Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1979-12-20 / 51-52. szám
Egyszerre kezdtek el nevetni, az öregasszony mind a két kezét Hasára nyomva, hogy ne ficánkoljon, Évi pedig fejét hátravetve, teli torokkal, olyan buzgón, hogy gömbölyű fehér nyaka megtelt az édes erőfeszítéstől, s az egész pince egy pillanatra elhallgatott, s mosolyogva feléje fordult. — Nem lehet rajta kifogni — mondta -, olyan esze van az édesnek, mint egy püspöknek. Csak tudnám, miért ment prolinak, ekkora tehetséggel! — Sz. ..s! - mondta az öregasszony, immár másodszor a mai nap folyamán. — Inkább azt néznéd, hogy a mátkád miért lógatja a fejét! Évi gyors pillantást vetett a férfira, aki gondolataiba merülve, mozdulatlan arccal nézett maga el. - Az az 'alapállása — mondta. . — Tán éhes? -vélte az öregasszony. — Ha é'hes, akkor kiabál. Akkor ilyen bánatos, Ha boldog. — Boldog? - kérdezte az öregasszony, s jólelküen s csúfondárosan elnevette magát.- Mint egy kis angyal a fáskamrában — mondta Évi.- Ha én egy ilyen szájas feleségre készülnék - morogta, az özvegy -, már rég beiratkoztam volna egy temetkezési egyletbe.- Megtette — közölte Évi. - De nem attól ilyen fancsali.- Hát mitől, te tanítónő!- Attól, hogy nem tudja, mi lesz vacsorára - mondta a lány, s újra elkacagta magát. - Meglátja, mama, a halálba visz mindkettőnket. A fiatal férfi csak egy futó mosollyal adta tudtukra, hogy a fülével részt vesz a beszédben, nem emelte fel fejét. Körülöttük a pincében az első izgalom elmúltával, elülepedett a társalgás, az asszonyok az élelmiszeres szatyrokban motoztak, valaki hangosan kortyolva teát ivott egy hőpalackból: minden szem feléje fordult. Egy fiatal 'lány a petróleumlámpa alá állt, és a bibliát kezdte olvasni. — Hát megkezdődött az ostrom! - mondta sóhajtva egy hang. Pinduri, a tyúk egy ideig az özvegy ölében tollászkodott, majd eay hirtelen ugrással szárnyait csattogtatva, átszállt a fiatal férfi vállára, és csőrével megkoppintotta a fejét. — Azt kérdi, hogy miért hallgat? — jelentette a fiatal lány. — Biztos, mert nincs mit mondania — vélte az özvegy, s nevetve egy nagyot csapott a férfi hátára. Időnként egy-egy küldönc a sötét pincéből felszállt az udvarra, a még nagyobb sötétség alá, megmérni a helyzetet s megszemlélni az ostromlott ház állapotát. Estére ugyan az ágyútűz ellanyhult, a házat magát már nem érte több belövés, de azért senki sem javallta a visszaköltözést a veszélyeztetett lakásokba, s az asszonyok lassanként nekiláttak az éji hálás megszervezésének. Vánkosok, takarók kerültek a fekhelyekre, ahol hely volt, karosszékeket toltak össze, a gyerekeket lefektették. A lámpából kifogyott a petróleum, gyertyát kellett gyújtani. Évi felállt.- Jöjjön! - mondta vőlegényének.- Hová mentek? — kérdezte az öregasszony. A lány a füléhez hajolt. - Vacsorázkönnyű hab fodrozott, amely ezüstösen megcsillant a gyertya ráhulló királyi fényében, középütt, mint egy hegy omlósságból és ropogósságból, emelkedett a kacsa, sűrű, ízes fényt árasztva piros bőre alól. Jobb kézről egy tálacska !ilaszin cékla, bal kézről az üveg vörös bor fanyar, ólomteli leve ragyogott, kettős válaszként a zsírosság fényére. Egy-egy vastag szelet puha, fehér kenyér a két tányér mellett maga volta feloldozás.- Látja - mondta Évi -, ilyen kis kurta, kövér, szélesfenekű kacsát kell kiválasztani, az a legjobb! S ha majd a felesége leszek, meg ne engedje, hogy megnyúzzam, mert a saját szalonnáján kell megsütni, különben nem ér egy fityulót sem. A far körüli hóját, azt le lehet hasítani, mert azt nem eszi meg az ember, de egyébként!,... Ide figyeljen most! - Könyökig feltűrte az ujját, s piros fényekben úszó, boldog arcát a tepsi fölé hajtotta. - Látja - mondta -, itt a combon hogy felhúzódott a bőr, s a csontocska is milyen szép pirosra sült! Ezt a két ujjam közé DÉRY TIBOR ni - mondta. - Maga maradjon lenn, majd lehozom a részét.- Eriggy, fiam! - nézett rá az özvegy, s egy percre a lánya vállán felejtette csontos, öreg kezét, melynek gyűrűsujját egy vékony ezüstkarika ékesítette. A lány szótlanul bólintott, s kiszaladt az ajtón. Benn a lakásban sötét volt, itt is gyertyát kellett gyújtani. Évi behúzta az ablaktóblákat, a gyertyát a szekrény mögé állította, majd hátát a falnak vetve, kabátja hajtókájánál fogva maga elé húzta a férfit.- Valami baj van? - kérdezte.- Nincs - mondta ez.- Biztos? A fiatal férfi rábólintott.- öcséd már hazajött?- Haza.- Vele sincs baj?- Nincs - mondta az ember.- Biztos?- Biztos — mondta az ember. Évi megkönnyebbülten felsóhajtott. - Nagyon féltettem ezúttal. Ha lefogják, s megtalálják nála a fegyvereket. . . Hála Istennek, hogy sikerült!- Igen - mondta az ember. Évi mindkét karjával átölelte a nyakát, s hosszan szájon csókolta, sápadt arca gyöngéden elpirult, mint a hajnali ég, ha közeledni érzi a nap nagy szenvedélyét - Várj! - súgta. - Az iratokat a mama tette el. Nála jobb helyen vannak, mint nálam. Helyes?- Helyes - mondta az ember.- Ez a mi karácsonyunk - súgta a lány. - Ezt megünnepeljük. Begyújtott a tűzhelybe, melynek sütőjében, a parázs fölött a titkos kacsa mór kipirulva várta felavatását, s egy perc alatt elárasztotta a konyhát diadalmas, vaskos illatával. A konyhaszekrényben egy üveg vörös bor áílt, mellette négy sor mákos-diós, a kenyérkosárban, konyharuhával letakarva egy cipó falusi kenyér. - Az öregasszony kitett magáért! - mondta Évi ámuldozva. - De hogy honnét szerezte ezt a szép állatot! A vastepsiben tálalta fel a gömbölyű kis kacsát, amely szinte táncolt a buborékokkal sercegő, tréfásan pattogó dióbarna zsírban. A zsír színén, kerek foltokba gyűlve, itt is, ott is egy kis fogom, szép tisztán körüfkanyarítom a késsel, felemelem, egy kicsit akadékoskodik. .. hallotta, hogy pattogott a forgója!.... s már magától leválik, mintha ott sem lett volna. Most felemelem a püspökfalatjánál, az orrára állítom, s iobbról-balról jó erősen belehasítok. Ilyenkor jó, ha az ember egy kicsit mérges, mert okkor hamarabb végez ezzel a sok cudar ízülettel... de hát látja, én ma nem lehetek mérges, és azért tart olyan sokáig, mint egy esős délután. No, most forduljon el, mert most a kezemmel nyúlok bele, s leszakítom a melle húsát, utána meg lenyalom minden ujjamat, s ezeket a kis húsmorzsákat is felcsipegetem, mert az csudajó. . . ide ne nézzen! Hogy megvagyok-e már! Még sokára. Még el kell vágnom a szárnyukat, s lekaparnom a tepsiről, ami rásüft, mert az a legjobb s addig maga az asztal alá fordul éhségében. Itt egy comb, tanító úr, mulasson el vele! Vacsora után mindketten elhallgattak, öltek, s nézték egymást. A lány egy ízben eloltotta a gyertyát, és kinyitotta az ablakot, hogy kiszellőzzön. Az ablak alatt egy felfordult teherkocsi feküdt egy tankcsapdában, két halott katonával a sofőrrekeszben. Évi megborzongott, és becsukta az ablakot. Buda felől újra megindult az áayúszó, távoli, tompa morajlással.- Nem megyünk le - mondta Évi. - Gyere! Lefeküdtek az ágyba, először, amióta ismerték és szerették egymást. Ha olykor a közelben csapott be a gránát, a gyertya meglobbant, lefeküdt egy percre, kifordította sarkaiból a szobát. Éj•éltójban kinyílt a konyha ajtaja, s a hatalmas termetű öregasszony magasra tartott gyertyával a kezében megállt a küszöbön. Szótlanul szemügyre vette a két szerelmest, akik egymást átölelve mélyen aludtak, majd egyet bólintva, megfordult, s halkan behúzta maga után az ajtót. - Szegények! - mormolta. A tűzhely elé kuporodott, eszegetni kezdte a maradékot. - Bort nem hagytak a sz. ..k! - dörmögte, s halkan elnevetve magát, erősen megtáncoltatta a hasát. Pinduri, a tyúk, a vállán ült, és álmosan figyelte az öregasszony fellejáró gyertyavilógította, öreg kezét.
