Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-12-15 / 50. szám
Az asszony arca másodpercenként változott: ledobta a jó karban levő dáma eredeti, festett társasági pózát, ápolt arcbőre minden másodperccel jobban föllazult, s a púder alól vidám és nedves pír szivárgott elő. Minél inkább kibomlott álcázó napi burkolatából, minél teljesebben eltűnt róla az úgynevezett ítélő értelem fölényes kifejezése, minél maradéktalanabbul elhagyta arcát egy parancsoló árny, mely arra kényszeríti az embert, hogy védőárkokat húzzon maga köré, minél gyorsabban illant arcáról — a művelt autodidaktáéhoz hasonlóan, amit sokszor a bearanyozott hírnév utáni hajsza alakít ki — az a reprezentáló kifejezés, ami nem engedte meg, hogy akár csak egy pillanatra is nyugta legyen a szakadatlan és láthatatlan kötélszorítótói, s úgy uralta, mint valami hőn imádott ostor, mely alatt Last zenéjére, a cirkuszi aréna körpályáján a paripa galoppozik, mialatt Minő tovább beszélt: — Igyekezzenek, kérem szeretettel, beleélni magukat ... beleélni magukat abba, mikor kegyetek még kicsi gyermek volt! Ha a legjobban fog fájni . .. ha maid a szemük a legjobban fog fájni! Kérem szeretettel, igyekezzenek, szeretettel kérem, beleélni magukat az akkori emlékeikbe, ha még. .. szeretettel ... lehetséges! Alakítsanak ki együtt... kegyetek ugyebár anya és leánya ... mivelhogy kegyed, asszonyom, özvegy kegyeskedik lenni, kérem, olyan hangulatot, kérem, mintha mindazt a sok dolgot, amit köröskörül látnak, kérem, úgy látnák, amiként kicsiny gyermekekként látták őket. Mióo felröhögött, de most a rosszindulat minden jele nélkül. — így aztán ... a kél nő kezdett kiruccanásokat lenni a gyerekkorába... míg egyszer aztán... így, in flagranti, a gyerekkor kellős közepén, rajta nem kapta őket egy kéményseprő! Egy nyugdíjas korú pacák! Ez a kéményseprő... tüstént jelentette a dolgot a körzeti tanácson, mert . . . mondta . .. olyan érzése támadt, hogy azok ott ketten totál bezsongtak, hogy máris indítani kell valami akciót, mert a két öreglány nem hallotta, mikor a kéményseprő belépett, ők szépen tovább kuporogtak a földön, csak úgy kombinéban, és játszottak, közönséges is fáj már annyira, ha amúgy istenigazába belelovalják magukat abba az izébe! Szabályos önszuggeszció! Ezt tálalják ők épeszű népeknek! Az öreglány akkor már ott kulizott a henteseknél, Mentőke meg alkatrészeket árult! Képzeld csak! Egész nap normálisan folyik a duma. Igen! Tessék parancsolni! Azonnal kiállítom önnek a számlát, meg a többi! Igazán próbáld elképzelni! Viszik a napi kasszát... vigyáznak, nehogy útközben valaki kupán hajítsa őket. .. mikor meg hazakerülnek, bekapnak egy kis tejberizst, és futnak az építőkockához! Mondd, hát rendes ez? Ha aztán akár az egyik, akár a másik lóvéhoz jut, Mentőke bedobja magát, lesz belőle szexbomba, s hurrá, irány a törpéi! Némi szemmunka után a törpék olyanok, mint az előfőzött rizs. Ráfüggesztik a szemüket, és potyog a könnyük lefelé, mint a zseblámpakörték a szalagról! Ez is... szemmentés? Kiruccanás a gyerekkorukba? A két öreglány hazacepel egy vagon disznólábat, akarom mondani csülköt, paszulyt főz, a törpét asztalhoz terelgeti! A te liblinged kiesik, Mentőke pedig hozzálát a pofához! Hát ez micsoda? Hol vagyunk? Vagy azt mondod, hogy az élet fáj neki, míg a törpét főzi? Tennéd ki minél hamarabb az irháját! De ebbe nekem nincs jogom beleszólni! Figyelj! Majdnem így, ahogy most mesélem . .. így, lényegében így mesélte ő is a srácnak! Mentőke azt fejtegette, hogy ő csak tisztán érzi, amit ezek az izék . . . szóval törpéknek fogom őket hívni ... jól van, legyenek törpék. . . hogy ő csak annyit érez, hogy ezek a törpék is emberek . . . hogy ők is ... lehet hogy sokkal jobban, hogy sokkal inkább nyomorékok, hogy ők is olyan egérforma lények, akik egyszer úgyis csapdába esnek! Egy tény: Mentőke lényegében igazán tiszta csaj! Semmi elferdülés. Mégis, ezt fejtsd meg! Mentőke, Szamaritalina, kerekperec kijelentette a srác előtt, hogy az életben, ha az ember csinál valamit, akkor ott szemét is van... meg hogy ők ketten... akár tetszik nekik, akár nem, ilyen szemetek, nekik ilyen szemétnek kell lenniük! Hogy valakinek szemétnek is kell lennie! Hogy ő, mármint Szamaritalina tudja .. . hogy senki a földön A BCtéTKÖNYVj « BhLMDhJb JAN JOHANIDES építőkockákkal, és gagyogtak meg csacsogtak hozzá, mint az apró gyerekek. Egyszerre — s derűje abban a minutumban jéggé dermedt — tekintetén egy villanásnyi idő alatt valami megfoghatatlan fájdalom ömlött szét, s ez oly erős lett, hogy szemében akkora fényt gyújtott, mint a legmagasabb láz, míg hangja megtelt dühvei, tehetetlenséggel, ámulattal és magányossággal: — No, hát normális ez? Azt akarod állítani, hogy normális? És képzeld: Mentőke egyáltalán nem restelkedett! Egy másodpercig se restelkedett, míg mondta ezt az egészet! Ügy mondta, mintha azt kérdezted volna tőle, hány óra! Hát ez bukott ki Mentőkéből! Tudsz-e te erről...? Szólt-e róla a te liblinged akár egy szót is? No, és Mentőke... mikor ezt az egészet odalöttyintette Stefan elé. .. a srác egyszerűen kővé dermedt! Minő letörölte kezefejével homlokáról a verejtéket, közelebb húzódott anyjához, s egy pillanatig valahogy úgy meredt rá, mint ha észreveszünk valakit, s hirtelen nem jut eszünkbe, hol is láttuk már az illetőt. Két kezét nadrágzsebbe dugta: — Mentőke normális hangon és hideg ábrázattal mondta végig ezt az egész históriát! Ábrázata szabályosan huszonöt fokkal nulla alatt volt. A srác pofára esett! Mentőke szabályosan állította, hogy mikor már jól benne vannak a dologban, ha már jól beleásták magukat, felőlük akár az egész házat széthordhatnák! Mentőke esküdött rá, hogy ő is meg a muterja is jobban lát, meg hogy a szemük nem abszolúte senki a földön nem akar, míg él, szemét lenni... de ha ez vagy az teljesen végiggondolja az egészet, és odáig ér, hogy épp neki kell a szemét közé tartoznia, hogy direkt elhivatott arra, hogy szemét legyen, úgy, hogy később... meg ha tiszta szívből csinálja ... mert egy ilyen szemétnek is kell, hogy szíve legyen, ha szemét akar lenni, hát később, de csakis később rájön, hogy mi is az, ilyen igazi szemétnek lenni .. . meg hogy tulajdonképp milyen pompás egy dolog is az! Meg hogy kérte... mármint a srácot, Stefant... hogy pöccintse le magáról, mint a szemetet.. . hogy ez neki direkt kötelessége ... mert kizárólag neki, mármint a srácnak volna rossz, ha egy ilyen szemét a zakója ujján maradna! Hát rendes dolog ez? Mondom: a srác teljesen megkövült. Szamaritalina azt mondta a srácnak, hogy ha tudná, mennyi ilyen szemét hozzátapad naponta a zakója ujjához ... hogy mennyi ilyen szemét kerül a szeme elé minden sarkon . .. Maga elé képzelte Mentőke szemét, de odáig már nem ért fel, hogy olyan ez a szem, mint egy állat, mint egy riadt és csapdába esett vakond, mormota, nyúl, mely egészében véve nem több, mint verdeső szív, s csak olyan „tésztából“ van, mint az övé, s hogy ez a tészta, a szeme és minden más része valójában nem több egy sebesült jószágnál, mely egy ember arcába ágyazottan szenved, akár egy rajtakapott, meglepett, rémült, kimerült, nyirkos jószág, mely egy ember arcába menekült, s mos úgy les kifelé a szemnyíláson, mint egy állatka 6 mely sejti, hogy ki akarják cibálni a menedékéből. Minő szeme kezdett átalakulni. Először a tönkretett, nyomorú sorsra juttatott ember tekintetét vette föl, azét, akit hónapokon, éveken át szorongattak, hogy emésztő megalázottságban, szüntelen és mindig megújuló gúnyban tengesse életét, de hirtelen megkeményedett: — Én tudom: nekünk nem hihetsz! Lényegében nem is fontos ... Sonának se, Lojzónak se, a faternak se, nekem se ... hogy higgy nekünk ... Azt hiszed, fontos? Lehet, hogy mint fiadnak becsülni kellene téged ... Mint fiadnak ... Csakhogy ... akkor tudnom kéne... mi miatt becsüljelek! De egyszer még eszedbe fog jutni: tényleg csak egyszer akartam így ... sebtibe ... gubát kunyerálni tőled! Csakhogy te olyan vagy ... mint mindig ... ! Végre mikor akarsz már kibújni önmagadból? Ha az okmányok nem tévednek... márpedig szent, hogy nem tévednek... akkor a mi mamácskánk volt az éjjeli műsorok csillaga! A meztelen ékszer! Cicababa, fügefaleveles! Reklám a Schaner-konzerveken? Sose kellett kétszer mondani, mi? — kérdezte Minő, s úgy tapadt szeme az anyjára, mint egy elegáns hipnotizőré a varieté színpadán. — Ne hidd, hogy nem szeretnélek becsülni! Becsülni szerettelek volna így is... mindenek dacára! Megtettem mindent... mindent, amit csak lehet, hogy tiszteljelek és tisztelhesselek! Éppen avégből, avégböl, hogy igazán tisztelhesselek, érteni szerettelek volna! A lelked fenekéig! ízekre szedtelek...! Tudni akartam, mi hova illeszkedik. Minden pirinyó fogaskerekedet föltérképeztem! Tudod, mi a te tragédiád? Te játszod, amit érezned kéne! Vigyázz! Hogy megérts! Mondok egy példát. Ajándékot kapsz, Lida néni virágot hoz. Milliószor hozott neked virágot! Lida... — Hallgatlak — közölte Luca. — Csak egy kicsit oldalra hajtom a fejem. — Luca lebocsátotta a szemhéját, feje a támla kárpitjára hanyatlott, s arcából kifutott a vér. Minő köhécselt. Közben anyját figyelte, aki a szimfonikus zenekart hallgató nők egyértelmű arckifejezésével nyugodott a fotelban. A fák közt hirtelen támadt, egyszeri és gyors szél suhant át. Minő egy ideig a jóságos apa leereszkedésével szemlélte anyja arcát, azéval, aki megengedheti magának. hogy adjon, s arca, — szájtartása, az ajkak környéke, arcizomzata — valami módon egy filmszínész rutinarcát utánozta, amit akkor vág, ha sikerült levennie a lábáról majdani feleségét. Fölcsillant a szeme, mint aki úgy érzi, hogy valamit megérdemel. Egy pillanatig olyannak látszott, mintha testének mind a sok százezer pórusával szürcsölné a levegőt. Ugatni kezdett a kutya. Minő megszólalt: — Mama! — de senki sem válaszolt. A gramorádióhoz ment, bekapcsolta, s némi zűrzavar és recsegés után Duchon énekét hallotta belőle. Megrázta a fejét, s kikapcsolta a rádiót. Közben körülnézett, mintha maga lett volna a szobában. Száját elbiggyesztette, s az anyjával szemben álló fotelba ereszkedett. Előbb anyja arcát vette szemügyre, mint egy tárgyat, amit az ember unalmában, várakozás közben bámulni kénytelen, maid apránként, mintegy tudtán kívül, a bútorzat darabjait kezdte sorra venni. Pillantása a porcelánkosár alakú almástálon akadt meg. Megéledt a szeme, s csupa óvatosság lett, mint a sakkozóé, aki esélyt lát. Fölállt vagy még inkább felszökött, a kiugrasztott állat lendületével, s kéthárom nagy, szinte zajos lépéssel a porcelánkosárkában pirosló almáknál termett. Egy futó szempillantásig — ahogy a mosolygó női porcelán arcot nézte s a nő sekély almástálat tartó két kezét — olyan volt, mint amikor kamaszként a Szadkót csodálta a moziban, és sűrű szemöldökének két bozontos, kemény szőrű félköríve már-már összeért tompán csillogó, matt, mintegy kormozott szemfehérje fölött, ami olyan volt, mint a füstölt hal hasa, s váratlanul mintha a szokottnál is domborúbb lett volna, s szemöldöke lezárta tekintetét, amellyel úgy mérlegelte a világot, mint aki mások érzelmeiből él, aztán a porcelánkosár mögé nyúlt, s mikor baljának ujjai a bankjegyköteget érintették, mindkét keze remegni kezdett, mintha női testet készült volna érinteni, még egy pillantást vetett a pénzre, s a bankókat a nadrágzsebébe csúsztatta. (folytatjuk)
