Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-11-10 / 45. szám
ooí7q,'o zj \1штас?7ш i*"x‘“iís KüZtäfl J4 Tfl eee —— CSEHSZLOVÁKIÁI MAGYAR KÖLTÖK ÉS KÉPZŐMŰVÉSZEK A SZERELEMRŐL RÁCZ OLIVÉR VERSEI Mange tak Szép, karcsú lány volt, szőke, svéd. — vagy dán, holland vagy norvég; nem értettem a nyelvét. Lehet, hogy épp ezért szerettem, mert dán volt, svéd vagy norvég, s mert ő sem értett engem. Nevét se tudtam; úgy dalolt, mint ha szél ringat rózsafát, még ki se mondta s tovaszállt. Halványkék vánkosától loptam két hímzett kezdőbetűjét: egy В-t s egy bíbor selymü T-t. Egyetlen csókját hagyta rám, egy halk és bódult ölelést s szeméből még egy szürke rést, amint a hangja utolért a prémmel fedett küszöbön: Ah, mange tak — ó, köszönöm. В. T. — ha egyszer erre jársz, ne üzenj, ne írj levelet, csak suttogd el a nevedet, s én rád köszöntöm a szívem: mindig nyomodban kószál, és mange tak, hogy voltál. Ázott kis veréb Szürke veréb, csipogó, ócska eresz, csepegő, lomha égbolt, fekete; eresz alatt szepegő szürke veréb, gyere be. Azott veréb, szipogó, csapzott tollú, árva, önzetlen, vén szerető lágy fészekkel vár ma; ne szepegj, borzongj, dideregj, dobogtasd meg a szívemet. Eső mossa unott, sötét bér ház derekát; kicsi veréb, gyere hát. Tar gally rezdül kinti fán, kapun kattan lopva zár — lopakodj be, kis madár. Vesd le blúzod, kicsi lány. Tartalom — forma; anyag — szellem, ég — föld, virág — illat; Adám — Éva; férfi — nő__Egyetemességében a létnek csodálatos rendbe, szép párosságba rendeződnek a dolgok, a tárgyak, az emberi lelkek, köztük sok szállal — szerelem-piros és féltékenységsárga és szomorúbarna szállal — egybekötött lelke férfinak és nőnek. Mióta ember az ember, az ember, mellkasában ott lüktet ez a sokszínű-sokszálú, gubancosán gyönyörű és gyönyörűen gubancos érzésgomolyag, évezredek óta lüktet a szívben a könnyű-nehéz, a mosolyos-könnyes, a mámorító-szomorító érzés: a szerelem. Mert férfi és nő: édes felei egymásnak ők; külön-külön fél-világok, akik elparázslanak az idő lassú tüzén, de együtt, egymásért teljes univerzummá szerveződnek, hogy érzelemmel és értelemmel, okkal és céllal töltsék föl egymás életét, általadva egymásban magukat a jövőnek: a pólyában rugdalózó, oázó Emberiségnek. A szerelem kérdése: az emberélet és a lét kérdése. Ősi egyiptomi és indiai rajzok, afrikai szobrok, görög műremekek vallanak arról, hogy a szerelem titkát — titkát a testnek és léleknek — régóta kutatja az ember. Az Énekek éneke s a még ősibb népköltészet óta a világlíra jó része is ezzel a címmel jellemezhető: A szerelem eposza. Júliák, Annák, Lillák, Erzsébetek, Lédák és Flórák sora vonul végtelen menetben a magyar költészet évszázadain át, velük a Bálintok, Mihályok, Imrék, Endrék és Attilák. Mit mutat föl ebből a szerelmes vonulásból a csehszlovákiai magyar költészet és képzőművészet? Most induló, a jövőben rendszeresen jelentkező sorozatunk a maga módján erre szeretne választ adni. Természetesen nem törekedhetünk sem a téma, sem a képzőművész- és költőgárda teljes bemutatására. Szándékunk csupán annyi volt. hogy néhány — szépnek és jónak tartott — versből összekössünk egy kicsi, de sokszínű csokrot, s átnyújtsuk olvasóinknak — tiszteleghessenek vele (ki-ki a maga módján, tapasztalatai és érzelmei szerint) a Szerelem előtt, amely nélkül — ugyan ki tagadná? — szegényebb lett volna, szegényebb volna és szegényebb lenne az élet. (Tözsér Árpád) ZALABAI ZSIGMOND OJ о о ф ы to ф E V) О •о 6 о >.. с О'О 3 О >• о.* 'О О Ф М N СО to
