Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-09-21 / 38. szám
JÚLIUS FUCÍK, a példa 1. Július Fuéik feleségével, Gusta Fuéíkovával, 1933 2. A 267-es cella, ahol a Riport az akasztófa tövéböl-t irta 3. Egy munkás hétköznap — útban a szerkesztőség felé (A „Julius Fuéik ve fotografii” című könyv dokumentumképeiből) A sajtónap számunkra egyet jelent Július Fuéik nevével. És az, hogy újságíró, újságírói magatartás azt jelenti, hogy úgy kell hivatásunkért élnünk, az eszméért küzdenünk, ahogyan 6 tette. Életrajzi dokumejgftMMiban a célt látó, megalkuvás nélkül a szocializmus eszméiért küzdő, erre az útra hivó kommunista magatartásának töretlen következetesig^vetül elénk. Tekintetéből, bármelyik fényképfelvételt nézzük, nemcsak derű és szívélyesség sugárzik. Egy igaz ember mélyből fakadó nyugalma, meggyőződésből táplálkozó biztonsága. A bizonyosság, hogy tudja, miért kell küzdenie, a tudás gazdagságának kiáradása: adakozó jóság, az erő fényes keménysége. József Attila verssorai kívánkoznak e felvételek alá: „Ej, döntsd a tőkét, ne siránkozz”, „az igazat mondd, ne csak a valódit”... mert azt mondta ő is riportjaiban. Szenvedélyes hangú, az alaposság hitelével megírt könyveiben a szovjetek országáról, ahol a ma már a múlté, hazai tájakról, emberekről, tennivalókról leírt minden szavával. Az ő nevével fogadtak Üzbegisztánban, róla kérdeztek Szibériában, rá hivatkoztak az NDK-ban, az 6 nevét viselő ifjúsági csoportok épftik a fasizmus elleni harc jelképét, az Emlékmű-kórházat Lengyelországban és őt idézték a Sarló évfordulóján az idén, őrsújfaluban a mi fiataljaink is. Hogyan válik, mitől egy magatartás, egy élet példává? Milyen erkölcsi örökséget hordoz, közvetít, vetít elénk követendő, teljesítendő feladatként a fucíki üzenet? Éberségre intett — vajon megértettük-e teljesen, egészen? Éveken keresztül idéztük úgy, hogy csak határainkon túlra figyeltünk, az újraéledő fasizmus, a háború elleni küzdelemre összpontosítottuk erőnket. Tíz évvel ezelőtt eszménkre, szocialista vívmányainkra támadt az ellenforradalom. Eszmei szilárdságunk, tisztánlátásunk, éberségünk vizsgája volt az az idő és az utána következő, az elmúlt tíz esztendő. Az újságírás tekintélyét, becsületét és tisztaságát kellett helyreállitani. Hosszú évek szívós munkájára, bizonyosságára van szükség ahhoz, hogy jóvátegyülk a hitelrontást, amit a szocialista újságírás etikájának árulói elkövettek. Valamennyi újságírónak újra meg újra meg kell küzdenie ezért a tekintélyért, mert meggyőződéssel és elvhűséggel, odaadással és szerénységgel, alapossággal és erkölcsi szilárdsággal, feddhetetlenséggel élő és író emberek szavának lehet, van csak hitele. Ezekkel az eredményekei ért el sajtónk jelentős társadalmi és politikai elismerést az elmúlt évek során. De naponta újra bizonyítanunk kell. Várják tőlünk az olvasók az őszinte szót: mondjuk el helyettük, minek örülnek, mire büszkék. Láttassuk, amit ők is látnak: a még meglevő hibákat — de azt is mondjuk meg, hogyan számolják lel őket. Húsz évvel ezelőtt az újságíró még könnyen lehetett tájékozottabb, mint olvasója. Ma az olvasó könnyen lehet olyan tájékozott, mint az újságíró. Ma utazik, a világot járja, a világra figyel az ország apraja-nagyja. Olvas és rádiót hallgat, több csatornán nézi a tévét, minden közérdekű kérdéshez hozzászól, részt vesz a társadalom életében. Érti a dolgát, hiszen szakmailag képzett, tájékozott — véleménye és munkája egyaránt formálja a hazát. És azt akarja, hogy a sajtó — őt formálja, nevelje, tájékoztassa. Hogy többet mondjon, mint amit ő tud. Az az újságíró tehát, aki korunk olvasójának újat, többet akar adni, állandóan saját tájékozottsága, szakmai tudása növelésén kell fáradozzék. Csak így nyeri el, érdemli ki újra meg újra az olvasó bizalmát, elismerését, megbecsülését. De szavának hitele, tekintélye csak akkor lehet, ha átizzik rajta meggyőződése, erkölcsi és eszmei elkötelezettsége. Ha azt is érzi, amit gondol. Ha nemcsak hirdetője, hordozója is a példának. Ha nem téved a politikai képmutatás, a kispolgáriság, az anyagiasság, a felelőtlen szenzációhajhászás, a szocialista erkölcs megsértésének és a társadalmi érdekekkel ellenkező idegen érdekek kiszolgálásának útjára. Ha megalkuvás nélküli élete a példa. Mint Fucíké. Aki most lenne hetvenöt éves. De nehéz ezt így leírni. Mert alig ismerünk ilyen tisztes korú újságírót. Felelősséggel élni, örökös lobogásban. örülni mindenki örömérek, félteni mindenki nyugalmát, verejtékkel gyarapodó javainkat. Álmatlanul töprengeni magányos öregek panaszkodó sorain, fiatalok kérdésem. Hallgatni hajnali csöndben minden elérhető adón a világ szívverését, kávéval serkentve agyunkat új ötleteket gyűjteni naponta. A néhány éve kitűnően megszervezett egészségügyi — szinte készültségi — gondoskodás sem véd meg attól, hogy újra meg újra a szivünkig nyilalljon a felelősség, hogy idegeinkben vibráljon Vietnam, Írország, árvíz és a földrengés, mesterségesen szított vásárlási pánik és esőzéstől megkésett aratás, hogy éberek legyünk mi is, mert ránk bízták az Embereket... És ez így van jól, még akkor is, ha félve számoljuk észténdeinket. Ilyennek szeretnénk tudni az utánunk jövőket is, hogy átadhassuk nekik a Példát, mindegy, hogy hány évesen. De úgy, ahogy Fudík vállalta, hagyta ránk: kommunista újságíróhoz méltón. H. MÉSZÁROS ERZSÉBET 3