Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1979-03-14 / 11. szám
A férje tervrajzon dolgozik. Persze egész éjszaka a villanyt égeti emiatt, és ez átkozottul zavarja őt! Mióta nem aludt már rendesen, édes istenkém ... és ma kezdődik elölről a cirkusz, ami felbőszíti, felbőszíti, úgy van, amitől sírógörcsöt kap! Lefekszik. Inkább csak ledől, úgy ruhástul. Idegesíti a villanyfény. Kimondhatatlan, mennyire idegesíti! Talán ha szólna most neki Bámulja a mennyezetet. összetöredezik a fehérség. Fekete csíkok futkosnak a szeme előtt. Majd hirtelen elnyelődnek. Foltok, apró pöttyök jelennek meg helyettük, később vékony vonalak ugranak össze kiismerhetetlen kuszaságban, összeborzoltan, üldözve egymást, sebesen alakot cserélve. Az egész valami szédült iramú, néma tánchoz hasonlít. A másik szobában ég a villany. Egyhangú papírsercegés. Hogy nem unja még! Ügyet sem vet rá, igen, régen megszokta már az egészet. Tökéletesen mindegy neki! Aludni próbál. Aludni végre nyugodtan. Kínozza ez a nyomorult fejgörcs! Napok óta . .. ami tegnap is, tegnapelőtt is ... A mindenségét! Nem hagyja békén. És a villanyfény is a másik szobában... és a sok egyéb panasz a testében, ami legtöbbször szét akarja feszíteni a bőrét, mindaz, ami évek ' során felgyülemlett benne, mindaz, amit nem tud most hova tenni. Amit nem képes. Ezt a sok kacatot! Meg a sok érv, magyarázat a fájdalmára... Istenkém, minek emészti magát? Minek? Hányszor rajtakapta már magát. Nincs kit okolnia, egyáltalán nincs kit. Csak néha olyan elviselhetelen ez az egész, ez az ő élete. Nem lehet ezt megmagyarázni senkinek Néhány hónap, és teljesen újjávarázsolják az otthonukat. A régebbi bútorokat kicserélik divatosakra, és másik lakásba költöznek. Egy gyönyörű háromszobásba. Az pedig a boldogság teteje lesz! Erkélyes, ahol nyáron napozni is lehet maid. Lesülni szép bronzosra, anélkül, hogy kikutyagolna a Palatínusra, a Római strandra vagy — ne is mondja — a Dagályra, ami még ötletnek is ... Kibírhatatlan ez a fejgörcs! Az agyába... Az isten veri őt ennyire! Már az isten is ellene van, már az isten is. Arcát a párnába fúrja, feltör belőle a zokogás. Hallod te ezt? Te fakir! Te fakir ott a másik szobában! Te muraközi fakir! Tudsz te erről?, Gyógyszer után nyúl. Kettéharapja, hősiesen nyeldesi ezt a vacak micsodát, ezt az izét, amitől egyébként irtózik. Amitől, valósággal megborzong. Nem érzi jól magát. Mi ez? Nem érti. Talán majd holnap! Igen. Másképp kezd mindent. Már a felkelést másképp kezdi. De hogyan? Űristen, hogyan? Hiszen minden áldott este ezen töpreng, emiatt marja magát! Rosszul van. Szinte fetreng. Bőgni akar. Rugdalózni. Széttörni a bútorokat! Lecsendesedik. Hanyatt dől a párnán, álmosan lehunyja a szemét. Reggel újra beül maid a kávéházba, igazán fölösleges szédítenie magát. Esetleg lesz valami érdekes is ott. Lehet rájuk néha számítani, a napokban is kitört valami botrányféle, egy pillanat alatt kész volt a csatatér. Talán összefut Nelli vei is, az öltöztetőnővel. Nagyzolós egy kicsit, az igaz, de olyan jó pletykákat tud a színészekről, azokat mindig élvezet hallgatni, Nem érzi jól magát. Holnap is égni fog a villany. Már évek, évtizedek óta nem érzi jól magát. így lesz ez mindig? Fáj! Az átkozott! Már megint. Ebbe bele lehet őrülni. És a villany is, az a nyomorult villany Istenem, milyen dühös is most mindenkire. Voltaképpen toporzékolni szeretne! Vadul, dörömbölve, borzasztó zajt csapva, hogy hallja meg az egész ország! Dacosnak kell lenni, csapkodni kell. A névnapi ajándékot kell az ajtóba vágni, az arany Doxát, hogy csörömpöljön rettenetesen, és berontson a férje a másik szobából, és veszekedjen vele, és kiabáljon vele, ahogy a torkán kifér, és irtózatos, égszaggató cirkusz legyen az óra miatt is meg minden miatt, hát lármázzon, tessék, üsse pofon, csináljon botrányt, bánja is 6, legyen akármi, csak végre... igen ... figyeljen fel rá! Krisztusom, hiszen csak ennyit akar! Olyan sok ez! Hogy bánjon vele másképp egy kicsit. Csak ennyit. Most már visítani kellene. Hogy csak ezt akarja. Csak ezt, ezt! Te! Hiszen csak ezt, ennyit... összerezzen. Egy hajszál, és kimondja ezt az összes sületlenséget, amit tulajdonképpen nagyon is szégyell, s amiért bárki kinevetné. Még a férje is ott a másik szobában. A férje, ez az érzéketlen fadarab. Mert őt senki nem hallgatja meg ha beszélni akar! Senki? Ö, milyen gyatrán érzi magát állandóan, milyen csapnivalóan. Betegség ez. Az? Talán ha akármilyen kalamajka ... Magára húzza a takarót, aludni akar. Álmos. Kint már kezd világosodni. Forgolódik, sokára talál rá a meg felelő testhelyzetre. Végül is hasra fekszik, az jó. Csüng a feje az ágy szélén. Lecsukódik a szemhéja, s egyszerre ismerős érzés fogja el a zuhanó sötétben. Érzi magában a mocorgást, el akar indulni. Mért van az, hogy soha nem lesz belőle semmi? Valami tüzet érez magában újra, mindig is igy volt ez. Néha valóságos lobogássá nő benne, alig tudja féken tartani. Csak aztán hirtelen el is lobban mindig. Mint egy gyufaszál. Mint egy közönséges gyufaszál? Ügy? PARUJR SZEVAK Afiyúvn Hol vagy, anyám? Most hadd legyek megint veled, Ott ülsz a mogyorófa árnyasán, rokkádat pörgeted. Lábad előtt kis ér fecseg-locsog, pletykálkodik házunkhoz érve, s riadtan továbbsustorog. a szigorú bokor nehogy megrója érte! Gyerek vagyok. És szemérmetlenül cukrot lopok — cukorkakas helyett. Anyám, meglátva, képem hogy feszül: „Megállj, majd ád apád!" — ijeszgetett. Ordas szegénység keserű világa! Vergődő gond, naponta földre ver. Amíg fakult kendőjét új kendőre váltja szegény anyám, esztendők telnek el. Kamasz vagyok, sövénymászó, viháncos, csatangoló, verekedések hőse Lépem az udvart s számolom: ha páros, a szomszéd lányát elveszem jövőre! Már jegyben jár. Viszik .. . viszik előlem! Kilebben egy napon menyasszony-ékesen. Kertjükbe lép reggeli fényözönben. Habkönnyű, tiszta, szép. Jaj, mindjárt elszáll! — lihegve lesem. No hát — páratlant léptem, így esett. .. Évek futhattak el: anyám új kendőre kuporgat, én meg — falok szerelmes verseket! Majd könyveket, mohón, egymás után: idegen tájak! földek! végtelen! És ámul írástudatlan anyám szegény . .. S akkor meglátom hirtelen, s így látom őt azóta: szép, ódon könyv anyám — kemény napok göcsörtös betűivel teleróva. így látom most megint, így áll előttem: bajos életről sok-sok évig írt, legdrágább könyvem. C0 7]
