Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1979-01-03 / 1. szám

napjainkban témával foglalkozó nemzetközi kon­ferencia. A mi gyermekeinket nem fenyegeti az éhhalál, a halálos fertőző betegségek, nem kell gyerme­keinket éhbérért futószalag mellé állítani, járom­ba fogni. Itthon „mindössze" az a feladatunk, hogy elegendő iskolát, óvodát, játszóteret épít­sünk, 'hogy fiunkból, lányunkból munkáját, hiva­tását szerető, értő embert neveljünk, aki oda­figyel a világra, s nem nézi tétlenül a ronccsá sorvadt, szomorú tekintetű társait, hanem tesz is értük, hogy ne mécs pislákoló, gyér fényénél tanuljanak, hogy ne az ivóvíz legyen örömük egyetlen forrása, hogy ne pusztítson közöttük veszedelmes kór. S nemcsak annyit tesz, hogy könnybe lábadt szemmel siránkozik fölöttük, ha­nem emberhez méltón, tettekkel bizonyítja érzel­meit. GRENDEL ÄGOTA Ha egyszer megkérdik aea P ои О Sh Оьсни •ёин Оfa На а zeneművészeket megkérdezném, hogy melyik városban indultak el a világ­hír felé, gondolkodás nélkül megmondanák — még a legnagyobbak is, akiknek csillaga már hosszú ideje a legfényesebbek között ragyog. Nem lehet elfeledni azt a várost, amelyben először fedezték fel a fiatal mű­vészembert. Talán azért, mert az első vá­ratlan nagy sikerélményt, a közönségtől kapott első nagy ajándékot, a szűnni nem akaró tapsvihart mindenki felejthetetlen emlékekként őrzi. Három fiatal magyar szopránénekesnő­nek ez a város Bratislava. Kalmár Magda neve már töretlen fénnyel ragyog az euró­pai operaművészet egén, Kincses Veronika is szorosan mögötte halad és Tokody Ilona az idei bratislavai zenei évadban esett át a „tűzkeresztségen”, amikor ő lett a Bra­tislavai Zenei Ünnepségek Interpódium UNESCO-versenyén a díjnyertes szoprán. A zenei ünnepségek titkárságán sokan tették fel a kérdést: Ugyan hogy fog ez a kicsi, törékeny, huszonöt éves lány meg­birkózni azzal a rendkívül nehéz repertoár­ral, amelyet erre a fellépésre bejelentett? Verdi Aidájával és Puccini Manonjával? Hiszen ezekre a főszerepekre többnyire csak tapasztaltabb, érettebb operaénekes­­nők vállalkoznak ... S egyáltalán, hol rej­tőzik Ilonában az a fizikai erő, melynek híján operaénekes aligha nyújthat igazán jó teljesítményt? Ilyen és ehhez hasonló kérdések telítették feszültséggel a levegőt Ilona körül — mindaddig, amíg meg nem jelent a Szlovák Nemzeti Színház színpa­dán. Aztán már mindenki lélegzetvissza­fojtva hallgatta, figyelte csodálatosan szár­nyaló hangját. S amikor befejezte a Ma­nón Lescaut nagy kettősét, ugyancsak if­jú partnerével, újból a csodálkozás: hon­nan hangjának ez az átütőereje, honnan játékának lenyűgöző kifejező ereje? A hangja hősies volt s egyben gyöngéd, só­hajtó, zokogó, szárnyaló. Az operairoda­lomnak e nőalakját csak nagyon kevés énekesnő képes ilyen árnyaltan alakítani. A második este Kodály Háry Jánosának és Verdi Aidájának nagyáriája volt műso­ron — s egyik sem maradt el Manón mel­lett. S különös érdeme a fiatal művésznő teljesítményének, hogy a három figura más és más, egymástól teljesen eltérő sze­rep, alkat.- Milyen színpadi tapasztalatai vannak? kérdeztük meg először Ilonát. — Három éve vagyok a budapesti Ope­raház tagja, azóta, hogy befejeztem a Liszt Ferenc Zeneakadémiát. — Bizonyára részt vett már nemzetközi versenyen — Többször is. Először Kodály-verse­­nyen nyertem első díjat utána következett 1975-ben az Erkel-verseny majd 1976-ban Genfben nemzetközi versenyen vettem részt, ahol szintén első díjat nyertem. Az említett rendezvényeken rendkívül erős a mezőny, nagy a konkurrencia, s minthogy Ilona itt is, ott is győztesként került ki, talán nem is szükséges a továb­bi kommentár. A budapesti Opera ifjú mű­vésznője Bratislavából boldogan, elégedet­ten ment haza. Az első díjat törvényszerű­en egy csokorra való szerződési ajánlat követte, s ez azt jelenti, hogy Ilona nem­sokára „vándorútra” kel, amelynek állo­másai a világ legismertebb operaszínpadai lesznek. Az egyik turné követi majd a má­sikat, mígnem egyszer egy kíváncsi újság­író megkérdezi Tokody Ilonát: — Honnan indult el szédületesen ívelő pályafutása? ANNA GROSSMANNOVÁ ÍNÖU

Next

/
Oldalképek
Tartalom