Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-08-03 / 31. szám
©ip/g^/g\[D)D ^ Tévét néz a gyerek tünk, de mindig játszottunk és fantáziánk nem ismert határokat: diófa volt a repülőgépünk, a padlás a hajó, az ölfarakás a vár... sötétedéskor szüléink hívó-fenyegető kiáltására keserűen, duzzogva ballagtunk haza. Ma mindezt mintha helyettesítené a tv — legalábbis így tetszik gyermekeimet figyelve. Ha csak tehetik csüngnek a képernyőn, bolondjai a reklámnak, a mezőgazdasági kerekasztal-beszélgetésnek — mindegy, csak mozogjon és nézni, hallgatni lehessen. Gyermekkorom csodahelyeit a Kiskútpástját vagy a zsidótemplom padlását náluk félő, hogy Kojak felhókarcolós Amerikája vagy a Kabos Gyula sorozat film giccsei fogják helyettesíteni. Megismétlem, hogy a gyermek mindig felnőttet játszik. Hol követjük el mi felnőttek a hibát? Két szempontot említenék. Az első a családokat megmételyezett tv-fertökapja máskor, holnap, egy hét múlva... valamikor. A rítust a tévézést önmagában, vagy hangosan igazolja: nem is volt olyan rossz, láttam már rosszabbat is. — Aki keres talál — s talál a közepesnél is gyöngébb műsorban valamit, vagy elhiszi, hogy tájékozottságát akarta növelni, időtöltése hasznos volt. .. így él a tv-s család miközben a tv gondolkodást, érzelmeket, sőt szerelmeket fojtogat. A hétvége a sok házimunka és a nagyobb tv-műsor dózis jegyében telik: főzés-tv, takarítás-tv, mosás-tv, jó idő van, de nincs idő kimenni... -tv, rossz idő van, nem lehet kirándulni -tv ... valaki mindig nézi. A másik szempont, a hétvégi gyermekműsorok milyensége. A felnőtt műsorkészítő gyakran esik abba a hibába, mint a játéktervezők. A mechanizált, mindent tudó játékok nem mozdítják meg a gyermek fantáziáját, mekoperett — robotkatarzissal. Az ilyen műsorok veszélyéhez hozzá kell számítanunk azt a negatív folyamatot is, hogy gyermekeink értékes zenével indított óvodáskori zenei műveltsége évi 30—40 népdal, illetve pompásan megzenésített gyermekköltészeti csúcsvers, az iskolában az első elemitől az érettségiig fokozatosan kopik és keveredik a konzumzene zavaros értékű produktumaival. Éppen ezért gyermekműsor címén nem tudom nyugodt lélekkel elfogadni a konzumzenéjű Aranykapu műsort, mely mintha a következő idők széles frontú operettízlését kívánná megteremteni. Riasztanak az ilyen dalokat tátogó tiszta gyermekszájak. A másik gyermekműsor az Intervízió jóvoltából kerül hozzánk az NDK-ból a budapesti csatornán. Címe: Gyere velünk, csináld velünk... Sportműsor. Két csoport küzd egymással nagyon f egyel mézét-Gyertek vetünk labdázni! Legjobban a gyermekeket féltem a tv-tői. Hiszékenységük, nyíltságuk, bizalmuk tabula-rasája rengeteg támadási felületet kínál, rengeteg a lehetősége eredendő ízlésük tiszta igényeinek lerombolására. Olyan az mint a dohányzás, vagy az alkohol — emlékezzünk csak vissza: egyikünknek sem ízlett igazán az első olcsó cigaretta vagy karcos pohárka ital. De, mert a többiek, a nagyok is fogyasztották ... követtük a felnőttek példáját és sokan dohányosok, itt-ott koccintgatók (sőt néhányan ...) lettünk. A gyermek általában felnőttet játszik, így van ez évezredek óta. Mit lát a felnőttek életéből a mai gyermek? Nem tudnék igazán csodálkozni, ha a család szimbólumát gyermekeink egy képernyős doboz rajzában fogalmaznák meg. Tévétlen gyermekkorom tágas utcái, rétjei azok a helyek, amelyek most felidéződnek bennem. Galambásztunk, halásztunk, verebésztünk és verekedzés, trauma. Nevezzük TVC-nek (té- Vécé). Anélkül, hogy Szakonyi Károly Adáshibájának parafrázisát szándékolnám néhány szóban megfogalmazni, felvázolom a tv-s családmodellt. A kora esti, késő délutáni órákban találkozik a család a dolgozó szülők és a napközis, iskolás gyermekek. Általában mindenki fáradt, kevés beszédű. Következnek a legfontosabb tennivalók, bevásárlás futólépésben, kapjuk össze egy kicsit a lakást, ellenőrzőfüzetecske- és irka-vizit, pár szó: na milyen volt a mai nap?... a válaszok már lényegtelenek, figyelmen kívül maradnak, mert hazaérkezés után fél órával valaki mindig bekapcsolja a tv-t. Valaki mindig vár valamit ettől a doboztól, felvidulást, pihentetést, nevettetést, érdekességet, önmaga világának igazolását, apró hétköznapi csodát. S ha nem kapja meg aznap, reménykedik, hogy meg-1Л tudását. Nincs is szomorúbb kép, mint a csilingelő, mozgó, száguldó, önmagukat irányítani tudó játékok előtt ülő bamba kisgyerek, akitől éppen azt vették el ezek a játékok, amit még egy csutkababa is adni tudott, a játékot, annak az örömét. A gyermekműsorok készítői nem állnak szakmájuk magaslatán tisztelet a kivételnek, sem a mesterség (művészet), sem a gyermeknevelés és lélektan szempontjait nem érvényesítik. Két műsort említenék példaként: a kassai (Kosice) tv-stúdió gyermekműsora az „Aranykapu" (Zlatá brána). A műsor, az Aranykapu, egy cselekményes keretben zajlik, általában nyomoznak valami után és a számítógép, ill. robot segítségével szolgáltatnak suta igazságot. Közben divatjamúlt tánczenei stílusban nyolc-tizenhárom éves gyermekek énekelgetnek tánczenekari kísérettel. Gyermekkrimi vagy gyértén, nagyon fantáziátlan gyakorlatokat végeznek. Ugrálás fél lábon, futás négykézláb és a századeleji tornatanárok egyéb büntetőgyakorlataiból is versenyszámot csináltak. Jó, célunk az edzett ifjúság. De a tv előtt napos nyári vasárnap délelőttökön ezt Ugyan melyik gyermek csinálja? Ha meg módszertani tanácsadás, akkor miért gyermekműsorként sugározzák? Remélem, nem fogják megszeretni a gyerekek ezeket az egyenruhásított, fantáziátlan menetgyakorlatokat. A gyermekre szerencsére nem jellemző az egyenfantázia. A tv-nek, a technika csodájának a csodája, hogy két módon is kikapcsolható: gombbal és a villásdugó kihúzásával. Éljünk ezzel a lehetőséggel is, mert néha szükség van rá, amíg más megoldás nem kínálkozik GÁGYOR PÉTER I ^ I Ü I a; I ~ \ Q) I — 5 гм ! i/> í -o I _I I >. \ a> . о Z