdi, idegességesdi, a munkahelyi gondok levezetése otthon (gyávaságunk bizonyítéka, nem több; ne bántsd a gyöngébbet! — tanítjuk gyermekünkkel, s gyakoroljuk az ellenkezőjét családunkon), a felszínes barátkozásdi, mely természetesen késő éjszakába nyúló borozgatásba fullad. A gyerekek szülők lesznek egyszer. Már amelyiket nem rettenti saját családi köre. S mit visznek örökségül magukkal? „A vendég-gyereknek minden szabad“ igazságtalanságát? A baráti összejövetelek álvidám hangulatát (mely után — derült égből pofonütések, mert a felnőtt idegei csak addig bírják, amíg mások is látják, amíg muszáj)? Az egyre ritkuló gyerek iránti szeretet-kitörések nagyon mélyre raktározódnak. Kibányászhatatlan mélyre. Ajánlás N.-nek: Tudom, hogy nincs mintacsalád. Ez csak álom. Csak azt szeretném, ha mindanynyiunké lenne. Legalább erőfeszítéseinkben, szándékunkban, akaratunkban. Hogy Jusztícia asszony mérlege egyensúlyban álljon. GRENDEL ÁGOTA .GONDOLSZ-E MAJD RÁM?“ jeligére. Aligha, kedves tizenöt éves diáklány, mivel a férfinak felesége van. Ez az állapot, véleményem szerint, mindent megold, minden kérdésére választ ad. Hogy mégsem fejezem be itt a válaszomat, annak egyetlen oka van: az ön fiatal korából eredő meggondolatlansága. Nem tudom elképzelni, hogy szerelem létrejöhet kapcsolatnak aligha nevezhető alkalmi találkozások során. Az, hogy az ön által csodált férfi a buszmegállóban esetenként „udvariasan köszönt, mosolygott és kedvesség áradt arcáról“, a hétköznapok legtermészetesebb jelensége. Ismerősök, legyen az férfi és nő, találkozásai zajlanak le ebben a formában, mely egyáltalán nem jelent szerelmi kapcsolatot, csupán kölcsönös emberi tiszteletet. Nos, ahogy az a leveléből kiderül, ezeken az alkalmi beszélgetéseken kívül más nem volt „kapcsolatukban". Ezért nem is várhatta el, hogy a férfi katonai szolgálata megkezdése előtt kötött házasságáról tájékoztassa. Különben sem beszél önmagáról, családjáról. Ebből is sejthette volna, hogy udvariassága, kedvessége csupán az ismerősök közti kapcsolat megnyilvánulása. A megjelenés, a csinos külső korántsem ok arra, hogy valakibe szerelmes legyen, különösen akkor nem, ha a férfi — leveléből ez derül ki — az ilyen vonzalom viszonzására nem is gondol, jól az ismeretséget annak tekinti, ami valójában. Nem vethet szemére semmit, hiszen ö nem tudhatta, hogy ön vonzalmat érez iránta. Vegye úgy a férfi magánéletéről szerzett értesüléseit, hogy az öntől függetlenül zajlik. Elsősorban érzelmeit különböztesse meg érzéseitől. Az igazi szerelem sohasem futó, alkalmi ismeretség, aligha ad boldogságot, ha alaptalan és meggondolatlan képzelgésekre akarjuk építeni. Legyen nyugodt, egykori vonzódását egy alig ismert férfi iránt hamarább elfelejti, mint hinné. Ezért sem tanácsolom el attól, hogy a városba járjon dolgozni. „FÉLEK“ jeligére. Hasonló problémával többen fordultak hozzánk. Sokan fojtják szexuális vágyukat és az ebből eredő komplexusaikat a testi kielégítés más formáiba (az ön esetében kamasz korban kezdetben az evésbe, később az onanizálásba), ami lelki sérüléshez vezethet. Hogy ez az állapot ne fajuljon beteges hajlammá, feltétlenül keressen fel szakorvost: szexológust és pszichológust. (Sexologická ambulancia, Hlboká ul. II., Bratislava - ide lakhelyétől függetlenül bárki elmehet az egész SZSZK-ból. Időpontot levélben is kérhet.) Üdvözli KI O s Í-U KI GO >o z
