Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1979-08-08 / 32. szám
... még megmenthető A komáromi (Komárno) járási házassági tanácsadó tágas irodájában ülök, magamra hagytak. Alkalmam van fellapozni az intézmény tízéves krónikáját, jegyzőkönyveit. Ha erről a tíz évről akarnék hiteles összefoglalót írni, elég lenne néhány statisztikai adat, idézet, köszönőlevél, bejegyzés. Es bizonyítéknak néhány sikeres, néhány sikertelen példázat... Attól tartok azonban, nem lennének hitelesek az adataim. Korunk rohanó életritmusa olyan iramban diktálja a változásokat, hogy a statisztika néha megtévesztően eltereli a figyelmet a lényegről. Egyébként sem szeretem a számokat, mert nem mindig érzem mögöttük a történéseket, az összefüggéseket. Ezért hót úgy döntöttem, hogyaz újságolvasó ember is szívesebben veszi, ha „egy nap hordalékát“ vetem papírra, részleteiben, de tisztázatlanul, ahogy tanúként hallottam a szavakat. Magyarázatért pedig a házassági tanácsadó dolgozóihoz fordulok. — Nem tagadom, szeretek inni. Megiszom a magánkét. Ha nem háborgatnak, akkor nincs is velem különösebb baj — mentegetőzik a férj. — Miért iszik? Kicsit gondolkozik, aztán megvonja a vállát. • — Emiatt vannak az állandó veszekedések? — Ha kijózanodok, akkor is zűröznek velem. Rámfognak mindenfélét, olyat is, ami nem igaz. Mert azt mindenki láthatja, hogy én a családomat nagyon szeretem, mindent megteszek értük. Én nem akarok elválni. (K. A. negyven év körüli, testes, hízásnak indult fiatalember. Arcán zsíros bőr feszül, kicsit ápolatlan, bizonytalan. Válófélben vannak. A felesége hozta el, .utolsó" kísérletképpen. Sürgős segítséget várnak.) — Még megmenthető? — Aki eljön hozzánk önként vagy nem önként (a bíróság, nemzeti bizottság, társadalmi szervezetek vqgy a munkahely javaslatára), arra úgy tekintünk: még megmenthető. Sajnos, nem sikerül minden esetben. Különösen az iszákosok, az alkoholisták esetében nem. Legtöbbször olyan egyszerű oknál fogva, hogy túl későn jönnek. Az asszonyok, a család túl sokáig „tűrt, próbálkozott“. Pedig az alkohol a családi problémák között az első helyet foglalja el. A háttérből még sokszor ott is kielemezhető, ahol nem is az ivás miatt kerülnek tanácsadónkba vagy egyenesen a bíróságra. Sokszor házastársi hűtlenség, elhidegülés, féltékenység elindítója is volt. — Egyszer megbocsájtottam. Többször nem tudok. Hogy lehet még ezek után hinni neki? - fakad ki a férj. — Biztos benne, hogy megcsalja a felesége. — Kérem, én rábizonyítottam. És ha nem lenne három gyermekünk, nem is akarnám őt többé. Hogy lehet már egy ilyen asszonynak hinni? Én meg csak töröm magam, hogy semmiben se legyen hiánya a családnak. Éjt nappallá téve dolgozom. (K. Z. hét éves nős. Hűtlenséggel vádolja a feleségét. Csavarog, könnyelmű, későn jár haza. Egy időben nem dolgozott, akkor még rosszabbul éltek. K. Z. már nincs tisztában érzelmeivel, de a család, a gyerekek miatt nem akar válni.)- Milyen helye von a házastársi hűtlenségnek a válóokok között?- „Megnyugtatóan" előkelő helye. És ez a kifejezés magyarázatra szorul. Azért, mert felületes ítéletek szerint a mai fiatalság hajlamos a könnyelmű partnerkapcsolatok kialakítására, keveset örököltek anyáink, apáink, nagyanyáink erkölcsi tartósából. Meg kell mondanom, hogy ez nem így van. Egy réteget — nem számottevő réteget — leszámítva a fiatalokban van erkölcsi tartás, a hűséget „kötelességnek" tartják a házasságban.- Akkor mégis miből ered a viszonylag nagyszámú hűtlenség, ami váláshoz vezet?- Több eredője van. Először is: az elhamarkodott párválasztás, rövid, felületes ismeretség, ami nem erősödik tartós kapcsolattá a házasságban. De sokszor ide vezet a helytelen életmód is. A könnyelmű szórakozások, az italozás, olyan atmoszféra, légkör kialakítása, amely szinte kínálja az alkalmat a félrelépésre. A férj iszákossága is sokszor vezeti hűtlenségbe az asszonyt, aki így próbál kivezető utat találni rossz házasságából. Új motívumként jelentkezik — más vonatkozásban is, nem kifejezetten csak a hűtlenség esetében -, hogy o házastársak keveset törődnek egymással. A férj, a feleség is felrója, hogy hózastársa nem törődik vele, elhanyagolja, kedvetlen, nem figyelmes, önző, nem érdeklődik munkája iránt, közömbösen fogadja sikereit, sikertelenségeit, nincsenek közös családi élményeik, csak a mindennapok probléma-áradatával sodródnak tovább. Furcsa ellentmondás ez éppen most, amikor megnőtt a szabad időnk, csak sokszor nem tudunk vele mit kezdeni... — Folytán van a türelmem. Hiába kérem, könyörgök, minden ígéret csak egy-két napig érvényes. — Nem sikerült a múltkori beszélgetés óta sem megegyezni? — Már megint új vállalkozásba kezdett. Csak a hobbyjának él. Beleöli a pénzét, az idejét. Csak azt tudnám, hogy minek nősül az ilyen? Amit én akarok, az nem tetszik neki. Lánctalpassal sem lehet kihúzni a lakásból, még a gyereket sem viszi el sétálni. Ha így megy tovább, már nem jövök ide többet, beadom a válópert. Addig, amíg csak egy gyerekünk van ... (M. Mária túl fiatal még a válásra. Mindössze három éve vannak együtt, és a „csak egy gyerek" is gyerek, akinek a jövőjéről van szó. Harmadszor van a tanácsadóban, összeférhetetlenség címén kezelik ügyüket. A fiatalember komoly, megfontolt; elképzelései vannak a családi életről.)- Fiataloknak könnyebb vagy nehezebb segíteni?- Semmiképpen sem könnyebb. Mindenképpen nagyobb felelősség beleszólni egy induló közös életbe, és főleg véleményt mondani. Fiatal házasok esetében igen komoly gond az adaptációs képesség hiánya. A fiatalok felületesen ismerik egymást, egyoldalúan. Nem volt idejük, vagy alkalmuk megismerni azt a környezetet, amelyben társuk a házasság előtt élt. Nem ismerik egymás szokásait, életmódját, elvárásaikat közvetlen környezetüktől. Atzt mondják a szerelem sok mindent legyőz... Igaz ugyan, de az ember személyiségét nem tudja megváltoztatni. Ezért is van az, hogy a házasságok első öt évében — amit válságos időszaknak szoktunk emlegetni — nagyon magasra ugrik a válások statisztikai számadata. A következő években csökken, és ugyancsak magasra szökken a 10—19 éves házasok esetében.- Ha már mindenképpen statisztikai adatokra hivatkozunk, mivel magyarázható, hogy a komáromi járásban, „rekord" válási eredményeket érnek el, közvetlenül a főváros után következnek, sőt a járási átlag magasabb a kerületi átlagnál?- Nincs eddig hivatalos magyarázatunk. Csak a saját véleményemet mondom, amivel többen nem értenek egyet. Ez a nemkívánatos elsőbbség két okra vezethető vissza. Az egyik, ami szerencsére már szűnőfélben van: a nagyfokú migráció. A férfiak elvándoroltak munka után, csak hétvégeken jártak haza. Heti egy-két nap együttlét huzamosabb ideig nem tartja össze a családot. Ez a „rejtett" ok váltja ki az ivást, a hűtlenséget, elhidegülést, s hasonlókat. A másik ok bonyolultabb: az 1965-ös árvíz után családok százai gazdagodtok meg. Felépítették új, 4-6—8 szobás házaikat-váraikat, be is rendezték, de továbbra is a konyhában zajlik nappali életük. Új értékeket keresnek, de nem jó helyen. Aki eddig kerékpáron sietett haza a munkából, az most autón hajszolja a „jobb* életet. A kocsmák, borozók telve vonnak „szórakozó“ fiatalokkal. Probléma problémát szül. Anyagi felemelkedésüket nem érte még utol életmódbeli változásunk. Itt például még gyakori eset, hogy a menyasszony „kitáncol“ tíz-húsz-harmincezer koronát, a szülők hozzáteszik a másik 10-10 ezret, emellé felveszik az ifjú házasok kölcsönét is. Tekintélyes tőkével kezdik közös életüket, szívesen veszik meg a legdrágább bútort, legdrágább ruhát, tartják a „nívót", nem tanulnak meg küzdeni közös célokért. Aztán ha kiapad a forrás, marad a havi két fix-fizetés, a törlesztés, a gyermeknevelés, akkor kezdődnek a gondok, a sérelmek, vádaskodások... és csakhamar megállapítják: nincs mit keresniük egymás mellett, nem valók egymáshoz. — Mit lehetne tenni azért, hogy végre valamin változtassunk? — A házassági tanácsadót a szükség hozta létre. A mi járásunkban elsők között alakult meg, akkor még a gyermekvédelmi osztály mellett működött. Nem tudtuk tehetetlenül nézni, hogy annyira szaporodik az elvált szülők gyermekeinek száma... 1973-ban „legalizálták“ országosan intézményünket, már csaknem minden járásban működnek több-kevesebb sikerrel. Sikeresen együttműködünk a nemzeti bizottságokkal, a tömegszervezetekkel, — különösen o nőszövetséggel — járásbírósággal. Több törődésre volna szükség a munkahelyeken ... — A legnagyobb segítséget mégis a megelőzéstől várjuk. Preventív intézkedések felkészíthetik a fiatalokat a házasságra, családi életre, gyermeknevelésre, és főleg az együttélés során felbukkanó problémák megoldására. Ilyen értelemben kellene tökéletesíteni házasság előtti tanácsadóinkat. A boldogító igen előtt legalább annyit törődni velük, mint az elválasztó nem kimondása előtt. A házassági tanácsadó munkájáról Ladislav Dócza vezetővel és Helena Pazitnó gyógypedagógussol beszélgetett MEGYERI ANDREA
