Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-08-31 / 35. szám
TALÁLKOZÁSA A TÖRTLIVELEIHIIEL 1. A kegyelet virágai — mindannyiunk nevében 2. Pihenő 3. A partizántüzek melege ma is összeköt A szerző felvételei dolog. De a beszélgetés után megmutattam neki az Uhrovec felé vezető mezei utat. Azt tudom, hogy eljutott a legközelebbi csoporthoz, de többé nem hallottam hírét. Mitická Mária az egykori Jegorovbrigád tagja: Priekopán három magyar is volt a partizánok között, akiket ápoltunk. Persze mi csak elsősegélyt nyújtottunk, aztán továbbítottuk őket a katonakórházba. Vajon milyen sorsuk lehetett azután, nem tudom... EStová Jozefina a Kuznyecov— Danek-brigádhoz tartozott: A Gaderivölgyben négy bunkerben mintegy nyolcvan partizán volt. Tizennégy magyar is volt közöttünk. Amikor a német katonák tovább mentek Blatnicából, helyükbe magyarokat vezényeltek. ök pedig kapcsolatot teremtettek a partizánokkal, és egy kivételével az egész csoport csakhamar a partizánokhoz csatlakozott. Ismertem valamennyiüket. Egynek még a leveleit is őrzöm. Katruáinová Júlia, a JánoSík-brigád tagja volt: Králová Hofa és a Felsó-Garam hegyei között járva, szálláshelyünket változtatva találkoztunk magyar katonákkal. Először hatvanan voltak, akik mindvégig ki is tartottak velünk. A közénk állt magyar tisztek mindig újabb katonákat hoztak, s mire Bacuch-nál találkoztunk a Vörös Hadsereggel, már háromszázan voltak. Kettőt elégettek a németek, néhánnyal még később leveleztünk, a legtöbbjükről nem hallottam többé semmit... Uhrovec, Veiké Uherce, Radisa, KSiná, Krásna Vés, Hradiste és még számos falu lakosai várták ünneplőbe öltözve a találkozó vendégeit. Falvak, ahol negyvennégy augusztusában biztos támaszra talált a 2izka-partizánbrigád. Vendégek, egykori partizánok, akiknek térkép nélkül is ismert e táj, lépteiket őrzi az idő. Minden faluban emléktábla, obeliszk vörös szegfűvel borítva. Utunkon Elena Litvajová elvtársnőt, az SZLKP KB Elnökségének tagját, az SZNSZ KB elnökét kísértük Uhrovecba, aki szülőfalujában így emlékezett vissza: Milyen perspektívánk volt negyven évvel ezelőtt? Alantas munkát végeztünk a nagybirtokos földjén, vagy egy darab kenyérért messzire vándoroltunk munka után... Milyen volt a mi háztartásunk? Hogyan öltöztettük gyermekeinket? Most, ahogy végigjöttünk ezeken a falvakon, csak azt mondtam: igazán jól élünk. Nézzük meg most, milyen a háztartásunk, hol dolgozunk, pillantsunk be az iskolákba, a munkahelyekre, és akkor gondolkodás nélkül mondjuk: megérte. Idős megfáradt nénikkel beszéltem, fiatal pályakezdő dolgozókkal találkoztam, ők mondták ezeket a szavakat: Mi igazán jól élünk, csak háború ne legyen többé ... hogy dolgozhassunk, egyre igényesebb feladatainkat teljesíthessük, az új idők embereit nevelhessük. Ez a mi örökségünk, és az a vérrel áztatott föld kötelez! A közép-generáció küldöttei megerősítették Litvajová elvtársnő szavait, és számokkal illusztrálták azt a nagy változást, ami ezen a vidéken az elmúlt harminc év alatt történt. A partizánskei Augusztus 29, cipőgyár, a Tatra Bánovcéban, amely a KGST fontos gépgyára, a további vegyiüzemek, bútor- és textilgyárak, élelmiszer-üzemek a felismerhetetlenségig megváltoztatták a környék arculatát. HÁROM NEMZEDÉK TALÄLKOZÄSA Szocialista életünk alakuló, szép hagyománya. A legifjabbak is részesei. A pionírok, akik eljöttek, hogy munkájukról számot adjanak. Akik eljöttek, hogy a történelem élő tanúival találkozzanak, emlékezzenek, akik pionír emlékkönyvükben őrzik nevüket, bejegyzésüket, csapatjuk nevében tetteiket. Akiknek az egykori partizánok szavai most még megrendítő történetek, a partizándalok ma még szívet dobogtató élmény, — holnap üzenet, amit teljesíteni kell, fáklya, aminek tüze nem aludhat ki soha. MEGYERI ANDREA 5
