Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1979-10-24 / 43. szám

Kedves Katica!

Azt kérdezi: megmentheti-e názasságát a gyermek? „Több hónapi szép ismeretség után — írja — eljegyeztük egymást. De nem akartunk kockáztatni semmit, úgy döntöttünk, hogy egy évig közös háztartásban fogunk élni, ahogy mondják „próbaházasságban”. Egy év után az volt a meggyőződésünk, hogy nyugodtan összeházasodhatunk. Most, fél évvel az esküvőnk után a férjem arra kért, hogy váljunk el, adjam vissza a szabadságát, ő úgy érzi, még nem érett a házasságra. Nyomasztónak érzem a hétköznapok egyformaságát, a kényszert. Tudom, a háttérben nem húzódik meg az a bizonyos harmadik, engem sem hibáztat — egyszerűen kalitkában érzi magát, és szabad akar lenni. De én nem akarok válni, s mivel mind a ketten nagyon szeretjük a gyerekeket (csak valamivel későbbre terveztük), talán ha most teherbe esnék és megszülném a gyereket, a házasságunkat is megmenthetném ...”

A férjének igaza van: csakugyan más a konkubinátus, és megint más a házasság. Az első tényleg „szabadabb” (vagy szabadosabb ...), a másikban vállalni, és viselni kell a (látszólag) nagyobb felelősséget az együttélést és az együttélésben. Talán abban is igaza van a férjének, hogy még nem eléggé érett a házaséletre. Kérdéses azonban, hogy „megérik-e” valaha is? Ugyanis kettejük között egy alapvető különbség van: maga kiegyensúlyozott, boldog családban nőtt föl. ö nem, sőt nála a „család” szó is ellenőrzést vált ki, biztonságot nélkülöző gyermekkorát idézi a durva, alkoholista apával és a minden megaláztatást eltűrő anyával. Amit maga gyermekkorában tanult meg — összetartozás, felelősség, kötelesség stb., egyszóval amit családi életnek nevezünk —, azt neki felnőtt korában kell megtanulnia.

És ezzel már a kérdésére is válaszoltam. Ítélje meg saját maga: ilyen körülmények között vállalhatja-e nyugodt lelkiismerettel, hogy világra hozzon egy gyermeket, akinek több mint valószínű zilált családban, feszült légkörben, és utóbb talán únT csonka családban kellene felnőnie? Számító önzés csak azért szülni, hogy egy válsághelyzetet megoldjunk. Bs csalás lenne kész tények elé állítani férjét. Nem gondolja, hogy a férje akkor érezné igazán úgy, hogy „most aztán megfogták” ? Inkább örülnie kellene, hogy a családalapítást későbbre tervezték, s hogy a fogamzásgátlás bevált Ha férje szándéka végleges, a gyermek sem tartaná vissza.

Aki menni akar, menjen. Ha kezdetben nem akartak semmit kockáztatni és egyévi próbaházasság mellett döntöttek, akkor most se kockáztassanak semmit egy — esetleg átmeneti — válság miatt, hanem« legyen merszük a „próbaváláshoz” is — egy évre.

Üdvözli

Sx

Az ivós kultusza alighanem egyidős az emberiséggel. Az a bódulat, amit az ősi serital vagy amit a szőlőből erjesztett borok okoztak, mindig az ünnepek, a társas összejövetelek kelléke volt Funkciójuk szerint arra hivatottak, hogy emeljék a hangulatot Sorolhatatlan, mennyi ürügyet teremtett az ivás találkozásokra, okos beszélgetésekre. A görögök is terített asztalok körül alkottak filozófiát Am a mindennapi életben és a költészetben bőven találunk bizonyítékot arra, hogy az oMtohol és emberi létünk egyik alapvető ténye, a nemiség hadilábon állnak egymással.

Mezei András beszélgetett erről Goldschmidt Dénes pszichiáter főorvossal.

A beszélgetésnek azokat a vonatkozásait közöljük az alábbiakban, amelyek olvasóink érdeklődésére is számot tarthatnak.

Fel lehet-e tenni tehát ilyen sarkítottan a kérdést, hogy vagy a szesz, vagy a szex?

Semmiképpen sem. Azt hiszem, hogy a fő kérdésben nem is erről van szó, hanem arról a bizonyos kritikus pontról, melyen túl mindaz a szép és jó szolgálat, melyet az alkohol tesz az embernek, mór csődbe juttatja fogyasztóját. A részegre itatott nő éppúgy nem képes a testi szerelem élvezetére, mint a nagyon részeg férfi. Az idült alkoholisták pedig szinte kivétel nékül impotensek.

Nóismerösöm, aki nemrégiben vált el lérjétöl, a következőket mondta el: „A kulcs zörrenéséről tudtam, hogy kábé mennyit ivott: abból, hogy mennyi ideig matatott a zárral, hogy belülről is rázárta-e. Ha késő volt, alvást színleltem: ne feküdjön mellém. De legtöbbször Így is mellém feküdt. Dulakodtunk, aminek az lett a vége, hogy én az ö ágyában ébredtem, ő pedig az enyémben. Ez Így ment évekig, de meg se fordult benne, hogy nekem nem jó. Hogy azokon az estéken, éjjeleken, amikor részegen jött haza — és az ilyen alkalmak mind gyakoribbá vál__ tak —, nem történt közöttünk semmi. £3 De ha történt is olykor-olykor valami D — meg volt győződve arról, hogy boldog lehetek vele az ágyban. Az aszóig morú, hogy még így is boldog voltam .. vele, amíg szerettem. Nem zavart... A 'S testi közelsége is jó volt. De évek múlu? tán már előfordult, hogy undorodni

kezdtem, és sírtam, mert tudtam, hogy már nem szeretem."

Tipikus történet ez, ami önmagában is tükröt tart: menyire nem veszi magát észre az iszákos férfi. Az iszákos — és nem alkoholista, tehát az, akiről itt szó van. A káros állapot azonban már ezen a szinten is kimutatható. Igazi szexről, igazi férfiasságról már nem nagyon beszélhetünk még akkor sem, ha „hősünk" összetöri o berendezési tárgyakat. A történetbeli férj örömforrása mór valószínűleg maga az ivás volt.

ön a szexuális kapcsolatokból kitiltaná az italt?

Szó sincs róla. Az italnak funkciója van a szexuális kapcsolatokban, és a jó értelemben vett funkciójában nincs is okunk azt mással helyettesíteni. De meg kell mondanom: a szexualitás még mindig tabu: félelmekkel, szorongásokkal, tilalmakkal társul sokakban.

Bizonyos kísérletek szerint egy-két léldeci még segíti, növeli, de annál több már inkább elaltatja a nemi ösztönöket, s biológiai csökkenés következik be. Mi az ön véleménye erről a kísérletről?

Század eleji elgondolás a szexualitást azonossá tenni a férfiszexualitással. A mai szexológia álláspontja azon. ban a nő szexuális kielégülését, orgazmusát helyezi a szexológia középpontjába, hiszen a férfi orgazmusa nem kérdéses. A szexuális aktus célja a női orgazmus. A mértéktelen ivás mindenképpen meghiúsítja ennek a célnak az

elérését. Durva példaképp említhető minden szexuális erőszak, melyet ittason követnek el. De itt hadd mondjam el: a szexuális erőszakok többségét — például Nyugat-Németorszógban — ott. hon követik el a férfiak. Egy nyugatnémet közvélemény-kutatás erről megdöbbentő adatokat hozott nyilvánosságra. Arra már nehezebben tudnám megadni a helyes választ, hogy itthon mit mondanának el erről az asszonyok. A legtöbben sajnos a dolgok természetes rendjének tartják még ma is, hogy a férfinak úgy is odaadják magukat a házasságbon, ha az részegen, erőszakosan, nemegyszer idegileg is kibírhatatlanul bánik velük. Ez ellen az állapot ellen azonban mind több nő lózod, mert itt valóban feltevődik a kérdés: vagy a szesz, vagy a szex!

Akik nem tudnak inni, talán szeretni sem tudnak? Kevés szó esik erről, holott a nők nagyon is sokat mondanak: „A fiúm azt hitte, hogy akkor tartom őt roppant férfiasnak, ha egymás után „ledob" vagy hat féldecit és keresztbe áll tőle a szeme. A szeretkezésben is éppen ezt a „férfias" módszert alkalmazta büszkén és önelégülten, de fogalma sem volt arról, hogy nekem jó-e, mert az fel sem vetődött benne, hogy nem lehet jó. Ha nem írja ki a nevemet, megmondom: szexgladiátornak neveztem el. Ö pedig büszke volt rá. Nem értette meg a gúnyt. Vérig volt sértve, amikor egy idősebb férfi miatt szakítottam vele, mert azzal sokkal jobb volt. Az nem arra figyelt, hogy mennyiszer ... hanem arra, hogy nekem is jó legyen" — mesélte egy nőismerősöm.

Nemi potenciájukkal hetvenkedők ép. pen olyanok, mint azok az ivók, akik kapacitásukkal akarják elkápráztatni partnerüket. Ök maguk pedig annyiban áldozatok, amennyiben már készen kapják ezeket a magatartásformákat mint hagyományt. Erről is el lehet mondani, hogy az apák bűnét szenvedi a gyerek, de az értelem, a felvilágosítás, a jó könyvek és okos nevelők hatására megtörik ez a hagyomány. Mind többen értik, hogy a szerelemben és az ivós „művészetében” is a kevesebb olykor több lehet. De hadd tegyek egy merésznek látszó kitételt: az emberek sokkal többet tudnak az ivásról, mint a szerelemről. Az ivásról Ülik is beszélni, más kérdés, hogy rendkívül sok a hamis tudati elem. Hogy bizonyos dolgokat rosszul tudnak, hogy rossz adatokat közölnek egymással. A szeszben is és a szexben is sokan egyfajta vizsgaszituációt teremtenek: ki mennyi alkoholt képes „bevenni”, illetve ki menynyi „ölelést” képes „kiadni". így születnek a valóságos és a költött menynyiségi bajnokok. A szexuális skolpvadósz nem azzal vizsgázik, hogy milyen testi örömöt nyújt a nőnek, hanem ozzol, hogy ő hányszor.

Van-e kritikus pont az alkoholfogyasztásban? Nem azt kérdezem, hogy ki „mennyire van hitelesítve", hogy mennyit bir ki anélkül, hogy az asztal alá esne, hanem azt a pontot, melyben a mennyiségi változások minőségi változásba mennek át: amikor „felforr az agy", a józanság „elpárolog“ - mi történik a szervezetben kémiailag?

A kritikus pont az emberi kapcsolatban jelenik meg, csakhogy ezt a jelzést az veszi észre, aki nem ivott többet a kelleténél. Aki arra kíváncsi, hogy az ő számára mennyi a sok, ne decivel, ne mennyiséggel mérje — a kapcsolatain kontrollálja, hogy mennyit ihat.