Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1979-07-18 / 29. szám
DÉNES ZSÓFIA mmímm I MiiVJi 15. Gonosz hatalmak Mór réges-rég elvonult Thököly uram és testőrsége a vidékről, hosszú napok óta elmentek az ő ügyesbajos. országos dolgaikra. Juliánka kisasszony úgy varrogatott babaruhát, úgy fogta be arany szállal a kezére adott kicsiny patyolat keszkenőt, mintha sohasem zavarta volna ki holmi mulatozás gyermekszobójóból. Ferkó fiú is felvidult réges-rég. hiszen anyja itt van naphosszat őmellette, ha nem látja egy percre, átszalad hozzá a szomszéd szobába. Volt nincs vendégsereg, neki már nem gondja ... Ekkor csapott le váratlanul Zrínyi Ilonára Báthori Zsófia levele. Amiként előre sejtette, az öreg fejedelemasszony kémei jelentették Munkácsra a vendéglátó ebédet. Csak nem úgy, miként történt, de hazugul, ahogy gonosz és piszkos elképzelésük azt kifestette... Ö. be kapára jött késpengeszájú Zsófiának a makovicai jelentés a tivornyáról I Miként örvendezett az ő rosszakaratú szive, hogy most oka, joga, alkalma van Ilona gyalázasára. Zrínyi Ilona valósággal látta maga előtt, miként ül össze diadalmasan a munkácsi gonosz három a titkos kémlevél vétele után. Magas, csődiszítésü fehér főkötője alatt savászinű arcával a fejedelemasszony, kinek görcsbe szorul a keze, ha csak felhangzik Ilona neve. Kiss páter, aki sugárzik az örömtől, hogy neki igaza volt. mindig is igaza — ímé, bebizonyosodott, hogy milyen romlott lelkű személy az a messziről jött Zrínyi-leány, kinek már a nagybátyja sem tisztelte a papokat. Kiss páter sohasem tévesztette szem elől (nemegyszer olvasta ezt fejére Honának), miként nyilatkozott Zrínyi Miklós bán lippay érsek úrról egy levélben. Ehhez tudni kellett, hogy a lippa szó hársfát jelent a szláv nyelveken, és Lippay érsek ókegyelme címerében két tigris tort kétféléi egy oszlopot... De te Hársfa — te fák leghitványabbika és leghasznavehetettenebbje, szent árnyékod látszatán kívül ugyan mivel dicseked hetei? Ó. ti tigrisektől és fenevadaktól támogatott oszlopok, kétségkívül méltók vagytok arra. hogy egy Sámson lökésétől ledőljetek. Mert a hazának nem támaszai, hanem terhei vagytok, nem oltárhoz, de akasztófához hasonlók ... Aki így mert bántalmazni egy nagy tekintéfyű főpapot, az nem nevelhette jóra unokahúgát. Íme, itt a bizonyság, diadalmaskodott Kiss páter. Alig veti le ifjabbik Rákócziné fejedelemasszony özvegyi gyászát, alighogy önállósította magát, elszökött, elment független életre az ellenőrző szemek elől. Munkács várából, máris megközelíthették őt eretnekek, eretnek hordát látott vendégül aljas tivornyára, Makovica várában, gaz eretnek bujdosókat úgymondott kurvcokat, kiknek vezére régóta udvarolgat az özvegynek, s aki azon fáradozik, hogy a nagy Rákóczi-vagyon kezelőjét, az ország leggazdagabb árváinak gyámját feleségül vehesse. Mindig is mondotta Kiss páter, hogy Zrínyi Ilona mindenre képes. Most bebizonyította. Luptovszka Jadviga nővér sem hallgat Az ő zöld fényű szeme vad haragban lángol. — Szemérmetlen teremtési - sziszegi Zsófia oldalán. — Eretnek szeretőjéhez akar férjhez menni, a harminchét éves asszony a huszonhárom éves fiúhoz) Van bátorsága, hogy ebédre, dóridóra hívja részeg tisztjeivel a Rákóczi-várba és hogy gyermekeit belévonja a dorbézolásba. Hárman írják meg Zrínyi Ilonának Báthori Zsófia tulajdon keze vonásával a levelet amely február derekán eléri Ilonát. Az én kedves Menyemasszonyomnak. Zrínyi Ilona asszonynak adassák. Jó egészséges, hosszú élettel áldja Isten figyelmedet az gyermekekkel együtt. Hogy az gyermekek jó egészségben vadnak, azon örülök; csakhogy igen mocskos a híre, hogy a nyócesztendős Juliánka áruba bocsáttatott. Minap is az részegek között nyalták-faltók. úgy beszélik. Ez vagy igaz. vagy nem, de okot az ilyenekre adni nem kell. Már azt is felvetők való, hová megyen gróf uram Makó Vicára, mátkájához megyen. Ha szegény édes fiam élne, meg pók né ezt meg sem engedné. Ugyanis kilátta mostani állapotjában Júliánkat affélébe keverni! Szabad emberséges embernek mások házához menni. Oe az ilyenekre nem kellett volna és ajánló szókat adni. Az Hyenekbüt nagyobb rossz is szokott következni. Most is kigyelmed részéről adatott ok az alkalmatosságra. Isten legyen kigyelmeddel. Kelt Munkácson, 3. Február« 1680. Kigyelmednek szívből jót káván Báthori Zsófic Ilona elolvassa a levelet egyszer, kétszer, háromszor amíg megérti. Reszket a hártyapapír kezében. Kiejti kezéből, táborul asztalára, és sír. Hogy őt az a gonosz három elvetemültnek tartja, azt á réges-rég tudja. Azért, mivel, mint ők, nem vakbuzgó, de .emberséges ember* néhai Miklós bán képére, aki a vakbuzgalomban nem látta a gonoszság, kapzsiság és romlottság alól való felmentést, hanem egyértelműnek tartotta mindezzel... Egész napon át rázkódik, ha rágondol a levélre, estére kileli a hideg. Napokra ágyba kerül, erőtlenül hever keze, félálomban szunnyadozik, fetsikolt álmában. Oszalyi öregasszony dajkája könnyes szemmel takargatja. A gyermeket! A gyermekei! Percekre behozzák őket, megcsókolja őket, azután kiküldi, csak látni akarta az ártatlanokat. Ordády páter gyakran lép szobájába. Megáll az ágy lábánál. hangtalanul morzsol imát Öt tűri. Ha pap is, gyóntatója is: emberséges ember. Támaszának érzi, igaz léleknek. Orvost? Minek? Majd elmúlik ez az izgalom, ez a láz, ez a soha nem érzett tombolás testében. Majd kiizzadja a herbateákkal, lecsillapítja a gyógyfürdőkkel, és azután nyugodt lesz. Az ő lelkiismerete tiszta. Egy hét múlva talpra áll. Még sápadt az arca. de itt-ott már fakodozik rajta a derű. Márt azt is tudja pontosan, miként kell írnia Báthori Zsófiának. Önérzetét, büszkeségét leszorítja, és meghajtással válaszol. Úgy, hogy az igazát védi, hogy kikióija ártatlanságát, mert azt ki kell kiáltania, de levele hangja az öreg fejedelemasszony iránt mégis tiszteletet fejezzen ki, mert nagy hatalom van Zsófia kezén. Arra legyen tekintettel, hogy napát félrevezették, piszkos rágalmakkal felbőszítették. Ha igaz volna az. amit Munkács kémei Zsófiának jelentettek, jogában állana öreg Rákóczinknak őt gyatáznia és megtaposnia. Nagyot sóhajt, úgy mártja pennáját a kalamárisba. Kegyelmes Asszonyom! Édes kegyelmes Asszonyom. Én nagyságod levelét alázatosan vettem, melyből Nagyságod ellenem való neheztelését szívem fájdalmával értettem, Juliánba állapotára nézve, mely dolgot Nagyságodnak nem úgy mondták, amint az dolgok valósága volt. De bizonyítom az élő Istennel és páter Ordády urammal és több becsületes emberekkel, kik jelen voltak, hogy amit az én ártatlan gyermekemre fogtak, abban semmi sincsen. Ha Nagyságod az én erkölcseim felül kételkedik: én arról nem tehetek. Ha peniglen engem becsületszerető asszonynak ismert és ismer lenni Nagyságod: miért tart engem átkozott anyának, hogy engedném az én ártatlan nyolcesztendős leánykámat ország gyalázatjóra .nyalni és falni*? Mely dolgok hogyan voltak, páter uram Nagyságodnak bőven megírja, abból megértheti Nagyságod. Az ormisticium publikáitotvőn, gróf Thököly uram ideizent hogy eljön; ki is feljővén a várba, hétfőn ebéden való Üt. Én nem mondhattam, hogy ne jöjjön. Mint más becsületes embert, úgy kellett őkegyeimét is látnom, az mint mások is azt cselekszik, amerre ö megyen. Elhittem, ennek is keiképpen fogják hírét vinni Nagyságodnak. Ez Nagyságod kegyelmessége: miként hiszi, miként nem. Én arról nem tehetek. Mindazonáltal — ha lehet, és ez Nagyságod kegyelmessége volna — kérem alázatosan, adja tudtomra, kicsoda az az én jóakaróm, aki táplálja ilyen hírekkel az én gyalázatomra Nagyságodat Jobb volna, ha engem az én gyermekeimmel együtt megölne, hogysem ilyen mocskos hírekkel gyolázzon Nagyságod és mind más emberek előtt. Kiben ha bűnösnek erezném valamiben magamat és soha Nagyságod szemei elibe nem mennék. De Nagyságod is látván azt, hogy ebben semmi sincsen, ha akarja hogy az én két árváimmal Nagyságod udvarlására menjek, küldjön érettem, én kész vagyok Nagyságod szolgálatjára menni. Ezzel Istennek ajánlom Nagyságodat, én peniglen maradok Nagyságodnak alázatos szolgálója. Makovica, 21. Február« ICiJ. Zrínyi Ilona Az összehajtott papírlapra kívül ráírta : Nagyasszonyunknak, Ö nagyságának írott válasz. És rátette gyászos Zrínyi-pecsétjét. (folyj af/uk) ÖRKÉNY ISTVÁN Dal Ja nász Jenőnek hívták a dalszerzőt. Az orosz áttörés után csapódtunk egymáshoz, mert az ó ütegét szétlőtték. én pedig Nikolojevkán elveszítettem az alakulatomat. Majdnem háromszáz kilométert tettünk meg együtt néha-néha egy járműre kéredzkedve. a legtöbbször azonban gyalogszerrel, hóban, jégben, állandó ellenséges tűzben. míg csak le nem terítette Blejgorod határában egy rövid sorozat Mindazodátg sejtelmem se volt róla. hogy szerzik a dalt Ki hitte volna, hogy ilyen könnyedén? Janászból jött a dal, ömlött, fakadt, ahogy forrás buzog a földből. Amit csak látott amit csak hallott abban a szempillantásban dallá lett szöveggel, rímekkel, melódiával. Csak a címet kellett kitalálni hozzá. Népdal lett abból a bádogbödön gyümölcsízből, melyet egy szétlőtt raktár romjai alól kapartu.nk ki. Es volt ott egy híd. amelyet épp az orrunk előtt robbantottak föl a partizánok. Miközben a hídroncs alatti föhorlott jégen átevickéitünk, Janász Jenő már énekelt: A jó halálról T. Fali bácsi meghalt szervi szívbajban. Hetvenegy éves volt; három héttel élte túl hetvenegyedtk születésnapját Hetvenegy éves korában is dolgozott, igaz, már nem a gép mellett, .már csupán oktatói minőségben*, ahogy ő mondta. Hetvenegy évesen, rozoga testével fél ötkor keit ki az ágybál, s ült föl a Lágymányos túlsó sarkán a villamosra, a szőlőpréshez hasonló, rettenetes reggeli villamosra, s utazott végig a városon, befelé s újra kifelé. Újpest külső szögletéig, ahol dolgozott. .Miért kell magának még mindig dolgozni, Pali bácsi?* — .Hát maga nem fog dolgozni? Maga is fog dolgozni. Ilyen emberek vagyunk.* Négy vagy öt éve ismerem. Riportot írtam róla egyszer — első újítása alkalmából, amelyre már nem emlékszem. Azóta afféle távoli családtagnak számítottam Pali bácsiéknál; én számon tartattam öt, 6 számon tartott engem. Néha találkoztunk. Azt mondta ilyenkor: .Hallgattuk ám magát a rádióban." — .Igazán? És hogy tetszett?" — .Megismertük a hangját* — mondta. Arról, hogy írásom tetszett-e vagy sem, sosem nyilatkozott. Nem is értette a kérdést. Föltehetően azt hitte, hogy az én munkám is olyan, mint az övé - az én kezemből sem kerül ki elrontott, selejtes darab. Ebben, sajnos, tévedett. A lánya jött el megmondani, hogy meghalt. Este kiviltamosoztam hozzájuk; ágyán feküdt összekulcsolt kézzel; lábtól egy kisasztalkára téve bársony bölcsőjükben a három kitüntetés. A lány kiment vacsorát melegíteni. Ketten álltunk a halottas ágynál, a veje meg én. Vejét sosem szerette. Rossz férjnek és rossz lakatosnak tartotta, de azért nem veszekedtek, mert az öreg soha senkivel sem veszekedett A lakatos a hátam mögött állt s ő is a halottat nézte, azzal a különös udvariasság-
