Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1979-10-17 / 42. szám
RD0IK^M1!E)[IID^[ o o est ■\r JV M A duklai hadművelet 35. évfordulójának ünnepségeire készült az ország, amikor a komáromi (Komárno) járás asszonyai három nemzedékének találkozóját megrendezték. A hazánk felszabadításában történelmi jelentőségűvé vált esemény évfordulójának közelsége hatotta át a komáromi találkozó hangulatát. A duklai hadművelet annak a hősi küzdelemnek az egyik alappillére, amelyet a dicső szovjet hadsereg folytatott a fasiszták által leigázott Csehszlovákia felszabadításáért. Fényes bizonyítéka annak a nagy, önzetlen internacionalista segítségnek, amelyet a Szovjetunió nyújtott hazánk népének. Internacionalizmusunk, Szovjetunióhoz fűződő barátságunk gyökereiről, történelmi tapasztalatairól beszélt a három nemzedék találkozóján dr. Friderika Kosinová, a Szlovákiai Nőszövetség Komáromi JB elnöke. Dél-Szlovákia munkásmozgalmi hagyományai sokszoros tapasztalatokkal, példákkal és élményekkel tanították meg az itt élőket e kapcsolatok ápolására, eszméink iránti hűségre. Hűség az eszméhez — hűség a nagyszülők nemzedékeinek harcához, helytállásához. Hűség a hazához — hűség a szülőföldhöz, amelyben az eszme, a nemzetköziség ereje által kapott jogot az itt élő ember. Földmunkássztrájkok, vörös májusok. Kosát (Kosúty) és Tornác (Trnovec nad Váhom) történelmünk, életünk része. Major István Steiner Gábor az utánunk jövőknek is példa magatartásból, elvhűségből. Az élet akkor méltó küzdelem, ha nagy eszmék tüze hevíti — mondotta felszólalásában Elena Litvajová, az SZLKP KB elnökségének tagja, a Szlovákiai Nőszövetség KB elnöke. A Szlovák Nemzeti Felkelés résztvevői, pártunk veterán tagjai — munkásmozgalmunk legjobbjai — ilyen küzdelem részesei voltak. Büszkén emlékeznek életük nehéz harcaira. De emlékezni jó, ha harcuk által olyan eredmények születnek, amilyeneket ma elégedetten veszünk számba. A harcosok nemzedékei átadják a stafétát az utánuk jövőknek. Ma a munka o küzdelem. A fejlett társadalom igényeihez megtalálni a további haladás, az előbbre lépés lehetőségeit. Ehhez is forradalmi újatakarásra, lelkesedésre, bátorságra van szükség. , Ezt kell megtanulnia a legifjabb nemzedéknek. Elena Litvajová felszólalását hallgatva, majd a délutáni órákban a találkozás oldottabb perceiben szavaira figyelve erre gondoltunk. És együvé tartozásunkra itt, a sok harcot látott, népeket, nemzeteket összekötő Duna partján. Arra, hogy talán a mi nagyszüleink ismerték az ő szüleit. Lehet, hogy találkoztak Budapest utcáin a Tanácsköztársaság napjaiban. Vagy egymást segítették a menekülésben — ide, Csehszlovákiába, a Tanácsköztársaság leverése után. Az eszme erejére gondoltunk, amely összeköt, az emberekre, akik életüket áldozták érte. Akik ma is dolgoznak, hogy emlékeinkben fürdetve tisztább legyen győzelmeink öröme. H. MÉSZÁROS ERZSÉBET 1. Sokéves munkájukért ... a nőszövetség díszoklevelét, aranyérmét kapták a nőmozgalom legtevékenyebb tisztségviselői. 2. Tisztelet a mártíroknak... a három nemzedék találkozójának részvevői, élükön Elena Litvajovával és a járás vezető funkcionáriusaival, a kegyelet virágait helyezték el az emlékműnél. 3. Jó, hogy eljöttek találkozónkra a cseh és a magyarországi elvtársnök is — mondotta Elena Litvajová elvtársnő, amikor a. Szovjetunió iránti barátságunkat, internacionalista egységünk jelentőségét méltatta. 4. Délután a járás legjobb együttesei adtak tartalmas, szép műsort. Közöttük az ógyallai (Hurbanovo) óvónőképző énekkara. 5. ... és a gutái (Kolárovo) vegyeskar. amely a nőszövetség minden ünnepi rendezvényén szívesen látott vendég.