Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1979-11-21 / 47. szám
Jolana Majerciková igazgatónő egyenesen haza. A pártszervezet alelnöke, nőszervezett vezetőségi tag, dolgozik a Vöröskeresztban és huszonöt óvoda szakszervezetének elnöke. Minden napra jut a tennivalókból. — Mit szólt hozzá, amikor megtudta, hogy igazgatónőnek nevezik ki? — Annak ellenére, hogy akadtak olyanok is, akik azt mondták, nem irigyelnek, én nagyon örültem neki. Ügy érzem, itt e néhány esztendő alatt mérhettem le igazán, mit jelent pedagógusnak lenni. Amikor először léptem be az óvodába, még csak üres falak fogadtak. Ügy rendeztük be, mint a saját otthonunkat. Az ember örökké tervez, el akar érni valamit, ami megadja az élet értelmét. Itt a csillagszemű gyerekeim között ezt megtaláltam. Ezt tanúsítja az oklevél is, melyet az igazgatónő két évvel ezelőtt a kerületi oktatásügyi osztálytól a cigánygyerekek és fiatalok életének formálásában elért kiváló eredményekért kapott. PÉTIKÉ FELSÍRT A hálószobákban felvételeket készítettünk az alvó ÖVO DA, MINT A TÖBBI, ÉS MÉGIS MAS. gyerekekről. Egy-egy fejecske meg-megmozdult, de a legtöbben már álomba szenderültek a játék és a jó ebéd után. A csendet hirtelen zokogás törte meg. — Haza akarok menni anyuhoz — sírta el magát Pétiké, aki csak második napja volt az óvodában. Bettes Edit, a legfiatalabb óvónő ült le mellé. Szeretettel simogatta, cirógatta Petikét. Aztán hozzáhajolt és valamit a fülébe súgott. Peti elaludt. A fiatal óvónő elmondta, hogy két esztendeje végzett Léván (Levice), ez az első munkahelye. A szülei is pedagógusok, és ő még kislány korában elhatározta, hogy óvónő lesz. A konyhába is bekukkantottunk. Három szakácsnő tett-vett a nagyasztal mellett. Tóth Kálmánná és Körtvélyesi Irma a tányérokat, poharakat rakták helyre. Máté Piroska egy másik asztalnál már az uzsonnát készítette. — Mindig ilyen jó étvággyal esznek a gyerekek? — Nálunk sohasem marad a tányéron étel, a legtöbben dupláznak is — mondta Körtvélyesiné, aki már huszonhárom éve főz gyerekeknek, és szerinte nincs annál szebb munka. A folyosón csend van. Horváth Anna a fényes padlót mossa, legyen tiszta, mire felkelnek a gyerekek. „Cigányasszony, kiváló munkás“ — mondta róla az igazgatónő. Az átadás óta az óvodában dolgozik, sohasem volt a munkája ellen kifogás. — Az én gyerekeim még nem nőttek ilyen szép környezetben. De nem panaszkodom. Mind a hatból jó és becsületes embert neveltünk. Dolgoznak, és megvan mindenük. Már csak egy lakik velünk, a legkisebbik. Ő is jól keres, összeraktuk a pénzt, a három fizetésből családi házat építettünk. Amikor a cigányokra terelődött a szó, elmondta, hogy Tornaiján kevés olyan cigány él, aki nincs rendes munkaviszonyban. De azt is hozzátette: — Sajnos még nem minden cigány becsüli meg magát, ezt a jó világot — a hálószobák felé nézett. — Talán ezek itt, ha felnőnek, majd másként rendezik be az életüket. Ezekből a gyerekekből már más emberek lesznek. Iskolázottabbak, okosabbak, boldogabbak. GÁL ETA Gondás Rudolf, a Várgedei ián Maron mérnök, a sző- Karis Erzsébet képviselő Beher Lászlóné pusztai la-HNB elnöke vetkezet közgazdásza kos Nincs kinek eladni a házat, újat venni, építeni már nincs erejük. Mihez kezdjenek? Imreczené fájós lábával tizenkét éve hordja hátán a batyut. A férje három éve beteg. Szerencsének tartják, ha időnként ki tud jönni érte a mentő. Nyugtalanságuk a napok, évek múlásával mélyül. Mi lesz, ha mindketten ágynak esnek? Ezzel a kérdéssel kezdem a segítséget kereső kilincselést Gondás Rudolfnál, a Várgedei Helyi Nemzeti Bizottság elnökénél.- A pusztaiak haragszanak rám, mert megmondtam az igazat: ránk ne számítsanak! Mi nem tudunk segíteni. Az útépítés nincs a falu fejlesztési tervében. Kellene oda az út, tudom. De nekünk nincs miből megcsinálni. A faluban vannak utcák amelyek rendbehozása ennél is sürgősebb lenne, de erre sincs pénzünk. Jelenleg a művelődési ház befejezésére kell minden korona. S aztán jön a többi, fontossági sorrendben. Az ezerhatszáz lakosú községnek nincs ravatalozója. Az iskolának, ahová négyszáz gyermek jár, nincs tornaterme. Hiányoznak a helyiségek a szolgáltatásoknak, fodrász, cipész kellene. . . — Honnan tehát az ígéret, melyet a hajnalvölgyiek emlegetnek? — Az előző választási időszakban lett volna az útépítésre lehetőség. Akkor hagyták, hogy „elússzon" a pénz. Elsősorban a szövetkezetnek kellene segítenie, a gépeik ott mennek tönkre. De ők nem nagyon mozdulnak. Eddig legtöbbet az erdőgazdaság tett, ők ahányszor fát szállították onnan, járhatóvá tették az utat. A hnb elnökével együtt keressük fel Ján Maron mérnököt, a szövetkezet közgazdászát, aki jelen volt a májusi terepszemlén, s akkor a szövetkezet nevében segítséget ígért. — Pénzünk lenne rá, de nincsenek hozzá gépek — fogad a közgazdász. — Annyi követ mindig hordunk oda, hogy a traktorok alá elég legyen. A traktorosoknak, akik ott laknak, pedig azért engedélyeztük az otthoni parkolást, hogy kivihessék a bevásárolt élelmet meg egyebet. — De akinek nem traktoros a férje, annak ezzel nem segítenek. Szívességet nem kérhetnek naponta a szomszédtól. . . Talán ha megszerveznék a közös bevásárlást — javaslom. — A szövetkezet terepjáró kocsija a hét bizonyos napján kivinné a megvásárolt árut a pusztára. . . Valamit ez is segítene.- Jó ötlet — bólint a közgazdász. A hnb elnöke is rábófint. És megígéri, hogy rövidesen beszél a vezetőkkel. A telefon-összeköttetést is elintézi. Az utat pedig a szövetkezettel és az erdőgazdasággal együtt járhatóvá teszik. Karis Erzsébet képviselő, a faluban élő járási tanácstag is megígéri: a legközelebbi tanácsülésen a járás segítségét kéri hozzá. Mi is a járáshoz fordulunk. Vajon tudnak-e itt arról, hogy a jegyzőkönyv tartalma, amelyet felküldtek a köztársasági elnök irodájába mint az ügy kivizsgálásának eredményét, nem fedi a valóságot? Miklovic Pál, a illetékes osztályvezető csodálkozik.- A helyszíni szemlén a szövetkezet közgazdásza megígérte, hogy feltöltik a gödröket, a helyi karbantartó vállalat dolgozói pedig elsimítják az utat. Úgy tudom, ez meg is történt. .-. — Nem ideiglenes megoldás kell. — Ezt mi is tudjuk, csakhogy a közép-szlovákiai kerületoen a mi járásunk úthálózata a legsűrűbb: összesen 625 kilométer. A járás 21 pusztája közül még tizenegyhez nem vezet aszfaltozott út. öt pusztára nem jár autóbusz. Ezek közé tartozik a legtávolabb fekvő puszta - Hajnalvölgy is. Három kilométeres út nyolc családnak, kicsit drága befektetés. Ha lenne rá pénz, nem mondom. De mi évente 5-6 millió koronát kapunk, s ennek a duplája sem lenne elég ilyen úthálózat rendben tartásához. A költségvetésnél mindig fontossági sorrendben vesszük az utakat Emberi szempontból megértem a hajnalvölgyieket, de hogyan segítsek rajtuk? Nem adhatunk ennek az útnak az építésére hárommilliót, ha az egész járás útjaira csak ötmillió korona áll rendelkezésünkre. Meg lehetne ezt a problémát oldani, ha segítene a szövetkezet, saját érdekében is. Esetleg az erdőgazdaság. Vagy közösen a nemzeti bizottság irányításával. Ladislav Gonda mérnök, az erdőgazdaság igazgatója és Pavel Gábor mérnök, termelési igazgató elmondja, hogy szerették volna tervbe venni a hajnalvölgyi út építését, de a jövőben arrafelé mór nem termelnek ki annyi fát, amennyiért kifizetődne. Tulajdonképpen csak akkor javították az utat, amikor onnan hordták a fát. Most két-három 'évig szünetelni fog a favágás.- De ha arról lenne szó, hogy több vállalat közösen építse meg az utat, szívesen hozzájárulunk a költségekhez. Az ígéretek elhangzottak: a nyolc család egyre sürgetőbb gondját segítenek megoldani. Jó lenne azonban, ha Gondás Rudolf, a nemzeti bizottság elnöke minél előbb beváltaná az ígéreteket. Úgy szervezné, irányítaná az útépítést, hogy a szövetkezetnek, az erdőgazdaságnak, a helyi karbantartó vállalatnak, a járási közlekedési szakosztálynak lehetőséget adna a munka megkezdéséhez. H. ZSEBIK SAROLTA C0Z1
