Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1980-02-20 / 8. szám

I I I J2J ,,Nem betegség“ jeligés öl­ti) vasónk panaszolja levelében: ffl - Változó korban vagyok, és nagyon sok a bajom. Tudom, Jjj! szó sincs betegségről, mégis ne­,_J hezen viselem el hirtelen válto­tt) zó hangulataimat, ihőhullámo-Q kát, o túlzott verejtékezést. És ti) még kellemetlenebb ez a csa­^ Iádban, hiszen eddig nyuga­lomhoz szoktunk. S most egy­­btí szeriben úgy érzem, hogy miat-2 tam borult fel a család nyu­galma. Helyesen érteimezi panaszát: nincs szó semmiféle betegség­gé ről. A változás kora (klimax) N mindkét nemben a korral járó CS) változás, amely a nemi hormo-W nők termelésének megszűnésé­vei függ össze. A nőknél (a mi faji és éghajlati viszonyainknak megfelelően) ez a változás 45-50. év között következik be. Kisebb-nagyobb eltérésnek nincs jelentősége. A pete­fészek megszűnik petesejtet és hormo­nokat termelni. Emellett természetesen számos, az egész szervezetet érintő változás figyelhető meg, és ez addig tart, amíg kialakul a szervezet új hor­monális egyensúlya. Leggyakoribb tü­netei éppen az említett kedélyhullóm­­zás, ingerlékenység, a hevülések, az elhízás, az izzadás, a menstruáció megváltozása, elmaradása. Ajánlatos orvoshoz fordulni, kitűnő gyógyszereink vannak, amelyek enyhítik a panaszo­kat. Mégis azt tanácsoljuk, beszélje­nek erről otthon nyíltan, hiszen a vál­tozó korban levő nőnek szükséqe van a megértésre, a családtagok alkal­mazkodására, elnézésére. Ne nevezzük meg szereplőinket, mert esetleg sok szereplője ts lehet­ne ennek a történetnek (el egészen a félmillióig!)... azért sem nevezzük meg őket, mert esetleg csak vélet­lenül hallgattuk ki azok szavait, akikről a történet szól. A többi meg, akinek hasonló kimondott szavait már elsöpörte az őszi-téli-tavaszi­­nyári szél, röhöghetne a markába, boldogan megmosolyoghatná a raj­takapottakat (mert legszebb öröm a káröröm, különösen olyankor, ha saját hibáinkat is kinevethetjük köz­ben, de titokban, mert akkor nem kell restelkedni). Mondjuk azért in­kább úgy, hogy e következő lényeg­telen esemény velünk történt meg, velünk a háromnegyedmillióval. Iskola. Igen, az esemény vagy story (story!, ez nagyon jó szó. Ha használjuk, legalább ebben a szó­ban nem vétünk a magyar nyelv­­helyesség szabályai ellen) egy isko­lában történt meg. S hogy nálunk, itthon, azt az is bizonyítja, hogy egy szlovák nyelvórán zajlott le a párbeszéd. Sokat► és keményen har­colunk mostanában a szlovák nyelv alaposabb elsajátításáért, sok apró és hasznos ötletet használnak fel pedagógusaink, hogy jobb eredmé­nyeket érjenek el. Ilyen játékos öt­lete támadt történetünk tanítójának is. Egy napon felszólította egyik ta­nulóját, mondja el szlovák nyelven, hogy mit ebédelt. — Nem tudom elmondani — vá­laszolta a tanuló. — Gondolkozz! — ösztökélte a pedagógus. — Csak magyarul menne — pró­bálkozott a tanuló. — Ülj le! — legyintett a csaló­dott pedagógus. — De magyarul el tudom mon­dani. .. — tüsténtkedett a sikerél­mény nélkül leülni nem akaró diák. — Hát mondd! — egyezett bele a pedagógus. — Szegegyínszkit ettem a szamo­­obszluhában — vágta ki büszkén a tanuló. (Nem hazai olvasónknak el­áruljuk, hogy székelykáposztáról van szó, amit az önkiszolgáló étte­remben evett.) A történetet itt most be is fe­jezhetjük. Különösebb hozzáfűzni valónk sincs. Elgondolkodhatnánk ugyan a „bilingvizmus“ és a két­nyelvű analfabetizmus realitásán, mert. úgy látszik, mégicsak tiszta anyanyelvi alapokra van szükség az idegen) még az oly közeli nyelvek esetében is) nyelvek elsajátításá­hoz. Meg még azt az agyonismé­telt mondatot is megismételhetjük, hogy a nyelv higiéniája a gondol­kodás higiéniája is. —gyor-SZERETNEK RÁTALÁLNI Huszonkét éves, 158 cm magas, barna hajú, nem saját hibájából elvált asszony két kislány­nyal, ezúton szeretne gyermekeinek jó apukát, magának jó férjet találni. Egy gyermeket szíve­sen vállal. Komoly szándékú férfi fényképes leve­lét várja. Jelige: „Mert minden ember boldog akar lenni" XXX foglaltsága miatt ezúton szeretne megismerkedni korban hozzáillő lánnyal. Jelige: „Nehéz egyedül!" XXX Két jó barátnő (huszonöt évesek), karcsúak, magasak, ezúton szeretnének megismerkedni vidám fiúkkal. Huszonöt éves, 172 cm magas fiatalember el- Jelige: „Valika és Mónika" E heti rejtvényünk megfejtése az 1948- as februári esemé­nyekkel kapcsolatos. Készítette L L. A 6. számú rejt­vény helyes megfej­tése: Reggeli a sza­badban, Nimfák, Themze hídja, Cana­le Grande, A felke­lő nap. X Rejtvény 2. része lelte néptörzs nyakamban van! Karolok Zene fele úutatóazó Daliás harcos Azonos betűk íCutyája Jflrfi bab­főzelék ÍOVÁB Duska fi.I.T. Határozói rag Rádiusz X Rejtvény 1. réssé N Folyó ez NDK-ban £rdugulás Fiatal .... ben Ad ám Névelővel az elején takarmány Rövid, zsinóroa kabát Időszak Előkelő Argon vegyjele Határozó szó Angol író Folyó Észak Amerikábai Boltban van! íeleg étel Fiúnév Jena tözepe íagasba Helyeztél • Mesefilm A keleti világtáj jele X Romai 100 Rejtvény 3. része Rádium "V Európai népek t Ismét - latinul Névelő Hibában van! V Szalag­csokor A kén vegyjele Ilyen név is van Svájci folyam Római 1000 Erekkel mintázott Német fizikus runguz néptörzs nuéter jele Balti nyelvű aéf Romai 50 <5ír írás Duplán apró dísztárgy Hollandia autójelzé­se Angol drámaíró Irány li.L.i. oakk közepe Erős Rácsos építmény Körül belli' rövidítés« Azonos betűk Személyes névmás A Pécsi Porcelán­­gyár # alapító jf ________\ Ünnepel valakit Andráa Névelő Nándor X Folyó Ausztriá­ban

Next

/
Oldalképek
Tartalom