Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1979-12-05 / 49. szám

oi a jó, amit Moszkvában vásárolnak. Pedig otthon is megkapnak mindent. Csak leadja az ember a listát, hogy mire van szüksége, néhány napon belül mehet az összekészített csomagért." Az utolsó héten Jardo összehívott né­­hányunkat. - Találkoztam egy prágai ba­rátommal, ha akarjátok, szerez jegyet a Baku étterembe. Állítólag fantasztikus va­csorát adnak, nagyszerű zenekar ^játszik. Gyertek! — Danával összekacsintottunk: - Zene, a mi falábunknak csak az hiány­zik! A tánc. — Legföljebb zenét hallgat­tok, már az is megéri. — Este a megren­delt asztal már terítve volt, tíz tálon kü­lönböző módon elkészített tengeri halak, saláták, fűszerek, cipó, vörös bor. Azer­­bajdzsáni népi együttes muzsikált, vezető­jük, egy ötven év körüli ember zenéje ragadott magával bennünket. Kicsinyke húros hangszeren játszott — boszorkányo­sán. Egyre több asztaltól vonultak a tánc­­parkettre. Záróra előtt fél órával agibid ifjak ugrottak az üres parkettre, fergete­ges népi táncot jártak, körbeálltuk őket, a közönség vastapsa kísérte produkcióju­kat. Ilyent még valóban nem láttunk. Mint egy forradalmi tánc. Moszkvában tanuló diákok voltak, derült ki a beszélgetés so­rán. Mert ekkor már nem okozott különö­sebb nehézséget az orosz társalgás. Ha az órákon nem éreztük is, ilyenkor bebi­zonyosodott, hogy a konverzációk, a nyelv­tan- és fonetikaórák, az előadások, sőt sajátságos eszperantónk is, mely egyre inkább hasonlított az orosz nyelvhez, nem voltak hiábavalók. Az utolsó napok a vásárlás jegyében teltek. Szobánk egy játéküzlethez vált ha­sonlóvá. Festett kisszékre ültettük Szását, a busa fejű vörös babát, játékzongorát tettünk az ölébe. A kisszekrényen sorakoz­tak a felfújható mackók, zsiráfok, holdbéli emberkék, Cseburaska, az építőkockák, kisautók, a holdjáró, fakarikák, jelvények, Pinokkiók. A polcokon a lemez- és könyvhalmok­ban kotorászott minden látogatónk. Egyik játékboltból a másikba, lemezbolt­ból lemezboltba jártunk délutánonként. Hatalmas csomagokkal megrakodva tér­tünk a szállodába, holtfáradtan. - A fér­jem kimaradt, mit vigyek az apósomnak, az anyámnak, a barátnőknek?! — este, lefekvés után nyúztuk egymást, töpreng­tünk, kinek nem vettünk még semmit. Két napig csomagoltunk. A lemezeket nem mertük táskába, bőröndbe zárni, fél­tünk, hogy a repülőtéri csomagkálvária nem tesz jót nekik. A játékok fele nem fért sehova. Szását a kisszékhez kötöttük, Pinokkiót a táska füléhez, a lemezeket a hónom alá fogtam. De ezek kellemes gondok voltak. Búcsúztak prágai és kül­földi kollégáink, barátaink; egy nappal korábban indultunk haza. Lányom és férjem a repülőirodánál várt. Zsuzsa átkarolta' a nyakam, ugrált, nem fért a bőrébe. — Megjött a mama Moszkvából. Hozott Szását, széket, autót, mindenfélét - kia­bálta a nagyvilágba. Sem azelőtt, sem azóta nem láttam ilyen boldognak. Az ötszáz éves Zagorszk fenséges. A szá­zadok során értékes adományok, páratlan szépségű ékszerek, ikonok, iparművészeti tárgyak kerültek ide. A Trojce-Szergijevszki kolostor építésében és díszítésében Moszk­va, Pszkov, Jaroszlavl művészei, építészei vettek részt. A Trojice-székesegyház fres­kóit Andrej Rubljov és Danyiil Csornij ké­szítette. Andrej Rubljov a székesegyháznak festette egyik legjelentősebb munkáját, a világszerte ismert Szentháromságot, ame­lyet a Tretyakov Képtárban őriznek. Egy XV. századi krónika szerint a kolos­tor egy szerzetesi cellának használt fa­házikóból és az apró erdei Szentháromság templomából alakult ki, melyet egy Szergij nevű szerzetes épített, innen ered a ko­lostor neve. Aki itt akart letelepedni, annak cellát kellett ácsolnia magának. Így keletkezett a kolostor, amely Orosz­ország egyik legnagyobb feudális birtoka lett. Az épületegyüttes 28 építményből áll, amelyek több évszázad hagyományait őr­zik, mégis egységes egész benyomását keltik. Hazai és külföldi turisták ezrei csodál­ják nap mint nap a székeseg/házak ikon­falait, a fehér kőből és téglából épült ko­lostori ebédlőt, a 87 méter magas, ötszin­tes harangtornyot, amelyben 42 harangot függesztettek fel. Nem tudtunk betelni a látvánnyal. Sem itt, sem Szuzdalban, a faskanzenban, ahol nemcsak a famolom, a faalapra épített házak, templom, gazdasági épületek le­­nyügözőek, hanem az épületek belseje is. Minden házban népviseletbe öltözött asz­­szonyok fogadják a látogatókat, ők ma­gyarázzák, melyik használati tárgy mire való, mely edényben mi főtt annak idején. Talán itt készítettük mindnyájan a leg­több felvételt. Hosszú ideig csak erről a két kirándulásról beszélgettünk. Elfedte a saslik-étterembeli élményünket is, ahol egy puskinovi ember mesélt életéről, sorsáról, a háborús élményeiről, a fiatalabb kor­osztály többre vágyásáról. „Nem értem őket - csóválta a fejét -, nekik már csak GRENDEL ÁGOTA Szabály tálán Minapid ív. APN és szerző felvételei

Next

/
Oldalképek
Tartalom