Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1979-02-21 / 8. szám
olyan rendes, csinos felesége van, József, amilyet egy ilyen részeges disznó meg sem érdemel. József nem lázadozott, ismerte a gazdáját, tudta, hogy jó ember, és nem haragszik oz italos emberre. Pedig ő maga nem is iszik, de belátjo, hogy nincs a szegénynek más barátja, csők oz ital. De őzért most, hogy dicsérni hallotta oz osszonyót, kitört belőle oz indulót. — 'sz éppen ez a baj, ott ette vóna meg ütet a fene. A mérnök feléje fordult — Beszéljen hát, mi a baj? József cigarettát kotort elő о bal kezével és meggyújtotta. Bal kézzel. Akkor szólalt csak meg, amikor mór szállt az orrán át a füst. Itthagyott Ennyit mondott, egyelőre. Alnok kis csend szállt le közéjük, a mérnök Józsefre nézett, és látta, hogy történik benne valami. Hagyta, hadd történjen, nem szólt közbe. József meg csak szívta a cigarettát, s ahogy szippantott, két ujja hegye is be-beért a szájába. — Úgy volt az kérem, tekintetes úr, hogy megvertem én őtet, ha részeg voltam . .. hát mit tegyek, ho ilyen a természetem? Tessék elhinni, hogy sohase a jobbikkal, hanem mindég a ballal.. . még a legnagyobb részegségemben is ügyeltem arra, hogy a ballal üssem ... nem lehetett oka panaszra.Na és?... — Megunta, vagy mi, nem tudom, egyszóval elment a nénjéhez, aki о Kisvasút uccába lakik. Elment, oszt nem jött haza. Mikor történt ez? Ennek már jó két hónapja. Azóta oda van? József kínjában is felnevetett. — Nyavalyát! Azóta már visszajött, oszt megintelen elment. A mérnök csak most kezdte érteni a dolgot.- Ahá! — Ahogy mondom, elment, éppen egy vasárnapi napon. A nénjéhez. Az ebédet még megfőztem a két gyereknek, vacsorára megették a maradékot, de hogy oszt hétfőn munkába kellett állnam, hát nem ettek. Semmit? — Semmit... na éppen nem semmit, mert kenyér volt a háznál. Kedden is azt ették, meg szerdán is. Én is, csak úgy. mint ők. Negyednap a szomszédasszony adott nekik valami kis meleg levest, pénteken is vitt nekiek valamit, de szombaton már nem bírta tovább, elibém állt, oszt azt mondta, hogy József, ha istene van magának, hát cselekedjen valamit. Mondom neki, könnyű azt mondani, de az ilyen makacs néppel nem lehet bírni. Na majd én, mondja a szomszédasszony, oszt el is ment és hozta is az asszonyt haza. Messzire kerültek már о munkahelytől, szakmányba dolgozott József, de látszott rajta, hogy most nem bántja az elvesztett idő. Egyszóval hazahozta? Haza. Szóval minden rendbe jött? József bánatoson sóhajtott Fenét jött, tekintetes úr. — Hogy?. .. Hát mit csinált megint, József? József még nincs több negyvennél, de ötvenet mutat, fekete a bajusza, a szeme szürke, de lágyfajta, emberséges világossági- Elmentem Lébihez, oszt megittam két decit. Rumot? — Hát mi egyebet? ... Nincs más ital ezen a földön. Azután?- Hazamentem, oszt megvertem az asszonyt... de csak bal kézzel. Harag és szidalom lett a mérnök arcán, keményebben szól rá Józsefre: Hát ezt hogy tehette? Látszott Józsefen, hogy a szíve közepéig meg van győződve a maga igazáról. — Meg kellett tenni, amiért hogy elment. De hiszen visszajött Legyintett a kezével. De elébb elment... ez számít. — Persze hogy erre megint elment, ugye? József nagyot kanyarnott a bal kezével és megvakarta a nyakát.- Dehogyis. .. nem illik beszélni róla, de már elmondom, ha mór a többit elmondtam, hogy ahogy sírt, hát megsimogattam, két decit ittam csak, nem volt sok. oszt megöleltem, oszt jóleseti neki, mert pihegett is. — Na látja, József, nem rossz asszony az. nem kéne úgy bánni vele, ahogy maga bánik. József szeme relderült, úgy nézett a gazdájára.- Tessék csak várni!... Éltünk, éltünk ... azután egy estére későn mentem haza a munkából, tetszik rá emlékezni, akkor volt, amikor be kellett a felső ágat kapcsolni a főcsatornába, és nem lehetett fájramtkor abbahagyni a munkát. Tovább maradtunk, setét este lett, mire hazaértem, bemegyek a házba, nincs sehol, a két gyerek van csak a házban, hol van anyátok, a kertbe ment, mondják. Kimegyek a házból, lemegyek a kertbe, de már óvatosan, mert nem tudom, de éreztem valamit. Hát kérem, tekintetes úr, ott térdepel a köszmétebokor mellett, a két kezét összekulcsolva, úgy fohászkodik az égnek, de hangosan, hogy minden szavát meghallhattam.- Édes jó Istenem, Teremtóm, hallgass meg éngem és vedd el őtet József napjára - - -— Mórt minthogy éngemet, és éppen József napjára... Mingyárt az volt az első gondolatom, hogy márciusban vagyunk, és két hét múlva József napja van, ennélfogva igen sürgős lehet neki, hogy elvegyen engem az Isten. És éppen József napjára, ez már túl sok volt nékem, pedig még aznap nem is volt ital a számban. Talán éppen ez volt az oka, hogy csendbe melléje léptem, és úgy sújtottam rá a jobb kezemmel, evvel a vassal, hogy mentem felbukott. Ejnye, József — Igen, igen... én is bántam aztán, de már hiábo. Még jó, hogy a hátát érte, mert nem lett tőle semmi baja, csak köhintett vagy kettőt, amikor magához tért. Oszt elment. A nénjéhez? József nagyot szippantott az orrán és zsebkendő után nyúlt. Hiszen, ha oda ment volna . A mérnök hirtelen Józsefre tekintett. Sír? Nem felelt. Jó ideig mentek szótalan. к zutón József noteszkönyvet húzott elő nadrágja zsebéből, a noteszkönyvből fényképet vett ki, és a mérnök szeme elé tartotta. Egy férfi. Olyan, mint a többi. Talán borbély, vagy írnok, vagy ügyvédsegéd. — Evvel ment el, Ungvárra ... az asztalfiába rejtette, ott leltem meg utána. Ungvárra mentek a kutyák. Honnét tudja? József kicsit vidámabban, kicsit büszkén felelt. Márt az utcát is tudom, hol laknak. Mikor mentek el? József pontosan tudta a napot. Holnap lesz három hete. A férfit ismeri? József legyintett. — Én nem, csak 6 engem. Olyan csavargóféle, ma itt, holnap ott. к És a gyerekek? József sóhajtott, mint a fáradt gőzgép, amelyet nem neki való munkára rendeltek. Hát csak megvannak valahogy. Ki mos rájuk? Én. Úgy mondta ezt, mintha ez lenne a legkevesebb. A mérnök megállt, két kezével megfogta József két vállát, és erősen a szemébe nézett. — Mondja, József, de igaz lelkére: szereti maga azt az asszonyt? József elhúzódott a mérnök kezétől, és szelíd szemrehányás volt a hangja. — Hogy kérdezhet ilyet a- tekintetes úr?... Ha nem szeretném, nem emésztene a dolog. És most mihez fog? József megint szembefordult a gazdájával, és szégyenlősen sütötte le a szemét.- Éppen ezért hívtam félre a tekintetes urat, hogy tessék adni valami kis pénzt előlegbe, merthogy utánuk akarok menni Ungvárra ... Rendes munkás volt József, nem volt előlegkéregető. Átvette a pénzt, megszámolta, és beletette az ócska noteszbe a fénykép mellé. Aztán visszament a munkára, rendbe tette a szerszámját, és kurta köszönéssel hagyta ott a munkát. Sietnie kellett, a vonat fél ötkor indul Ungvárra. Fél ötkor indult a vonat, és ment és vitte magán a sorsok rohanó teljesedését. icsit később, az őszi esküdtszék kegyes volt Józsefhez, csak hat hónapot kapott - azért, hogy nagy felindulásban meglegyintette azt az embert, ott Ungváron. De úgy, hogy az szörnyethalt. Merthogy a jobb kezével leavintette méq. József megnyugodott az ítéletben, csak amikor az asszony beüzent neki a börtönbe, hogy hát ő nem bánja, hazajött, de csak a gyerekek miatt, és csak akkor marad, ha József már most megígéri, hogy szabadulása után nem fogja a szemére hányni a' hűtlenségét, nem veri többet, és inni se iszik majd. József azt mondta a börtönőrnek, aki az üzenetei hozta: — Hát én nem bánom, mondja meg neki, hogy nem hányok a szemére semmit, nem is fogom többet megütni. De hogy ne igyák, azt nem ígérhetem ... Az asszonynak, úgy látszik, ennyi is elég volt, mert várt rá. Tamás Mihály a két világháború közötti csehszlovákiai magyar irodalom képviselője. N0 7
