Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-03-19 / 12. szám
Fotó: KÖNÖZSI ISTVÁN SZABÓ LŐRINC (1900-1957) Képzelt képzeleteddel Képzelt képzeleteddel képzelem, hogy idegondolsz, kedves, mialatt gyors kerék visz: sóvár magányomat hívja magányod, együtt vagy velem, ahogy veled én, és ahogy nekem vigaszt csak képzelt jelenléted ad, fájdalmad fájdalmamban érzi csak enyhülni szorítását szíveden. Képzelt képzeleteddel képzelem, hogy együtt vagyunk: az enyém kevés volna, magában, míg így szüntelen kettőződve, mint tündér repesés hoz-visz-cserél, s egyszerre két helyen egymásba zárva tart a szerelem. Belül a koponyádon Sírtál tíz hosszú éven át, sírj végig még ötannyit? Ha fáj is, értsd meg: a világ nemcsak terád hasonlít. Gonosz táplálék volt, igaz, e tíz év, s te se vagy szent, de agyad ma már kiköpi a megemészthetetlent. Javul a rossz, ha rendezed, javítsd hát és ne vádold; aludd ki ideáljaid, mint gyerekkori mámort. És ébredj! Csak vigye hazug aranyait az álom; ha túlvilág kell, leld meg ott: belül a koponyádon! 1932 KOLOZSVÁRI GRANDPIERRE EMIL AZ AGRONÓMUS TITKA Tetszés szerint bővíthető, bonyolítható történet következik, mely mintegy kurta nézetben mutatja be a cím ígérte krimit. A színhely: vidéki kisváros, szombat, épp delet harangoznak. A gazdasági technikum igazgatója a főtér sarkán beszélget az állatorvossal. Fölfigyelnek. A szemközti boltból ruganyoson kilép az állami gazdaság új agronómusa frissen, jóképpen, jól öltözötten, szőke bajuszkája csillog, kezében csomag. A két nézelődő szeme megakad a csomagon. Formája szerint alighanem virágcsokor, de selyempapír helyeit csomagolópapír borítja. Az állatorvos megjegyzi, egy hete rózsát vett a feleségének, névnapra, s akkor sem volt selyempapír. A két férfi már nem nézelődik, már sétál, úriasan. komótosan, de úgy, hogy közben szemmel tartják az agronómust. Az bemegy az édességboltba, néhány perc múlva kijön, kezében az előbbi mellett másik csomag. — Erzsikéhez megy — mondja az állatorvos. Mikor látják, hogy az agronómus a Kossuth Lajos utcába fordul, visszatérnek a főtérre. Erzsiké, a tanítónő, a Kossuth Lajos utca egyik mellékutcájában, a Berzsenyi utcában lakik, az agronómus onnan nem messzi, a Kölcsey utcában. A tanács vébétitkára és a gimnázium fizikatanára épp a Kossuth Lajos utcán sétál. Amint észreveszik az agronómust a két csomaggal a túlsó oldalon, összekacsintanak: Erzsikéhez meg. Már nem állnak, már sétálnak, úriasan, komótosan de úgy, hogy közben szemmel tartják az agronómust. A diadalmas ragyogás lekopik az arcukról. Az agronómus nem a Berzsenyi utcába, hanem a Kölcsey utcába fordul. Azaz hazamegy, nem Erzsikéhez. Azt már nem látják, hogy néhány perc múlva kijön a Kölcsey utcai házból, a csomagok nincsenek nála, az arca zavart. Körülnéz, a homlokára üt, visszamegy a lakásba, s nemsokára ismét megjelenik, megint frissen, jókedvűen, s megint a két csomaggal. A patikus és az ügyvéd a tanú rá. Lépteiket úgy igazítják, hogy mintegy véletlenül nyomon követik az agronómust. Azt hiszik, tetten érték, tévednek, az agronómus nem abba a házba nyit be, ahol Erzsiké lakik, hanem szembe, Zsellériékhez. Még zeng a déli harangszó. Az agronómus — kezében a két csomag — kijön a Zselléri házból, átvág az úttesten, Erzsiké házának kapuja becsukódik mögötte. Bemenni senki nem látta, kijönni viszont látta az éppen arra sétáló cipőgyári főkönyvelő a feleségével. Az agronómusnál nem volt csomag, az arca piros volt, a szeme csillogott, őket nem vette észre, a főtér felé indult, szinte rohanva. — Erzsiké kirúgta — állapította meg a főkönyvelő felesége. — Mi lehet ennek olyan sürgős? — kérdezte a helyi OTP-fiók vezetője a feleségétől, lányától, fiától, s az agronómus felé intett, aki beviharzott a főtéri boltba, hogy néhány perc múlva ismét megjelenjék, majd eltűnjön a Kossuh Lajos utca irányában. Mire befordult, a déli harangszónak már csak az emléke rezgeti a levegőben. Ennyi a történet. Este a tanúk összejöttek a gimnáziumi igazgatónál, aki a névnapját ünnepelte. Szóba került az agronómus. A gazdasági technikum igazgatója és az állatorvos az állította, hogy az agronómus Erzsikéhez ment, állításukat megerősítette a főkönyvelő és a felesége, akik látták Erzsikétől kijönni, mégpedig feldúlt állapotban. — Tévedés — legyintett a vébétitkár és a fizikatanár —, az agronómus hazament. — Nem igaz! — cáfolt rájuk a patikus és az ügyvéd —, mert Zsellériéket látogatta meg. — Mikor? — kérdezte a házigazda. — Délre harangoztak — hangzott a válasz. Az OTP-fiók vezetője fejet csóvált: — Nem értem. Én abban az időben a családommal a főtéren voltam, és láttam, hogy az agronómus bemegy a háztartási boltba. — Én kijönni láttam. Csomaggal. — Nem volt nála csomag! — De volt! — Egy virágcsokor. — A háztartásiban nem árulnak virágot. — Még azelőtt vette. — De ha egyszer nem volt nála csomag. A vita úgy zajlott le, ahogy a magyar entellektüelek között szokásos, mindenki mondta a magáét, senki sem figyelt a másikra, mindenki hangerővel érvelt. A sarokban ott ült a háztartási bolt vezetője. Időnként megpróbált közbeszólni, szerényen, mert csupa diplomás ember volt jelen, egyedül ő nem jutott tovább az érettséginél. Ezért nem mert az asztalra csapni, hogy szót kér, ami ilyenkor az egyetlen hatásos mód. Így aztán csak odahaza mondta el a feleségének, amit az ügyről tudott: — Pedig az egész mögött csak az van, hogy az agronómus spórol, mert kocsira gyűjt. Ezért elhatározta, hogy kuktát vásárol, és maga főz. Én csomagoltam be, a kuktát nézték az állatorvosék virágcsokornak. Elmagyaráztam neki, hogy használja a kuktát, azt felelte, megkéri a háziasszonyát, hogy tanítsa meg a kezelésére. De Molnárné nem ért a kuktához, nem is adta oda neki a csokoládét, amivel a kedvességét meg akarta hálálni, hanem Erzsikének adta, mert Erzsikétől származott az egész ötlet, hogy főzzön kuktával. Meg is tanította rá, de a gumi szeleit a kuktában, vett két másikat nálam. Akkor beszélte el az egész történetet. Azok meg azt hiszik... — Ilyet is csak te veszel be. Viszonyuk van — mondta az asszony, azzal falnak fordult. Hűd
