Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1980-02-27 / 9. szám

fl nSsZflKflCSKÖNYVÉBE Lédeci (Ladice) tájételek, étkezési szokások A Zoboralja (13 falu) nemcsak területileg szoros egység, nagyközösség, hanem szokásaiban, viseleté­ben (Lédec kivételével) is azonos jegyek hordozója. A táplálkozást, étkezést figyelve közös vonásokat, ízlést fedezhetünk fel. A Zoborvidék mezőgazda­­sági terület. Az azonos feltételek közt élő emberek táplálékszerzési lehetőségei is azonosak. Természe­tesen, falvanként más-más ízlés, gusztus (Lédecen „pitus”) alakult ki, az ételek elkészítésének módja is más. Találunk eltérést az ételek elnevezésében is. Az ízlésen kívül gyakran a társadalmi különbség is beleszólt az ételkészítésbe: a szegényebbek egy­szerűbben, a módosabbak „gazdagabban” főztek. Főzésnél, sütésnél fűszerként leggyakrabban vö­röshagymát, fokhagymát, paprikát, sót, borsot, köménymagot, majoránnát, kaprot, sárgarépát, petrezselymet, zellert használnak. A Zoborvidékre, mint általában a parasztkony­hára, a nagy periódusban visszatérő váltakozó étrend a jellemző. Lényegesen különböznek a téli és a nyári ételek. A téli időszakban megkülönböz­tetjük a disznóölések húsban-zsirban gazdag, „ne­héz” étkezési időszakát és az ezt követő böjti étke­zést, a húsételek és a zsírral való főzés kerülését. Tavasszal és nyáron, a legnehezebb mezőgazda­­sági munkák idején, a táplálkozást nem korlátozták a szokások. A heti étrendben is jellegzetes vonásokat talá­lunk: húsos napnak számított a vasárnap, a kedd és a csütörtök, a többi napokon tejes, tésztás étele­ket főztek; kivételnek számított a szombat. Az ünnepnapok és a „jeles napok” (karácsony, újév, húsvét, pünkösd, farsang vasárnap-hétfő-kedd, a la­kodalmak napjai) étrendje kivétel. Lakodalmat régen kizárólag a késő őszi, szüret utáni és a far­sangi időszakban tartottak; nyáron a mezőgazda­­sági munkák, egyébként pedig a böjti szokások korlátozták a vigadozásokat. Az ünnepnapoknak meghatározott étrendje és jellegzetes ételei voltak, melyeket más napokon nem, vagy csak kivételes esetben főztek. Érdemes lenne feljegyezni egy-egy ilyen ünnepi ételt, étren­det, mert gyorsan változó jelenünkben, az élet­­színvonal rohamos emelkedése következtében telje­sen feledésbe merülnek. A falusi ember gondolkodására jellemző az egy­szerűség és a következetesség. Az életkörülményei pedig természetszerűen arra ösztönözték, hogy ta­karékos legyen, becsüljön minden ételt, minden darab kenyeret. Az ételkészítés, a sütés-főzés az asszonyok dolga volt, viszont nem válhatott min­denki egykönnyen gazdasszonnyá. Amíg a nagy­családok léteztek, az anya (anyós) volt a gazd­­asszony, ő gondoskodott a család étkeztetéséről. A menyecskék csak apróbb munkákat végezhettek a tűzhely körül. De mindegyik igyekezett ellesni a konyhaművészet fortélyait, hogy alkalomadtán, ha ráruházódik a tisztség, helyt tudjon állni. Sok esetben a menyecske csak 40—50 éves korára vált önálló gazdasszonnyá. Kivétel volt, ha az új pár kivált a családból. Régen ez csak harag, veszeke­dés, családi nézeteltérés esetén fordulhatott elő. A lánynak azonban már saját anyja házában meg kellett tanulnia főzni. Az ételek nem leírt recept alapján készültek, ahogy az egyik adatközlő mondotta: „nem írásból főztünk”. Mérleget sem használtak, mértékük a hiarék, a fakanál volt. A sokéves tapasztalat is segített a szükséges mennyiség meghatározásában. A böjti időszakra már előre készültek. A zsíros­edényeket elzárták, vagy úgy rakták el (behamuz­­ták), hogy ahhoz ne nyúlhassanak. Zsírosedényben nem főztek. A böjti zsiradék a vaj és olaj volt. Olajat kendermagból „ütöttek” Zsérén (Zirany) és Vöcsöcön (Velőice) az olajütőben. A magból vissza­maradt zúzalékból még kalácsot, pogácsát is sütöt­tek, mely a gyerekek kedvenc eledele volt. Erre az időszakra elegendő vajat kellett bekészíteni. A va­jat tartósították: vajallát készítettek. VAJALLA A friss vajat lábasban a tűzhelyre tették, meg­olvasztották egészen habzásig, s addig forralták, míg az író kisült belőle. Ekkor levették a tűzről, és a vaj mennyiségéhez mérten — kb. fél kiló vaj­hoz egy marék — lisztet tettek bele, majd tovább sütötték, ügyelve, hogy meg ne égjen. A kisült vaj tiszta részét egy erre a célra használt cserépedény­be öntötték. Alkalomadtán a vajsütést megismétel­ték, mindaddig, míg az edény meg nem telt. A vaj így sokáig eláll. Szemcsés, ikrás lett. Főzésre hasz­nálták. Az alját, mely sűrű volt, külön öntötték és kenyérre kenve fogyasztották, vagy tésztát „zsí­roztak” vele. KESERŐTÜRÓ A friss tehéntúrót sóval jól összegyúrták, több­ször is kidolgozták. Egy kiló túróhoz egy össz­­marék sót tettek. A jól kidolgozott túrót egy fa­­bödönbe — melyet csak erre a célra használtak — jó erősen belegyúrták és állni hagyták. A telítést — az edény telítését — nem kellett egyszerre el­végezni, amikor volt túró, azt beletömték. Kb. 3—4 hétig kellett állni hagyni, hogy a tetején vékony penészréteg képződjön. Amikor jól „megérett”, akkor fogyasztották. Reggelire, uzsonnára kenyér­rel ették, de tésztára is tették. A „gyemikát”-leves készítésénél is felhasználták. GYEMIKÁT LEVES (három személynek) Egy liter sós vízben egy közepes nagyságú apróra vágott vöröshagymát puhára főzünk. Ezalatt a tá­nyérokban egy-egy kanál zsírt, tetszés szerint pirospaprikát, egy-egy púpozott kanál keserötúrót (ma lehet ömlesztett sajtot) elkeverünk, és apróra vagdalt száraz kenyeret szórunk bele. A forrásban levő hagymás főzettel leöntjük. Azonnal fogyaszt­juk. Néhány perc alatt kész, finom levest kapunk. A nagyobb családoknál régebben nagy tálban ké­szítették és tálalták. Böjti étel volt a „kötés”, mely egyúttal az édes­séget is helyettesítette a parasztkonyhán. Kedvel­tek voltak a kukoricából (kukoricalisztből) készült ételek, a kása, a máié, a görhöny. A „stípka”-leves (Stípka = szárított, aszalt gyümölcs), a fokhagyma­leves. A krumpliból készült ételek, a tésztás ételek vajjal, olajjal készültek. Ezeket az év többi hús­hagyó napján (szerda, péntek) is főzték. FOKHAGYMÁS LEVES Krumplis vagy tésztás ételhez készítjük. Szemé­lyenként egy-egy kanál zsiradékot, kevés piros­­paprikát, két gerezd apróra vágott fokhagymát tányéron jól összekeverünk, és a forrásban levő krumplilével (a meghámozott krumpli főzöleve) leöntjük. Tetszés szerint sózzuk, levesbetétnek koc­kákra vagdalt száraz kenyeret adunk. (Ugyanezt tésztalével is leönthetjük.) A főtt krumplit zsírozva, hagymával második fogásként is fogyasztották. CUKORRÉPALEVES Két közepes nagyságú cukorrépát és négy-öt­­krumplit megtisztítunk és tökgyalun lereszeljük. Sós vízben puhára pároljuk, majd tejjel felöntjük. Zsíron vagy vajon halványsárgára sütött rántást készítünk, vízzel feleresztjük és a levesre öntjük. Tejföllel és ecettel ízesítjük. (Régen ez téli étel volt, s mindaddig készítették, míg fagytól megóvott cukorrépa állt rendelkezésükre.) A burgonyából készült ételeknek rengeteg válto­zata ismeretes. A paprikás krumpli, a krumplikása, a héjában főtt krumpli vajjal, olajjal, zsírral íze­sítve, a zöldséges és a savanyú krumplileves, a krumplifőzelék. A héjában sült krumpli gyakori vacsora- vagy reggelipótló volt, hozzá vöröshagy­mát, libazsírt adtak. Amíg a krumpli sül, két­­három fej vöröshagymát megtisztítunk, karikákra vágunk, enyhén megsózzuk és állni hagyjuk kb. fél óráig. Közben néhányszor megkeverjük; a hagyma kevés levet enged, megpuhul és csúszós lesz. A meghámozott sült krumplit megvajazzuk és hagymát eszünk hozzá. Nyáron aludttejet ihatunk hozzá. LOKSA. LASKA A sós vízben főtt krumplit összetörjük és annyi lisztet teszünk hozzá, hogy jól nyújtható tésztát kapjunk. Kis kerek lapocskákra nyújtjuk és a „plotnyin” — a tűzhely lapján — mindkét oldalá­ról megsütjük. Tálalásig melegen tartjuk, fedő alatt. Tálaláskor ízlés szerint zsírozzuk, vajazzuk, sózzuk, esetleg fokhagymával dörzsöljük be. A felmaradt loksa másnap, harmadnap is fel­használható. Apró kockákra vágva forró vízzel le­öntjük, túróval, mákkal vagy dióval megszórjuk. (Ez is böjti étel volt.) Megfigyelhettük, hogy a pocsékolásnak semmi nyoma a régi falusi, paraszti konyhán. A vasárnapi reggeli is erre utal. Lédecen a mai napig is a legtöbb családban a locskos csík a va­sárnapi reggeli. LOCSKOS CSÍK Darás lisztből vízzel és sóval gyúrt tészta, melyet felmetélnek csíknak. Ilyent főznek a leves alá is, tehát többet készítenek belőle. A csíkot vízben kifőzik, a meleg tésztát megzsírozzák, egy kicsit a kifőzővízből is öntenek rá, hogy jobban csússzon, locsogjon. Egy másik adatközlő szerint a csíkra a kész leves zsíros-paprikás tetejét szedik rá, éppen annyit, hogy csúszós legyen. Ezt kb. 9—10 óra körül eszik. Télen hordós káposztával is meghintik. Kiadós reggeli. A káposztás csík is a kedvelt tájételek közé tar­tozik, s nemcsak vasárnap fogyasztják. A vasárnapi ebéd nyáron a tyúkleves vagy a marhahúsleves; második fogásnak a levesben főtt húst tálalják tormával. A füstölt húst krumplival, babbal levesben főzve ették. A szombat átmeneti nap, ilyenkor nem főztek savanyú levest, sem húst. MORZSÖT LEVES Sok sárgarépával, zellerrel zöldséges krumpli­­levest főztek, híg rántással vagy csak paprikás­zsíros lével engedték fel, hogy színt kapjon. Leves­betétnek morzsalékot, csipetkét főztek bele, hogy jó sűrű és kiadós legyen. MORZSALÉK. CSIPETKE Kevés sóval, annyi liszttel, amennyit egy tojás felvesz, nagyon kemény tésztát gyúrunk. Ezt bele­­csipedjük a forrásban levő kész levesbe. Az utóbbi időben inkább reszelni szokták. Kevés az idő arra, hogy a régi paraszti konyha minden ételkülönlegességét fölkutassuk, pedig ér­demes lenne. Már csak azért is, hogy takarékos­ságot tanuljunk, laktató, ízletes hús nélküli ételek receptjét lessük el. A takarékosság az ételek lele­ményes elkészítésében van. Nem kell mindig sza­kácskönyvből főzni, ne szégyelljünk elmenni a nagy­mamához néhány ízért, ötletért. Az ünnepek és jeles napok ételeiből most egyet sem említettem. Remélem, lesz még rá alkalmam. JÓKAI MARIA cnnu

Next

/
Oldalképek
Tartalom