Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-02-13 / 7. szám
80 ' Napjainkban a tömegsportot leginkább a tudomány és technika vívmányai tesiik szükségessé. A kényelemre amúgy is hajlamos embernek minden lehetősége megvan a megerőltető testi munka elkerülésére. A minimálisra korlátozott fizikai munka, sok esetben mozgást alig igénylő tevékenység bizony nem kis veszélyt rejt magában. Az emberi szervezetnek szüksége van arra, hogy a vért az erekben hetente legalább háromszor egy-egy órán át jól megsürgessük. A spartakiád-mozgalom is - amellett, hogy látványos országos szintű sportrendezvény - ezt a célt szolgálja. Eredménynek számít, hogy ma már spartakiád-hagyományról is beszélhetünk. Például Zselízen (Zeliezovce) az elmúlt év decemberében egy politikai-társadalmi ünnepen a nők és férfiak gyakorlatából kaptak ízelítőt a jelenlevők. Sok helyen még el sem kezdték, Zselízen már bemutatót tartottak. Nem hagyták kialudni a spartakiád tüzét. Aki készül a spartakiádra, szeretne bemutatkozni a közönségnek is. Ám hiába sorolják a strahovi stadiont a legnagyobbak közé a világon, mindenki oda sem fér be. Ha a járási bemutató kevésnek bizonyul, egy-egy műsorszámot be lehet iktatni más rendezvényeken is. Úgy mint Zselízen a Szülök gyerekekkel c. gyakorlatot 30 pár tanulja, három csoportban, Tárnik Anna, Gulisné és még néhány lelkes ember vezetésével, ők és a helyi óvoda tanítónői, akik elcsábítottak néhány szülőt is. Képeinken: Bemelegítésként Princzkel József tornatanár segítségével a gyerekek a tornaszerekkel ismerkednek. Nagy László képriportja M* SPARTAKIÁD