Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1980-03-12 / 11. szám

CHRISTIANE F. POKOLJÁRÁSA X

Utoljára, amikor józanul végiggondoltam az egészet, két lehetőségem volt még. Vagy végleg abbahagyni a heroint vagy az Arany Lövés. Az első lehetőség azóta sajnos megszűnt, öt vagy hat elvonó a legkisebb eredmény nélkül végül is bőven elég. Nem voltam se jobb, se rosszabb, mint a többi fixer.

Elindultam a Ku'dammra és aztán a Kurfürstenstrasse felé. Még sose mentem éjszaka beszervezni a Kurfürstenstrasséra.

Nyugodtan kikerestem a legtisztább vécét. Tényleg totál nyugodt voltam. Nem féltem. Sose hittem volna, hogy az öngyilkosság ennyire nem drámai. Nem gondoltam az eddigi életemre. Az anyámra se gondoltam. Detlefre se. Csak a belövésre gondoltam.

Megkerestem a vénát a bal karomon. Tulajdonképpen olyan volt, mint bármikor. Csak az, hogy ez tényleg az utolsó volt. Másodszorra megtaláltam a vénámat. Feljött a vér. Belőttem a fél grammot. Már nem bírtam még egyszer felszívatni, hogy még a maradékot is benyomjam. Úgy éreztem, hogy először szétszakad a szívem, aztán a koponyám teteje szabályszerűen lerobban a fejemről.

Mire felébredtem, kint már világos volt. Az autók kibírhatatlanul hangosak voltak. A vécécsésze mellett feküdtem. Kihúztam a tűt a karomból. Fel akartam állni, akkor észrevettem, hogy a jobb lábam megbénult. Valahogy aztán sikerült kinyitnom az ajtót.

A vécé előtt két tizenötéves-forma fiú álldogált. Szatén dzseki, szűk farmer. Két kis buzi-gyerek. Úgy kellett elkapniuk, amikor kisántikáltam a vécéből, mint egy kísértet. Rögtön látták,

hogy mi van, és az egyik megkérdezte: — Mi a fenét csináltál? — Én nem ismertem őket, de ők már láttak az állomáson. A fiúk elcipeltek egy pádhoz. Szörnyű hideg októberi reggel volt.

A történetnek itt tulajdonképpen vége van, és elkezdődik egy új.

Az öngyilkossági kísérletet követő hetekben Christianét egy homoszexuális orvos ápolta, azoknak a fiúknak a barátja, akik megtalálták az utcai W. C. előtt. Rövid időre még visszasüllyedt a heroin világába, különböző helyeken csövezett, amíg egy reggel be nem vitték a rendőrségre. Onnan az anyja hozta ki, és egyenesen egy Hamburg közelében fekvő kis faluba vitte, ahol a nagymamája, nagynénje és nagybátyja lakik. Újra elkezdett iskolába járni, és lassan megbarátkozott új környezetével. Hamar kiderült, hogy még ilyen messze vidéken sem hozzáférhetetlen a heroin. Amikor Christiane egy alkalommal bevásárolni ment nagynénjével a közeli kisvárosba, azonnal fölfedezte, hogy ott is van „heroin-placc", és nagyon megijedt. Amikor elmesélte a történetét a Stern két újságírójának, már másfél éve élt heroin nélkül, mégsem érezte magát biztonságban: Félt, hogy visszaesik. A gimnáziumból kidobták, amikor tudomást szereztek kábítószeres múltjáról, így csak az — ott tízéves — általános iskolát fejezhette be. Végzés után a rendkívül nagy helyhiány miatt nem tudott iparitanuló-iskolába menni. Most kirakatrendezői tanfolyamra jár, és kisegítőnek helyezkedett el egy ruhaüzletben. De tovább akar tanulni: legjobban azért örül a könyve sikerének, mert abból a pénzből, amit érte kapott, fedezheti majd a tanulmányai költségeit.

Detlefet, Christiane szerelmét, azóta kiengedték a fiatalkorúak börtönéből, ahol azon kevesek közé tartozott, akik egy igazi elvonóterápián vettek részt. A terápia része volt Christiane F. könyvének elolvasása is. Detlef pszichológusa úgy ítéli meg, hogy a fiú nagyon jól haladt, és szilárd elhatározása új környezetben új életet kezdeni.

Christiane egyelőre nem akar visszatérni Berlinbe. „Ott biztosan nem tudtam volna leszokni — mondja. — Ahhoz túl könnyen jut ott heroinhoz az ember. Gyakran gondolok Detlefre. Szeretném, ha ő is eljönne Berlinből, és egy hosszabb terápiát csinálna végig. Biztos vagyok benne, hogy egypár év múlva, amikor mind a ketten megtettük a magunk útját, újra találkozhatunk majd. Szívesen adnék egy kis erőt Detlefnek, jó lenne ha segíthetnék neki. De azt hiszem, egyelőre még saját magamnak van legnagyobb szükségem az erőmre."- Vége

HEGEDŰS ANDRÁS fordítása

Az

Egészségügyi Minisztériumnak a közelmúltban kidolgozott rákszűrési programja, mint már előző cikkünkben említettük, egyelőre két kiemelt járásban — a dunaszerdahelyiben (Dunajská Streda) és a Ziar nad Hronom-iban folyik, tanulmányszerűen, az SZTA Onkológiai Kutatóintézetének megbízásából.

A járási központi kórházban már várt bennünket dr. Bohuslav Smyk nőgyógyász, az onkológiai osztály főorvosa. Az ő kezében futnak össze a szálak — ő a daganatos megbetegedések felkutatására és megelőzésére kidolgozott program szervezője és irányítója. Mielőtt kiindulnánk a „terepre“, azaz a szűrővizsgálatot végző öt körzet (négy külső, falusi, egy belső, városi) egyikébe — Felbárba (Horny Bar) —, Smyk doktor röviden vázolja a program lényegét. Mi elsősorban azt szerettük volna tudni, miért éppen erre a két járásra esett a választás?

— Minden bizonnyal azért, mert a nyugat-szlovákiai kerületben még a szűrővizsgálat megkezdése előtt a daganatos megbetegedések aránya a dunaszerdahelyi járásban a legalacsonyabb, a 2iar nad Hronom-iban viszont a legmagasabb. Nagyon fontos tudnunk, hogy miért?! Szerepet játszott az is, hogy az egyik járás kifejezetten mezőgazdasági vidék, míg a másikban az iparosítás dominál. Eltérő a két járás lakosságának foglalkoztatottsága, egyéb kevésbé szembeszökő rétegeződése. éghajlati viszonyai és így tovább. És persze nem kis szerepet játszott a két járás egészségügyi ellátottságának szinvonala, öszszetevői is.

Útközben megtudjuk, hogy a rákszűrés megszervezése, mely egy egész ország lakosságát átfogná, tulajdonképpen lehetetlen, mégpedig több — s általában minden országra érvényes — okból. Nem lehet néldául az egész lakosság számára kötelezővé tenni, és nem is lehet szankciókat alkalmazni, mint a negyvenes évek végén a nemi betegségek (főleg a vérbai). az ötvenes évek elején a tbc országos szűrésénél. A daganatos megbetegedés nem fertőző és a beteg nem veszélyezteti környezetét — csak önmagát. Továbbá az említett két kór megállapításához nincs szükség speciálisan kiképzett személyzetre, sem különösebben bonyolult műszerekre. A rákszűréshez pedig minderre óhatatlanul szükség van. Mindez természetesen nem gátolhatja a haladást, meg kell találnunk az olyannyira sürgető rákszűrés módját, hiszen ma már mindenki tudia. - hogy a korai felismerés a gyógyulás legvalószínűbb esélye...

Felbáron dr. Ceconik Imrich körzeti orvos rendelőjében folytatjuk a beszélgetést. Még Smyk doktoré

a szó:

— A program 14 pontból áll. Csak a legfontosabbak: az egészségügyi személyzet onkológiai felkészítése, ha úgy tetszik, kiképzése, s természetesen nemcsak orvosokról, hanem ápolónőkről stb. is szó van. További lényeges pont, hogy a járási központi kórházban meg kell szervezni az onkológiai poliklinikát és fekvőbetegosztályt. s ezt úgy felszerelni, hogy a betegek megkaphassák a komplex kezelést (műtét-besugárzás-gyógyszerelés). A program 14. pontja az

LANG ÉVA:

Egészségügyi Minisztérium legszigorúbb utasítása, mégpedig a „jelentőszolgálat“. Ez egyébként országszerte programon kívül is vonatkozik minden orvosra: minden daganatgyanús esetet jelentenie kell, hogy az illetékes helyen nyilvántartásba lehessen venni, és biztosítani a kezelést.

Rátérve az onkológiai program gyakorlati megvalósítására, Ceconik doktor, körzeti orvos vette át a szót:

— Az onkológiai programon 1978. április 1-én kezdtünk dolgozni. Az első lépés a lakosság felkészítése volt, s erre minden eszközt felhasználtunk: gondoskodtunk felvilágosító előadásokról, besegített a Vöröskereszt, a SZISZ, a nemzeti bizottság, a művelődési ház dolgozói. Jól meg kellett gondolnunk a kérdőívek kiosztását. Hosszas megfontolás után úgy láttam jónak, hogy ne' egyszerre osszuk ki a szűrővizsgálat alá esőknek — a nőknek 20, a férfiaknak 30 éves kortól. Mi itt úgy oldottuk meg, hogy minden napra két embert rendeltem be, átadtam a kérdőívet, megmagyaráztam miről van szó, s ha kellett, természetesen segítettünk a 69 kérdés megválaszolásában. Amikor behozzák a kitöltött kérdőívet, következik a tüzetes vizsgálat. Elmondhatom, hogy a két év alatt egyetlen ember sem utasította vissza a kérdőív kitöltését, és egyetlen szükséges vizsgálatot sem mulasztott el. Pedig röntgenre So-, mórjára (Samorín) kell menniük, a nőgyógyászhoz Bősre (Gabcíkovo), EKG-re Dunaszerdahelyre. Ha érdeklik a számadatok: a 2700 szűrővizsgálat alá eső egyén közül eddig 470-et vizsgáltunk ki, ami egyötöde az érintetteknek, és a tavalyi év folyamán 13 új, de kezdeti stádiumban levő daganatos megbetegedést fedeztünk fel. Merem állítani, mindanynyiuknál megvan a gyógyulás reménye. A berendeléseket egyébként igyekszünk úgy intézni, hogy minél kevesebb legyen a munkahelyi mulasztás — az emberek itt erre sokat adnak —, s így azokat vesszük sorba először, akik táppénzesek, vagy szülési szabadságon vannak.

— A szűrővizsgálat önnek nyilván többletmunkát jelent, vajon mennyit naponta?

Dr. Ceconik mintha egy kissé furcsállaná a kérdést, de azonnal válaszol:

— Persze hogy többletmunka, de nem számoltam ki percre, hogy mennyi... Lássuk csak: nos, úgy másfél — két óra lehet a kérdőív megbeszélése, a vizsgálat,- a bejegyzés, illetve kartoték kitöltése ... Számomra azonban ez a megbízatás nemcsak munkában, hanem egyebekben is többletet jelent, s én inkább ezt veszem számba. Például azt az erős, egészséges erdei munkást, akinek az égvilágon semmi baja sem volt, csak kezdeti, még nulla stádiumban levő bőrrák az arcán! Ha nincs ez az akció, ki tudja mikor, milyen állapotban került volna orvoshoz. Októberben diagnosztizáltuk, novemberben megoperálták, s ma boldog ember, jóllehet, talán teljes egészében fel sem fogja, mitől menekült meg ... Vagy az ötvenkét éves családanya, aki elárusítónő volt még két évvel ezelőtt, teljesen egészségesnek érezte magát — és a kérdőív kitöltése utáni vizsgálat során kiderült, hogy olyan súlyos szív- és érrendszeri megbete-