Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1979-05-02 / 18. szám
Ünneplőbe öltözött a kongresszusi terem. 600 küldött és vendég mérlegelte nőszövetségünk ötéves tevékenységét, vetett számot arról, mit, mennyit tettünk szocialista hazánk építésében, munkánk könnyítésében, életünk tartalmasabbá tételében. Szabadság, jólét, béke — fogalmak, amelyek elválaszthatatlanok gondolatainktól; fogalmak — amelyeknek munkánk, társadalmi tevékenységünk az aranyfedezete; békés, boldog életünk záloga. Nem szokványos, nem öncélú ünnepben volt részünk. Ünnepünk — a munka ünnepe. Ez az érzés hatja át azokat a gondolatokat, amelyeket a kongresszus szüneteiben a küldöttektől lejegyeztünk munkanap, amikor a munkahelyre igyekszünk, a kongresszus, ahol nőszervezeteink ötéves tevékenységét értékeljük, és a május, amely már harmincnegyedszer köszönt ránk optimizmussal, reményekkel . . . xxx HÉGLI MARIANNA, a barti (Bruty) óvoda igazgatója: — Lakhelyén, a kéméndi (Kamenin) nőszervezetben tevékenykedik. Valójában el lehet a nőszervezetek munkáját határolni a többi szervezetétől? — Nem lehet, és szerencsére, mi asszonyok nem is tudnánk természetünknél fogva. Hiszen egy-egy járáson belül szinte név szerint ismerjük egymást, mi nő-funkcionáriusok és az biztos, hogy számíthatunk a kölcsönös támogatásra. Ez ragadott meg a kongresszuson is: szinte meg sem várjuk, hogy kezdődjék a vita, mi már megkeressük egymást, kisebb-nagyobb csoportokba verődve faggatjuk egymást; nálatok mi újság van? Ti hogy szerveztétek meg a Kis Családi Iskolát? Hogy sikerül együtt dolgozni a pionírszervezettel? Kiket választottatok újra a vezetőségbe? — Mi újat ad a kongresszus? — Alig győzöm jegyezni. Egy-egy felszólalóval jó lenne közelebbről megismerkedni, egyikükkel-másikukkal jólesne kezet szorítani . . . Ismeretlen ismerősök is vannak közöttük: Elvtársnők, akiknek nevét, életét, a nőmozgalomból, pártunk történetének nehéz éveiből ismerjük; funkcionáriusok, kiváló dolgozók, lelkes nőszervezeti tagok, akiket a Nő-ből ismerünk ... De valamennyiükre úgy nézek: ők azok, akik legfőképpen felelnek majd azért, hogy a következő kongresszuson büszkén nézzünk egymás szemébe . . . — On is a Szlovákiai Nőszövetség Központi Bizottsákem a kérdés kapcsán akaratlanul is a közelmúlt szörnyű képsorai jutnak eszembe: vietnami anyák, kambodzsai gyerekek ... És mert anya vagyok, három nagy gyermekem van, minden másnál erősebben él bennem a gondolat: életünk minden percét úgy éljük, hogy gyermekeinknek példaképei legyünk. Hogy megtéveszthetetlenül neveljük beléjük: csak a munka által lesz több, gazdagabb, boldogabb az emberiség. xxx AGÓCS LIDIA, az almágyi (Gemersky Jablonec) szövetkezet közgazdásza, a Közép-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság tanácstagja: — Ez az év a gyermekek éve. A kongresszuson sok szó hangzott el gyermekeink békés, boldog életéről, jövőjéről. A mai fiatal anyáknak mit jelent a szabadság? A felszabadulás után születtem, a háborút csak szüleim elbeszéléséből ismerem, de a félelem, a rettegés tőle mégis állandóan bennem él. A fegyverkezési hajsza, a neutronbomba gyártása gyakran elgondolkoztat. Mi vár gyermekeinkre? A szabadság számomra az életet jelenti; a biztos munkát, a nyugodt családot. De hány embernek hiányzik ez még a földön? . . . — Mi foglalkoztatja leginkább a medvesalji asszonyokat? — Nálunk olyan házakban laknak az emberek, hogy palotának is beillik. Autó is van már csaknem minden udvarban. De ez még nem jelenti azt, hogy mindennel elégedettek vagyunk. A mezőgazdaságban, ahol az emberek többsége dolgozik, sok még a tartalék, ennek feltárása mindnyájunk javát szolgálná. Vegyük példának a legalapvetőbb feltételt: a mezőgazdasági földterület kihasználását. Sokszor bosszankodunk; hány KOVÁCS LAJOSNÉ, a losonci (Lucenec) Béke bútorgyár vilkei (Veliká nad Ipl'om) üzemrészlegének dolgozója: — Aztán majd jól figyelj és jegyezz le mindent - mondták a munkatársai, amikor elindult a fővárosba. — Hogy váltja be az ígéretet? — Igyekeztem szorgalmasan jegyezgetni. Annak örülök, hogy jó áttekintést kaptam nőszervezeteink munkájáról, feladatairól. Ami ismerős, ami ránk is jellemző, azt jó hallani, mert megnyugtat: nem maradunk le, úgy élünk-, úgy dolgozunk, mint az ország többi járásában élő asszonyok. Mi is szépítjük a falvainkat, bővítjük az üzlethálózatot, a szolgáltatásokat, könnyítjük a dolgozó édesanyák életét, munkakörülményeit. Ami pedig új, azt kétszer is aláhúzom a jegyzetfüzetemben: ezt kell nekünk is csinálni, mi is képesek lennénk rá . . . — Például? — Engem két téma foglalkoztat különösen: tanfolyamok, beszélgetések, előadások, vagy bármilyen más formában növelni a nők öntudatát, és az egynejogúságot megvalósítani a gyakorlati életben is. De nemcsak a munkában — a bérezésben, a vezető beosztásban, az elismerésben —, hanem a csalódban is, hogy az új nemzedék már egészséges szellemben nőhessen fel. A másik kérdés, ami foglalkoztat: az anyasági és gyermekgondozási segélyen levő anyákkal többet kellene törődnünk, örvendetes tény a meghosszabbított gyermekgondozási szabadság, de csak akkor, ha a kéthárom év alatt nem esik ki kollektívánkból az anya mint dolgozó nő, mint párttag, vagy mint társadalmi funkciót betöltő ember. Az elszakadt fonalat már csak csomózgatni lehet. . . — Mire ösztönzik a vitafelszólalások? — Arra, hogy együtt-egymásért kell tennünk mindent. Békében, szabad hazában élünk. Gyermekeinknek biztosítva van a jövő: tanulás, terített asztal, új ruha... Legfőbb kötelességünk a lekiismeretesen végzett munka, a helytállás: munkapadnál, katedrán, volán mellett, földeken, gyárakban . . . Ezt juttatja eszünkbe minden új gának plénumtagja lett. Hogyan készül az új feladatokra?- Nagyobb tisztség, még több, még jobban átgondolt munka. Nem hiszem, hogy könnyű lesz. Csak az hiszem, hogy az akarat, az igyekezet meghozza majd gyümölcsét. xxx BORDÁN ROZALIA, a zselizi (Zeliezovce) Garamvölgye Egységes Földművesszövetkezet dolgozója:- Először vett részt a nöszövetség kongresszusán. Milyen érzéssel fogadta a megtisztelést?- Meghatódtam. Mindenki ezt érzi bizonyára, akit először javasolnak ilyen magas szintű találkozóra. Éppen a napokban ünnepeltük a szövetkezetek megalakulásának harmincadik évét. Én is szövetkezeti dolgozó vagyok, három gyermek anyja. Ki hitte volna évekkel ezelőtt, hogy tagjaink hamarosan úgy élnek majd, hogy lesz kedvük, idejük, erejük még társadalmi munkát is vállalni, a szövetkezeten kívül a nagyobb közösségekért is dolgozni ... És most láthatjuk, mennyi fiatal és idős küldött van itt, akik szövetkezetben dolgoznak. A munkájuk értékét is pontosan ismerik, tudják, hogy miből mennyit tehetnek a nép asztalára, hogy merre kell mozdulni, hogy még többet termeljenek, még könnyebben élhessenek, hogy gyermekeiknek üzemi óvoda, dolgozóiknak üzemi konyha, autóbusz legyen, hogy ne csak a fizetési boríték legyen vastagabb, hanem ehhez mérten az igényeink is nőjenek ... De ez csak az egyik gondolat. A másik, amelyet a kongreszszusi képviseletem adott: a kötelesség. Ha ide küldtek, azért tették, hogy otthon a nőszervezetünkben és a pártszervezetünkben is beszámoljak arról, amit hallottam, és a kongresszus határozataiból, feladataiból kiindulva segítsek új feladataink kidolgozásában, teljesítésében.- Miben érzi az új feladatok súlypontját?- Naponta nézem a tévét, hallgatom a híreket. Nehektár termőföld ment kárba csak azért, mert éppen oda tervezték a gyárat?! A mi vidékünkön a talajjavításra is nagy szükség lenne. A Gortva patak szabályozása csupán a mi szövetkezetünknek háromszáz hektár termőföldet adna. Ma, amikor az élelmiszereknek világviszonylatban is nagyon szűkében vagyunk, minden lehetőséget meg kellene ragadni a termőföld növelésére. Persze nem szabad megfeledkeznünk az emberekről sem, akik az élelmiszert előállítják. A mi szövetkezetünkben jövőre adjuk át az új üzemi konyhát. Igyekszünk dolgozóink számára téli foglalkoztatást is biztosítani.- Mint a nőszervezet elnöke, minek örül a legjobban? — Ha nőszervezetünk tizenhat tagú éneklőcsoportja ajkáról felcsengnek a régi gömöri népdalok.. . Olyan szívből énekelnek ezek az asszonyok, hogy öröm őket hallgatni. A fiatalok huszonkét tagú csoportja pedig táncol. Hatvantagú nőszervezetünk nagyon aktív, akcióink közül csak egyet említsek; a sütemény- és kalácssütőversenyt; ötvenkilenc féle édességet hoztak el. Nálunk még a gyűlésekre is szívesen járnak; egytől egyig eljönnek a tagok és minden társadalmi kérdésről úgy vitatkoznak, mintha magánügyük lenne. X x X HOGYA MARGIT, a bolyi (Bof) szövetkezet raktárosa:- Születésnapját együtt ünnepli a szövetkezetek megalakulásának évfordulójával. Mit jelent ez az ön számára? — Anyám gyakran emlegeti; könnyű ma már a fiataloknak, kölcsönnel, gyermekgondozási szabadsággal, óvodával segíti őket a társadalom. Nem úgy, mint az ő idejében ... Én három év alatt szültem két gyerkeket, kihasználva a kétéves gyermekgondozási szabadságot. Az óvodával sincs nálunk gond, minden gyermeket felvesznek. Nálunk a szabadság, jólét fogalma szorosan össze-
