Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-01-24 / 4. szám
SASVÄRI TIBOR mérnök MUDr. WALTZER IVÁN A NAGY ÚT Sri Lanka a láthatáron (II. Afganisztán) Pakisztáni palota Pihenő teres sebességet. Helyenként olyan sűrűn fújta, taszította, görgette a futóhomokot, hogy fél méterre sem lehetett ellátni. Kábul a hasonnevű folyó völgyében épült 199 méter tengerszint feletti magasságban. A folyómeder majdnem víz nélkül tátong egész éven át. A város sík katlan fenekén terül el hegycsúcsokkal körülvéve, melyeket az év szinte minden hónapjában hó takar. Kábult alacsony dombok sorozata metszi át az Aszemaji és Sér Darvára, melyeken az 5—6. századbeli heftalit korból fennmaradt erődítmények maradványai ékeskednek és a várost két részre osztják. Kao-fu néven a várost már 657-ben ismerték, amikor Hiehun Tsang kínai utazó tett róla említést. Eredete azonban ennél régebbr.e nyúlik vissza, évszázadokkal időszámításunk kezdete elé, amikor Arianna néven ismerték az országot. Ez volt Afganisztán első neve. A brahmanizmus, a budhizmus, az iszlám, meg sokféle civilizáció hagyta itt nyomát. Kábul a Kínából Európába vezető Nagy Selyem út mentén feküdt; s ez nagyon fellendítette forgalmát. A kilencedik században pedig Ariannán már a mohamedán világ előretörése hagyott nyomot. Csak a 19. században kezdte újkori virágzását, miután Timur sah Kandaharból ide helyeztette az ország fővárosát. Kábul három hosszú főutcáján sok kis üzlet sorakozik. A kereskedők túlnyomórészt prém- és bőráruval, drágakő, antik fegyver és értéktárgyak eladásával foglalkoznak. Prémeiket saját kézzel kivarrott mintákkal díszítik. A perzsaprém a még világra sem jött karakul kisbárány bundájából készül. Ez a prém göndör, tapintásra nagyon finom és vékony. Színe általában fekete, de van ezüstszürke, sőt fehér és arany karakul prém is. Amikor Afganisztán nagy része perzsa megszállás alatt volt, a világon azt hitték, hogy minden prém Perzsiából származik, s ezért nevezték el „perzsának“. Egyedülálló élmény végigjárni az ékszerkereskedők boltjait. Árujuk túlnyomó része a lápisz-lazurit nevű ásvány, melyet a Badachshan hegységben bányásznak. Színe sok árnyalatú égszínkék. Ékszerdobozok, fülbevalók, nyakékek, karperecek és gyűrűk készülnek belőlük. A követ finomra, sokszögűre esetleg domborúra csiszolják, majd ügyes kezükkel ezüstbe foglalják. Ha az ember múzeumban jár és csodálja a szebbnél szebb antik tárgyakat, eszébe sem jut, hogy azokat megvehetné. Hasonló a helyzet a kábuli fegyverkereskedők boltjában, azzal a különbséggel, hogy azokat a fegyvereket eladják. Nehéz leírni azt a sok szép díszítésű 17—18. századbeli puskát, pisztolyt, a néhány száz éves pajzsokat, jatagánokat és a kardok sokaságát. Igaz, sok köztük a hamisított is, ezeket azonban meg lehet különböztetni. Itt, Kábulban a nők csádorral borítják arcukat. Ha férfi társaságában járnak, mindig néhány lépéssel lemaradva követik őket. A hiedelemmel ellentétben a csádor nem a mohamedán vallás diktálta hagyomány. Ez a főként zöld színű lepel a szemek előtt fonott ráccsal a férfi legbecsesebb tulajdonának, az asszonynak védelmét szolgálta a régmúlt időkben, amikor a harcos ariannai férfiak szabadon rabolhatták az asszonyokat. A csádor viselése később beleszövődött az iszlám parancsaiba. Az asszonyrablás már nem divat, de a nőket még ma is vásárolják. A legalacsonyabb vásárlási díj 40 afgáni. Még ma is divatos az a szokás, hogy a leendő ifjú házaspárt szüleik kicsi korukban eljegyzik. Sokszor a fiatalok az esküvő napjáig nem is látják egymást. A leendő feleségnek sok ékszert kell a házasságba hoznia. A leggazdagabbaknál divatos az arannyal hímzett csádor. A menyasszony felneveléséért a leány szülei pénzt és ajándékot kapnak. Abban az esetben, ha a férj korán meghal és van fiatalabb, még nőtlen fiútestvére, az előírás szerint az ő kötelessége az özvegyen maradt asszonyt elvenni és az egész családot eltartani. Meghívtak bennünket egy tipikus afganisztáni vacsorára. Palaot ettünk, mely bárányhúsból és rizsből készült. A rizsben vékony szeletekre vágott sárgarépa volt elkeverve nagy adag mazsolával és pörkölt mandulával. Az így elkészített rizskupacot leöntötték pikáns, osak nevű főzelékkel, melyet spenótból, különböző zöldségfélékből, olajból és fűszerekből készítettek. Három nap után búcsút vettünk Kábultól, és elindultunk Pakisztán határa felé. A pakisztániak nem tanúsítottak sok udvariasságot velünk szemben. Először nem is nagyon akartak továbbengedni, mert országukon keresztül szerintük nem nagyon biztonságos a tranzit út. Végül is abban egyeztünk meg, hogy felfegyverzett katonai kísérőt adnak mellénk napi 5 dollárért és a legrövidebb idő alatt elhagyjuk az országot. Mivel csak 525 kilométert kellett megtenni Pakisztánban, azért ezt a távolságot egy nap alatt sikerült legyőzni. Eljött aztán a sok éve várt pillanat, amikor az indiai határőr felénk fordulva ezekkel a szavakkal fogadott: „Legyenek üdvözölve India földjén, és gyűjtsenek minél több szép emléket indiai útjukról“ Folytatjuk (III. — India) 5
