Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1979-10-31 / 44. szám

Juhos Rudolf első ónálló kiállítása 1970-ben a dunaszerdahelyi (Dun. Streda) Csallóközi Múzeumban volt

Most egy kicsi rendetlenség van, mert pergettünk, itt maradtak a keretek, meg baleset ért, most jöttem meg a kórházból, levágtam az ujjam begyét.

Nádaratást csinálok. Vászonra előrajzolom a figurákat, ruhájuk is lesz, aztán válogatok. Mert nem mindegy, hogy milyen színű lesz a keze, lába meg az egész. Minden nádszálnak külön színe van. Ahogy a nap éri. Van piros, fehér, sötétbarna. Akkor olyan szép színes, ha napon nő meg kavicsos talajon.

Édesanyám belémnevelte a fantáziát. Magyarázta a felhőket, hogy csak nézzem, olyanok, mint a gyapjas báránykák. Az elemi iskolában is figyeltek a tanítók, talán a legjobb rajzaim voltak az összes gyerek között. Nekem az nehéz volt, mert amikor dicsérnek, éppen olyan rossz, mintha szidnának. Mindig szerettem rajzolni, faragni. Mindenféle kislovakat, madarakat kifaragtam. De jött a háború.

Nem tudtam munkába járni, építkezési nádat fontam. Akkor fedeztem föl a színeket és a formákat. Rajzoltam egy kislányt. A csomót odatettem a térdének meg a könyökének, a fényt és az árnyékot elő lehetett hozni a sötétebb meg a világosabb részekkel. Ha a stukatórt fonom egész életemben, a kőművesek eltakarják, senki sem fogja látni.

Elég tiszteletet parancsoló helyen s van a munkámból: a bratislavai várkastélyban, legutóbb Szaratovba vittek ajándékba. Sokszor zene hatására valami eszembe jut, akkor meg kell csinálnom. Amikor édesanyám meghalt, elkészítettem a temetést, amikor a húqom lánya férjhez ment, a lakodalmat. A zenét nagyon szeretem. A Kodályévfordulór’a meg akarom csinálni a mezítlábasokat, ahogy Kodály vezényelt nekik.

Van nekem egy kicsi késem, egy villanyfűrészem, azzal olyan milliméteres karikákat vágok, abból van a napraforgó szeme meg á szőlőszem is. Gesztenyelisztet megkeverek ilyen keménységnek, teleteszem vele a mélyedést, azzal ragasztom a nádat. Ez tartós. Olyan természete van, hogy alkalmazkodik a levegőhöz. A vászonra nagyon is tapad. Megnézem, hogy a rajz mit kíván, őzt kiszabom. Itt a térde, megjegyzem; most a másikat. Ide teszem a lábafejit. A nád színeit kell variálni, ahogy elképzelem, honnan kapja a napot. Emez oldala világos, amaz sötét. Egy hétig elbabrálok egy nádaratással. Azzal telik még az idő, a keresgéléssel, hogy a csomó is paszszoljon, a szín is olyan legyen, amilyen kell. Nehéz szép nádat keresni. Már kipusztul a nádas. Azokon a laposokon, ahol gyönyörű négyméteres nádak voltak, most búza terem. Kulcsod (Kl'úcovec) mellett van egy hullámtér, ott szoktam venni. Megveszek négyszáz kévét, a szép darpbokat kiválogatom, a többi megy stukatúrnak. Látja-e, milyen szépek, mint a skála, pedig csak nád.