Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1978-12-22 / 51-52. szám

dukitainkat, hangulatainkat, s a flitteres mezünkkel magunkra vesszük a vasfegyelem páncélját, nemcsak fizikai, hanem pszichikai értelemben is, A kupola „szentélyében" csak, és csak barátok, munkatársak vannak, egymásra utaltak. Az életünk a szó szoros értelemben a másik kezében von.

— Vannak, akik úgy vélik, hogy amióta kötelező a trapézmutatványaknál a háló, azóta tulajdonképpen nem is veszélyes.

— Ha az életveszéllyel mérjük a mutatvány „rangját", ami egyébként szerintem így egymagáiban véve csak a kezdetleges gondolkodású emberek mércéje lehet, a háló nem nyújt abszolút biztonságot, csupán esély az életben maradásra.

— El tudja képzelni az életét a cirkusz nélkül?

— El, persze hogy. A cirkusz világa abban a régi, romantikus értelemben véve, számunkra nem jelenti az egyetlen életelemet. Mi részben azért is választottuk ezt a hivatást, mert világot akartunk látni. De ha egyszer búcsút kellene mondanom az artista-életnek, akkor is feltétlenül olyan pályát választanék, amelyben „mozgás" van. Talán átképezném magam gyógytornára, vagy valami ilyesmit. ..

A KLAUN ÉS A KLAUNESSZA HÁROM SZERELME

Az első a cirkusz. A cirkusz mindenestől. az egyetlen közeg, amelyben lélegzeni, mozogni, élni s dolgozni tudnak. Gita és Arno egy életre szólón — cirkuszcentrikusok.

Gita — az NDK egyetlen klaunesszája (különben a legritkább női foglalkozások egyike) — „echt" berlini, temperamentumos, talpraesett, szókimondó, szabályszerűen, akárcsak a többi fiatal művész, egyenesen az artistaiskolából került az Aeroshoz. Nem így a férje és partnere Arno.

Arnóból egészen rendhagyó módon lett bohóc. — Én kitanult finomműszerész voltam, s le is nyomtam egy-két évet a szakmában, míg egyszer a barátom, aki itt dolgozik a cirkuszban, azt ajánlotta, hogy a nyári szabadságomat töltsem velük. Tehát évekkel ezelőtt jöttem ide, két hétre. . . de, már az első nap tudtam, hogy soha többet ebből a világból el nem megyek. így lett hát belőlem klaun. . .

Gita eredetileg trapézon dolgozott, de Arno kedvéért „leszállt" a földre.

— Ámbár a bohóc szerepköre mindig is vonzott, s talán Arno nélkül is ezt választottam volna, csak valamivel később, amikor az évek leparancsoltak volna a kupolából. Borzasztó nehéz volt a kezdet, mint női bohóc semmiféle hagyományból nem meríthettem, saját magamból kellett kibányásznom azokat az adottságokat, vonásokat, amelyeket felnagyítva, megfelelő maszkkal kivihetek a porondra.

A második nagy „szerelem“ Falco, a hároméves kisfiúk. Mindketten arról ábrándoznak, hogy igazi, vérbeli klaundinasztiát alapítanak. Bár Arno, ha megkérdezik, mire neveli majd a gyereket, szász szelídséggel, jóságos apai mosollyal azt szokta válaszolni: — Ó, mi Falcót demokratikusan neveljük, ha felnő, az lesz belőle, amihez majd kedve lesz, nem kényszerítjük rá a saját elképzelésünket. De — s itt rendszerint felemeli a mutatóujját — klaunnak muszáj lennie. . . !

S a harmadik szerelem? A könyvek, pontosabban a mesekönyvek, amelyekből már komoly gyűjteményük van.

— Minden városban az első utunk az antikváriumokba vezet, s mondhatom a maguk országában szép zsákmányra tettünk szert, jóformán minden városban találtunk valamit. Tudja, nincs az a fáradtság, idegesség, kellemetlenség, amit meseolvasással nem tudnánk elűzni, gyógyítani. . . Próbálja csak ki egyszer, meglátja!

Mar minden fény kigyúlt az estében, a villanykörték füzérei az AEROS betűinek sárga lángjai bűvös fénykort vonnak a sapito köré: halandó, ki itt belépsz hagyj fel — minden gondoddal-bajoddal, add át magad a varázslatnak, mely gyermekkorod tiszta örömeit idézi. És tudd meg, hogy PH- niusnak ez egyszer nem volt igaza!

LÁNG ÉVA