Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1979-12-20 / 51-52. szám
|lmos az ég, havas-sáros a táj, eső esik. A faluban, Szirénfalván (Ptruksa) nincs az utcán ember. Az udvarok is üresek, ha valakinek mégis kinn akad dolga, siető lépésekkel igyekszik eresz alá. Ha idegen keres valakit a faluban, be kell kiáltania az udvarokba, hogy megkérdezhesse például azt: „Demesék hol laknak?" Jólesik a száraz meleg Demesék konyhájában. Házuk parasztház volt, de átalakították, korszerűsítették. A konyhában szekrényfal, beépített mosogatóval, vízcsappal, a tűzhely helyén a központi fűtés kazánja. De a férfiak még egyenes derékkal ülnek; a háziasszony fején kendő, s amikor hellyel kínál, megtörüli a széket. — Szép szokások voltak — mondja Demes Lajos, a házigazda. Ketten is rábólintanak szavaira. Felesége, Jakab Zsófia és Gilányi István, a sógor.- Lucakor jártunk - mondja Lajos bácsi. — Felöltöztünk maskarának . .. — Ahol meg rúdon volt a kolbász, a maskara levette. — Gilányi István számára még most is jóízű az emlék. — Mikulás akkor még nem volt - szólal meg Zsófi néni -, csak hórom maskara. Volt valami vers is. — De főleg fortélyok - mondja István bácsi. — Ki milyen fortélyt tudott, elmondta. Meg „Ezért voltak az ünnepek...“- TELI NÉPSZOKÁSAINK NYOMÁBAN -táncoltunk . . . bottal, maskaratáncot. Kifordított ruhában.- A gyerekek meg féltek. — Zsófi néni tán saját félelmeire emlékezik. - Ahol gyerekek voltak, néha be sem engedték a maskarákat.- Lucakor az asszonyok a fonóban voltak. Főztek, sütöttek. Reggelig fontak a lányok is. Az egész éjszakát átfonták.- Töltött káposztát meg csirkelevest főztek - toldja meg Zsófi néni.- Mi meg, fiúk - István bácsi hirtelen visszafiatalodik, kezével mutatja a lopás módját —, kiszedtük a húst a levesből.- Lucakor szokás volt a derelyefőzés is, A lányok kilenc nevet írtak kis papírra. Beletették a derelyékbe, és főzték. Amilyen név az elsőnek feljövő derelyében volt, olyan nevű lett a lány férje.- Ez babonaság - bólogat István bácsi.- Még akkor is babonaság, ha úgy sikeredik, ahogy a szerencse mutatta. - Lajos bácsi a fejét csóválja. — Mert volt olyan, akinek bevált a jóslás. Nem derelyével, béléssel.- Azt Vília napján kellett - pontosít Zsófi néni -, vagyis karácsony estéjén. Kiállt a lány a kapuba, és ette a frissen sült bélest. Amilyen nevű fiú elment előtte, olyan nevű lett a férje is. Egynek így sikerült. — Zsófi néni arrafelé mutat, ahol az az asszony lakik.- Akkor csak bélés volt - mondja Lajos bácsi. - A süteményt nem ismertük. Először nyolcéves koromban láttam süteményt. A kocsmárostól kaptam. Kivittem a gyepre, és mindenkinek adnom kellett belőle, hogy kóstolgassák. Igen jó íze volt. m 20 j — Karácsony estéjén kerékabroncsba szórtak szemet a tyúkoknak - folytatja István bácsi. - De nem volt szabad hívni a tyúkokat, mert a szomszéd, ha meghallotta, azt mondhatta: Nekem tojjon, neked ganézzon!- Kántálni is jártunk - mondja Lajos bácsi -, meg szép volt a betlehemezés és az István-köszöntő. — Az István napi köszöntőt 1918-ban szedtük elő. Akkor is voltak öregek. Jakab Miska János volt az, akinél le voltak írva a versek meg a nóták. Mesélte, hogy gyerekkorában tanulta az öregektől. „István nevenapját jöttünk köszönteni. Kérjük, legyenek hát szives megengedni. Hogyha köszöntésünk szívből lógják venni. Hallgassák meg tehát, miképp log az menni.! Voltunk vagy tízen. Mindenki mondott verset, meg énekeltünk. Csak mindre már nem emlékszem. De ezt is énekeltük: „Éljen ez az István sokáig, kinek ma lett neve napja. Hire-neve növekedjen, hogy messzire kiterjedjen, Kassától Budáig, Budától Rómáig." A bálból indultunk el, egy bandában. Mindenütt behívtak. Mi meg nem csak az Istvánokat meg Jánosokat köszöntöttük . . . — Kálmánokat is — mondja István bácsi. - Elébb a kocsmárost. Megörült nagyon. Adott egy üveg pálinkát, meg száz cigarettát. Mert felköszöntetni megtisztelés volt. Jókívánságokkal, nótákkal, versekkel ajándékoztuk meg a háziakat, azok meg azzal, hogy megvendégeltek. így volt ez Lucakor, kántóláskor, betlehemezéskor is. Szentesen (Plesany) idén felújították a betlehemezést. Nyár elején a zselízi (Zeliezovce) országos népművészeti seregszemlén mutatták be. Kulcsár Mátyás, Szabó Gábor, Feke A. István, Dobos András és Kobák István nyugdíjasok, parasztok, munkások. Talán ők szórakoztak a legjobban az öreg és a pásztorok tréfás beszélgetésén. „Erdőn és mezőn jártam, Egy farkasra találtam, attól szinte megijedtem, jó pajtásomtól eltévedtem. De azért hamar az ajtóra fordulok, gyere be, pajtás, valami jó hirt mondok.- Hát te, Fedor pajtás, hol veszed itt magad, mikor jól tudod, hogy tenéked a nyájad elhagyni nem szabad. Én amikor a nyájammal vagyok az egyik szemem alszik, a másik figyel, mégsem hagyom a nyájam el!" — Csupa vidámság ez a játék, csupa félreértés - mondja Dobos András -, csúfolódós, alakoskodás, ének.- Szokásos karácsonyi népdalok, versek. Sokszor csak úgy kántáljuk a szöveget. Ahogy éppen sikeredik - toldja meg Szabó Gábor.- Régebben meg a papok is tiltották, merthogy nem volt istenfélő játék. Hót szórakozás volt, pásztorok jótéka. Ezért aztán - magyarázza Dobos András — nemcsoda, hogy a jászolban fekvő Jézusnak is ezt énekelték: „lói volt dolga Jakabnak, Midőn fiú volt. Két palánkot hop-hop-hop Könnyen átugrott. De már vénségére, Jutott szegénységre Az öreg Guba." — Régen a betlehemezés azért volt jó — mondja Kulcsár Mátyás —, mert mi, pénztelen legénykék, pénzt kaptunk a játékért. Jobb helyeken több pénzt adtak ... És megvendégeltek. Azzal kínáltak, ami volt. Ezért voltak ünnepek az ünnepek . . . GAGYOR PÉTER Huszár Tibor felvételei
