Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-08-10 / 32. szám
I ntett apónak, jöjjön gyorsan! — Benne van!... Iszik. — No. hamar! Csapjuk rá a fedelet!- Jaj, be jó! — táncolt Ferke. — Megfogtuk a csillagot! Megfogtuk a csillagot! Együtt táncoltak, ugrándoztak apóval. Nannyó kíváncsian kandikált ki, mi lelte ezeket, a kutyát is megbolondították. Lábaviszi ott henterikázott körülöttük, farkát csóválta és háromszor is megugatta a kútba zárt vacsoracsillagot. No, ez megvolna — pállotta le BŰLŰNI DOMOKOS: folyamon. A csillag csodálatos dolgokat mesélt, a világűrről, a többi csillagokról, és arról, hogy már több rakétát is látott, emberek utaztak bennük, megkérdezték tőle, merre rövidebb az út, és ő megmutatta nekik a Tejutat, azon olyan simán lehet száguldani, mert a tavaly javították meg; csakugyan olyan fényes és fehér, mint a valódi kecsketej. Liza boldogan mekegett, Birike és Samuka helyeslőén röfögtek, Lábaviszi a száját nyalogatta, Kedveske pedig, a kisboci, azt bőgte, hogy bár nem ért éppen mindent, azért a Tejutat elhiszi, s megkérte a csillagot, vinné el őt oda, amíg megnő és füvet is ehet; addig ugye, CSILLAGFOGÖ a harisnyát apó. Ferke tanácstalanul kezdte vakargatni a tarkóját. — Igen, de hogy vesszük ki? — nézett tanácstalanul az öregre. Apó nagyokat hümmögött, cigarettára gyújtott, elgondolkozva eregette a füstöt. — Annak csak egy módja van — közölte nagy későre. — Ott kell hagyni reggelig, addig megéhezik, s akkor aztán, mikor kinyitjuk a kút fedelét, kijön magától. Ebbe Ferke igen nehezen nyugodott bele; de jobbat ő sem tudott kitalálni. Sokáig forgolódott az ágyban, nem akart álom jönni a szemére. Ügy hajnal felé álmodhatta mégis talán, hogy a csillagot reggel kieresztették a kútból, nagyon ki volt már éhezve szegény, apó a reggelihez tessékelte, s három szelet vajaskenyeret evett meg, hozzá nagy csupor kecsketejet, ök ketten aztán nyári iskolát szerveztek az udvaron, Samuka, a nagymalac, Birike, a kismalac, Marci kakas, Liza kecske, Lábaviszi, de még a hathetes ünöboci, Kedveske is részt vett a tanmilyen jókat szopikálhatna, mert itt apó, sajnos, már elválasztotta tehénmamától. Egyedül Marci kakas kukorékol közbe néhányszor, tudniillik sehogy sem fért abba a kakaseszébe, miként élhet a Fiastyúk kakas nélkül abban a fene nagy űrben; de Marcit azzal fegyverezte le a csillag, hogy ott akkora csillagdombok vannak, amelyekről elhallatszik a kakaskukorékolás minden, de minden bolygóra. Nagyon sikeres tanfolyam volt, mindenki világűrutas akart lenni. Ilyen szépet álmodott Ferke hajnal felé, és még azt is, hogy ő megtanította a vacsoracsillagot számolni tízig, s az ábécéből annyi betűre, hogy a csillag le tudja írni a nevét. Igaz, egy kicsit restelkedett a csillag, amiért ö itt a Földön még analfabétának számít; de hát az űrben egészen más jelekkel értekeznek. Biztosan az állatok is ezt álmodták, különben miért ébresztették volna, ezúttal még korábban Ferkét! Még apó előtt kelt, kilopózott a házból, s — usgyé! Irány a kút! Vigyázva nyitogatta a fedelét, így hívogatta a mélyből a csillagot: — Csillag, csillag, jöjj fel, Készen vár az étel! Csillag, csillag, gyere ki, Vár a finom reggeli! Egészen hátracsapta a fedőt. Hanem a csillag mégsem jött ki. S mikor Ferke jól megfogózkodva, nehogy beléessék, odakémlelt, hát uramfia: ott benn nincs semmi. saját, csalódott tükörképén kívül. Amely még mintha rá- JMr^^ndásul gúnyolódnék is vele. ß® ÉBD sírásra görbülő szájjal szaladt vissza, rángatta ki az álmosan morgolódó öregembert az ágyból. — Jöjjön gyorsan! — lihegte. — Az éjjel megszökött a csillag!... — Ejnye no! — zsörtölődött apó. — Ezért nem muszáj akkora lármát csapni. Most már kettesben siettek oda a kúthoz, a kert aljába. Apó is besandított, zavartan vonogatta a vállát. — Nem foghatom fel... — ámuldozott. — Hé, Máriskó! Nannyó már ott térült-fordult rég a konyhában, csodálkozva jött elő. — Valid be — kiáltott rá apó —, hogy vizet vittél reggeliben a kútról, s kieresztetted a csillagot!... Így tettél akkor is, amikor kicsi nyulat hoztam a kaszáláskor... Eleresztetted! De nannyó esküdözött; ö nem. S az üres veder is mellette tanúskodott. Apó nagy későre mégis megtalálta a csillag eltűnésének a magyarázatát. — Az azért van — magyarázta reggelizéskor —, mert a csillagok erősen szeretik a szabadságot. Nem lehet őket csak úgy bezárni valahová. Ferke lógó orral gunnyasztott az asztal mellett. — No fel a fejjel, kisunokám — vigasztalta apó —, ha megnősz, csinálunk egy jó sebes űrhajót, egy olyan jó karcsú rakétát, amelyik gyorsabban száguld az időnél is; egy napon majd személyesen tesszük tiszteletünket a vacsoracsillagnál. 3 A fiúcska sokára békéit meg. Még jó párszor bezárta esténként a csillagot a kútba, de az reggelre mindig elillant. Apó aztán más, újabb játékokat talált ki, gazdálkodni tanította unokáját, kivitte a határra, ott pedig nyáron kétszer olyan gyorsan telik az idő, kivált az olyan gyerekeknek, mint Ferke, aki mindent tudni akar, mindenben segített apóéknak. Nem csoda hát, ha a nyár úgy elröppent, mint... mint a kútból a csillag. Otthon Ferke azért rendszerint kiáll esténként az erkélyre, ha szép, csillagos az ég, s édesapját, édesanyját, de még Júliát is, a nővérét is odacsalogatja. — Nézzétek csak — futatja, s csillog a szeme. — Az ott a vacsoracsillag. Most vacsorázik, aztán leszáll apóékhoz a kerti kútba, friss vizet inni... Apu és anyu bólogat, összenéznek; aztán apu elkezdi magyarázni, amit ő tud a csillagokról. Sok mindent tud apu; pedig nem is tudós. Ferke olyan boldog ilyenkor, gyakran azt képzeli, hogy csak kinyúl a kezével a csillagos éjszakába s megsimogatja a vacsoracsillagot, megigazítja a Göncölszekér rúdját, rámosolyog a Tejútra; amely olyan fényes és fehér, mint a Liza teje. Édesapja karjába veszi, ágyához viszi az álmodozó kisfiút. A csillagok szeretik a szabadságot — suttogja álmában Ferke. — Nem szabad megfogni őket »égtelen tereket repülnek be a csillag hátán, apó is ott ül Ferke mögött, és morgolódik, mert a világűrben tilos и dohányzás; nem tud rágyújtani. Az udvarról Liza, Samuka, Biri, Lábaviszi, Marci kakas és Kedveske integetnek. A fejükkel, a fülükkel, Lábaviszi a farkát csóválva; ki mivel tud. Egyszer majd, ha egy kicsit még okosodnak, őket is fölviszi a csillagparipán, határozza el álmában Ferke. Apja hosszasan gyönyörködik alvó fiában. Ferke elmosolyodik, mint aki huncutkodni akar, az apja meghökken. Mégsem alszik? ... Aztán a fiúcska a másik oldalára fordul, és hangosan felkacag. ez szégyen a putnoki tanácsra, mert itt éltem. Mert adták volna, ha úgy érezték, hogy a tájsadalomnak ez a cél nem felel meg, akkor adták volna büntetésnekl De jövedelemadóként szabták rám, és öt évre visszamenőleg megadóztattak, 48 ezer forint adót fizetek, 12 ezer forint községfejlesztést! És én azt mondtam, rendbe van, ha adót fizettetnek velem, lassan akkor csináltathatok egy cégtáblát, ki fogom tenni, mint egy kisiparos, hogy hát, ha adót fizetek! A halottlátásból származó jövedelmét a 4/1969. kormány számú rendelet végrehajtása tárgyában megjelent 4/1969 paragrafusi számú rendelet alapján 1969, 1970 és 1971 évekre vonatkozóan, míg 1972—1973 évre vonatkozóan a 42/1941. 12/17. korm. sz. rendelet és annak végrehajtása tárgyában megjelent, a 35/1971. 12/17. paragrafusi számú rendelet alapján vonta adó alá az elsőfokú adóhatóság. Az adó összegét a rendelkezésre álló adatok figyelembevételével becsléssel állapította meg az adóhatóság. A becslésének figyelembe vették a jegyzőkönyvi nyilatkozatot, valamint a rendelkezésére álló adatokat is. Adózóként sem nyugdíjra, sem SZTK-szolgáltatásra nem tarthat igény, mivel terhére általános jövedelemadó van előírva, ezt csupán személyére lehetett kivetni, mivel a halottlátási tevékenységét is ön folytatta. Aláírás: Farkas Ottó, osztályvezető. (Mikor jött ez a levél?) — 1976. augusztus 18-án, Ózdról. És ezen keresztül láttam, hogy most már nincs kiút, mer akárhová írtam, mindenünnen ugyanezt a választ kaptam vissza, kénytelen voltam a munkahelyemet otthagyni. Dolgoztam az AFÉSZ-nál és ott is, hát az emberek vártak rám. Hiába este jöttem haza, ott csapatoskodtak, minden. Azt mondtam, az adómon semmi nem változott,'éppen úgy kellett abba az időbe is fizetni az adómat, amíg munkaképes voltam, dolgoztam, 1200 forintos alapfizetésbűi nemigen tudtam havonta 2000 forintot kifizetni, mer meg is kellett élnem. A férjemtűl akkor éltem már külön, elváltán, és nem volt segítségem. A lányom 980 forintot keresett a cipősboltban. ötüle ugyan fogták az én adómat. Erre azt mondtam, hogyha nem számítanak abba, hogy dolgozom, mégiscsak fizetem az adót, akkor otthagytam a munkahelyemet, és attól a perctől többet beszélek. Újabb vonat érkezik, fekete ruhás fiatal pár száll le Putnokon. Ismét a halottlátó asszony arcát látjuk. Folytatja mondókáját: Viszont az, hogy ez az adottságom van, ez alól kibújni nem lehet. És nem is tanultam, de tanulni se lehet, mer olvasni se tudom. Vagy például próbálja egy olyan ember ezt megtanulni, akinek nincs hozzá adottsága, vagy nincs az a látomása! Mert ha bejön valaki, és én nem kérdezek meg senkitől semmit, tehát akkor tudnom kell, hogy minek jött. (folytatjuk)
