Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-05-14 / 20. szám
KERTÉSZ ERZSÉBET vilfi;x DOKTORTISSZOnY — Miért különbek a férfiak, mint a nők? — kérdezte elképedtem — — Mi, nők nem érünk annyit? — Bizony, nem! — válaszolták sógorai. — Igaz, eltartjuk magukat, mert nyúlfarknyi eszükkel hogyan is állnának meg az életben? Vilma belesápadt ezekbe a szavakba, nem tudott visszavágni,, de érezte, valami nagy-nagy igazságtalanságot kellett most végighallgatnia. Tulajdonképpen sógorának igaza van, a legtöbb nőt eltartják. De hogy nyúlfarknyi az eszük? Hát honnan tudják? Tanították már a lányokat, éppen úgy, mint a fiúkat? Hol is tanították volna? Hiszen még iskolák sincsenek, ahol a lányok tanulhatnának. — Ha minden lányt éppen úgy járatnának iskolába, mint a fiúkat, s ugyanannyi ideig tanítanák őket, akkor hamar meglátnánk, kinek rövidebb az esze: a fiúknak vagy a lányoknak — mondta végül villámló szemekkel. — No, nézd, ilyen szép kislány, és mégis a női jogok 'harcosa — álmélkodott Iréné férje. — Édes lelkem, eddig azt hittem, hogy csak a csúnya lányok harcolnak a női jogokért, mert olyan csúnyák, hogy nem tudnak férjhez menni! De ilyen szép lány, méghozzá menyasszony, az örüljön, hogy férjhez megy, és boldog asszony lesz belőle. Hagyja a harcot a csúnyáknak és szegényeknek! Vilma tehetetlenül szorította ökölbe kezét. Nem tudott mit felelni. Mondja azt, hogy azért, mert valaki nőnek született, nem kell eltűrnie, hogy ostobának tartsák, és azt sem kell eltűrnie, hogy szomorkodjanak, ha fiú helyett lányt hoz a világra. — Iréné — fordult nővéréhez, amikor úgy érezte, hogy elég nyugodt ahhoz, hogy beszélni tudjon —, nincs mindehhez egyetíen szavad sem? Te, aki ismerted édesanyán- Káí, aki tudod, hogy milyen művelt, milyen... milyen kiváló ember volt, hagyod, hogy így beszéljenek a nőkről ? És a történelemben meg irodalomban hány kiváló nő volt? Brunszvik Teréz, Teleki Blanka, Zrínyi Ilona, Lorántffy Zsuzsanna, akikről te is hallottál! Hátha a te kislányod éppen ilyen tehetséges lesz? — Jól van, jól van — mondta csillapítóan Batizfalvy Gábor —, igaza van, kis sógornő. Nekünk, férfiaknak kényelmesebb, ha semmibe sem vesszük a hőket. De azért mégis jobb szerettem volna, ha fiam születik lány helyett. Bár már egészen megkedveltem ezt a kis jószágot. Olyan édesen tud mosolyogni! Csak arra kérem, ne harsogja a nők jogait a vőlegénye előtt, mert megijed az a derék ember, és a végén még felbomlik az eljegyzés. Csak tréfáltam — tette hozzá nevetve —, ahogy én Györgyöt ismerem, mondhat maga akármit, meg sem hallja bolond nagy szerelmében ! Nem is csodálom... Batizfalvy Gábor elhallgatott, mert Irma figyelmeztető pillantást vetett rá. Pedig meg kellene mondani ennek az öntelt fiatal lánynak, hogy ne hordja olyan magasan a fejét. Nagy szerencse, hogy Szilassy György elveszi minden hozomány nélkül. Szilassy György akár negyvenezer holdat is kaphatna... Iréné és Irma, amikor magukra maradtak húgukkal, csitítgatták, és a maguk asszonyi tapasztalataival oktatták: mi a boldog házasélet titka. — Rá kell hagyni mindent a férfiakra! — mondta Iréné, és Irma is helyeselt. — Sohase mond ellent! Ha valamit el akarsz érni, irányítsd úgy a dolgot, mintha a férjed ötlete lett volna. És azután egyezz bele a férjed ötletébe. Ha pedig neki van valami kívánsága, és te nem akarod megtenni, mondd azt, hogy megteszed. Nem néz ő mindennek utána. Egy kis ravaszsággal eléred, hogy azt hiszi: ő az úr a házban, valójában pedig te vagy. Vilma megadóan bólogatott, de valójában egy szót sem értett abból, amit nővérei mondottak. Homályosan érezte, hogy arra tanítják, hazudjék, alakoskodjék. Nem, ezt nem teszi! De nem is lesz rá szükség! György tiszta, igaz ember, és végtelenül szereti. Ha valamelyiküknek valami kívánsága lesz, megmondják egymásnak. És azt is megmondják, ha valami nem tetszik. Nyugodtan megtehetik, mert szeretik egymást. György sokkal különb ember, mint két sógora, akik még azért is szemrehányást tesznek feleségüknek, hogy lánygyermeket szültek. György ilyesmire sohasem lenne képes. És György nem alkuszik a hozományra, ahogy a két Batizfalvy testvér alkudott. Milyen jó érzés, hogy György önmagáért szereti. .. Szilassy nagymama azt szerette volna, ha Vilma a házasság után is velük marad. Hiszen Fruzsina is hamarosan férjhez megy, erre a nyárra várják Meszlényi Pált, aki jövetelekor megkéri a kezét. Fruzsina tudott most már a jövendőbeli vőlegényről, és egy cseppet sem ellenkezett. Akárhogyan erősködtek a Szilassy szülők, György a feleségét nem vitte Pándra. A vasadi hpzat hozatta rendbe, oda költözött a fiatal pár. Kicsiny volt a ház, akár a nagytétényi kastélyhoz, akár a pándi kúriához képest, de Vilma úgy örült a háznak, amely saját otthona lesz, mint annak idején a babaházainak. És azt akarta, hogy minden úgy ragyogjon, úgy csillogjon benne, mintha valóban babaházban lennének. A nagytétényi kastélyból maga válogatta ki a berendezést, kérdezte Györgyöt, melyik szekrényt, melyik garnitúrát vigyék magukkal, de férje mindenre csak azt felelte: „Nekem mindegy, drágám, minden úgy lesz jó, ahogy maga akarja!“ Fruli hallotta ez a megjegyzést, s boldogan felsóhajtott: jó férje lesz Vilmának. Vilma az egyszerűbb bútorokat vitte magával; tudta, hogy az alacsony mennyezetű, megbarnult gerendájú szobákba nem illettek volna a virágos huzatú kecses rokokó bútorok. Kényelmes biedermeier garnitúrát, dobogós varróasztalkát vitt magával, és a zongorát is felrakták a kocsiba. Amikor megérkezett a bútorral megrakott kocsi, már alkonyodott. Előtte való nap nagy eső esett, ázott, csúszós volt a föld. György maga is segített a lerakodásnál, ingujjra vetkőzött, hordta be a holmikat, mert az égen nehéz fenyegető felhőrajok vonultak. Amikor a zongorát csomagoltak ki, Vilma félénken kérdezte: — Befér majd a zongora az ajtón? — Hát ha nem fér be az ajtón, leemeljük a háztetőt, és azon eresztjük le. Azt akarom, hogy az én drágám otthon érezze magát. De befért a zongora, befértek a könyvek, sőt befért a kis empire íróasztal is, amelyet Vilma édesanyja szobájából hozott el. Szerette volna megsimogatni a finom mahagóni bútordarabot, és suttogva megvallani édesanyjának, hogy boldog, nagyon-nagyon boldog. Györgynél nincs jobb ember széles e világon. Szeptember elején költöztek Vasadra: délelőttönként még nyárias melegen sütött a nap, csak a délutánok szürkültek gyorsan alkonyattá. Délelőtt György a gazdasággal törődött, Vilma pedig nagy kulcscsörgetéssel játszotta a komoly háziasszonyt. *De hamarosan rájött, hogy hiába csörgeti a kulcsait, nincs sok tennivalója. Szilassy nagymama küldött át szakácsnőt, szobalányt, konyhalány is akadt. Vilma néha nevetve jegyezte meg, hogy kettőjüket egész cselédhad veszi körül. — Nincs ezen semmi nevetni való! — felelte férje komolyan. — Szilassy Györgynét megilleti mindez.-- Lehet — Vilma eltűnődve tette kezét férje kezére —, de ha mindent a helyembe hoznak, ha kiszolgálnak, mit csináljak egész nap, mikor maga a határt járja? Vagy átmegy Pándra, és a gazdasági könyveket bújja? Nem lehetne, hogy én nézzem át a gazdasági könyveket? Higgye meg, nagyszerűen tudok számolni. — Maga és a gazdaság... — Szilassy György felkapta Vilmát, mintha ölbeli baba lett volna, és megcsókolta. Majd elkomolyodva folytatta: — Nem, drágám. Maga ne foglalkozzon a gazdasági könyvekkel. Tavasszal majd ültetünk virágokat, édesapámtól kap virágmagvakat, ha akarja. Maga is foglalkozhat a tejgazdasággal, a baromfival, de bevallom, jobb szeretném, ha ezt sem csinálná. — De hát mit csináljak egész nap? — kérdezte Vilma megdöbben ten. — Várjon, engem várjon! —Szilassy György szorosan magához ölelte a feleségét. — Nem is hiszi, milyen jó érzés az nekem, hogy otthon ül a feleségem, és engem vár! Vilma nem felelt ezekre a szavakra. Arra gondolt, hogy hamarosan úgyis télbe fordul az idő sakkor Györgynek kevés dolga lesz a gazdaságban. Akkor majd ő is otthon marad, ő leül a zongora mellé, kézimunkázik, s közben elbeszélgetnek. Hiszen valójában még alig beszélgettek... Őszbe csavarodott az idő, sártengerré változott a vasadi tanya. Vilma naphosszat ki sem mozdult hazulról, leveleket írt, olvasott, kézimunkázott. György mellételepedett, átfutotta az újságokat, aztán ásítását elnyomva megszólalt: — Kár, hogy nem tud kártyázni, drágám! — Hát tanítson meg, György — felelte Vilma engedelmesen, és már le is rakta a kézimunkáját. — Ugyan — nevetett fel a férje —, csak tréfából mondtam. Magától nem akarok nyerni. Kettesben pedig csak szerencsejátékot lehet játszani. Ha jobbra fordul az idő, majd bemegyek Kátéra a kaszinóba, ott majd kártyázhatok. Mert ősszel meg télen mit is csináljon egy falusi ember? Amint kicsit felszáradt a sár, György állta a szavát, és délutánonként befogatott, várták már a kaszinóban. Szégyellte felesége előtt megmondani, hogy eddig is sokat ugratták, papucsférjnek nevezték, mert otthon ült, s nem hagyta ott az asszonyát. Amikor először ment el, Vilma kis csodálkozással várta, hogy majd hívja magával. Már délelőtt kikészítette szép, asszonyos köpenyét, új tollas kalapját, everlaszting cipőjét. Még nem is viselte a kelengyéjébe kapott díszes holmikat. De György csak magához ölelte, jobbról-balról megcsókolta, és a lelkére kötötte, hogy nagyon várja haza. Eszébe sem jutott, hogy magával vigye. Vilma még sokáig állt az ablaknál, nézett a tovarobogó kocsi után. György maga hajtotta a lovakat, kocsist sem vitt magával. Nem értette: valójában mi történt. Igaz, gyermeket vár, talán kíméli az ura, nem akarja kitenni kocsikázásnak, talán egészségét félti a kaszinó füstös levegőjétől. De hát akkor miért ment ő le? És mikor jön haza? Búcsúzásnál odavetette, hogy ne várja ébren, feküdjön csak nyugodtan le. Hogyan? Olyan későn akar hazajönni? Vilma leült a kézimunkája mellé, az olajlámpa fénye rá vetődött a finom horgolásra. Kis réklit horgolt. Iréné küldött mintát és fonalat, azt írta, ilyenkor a legjobb sokat kézimunkázni, jobb, mint az olvasás, mellette olyan jól el lehet ábrándozni a jövőről. Vilma egy darabig gépiesen horgolt, de hamarosan letette a munkát. Nem volt türelme hozzá. Folyton csak Györgyre gondolt, aki elment Kátára. Hogy is tehette? Hogy is hagyhatta itthon egyedül? Hát nem tudja, milyen barátságtalanná tud válni ez a meghitt, kedves szoba, ha egyedül gubbaszt benne? Hány hónapja is él itt Vasadon? öt hónapja mindössze. És még egyetlen estéjét sem töltötte egyedül. Még életében sem fordult elő, hogy egyedül maradt volna. (folytatjuk)
