Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-03-19 / 12. szám
SABLONOK „Mindig keres, kutat (óh az izgága) önmagában és a világban. Volt színész (s most is az a budapesti 25. Színházban), rendezett színházban, tv-ben, műkedvelő színpadokon (rendez most is a budapesti Egyetemi Színpadon), aszszisztált a rendezőnek a Dózsa-filmben, szerkesztett összeállításokat, cikket irt — mert van mit elmondani; van, amit eljátszani vagy eljátszatni, és van amit csak megírni lehet. Dolgozott a rádióban és fordított, hobbyból fest és fényképez. Nem sok ez egy kicsit? - kérdezhetjük. Hány metszetet kíván önmagából felvillantani, a lelke mozaikjának hány tükrében akarja megvillantan a világot, az életet." Közel három éve írtunk Gálán Gézáról legutoljára. Azóta a 25. Színház beolvadt az újonnan alakult Népszínházba, s ő folytatja önemésztő lobogását. Itthoni színpadon csak ritkán látja a közönség, ennek ellenére nem felejtették el. Rómeó-alakítása, Petőfi-filmje, és a távolság együtt erősíti a nosztalgiát, és megszületnek pályafutásának legendái is. S ahogy a színházban, úgy öltözködésben sem szereti a sablonokat, a tömegdivatot. Nem visel konfekciót, egyéni ízlés szerint öltözik és szinte valamennyi inge, öltönye, kabátja saját terve szerint házilag készül. 1. A drapp ballondzsekit olajbarna színárnyalatú anyaggal díszítették. Vastag cippzárral csukódik. 2. Naponta többször is tart kondiciótartó testedzést, rövid kis fehér vászonnadrágban, fehér trikóban. 3. Fekete alapon barnabézs csíkozású, vastag fonálból vastag tűkön kötött rövid sportkabátban, hoszszú kézi kötésű sállal. A nadrág és a sapka fekete kordbársonyból készült. 4. Lányaival Mónikával és Erikával a nappaliban, divatos szafariszerű drapp ingben és ballonnadrág-Jtm |p|