Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1979-12-20 / 51-52. szám
Töve Jansson, a finnországi svéd írónő, aki a Mumin-meséket megálmodja, házat épít a családnak, életet lehel a figurákba. Szokatlan emberkék, kedves, emberi nyelven beszélő állatok - rókák, medvék, nyulak - élnek sárkányokkal, óriásokkal, törpékkel puha mohán, törékeny virágkelyhekben lakó tündérekkel a mesék világában. A Mumin-család Finnországban született. Arcuk, alakjuk nem emberi, képzelet szülte; de mindenkihez jók, kedvesek. Házukat is úgy tervezték, mint az emberek, akik megvalósítják elképzeléseiket, vágyaikat. Az emberek már nagyon régen „skatulyákban", szabályos kockaházakban laknak. De bizonyára sokan emlékeznek még a díszesen faragott verandákra, nyári lakokra. A fiatalabb és merészebb emberek, akik nem félnek az új utóktól, azt mondják, hogy az embereket nem szabad „skatulyákba" zárni. Olyan játékos házakra vágynak, amelyek tervei az önfeledt játék, a modellezés, a szép utáni vágyból születnek. Ezt próbálták meg Muminék is. Muminék házán rengeteg a hátsó kijárat, de mi lépjünk be a főbejáraton, menjünk föl a verandára vezető lépcsőn. A lépcső alatti zugban magányos teremtmény lakik, mégsincs soha egyedül, mert mindenki meglátogatja, aki csak belép a házba. A verandáról a konyhába nyitunk. Mindig, mindenki előtt nyitva áll az ajtaja, akkor is, amikor az egész család kimegy a tengerre halászni, vagy egyszerűen csak csónakázni, szórakozni, játszani. A konyha nagy, barátságos helyiség, mindig meleg, s aki megéhezik, talál magának harapnivalót, hiszen az igazi konyha a ház szíve. A Mumin-család minden évszakban új barátokat szerez, akik akkor jönnek, akkor mennek, amikor akarnak. A közmondás úgy tartja, hogy a hal és a vendég harmadik nap már büdös, de Muminéknál ez a mondás nem érvényes. A völgyben a szabadság gondtalan, felhőtlen érzése uralkodik, mindenki önmagáról gondoskodik, azt tesz, amit jónak lát, de törődik a többiekkel is, tekintettel van rájuk. Ezt abból is láthatjuk, chogy ezek a kis lények a teraszokat, tornyokat, főijárókat építik: Muminéknak csodálatos érzékük van a titokzatos és meglepő dolgok iránt. Szeretik mindazt, ami tartós, tisztelik a szépet, a hagyományokat, és épp olyan őrömmel őrzik, gondozzák, ápolgatják, mint amilyen boldogan, egyszerűen élnek. A pénzzel, vagyonnal mit sem törődnek, így hát semmiben sem szenvednek hiányt. Aki teljes odaadással él, annak nem számít, hogy marad vagy elmegy, hogy hagy valamit, vagy szétosztja mindenét. Esténként Mumin-mama mindenkinek jó éjszakát kíván, körbejárja a házat, benéz a vendégszobába is, ahol gyakran nemcsak az ágyakon, hanem a földre terített takarókon is alszanak, oly sokan vannak. Utána benéz a gyerekszobába, mindegyik kisfiától, kislányától megkérdi, nincs-e szüksége valamire, megigazítja takarójukat, a legkisebbeknek mesét mond, karjára veszi őket, elringatja, azután megcsókolja arcukat. Utolsó útja a konyhába vezet. Ellenőrzi, van-e elég tej a cicának és a többi állatnak. Megsimogatja őket, és aludni tér. A Mumin-család a téli estéket otthon tölti. Napközben is csak a felnőttek járnak halászni, a kicsiket csak akkor viszik szánkózni, korcsolyázni, amikor kisüt a nap. Megtanulták már, hogy a tél is nagy kaland. Amikor a tavasz első jelei mutatkoznak, elénekelik azt a dalt, amely arról szól, hogy nemsokára minden úgy lesz, mint nemrég volt, rajtunk múlik, hogyan élünk, boldogok vagyunk-e, tudunk-e örülni, s ha nagy a bánatunk, van-e olyan álomvilágunk, otthonunknak olyan zuga, ahová . elvonulhatunk örömeinkkel, szomorúságunkkal. GRENDEL AGOTA ...és boltlogun élnek
