Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1980-01-02 / 1. szám

A Szlovákiai Nőszövetség hetilapja Főszerkesztő: HARASZTI-MÉSZÁROS ERZSÉBET Főszerkesztőhelyettesek: NESZMÉRI SÁNDOR JANDANÉ HEGEDŰS MAGDA Szerkesztőségi titkár: DUSZA ISTVÁN Grafikai szerkesztő: SCHREIBER KATARINA Kiadja a Szlovákiai Nő­szövetség KB 2IVENA kiadóvállalata, 897 19 Bratislava, Nálepkova 15 - Szerkesztőség 897 36 Bratislava, Martanovi­­cova 20, Telefon: köz­pont: 585 02, titkárság: 585 19, főszerkesztő: 549 25 - Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat - Megrendelhető bármely postahivatalban vagy kézbesítőnél - Előfize­tési díj negyedévre 23,30 Kcs. - Külföldi megrendelések: a Pos­ta Központi Sajtókiviteli és Behozatali Szolgá­lat - PNS, Üstredná expedíció a dovoz tla­­ce, 884 19 Bratislava. Gottwaldovo nám 6. Ma­gyarországon terjeszti a Magyar Posta, előfizet­hető bármely postahi­vatalnál, a kézbesítő­nél és a Posta Központi Irodánál (Budapest V., József-nádor tér 1.) — Előfizetési díj: egyéni, évi 180- Ft. - közü­leti 220.- Ft. Csekk­számlaszám MNB 215- 96162 - A SÜTI 6/28 engedélyével. Nyomja: Vychodosloven­­ské tlaciame, n. p., 042 67 Kosice, Svermova 47. indexszám: 49413. Kéziratokat és képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Címlapunkon: Huszár Tibor felvétele a rozsnyói (Roznava) kórház szülészetén készült. BliNoíii Mária keze határozott, kemény kézfogásra lendül. Aláír, felveszi a tele­font: „elintézzük, egészen biztos.” Az ap­róságokra is odafigyel, ismeri az emberek legkisebb gondjait is: ezerkilencszázhet­­venöt óta — három összevont község — Hegyéte, Balózsfa és Pódafa (Kútniky) helyi nemzeti bizottságának elnöke. A lát­ható eredmény? — 1979. decemberéig öt épület Z-akció­­ban, az utak nagy része portalanítva, a villanyhálózat most már teljes. Még bevá­sárlóközpont kellett volna, de ezt már se­­hogysem tudtuk kiharcolni, Pedig ha az előző választási időszakban leteszik lega­lább az alapját! De így is örülök, hogy ennyi mindent megcsináltunk. Dtosztólyos iskolát, művelődési házat és ifjúsági klu­bot, óvodákat, és tizenhárom hónappal előbb a tervezettnél, november 29-én át­adtuk az étéi halottasházat. Talán ennek Ahol az asszony igazgat örülök a legjobban. Mert kicsi ez a kör­zet, jóformán csak egy utca, s egy-egy emberre nagyon sok munka jutott. De mindig jöttek, ha dolgozni kellett. Elmen­tem értük, szóltam. Ha nehezebben jöttek össze, szombaton reggel hatkor már jár­tam a falut, nyolcra összejött a brigád. Tiz-tizenkét emberrel már lehet dolgozni. És nekem még senki sem mondta, hogy nem jön dolgozni, mert őt az nem érdek­li. Akadt olyan is, aki nem tudott jönni, de küldött maga helyett mást. És fizetett neki. Ez így van jól. A falunak építünk, ha vállaltuk, közösen vállaltuk, mindenki­nek ki kell vennie belőle a részét. Telefonhoz hívják. Este hat felé jár. „Jól van, llus néni, holnap csinálunk egy adást a hangosbeszélőben, majd úgy in­tézem, hogy elszégyellje magát az illető, és visszavigye a gázpalackot." Széttárja a kezét. — Hetente egyszer a faluba hozzák a gázt, hogy ne kelljen bemenni Szerdahely­re (Dun. Streda). Most eltűnt egy pa­lack . . . Azelőtt, a hatvanas években, egészen hetvenig könnyebb volt szervezni, jobban jöttek a népek, a gyűlésre, a Csemadok­­ba, a nőszervezetbe, a Vöröskeresztbe. Pedig akkor is dolgoztak, elfáradlak, de kívánták az eayüttlétet, a beszélgetést, a közös szórakozást. Mostanában sokkal ké­nyelmesebbek, nemcsak a televízió tette őket otthonülőkké. Hisz a legtöbben ott­hon is dolgoznak mert mindig kell vala­mi. Ha a ház már megvan, kell az autó, a bútor vagy valami más. A közösségi élet háttérbe szorul vagy a kocsmába. Gyakran kérnek az elnökök: Marika, szólj az embereknek. A Z-akciókkal is úgy volt. Amikor a körzetek képviselőire bíztam a szervezést, nem lett belőle semmi. Nekem nehezen mondanak nemet, talán, mert amikor még fejtem a szövetkezetben — 15 évig ezt csináltam —, akkor is részt vettem mindenben. Szerveztem akciót a képviselőknek is, csak haton jöttek -el. Hát.. . Kezdetben nehéz volt. Hiába szereztem némi tapasztalatot a szövetkezet vezető­ségének tagjaként, hiába voltam évekig a nőszervezet elnöke, elkelt volna a segít­ség. A nő mégiscsak nő. Néha meg is hallottam. Egyszer téglát hoztunk. Kicsit később értem oda, mint a fuvarosok. Mondták is: így néz ki, ha az asszony igazgat. Aztán kétszer fordultak aznap. Este pedig azt mondta a méltatlankodó: azért ezt nem gondoltam volna, Marika néni. Igaz, sokat kell kilincselni, az ajtón ki, az ablakon be. És nem mindenhol fogad­nak jóindulattal. De azért vagyok itt, hogy elintézzem, amit kell. Itt nincs kis dolog meg nagy dolog. Az emberek bizalma a serkentő. Másképpen nem sikerülhetett volna a tulajdonunkban levő két keverő­géppel ennyit építeni. Néha épp a kis dolgok, az asszony! ügyeskedések segítenek. Most, ha nyilvá­nos gyűlést szervezek, kultúrműsor is van, az óvodások, iskolások lépnek fel. A gye­rekek a szülőket is vonzzák, közben meg­beszélhetjük ügyes-bajos dolgainkat, teen­dőinket. A családom megértő, a férjem szíves­ségből a sofőröm is. És otthon ő hordja a kalapot. Persze, ha nekem van igazam, nem köti az ebet a karóhoz. Van négy gyerekünk, a legkisebb tízéves. Nem is tudom, mit csinálnék a nagymama nél­kül. Sokat segített a nagylányom, hogy nyugodtan dolgozhassak. De ha csak te­hetem, igyekszem haza hozzájuk. Ma is inkább nem vártam meg a buszt, eljöttem a hármas vonattal Bratislavából, hogy előbb hoza érjek. Huszonötén a falumból vért adni voltunk. Én már negyedszer. So­káig eszembe sem jutott, aztán a szövet­kezeti munkatársnőm súlyos műtéten esett át, vért is kapott. Amikor felépült, az or­vosok mondták, hogy csak a vér mentet­te meg. A családjából senki sem adha­tott. Talált valakit, aki pénzért hajlandó lett volna . . . Ha jó a vérem, szívesen adok, mondtam neki. Kerítettem még két munkatársat. Mert segítünk vele. Holly Mária összegez: hétköznap éjjel­nappal tart a szolgálat, ünnepnapokon ke­vesebbszer szólal meg a telefon. Az ered­mények örömét új feladatok homólyosíl­­ják el: „1981-ben átkeli adnunk egy két­­tantermes óvodát. Bízok az emberekben, ezt is megcsináljuk.” GYURKOVITS RÓZA — Lapunk 1979. évi utolsó száma is útnak indult a kelet-szlovákiai nyomdába. Harminckét oldalas duplaszám, mégsem fért el benne minden, amit szerettünk vol­na. Kimaradt belőle . . . írjuk a krónikás­könyvbe, és soroljuk a témákat, amelyek­hez előbb-utóbb vissza kell térni. A króni­káskönyvbe beleíródnak szerkesztőségünk ünnep- és hétköznapjai. Élmények és fel­adatok is. E lapunk 2. oldalán jelentkező kis rovatnak az a célja, hogy néhány szó­ban tájékoztassa olvasóit arról, ami ese­ményként a krónikáskönyvbe kerül. A „Szerkesztőségi krónikánkból” — az elmúlt évben elég rendszertelenül jelentkezett. Hírt adtunk sajtótájékoztatókról, melyeken részt vettünk, nőnapi jókívánságokról, örömhírről, hogy lapunk 10. számát már ismét a kelet-szlovákiai nyomda készíti, . nyugdíjba vonuló kolléganőnk köszöntésé­ről. Sok minden azonban kimaradt. Töb­bek között volt nálunk névadó, avatás, ke­rek születésnap; első helyezés az újság­írók síversenyén, első díj fényképpályáza­ton, vendégül láttuk testvérlapunk szer­kesztőit, sok-sok nőszervezeti akción vet­tünk részt, többen jártunk külföldön és egyéb, amiről hírt adhattunk volna, ha . . . A krónikáskönyvbe kell beírnunk min­dent, ami riportútjainkon élményben, be­nyomásban belénk ivódott, de lapunkban nem tudtunk helyet szorítani neki. Nem is sejtettük például, mekkora feladatra vál­lalkoztunk, amikor elhatároztuk, járási szá­mokat készítünk. Ha az ember befészkeli magát néhány napra valamely járásba, vele együtt lélegzik, lát, tervez, értékel — megtömött tarisznyával tér haza. És ami­kor nekilát a járási szám összeállításának, csalódottan veszi tudomásul: csak addig nyújtózkodhat, ameddig a takarója ér. Szerényen csak egy-egy kiragadott témá­ról írhattunk. A korlátozott lehetőségek szintjére csökkent a mennyiség. Hány nagyszerű riporttéma zsugorodott jegyzet­té, hogy a felvett anyagot legalább rész­ben dokumentálja . Mindössze három járási számot készítet­tünk oz elmúlt évben. A lassítás nem pa­­tópálúr módon történt. Azt reméltük, hogy a soron következő járásokot más, nagyobb terjedelmű lapban mutathatjuk be. S így átfogóbb képet nyújthatunk eredményeik­ről. Egyelőre azonban — nyomdatechni­kai okok miatt — csupán lapunk külalak­ja változik. Az új forma nem ad hozzá semmit, inkább elvesz egy keveset a ter­jedelemből. Még ésszerűbben kell tehát gazdálkodnunk minden négyzetcentiméter­­nyi hellyel. Járási számokat továbbra is készítünk. Megrakott tarisznyával térünk haza. Csalódottan vesszük tudomásul, hogy a fele megint csak a krónikáskönyvbe ke­rül . . . A fellapozott krónikáskönyv a benne la­puló témák friss izgalmát ígéri, közös dolgaink elvégzésére sürget, és a téma előbb-utóbb helyet kér magának a lap hasábjain. Addig pedig — legalább jel­szavason — egyről-másról hírt adhatunk olvasóinknak a lapunk második oldalán, hetente megjelenő — Szerkesztőségi kró­nikánkban. J. HEGEDŰS MAGDA

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom