Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-01-16 / 3. szám
VÁLTOZÓ FÖLDÜNK A Föld kozmikus múltja Életünket a Földön éljük le. Terveinket, vágyainkat és cselekvéseinket a falu, a város és az ország határain túlnőtt világ eseményei alakítják. Ha aztán olyan kérdések is felmerülnek bennünk, hogy az egész Föld léte, élete miként függ a nagy egésztől, ha megtudjuk, hogy az egész Föld a kozmikus hatásoknak kiszolgáltatott égitest, kénytelenek vagyunk valóságos világunk határait távolabbra tolni. Helyünket azonban nemcsak térben, időben is keressük. Mióta van a világ? Hogyan lett? Mióta vannak csillagok? Mióta süt a Nap? Mikor lett a Föld? Mikor fogant meg rajta a primitív élet, amely folytatása én is vagyok? E század húszas éveinek egyik legmeglepőbb felfedezése az volt, hogy a mi csillagrendszerünkön, a Tejútrendszeren kívül a világtér minden irányában nagyszámú csillagrendszer, extragalaxis létezik. Az eddig észlelt, kiszámított legnagyobb távolság mintegy húszmilliárd fényév. Ami ezen túl van, ismeretlen előttünk. A 20 milliárd év egyben az égitestek korának felső határát is jelenti. Nem ismerünk semmiféle égitestet, égi jelenséget, ami idősebb lenne 20 milliárd évnél. (Ez a kor kb. háromszorosa a Nap korának.) Önkéntelenül is felvetődik a gondolat: Ez lenne tehát az idők kezdete? És a 20 milliárd fényév lenne a tér végső határa? A 20 milliárd év is eszik azt jelentheti, hogy akkor történnie kellett valaminek, aminek előzménye volt, és következménye a ma látható Világegyetem. A csillagrendszerek, extragalaxisok robbanásszerű szétfutásót úgy értelmezzük, hogy az a nagyon sűrű és nagyon forró anyagcsomó, amely más formában, de a ma belátható Világegyetem anyagát magába foglalta - előttünk ismeretlen okból és módon szétrobbant. Ezt az eseményt nevezzük BIG BANGNEK, vagy más néven az ŐSROBBANÁSNAK. Az elmélet szerint az ősrobbanást követően a másodperc törtrészei alatt jöttek létre az anyag ma ismert formái, a protonok, elektronok, neutronok és a többi elemi részek, köztük a fotonok. A robbanás által szétdobott anyag később felhőkben oszlott el, és egy idő után csillagok képződtek belőle. Megintcsak kérdezzük: Helyes dolog-e az ősrobbanást kezdetnek nevezni? Igen, valaminek a kezdete volt ez — a ma látható világnak, de mégsem a Kezdet volt, mely előtt nem volt semmi. Az a forró és sűrű anyag, amiből a mai Világegyetem lelt, semmiképpen sem mondható a semminek, hiszen lehetőségeiben már benne volt mindaz, amit ma Világegyetemnek mondunk. A vallásos hit keresi a bibliai Kezdetet. Vannak is sokan, akik az ősrobbanásban látják ezt. A tudomány pedig számtalanszor bebizonyította, hogy más a valóságos világ, és más, amit elképzelünk, vagy elhiszünk. Ma még nem tudjuk biztosan, csak a lehetősége mutatkozik annak, hogy az ősrobbanás a Világegyetem történetének nem egyetlenegyszer megtörtént eseménye volt. Bizonyos feltételezésekből kiindulva mintegy 80 milliárd évenként követik egymást az összeroppanások és újabb szétrobbanások. Ma még sok minden bizonytalan. Kevés még az ismeretünk. Ez a kevés ismeret is a világ megdöbbentő valóságait és lehetőségeit tárta fel. A mindennap apró-cseprő dolgain izguló ember, akinek időszemlélete alig tágabb, mint amit egy emberöltőnyi idő jelent, az idő olyan mélységeibe kezd belátni, amikor még nem volt ember, nem volt Föld, Nap, nem voltak csillagok sem. Az együvé tartozás közösségi tudatát már a „minden mindennel összefügg” kozmikus tudat váltja fel. Dr. KULIN GYÖRGY csillagász ... a fehér éjszakákról már megírták, hogy csodálatosak. Mintha az élet végtelenségét szimbolizálnák. A mitológiák nyelvén — a világosság győzelmét a sötétség felett, az életét a halállal szemben. A kórházi fehér éjszakák nem természeti tünemény. Nem is úgy fehérek, mint ott fenn északon. Most mégis így nevezzük őket, nem az orvosi köpenyek, a kórházak steril tisztasága végett vettük, hanem mert ezeken az éjszakákon gyakran sikerül legyőzni a halált... Sötétedik. Az utcákon átlagos, tehát sűrű a forgalom. Fejünk felett, az autó tetején kék fény villog, sikoltozik a sziréna. Néhány autó nem ad szabad utat. Hiába fény- és hangjelzés. Sőt egy kék Zsiguli versenyre kell velünk. — Jó lenne — mondja Szútor János, a rohammentő sofőrje —, ha a közlekedésben nagyobb lenne a fegyelem. Versenyeznek — legyint —, mint éretlen kamaszok... A lakótelep szélén járunk. Ez az a ház. Harmadik bejárat, negyedik emelet. Egy kislány az ollóval belenyírt a kezébe, spriccel a vér. Ennyit tudunk a telefonbejelentés alapján. Meg még azt, hogy nagy a pánik. A csukott ajtón keresztül kihallik, hová kell mennünk. Az előszobában vértócsák, a csapból zuhog a hideg víz, a kád vize is piros. Orvos most nem jött velünk. Az ilyen elsősegélyhez a gépkocsivezetők is értenek. Ök mindig ketten mennek egy autóval. — Nem mosni kell a sebet, hanem az eret elszorítani! — Szútor János mindig elcsodálkozik, hogy mi, átlagemberek mennyire nem értünk az elsősegélyhez. Megfogja a kislány kezét, elszorítja az eret. Társa, Pásztor Miloü, a másik gépkocsivezető kötszert vesz elő és szorítókötést rak a sebre. A kislány még szepeg, a szülök hangja még az autóban is izgatott. — Két öltés, nem több — mondja Szútor János —, és egy óra múlva már itthon lesznek. Orvosi gyorssegélyszolgálat. Kassán (Kösice) 1975 óta működik. Egy évvel korábban kezdték el szervezni. Dr. Pólyák Vilmos alapította és vezeti ma is. Hat orvos, egy főnővér, négy nővér, tíz 3. SZÁMUNK RIPORTJA 8
