Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1979-04-18 / 16. szám
Mi így látjuk Szerkesztőségünkbe több olyan lóvéi érkezett, amelynek íréi vitába szállnak a lapunk tizedik számában közölt válaszlevéllel, amely az Orvosság a bizalmatlanságra című írásunkra érkezett A levelek tartalma túllépi a hajógyár dolgozójának esetét ami egy munkaközösség viszonylatában vizsgálta a fiatalasszony beilleszkedésének körülményeit áthelyezésének okait más munkahelyre. A levelek általános érvénnyel vizsgálják a munkatársi kapcsolatokat az egy csoportban dolgozók felelősségének kölcsönösségét a szocialista brigádok küldetését társadalmunk szemléletének jelentését cselekvésünkben, magatartásunkban, a munkahelyi légkör Összetevőit. Ezért adunk helyt lapunkban ezeknek a leveleknek. Egyúttal kérjük olvasóinkat írják meg véleményüket mi jó, mi rossz abban a munkaközösségben, ahol dolgoznak. Milyennek képzelik a szocialista társadalom munkatársi kapcsolatait a szocialista brigádokat! Hogyan segítenek beilleszkedni fiatat új munkatársaiknak közösségükbe! Mi volt a döntő élményük első munkahelyükön ! Levelükben tüntessék fel cimüket írásukat honoráljuk. A borítékra írják rá vitánk címét .Mi így látjuk" I Válaszukat elítélem Azok közé tartozom, akiknek jólesik a segítség, mert három gyermekemet egyedül nevelem. Az életem legnagyobb megpróbáltatása volt, amikor húszéves fiamat baleset érte. Azokban a napokban és hónapokban a munkahelyemen egy igazán jó kollektíva segített rajtam. Pedig akadt közöttük olyan is, akit akaratomon kivül megbántottam. Tisztelt Czibulka Erzsébet és kollektívája I Válaszukat, amit az .Orvosság a bizalmatlanságra' című írásra küldtek — elítélem. Takácsáénak az üzem vezetősége és a maguk részéről is megértésre volt szüksége. Éppen ezért nem tudom önöket megérteni és igazukat elhinni a munkával kapcsolatban sem. Az egyik munkahelyen Takácsné munkájával és viselkedésével elégedettek voltak. A maguk kollektívája a munkájával és talán a viselkedésével sem volt elégedett. Takácsné csak három hónapot dolgozott azon a helyen, s ebben az időben sok segítségre, és megértésre lett volna szüksége, amit maguk úgy is mint munkatársak, úgy is mint embertársak megadhattak volna. Mert nem elég csak meghallgatni a .kényes családi ügyeket*, nem elég csak azzal a tudattal haza menni a munkából, hogy a ránk bízott feladatot becsületesen elvégeztük — az a tudat is kell, hogy segítettünk azoknak, akik rászorultak, önök ezt elmulasztották! Koós Erzsébet, o füleki (Fitakovo) Kovosmalt dolgozója Első az emberség A levelet író bérelszámoló osztály dolgozói ironikusan jegyzik meg, hogy .nem elég írni és olvasni megtanulni* ahhoz, hogy képességeinkről más is meggyőződjön, bizonyítanunk és nem vádaskodnunk kell. Ök megtanultak írni. olvasni, számolni, de ami az emberséget illeti, abban alacsony szinten állnak. Ez pedig nélkülözhetetlen egy jó kollektívában. A Kovosmalt Tyereskova szocialista brigádja nevében Farkasné, Bracekné, Keskésóvá és Zelenay Éva A kezdet gyakran nehéz Nagyon meglepett bennünket a Nő 4. számában közölt írás, ami egy volt osztálytársnőm munkahelyi problémájáról szólt. Egy évfolyamba jártunk az ógyaliai (Hurbanovo) gimnáziumba. tehát jól ismerjük őt. Éppen ezért elképedtünk a tO. számban közölt válaszon. Hogy vélekedhetnek így róla? Mi őt csendesnek, szelídnek és nagyon igyekvőnek ismertük. A bérosztály véleményével tehát semmi esetre sem érthetünk egyet! Szerintünk nemcsak azért ra-G071 gaszkodott a munkahelyéhez, mert terhes volt, - amint azt írták - hanem azért mert úgy érezte, hogy igazságtalanul bánnak vele. A vezetőségnek még csak említeni sem lett volna szabad, hogy egy terhes fiatalasszonyt más munkahelyre áthelyezzenek! A takarítónői állás nem felelt meg a képesítésének, sem egészségi állapotának, de sajnos csak öt orvosi igazolás után kapott más beosztást. Mi úgy gondoljuk, hogy egy szocialista brigád tagjainak föltétlenül segíteni kell egymást! A kezdet gyakran nehéz — nem végezhette munkáját olyan rutinosan, mint aki már néhány éve ugyanezt a munkát végzi. Vajon nekik nem volt kezdetben szükségük a segítségre? Ezt a kérdést feltehették volna maguknak, mielőtt még Takácsné fölött ítélkeztek. $. Istvánné, Perbete (Pribeta) Nálunk is előfordul Elórebocsájtom, hogy az ügyet csak a Nő hasábjairól ismerem és azért szólok hozzá, mert nálunk is előfordul ilyen és hasonló eset. Elég elolvasni a bérelszámolók válaszlevelének bevezető sorait és máris tisztában van bárki azzal, hogy itt már nemcsak vitáról van szó. A munkahelyen nem aszerint bírálják el a dolgozókat, hogy az alapfokú vagy középiskolában milyen jegyeket szereztek. A munkahelyen a munkához való helytállás a mérce; legyen az munkás vagy szellemi dolgozó. Kérdezem önöket: Vajon mindegyikük ilyen rövid idő alatt sajátította el mostani tudását? Bizonyára nem. Legföljebb egymást kisegítették, mert olyanok kerülhettek egy helyre, akik akartak egymással dolgozni és céljuk az volt hogy együtt maradhassanak. A fiatalasszony édesapja huszonöt éve dolgozik a hajógyárban. Úgy gondolom, hogy azzal is az édesapa iránti nagyrabecsülést akarták kimutatni, hogy leányát ugyanannál a vállalatnál helyezték el. Az pedig, hogy a várandós fiatalasszonynak ilyen hercehurcába kellett kerülnie, az egyáltalán nem használt sem idegállapotának, sem magzatának. A kollektívára pedig akárhogyan vesszük is - rossz fényt vet. P. Károlyné Komárom (Komárno) A KŐMŰVES A kőműves a magyar nyelv jócsengésű szava. Ha azt mondjuk, kőműves, könnyen melléképzeljük a másik szót: Kelemen. így együtt: Kőműves Kelemen, Kőmíves Kelemen, Kőmíjes Kelemen... a kőművességben jelkép, gyakori rombolásokkal és romboltatásokkal megvert történelmünkben az építés, a hit, az állandó újrakezdések szimbóluma. Az élet és kultúránk újrateremtése mindig kőművességgel kezdődött. Követ kőre rakva, szót szóhoz kapcsolva kezdtünk mindig újra és újra világot látni, világot teremteni, eszmélni. „összetanakodik tizenkét kőműves: Falat megállitni hogy lesz lehetséges.” (Mezőségi változat, Visa) A kőművesség, az otthonépítés nemcsak az ember életmódjához tartozik, hiszen gyermekkori, meseízű élményeinkben is lelünk kőműveskedő madarat, emlőst. Gondolhatjuk tehát, hogy mielőtt az ember megjelent, már volt kőművesség és az ősi, primitív emberős ezzel a mesterséggel szövetkezve emelkedett mai színvonalára, megalkotva műemlékeinket a piramisoktól a karcsú ívű hidakig. Miközben minden korban megépítette a családok búvó- és álmodóhelyét: a lakást. „Ud rakják, ud rakják, Magas Cyivó várát,” (Moldvai változat, Klézse) Gyermekkorunkban sokat kellett építeni, mert a háború után kevés maradt. A katonák elvonultak és a kőművesek jöttek a helyükre. Rakták, rakták a falakat, az egyszerű házak falát és mi, a gyermekek, bámészkodtunk. Csodáltuk ezeket a szemünkben földöntúli erővel rendelkező embereket, hogy házakat emelnek, megteremtik az élet biztos pontjait. Velünk bámészkodtak a felnőttek is, nem olyan meseízűen, mint mi... de hitünk az épülő házak lerombolhatatlanságában, közös volt a gyermekekével és a kőművesekével. XXX Azt tartják erről a szakmáról, hogy a leggyakoribb mesterség tájainkon. Nem tudom pontos számadatokkal bizonyítani, vagy cáfolni ezt a véleményt, nincsenek statisztikai adataim. Mindenesetre ha az ország legtávolibb tájain is magyar szó üti meg fülemet, a közelben valamilyen jelentősebb építkezést gyanítok. Tény az is, hogy hétvégeken „Kelemenek” armádiája tölti meg a vonatokat, hazafelé sietnek Gömörbe, az Ipoly mentére, a Bodrogközbe, vagy a Csallóközbe... két napra családjukhoz. Ma már nem építik be a falba az asszonyaikat, csak magányra ítélik, mert az építés ma is embert meghaladó áldozatokat követel. Hogy családjával hetente találkozhasson, Básti Zoltán is közel négyszáz kilométert utazik hetente Kassáról (Koiice) Tajtiba (Tachty) és vissza. Pénteken este hat óra tájt ér haza, hétfőn reggel öt órakor indul vissza. Otthon felesége, Sárika, kilencéves Terézke leánya és faluja várja. A legszebb falu — mondták már neki, hogy máshol is lakhatna, valahol, közelebb a munkahelyhez ... De Tajtiban már háza van. — És ha nem volna háza? — Akkor építenék! Tajti medvesaljai falu, Gömör leghagyományőrzőbb vidéke. Ehrt a vidéket barkók
