Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-06-22 / 25. szám
^^^Е^ЗИДИЁЯ I 5Ггд 1 if a1 ^Jr a igP m \Ш T m yL Д^м^ЦЕк, w ,—Jxma leszámítva minden maradt a régiben. Minden problémát a véső, a kalapács és a mi erőnk old meg. A körfűrésszel is csak akkor tudunk dolgozni, ha víz van a hűtéshez.” Mészkőkeménységűek Makkai Károly szavai. A vörös kőtömböket elszállítják, rajtuk az itt dolgozók keze nyomát. A márvány elmegy, a lehetőség Borzován marad. A bánya fejlesztésének lehetősége. Az anyaüzem, a lévai (Levice) Szlovákiai Kőipar (Slovensky priemysel kamefta) nemzeti vállalat olcsó nyersanyagot szállít el innen és a feldolgozás után drága épületburkoló lapokat ad el. A faluban élőknek is megváltozna az élete, ha a műszaki fejlesztés után növekedne a termelés mennyisége, és a nyersanyagot közvetlenül itt dolgoznák fel... A márvány Borzova fennmaradását biztosítaná. A hegyek között elszórt élő falvak lassan elnéptelenednek. Borzován is van már üres ház, eladhatatlan porta, amelyből kihaltak az öregek; a gyerekek, az unokák elköltöztek a faluból. „Meghalt a juhász. Nincsen maradás, Ki mondja már a kutyának, Fordítsd meg a nyájt.” Ag Tibornak énekelte ezt a népdalt 1957 őszén Deákos Farkas Lajos, a borzovai hagyományok egyik legjobb ismerője. Másfajta tudását, tanultságát jelzi a megkülönböztető név is: „Deákos". Társával, barátjával a juhász mivoltát nevével is jelző Juhos Farkas Andrással az országhatáron túl is ismert Szilice-Borzova Népi Együttes ötletadói, tánc- és dallamanyagának őrzői. Deákos Farkas Lajos nemcsak a juhászhagyományokat ismeri. A falu történetét, a festett mennyezetű kálvinista templom értékeit is. A borzovaiak tudják, milyen kincsek tulajdonosai. A márványbányán kívül a feltárt, de mindeddig meg nem nyitott cseppkőbarlang is lehetőségeket hordoz. Ez a szándék él az itteniekben, hiszen a feltárásban többen részt vettek közülük. Csak nosztalgiájuk nagyobb az ígéreteknél, amelyeket a barlang megnyitására kaptak. A festett mennyezetű templom a népi építészet és díszitőművészet remeke. A belső teret három oldalról körülvevő karzat külső oldalán hosszában 26, szélességben 6—6 darab virágmintás kazetta látható. A népi lelemény eredménye, hogy minden kazettán más-más virágmotívumot festett az ismeretlen művész. Érdekes a karzaton levő nyers megmunkálású, bárddal ácsolt, gerendás ülőkesor, amelyen a gyerekek ültek. A karzatot kétoldalt két oszlop tartja. Mindkettő egyetlen fatörzsből faragott. Hat horony fut rajtuk felfelé csigavonalban. A mennyezet érdekessége, hogy az épület kibővítésekor a régi virágmintás kazettákat is átfestették csillagosra. Az átépítés esztendejére utal a kőpadlóba vésett 1784-es dátum. Feltehetőleg a mennyezetet is akkor festhették át. Deákos Farkas Lajos mondta el a fedeles boroskupán tátongó nyílás eredetét is: „Aknarepesz olvasztotta ki a második háborúban”. A festett kazetták megőrizték eredeti színeiket. Az emberek által teremtett értékeket néha emberek semmisítik meg. A borzovaiak embersége, tiszta szándékú vendégszeretete az érdeklődők legtöbbjének kezébe adja a kulcsot: „Menjenek csak, nézzék csak, ha tetszik.” Félek, hogy ezzel a jóindulattal egyszer valaki visszaél majd. Az egyre inkább elharapódzó jelenség; a „régiséggyűjtés” címén a népművészetet is sújtó falurabló, padlássöprők ide is betörnek. Szavaimat bizonyítják a zoboraljai, ipolymenti, a gömöri falvak néhány házának kisöpört padlásai. Ezekről népművészeti tárgyak tömege veszett el, süllyedt el a nem kis adag sznobizmussal megáldott, veszettül gyűjtők lakásaiban, pincéiben. Féltem a borzovaiak értékeit, a leleményük, ügyességük teremtette kincseket... A falu két év óta tanító nélkül van. Akkor halt meg Szecsányi bácsi, aki sokáig itt élt. A nagyobb gyerekek már régebbtől Pelsőcre (Plesivec) járnak. Két éve az itt cseperedő 3—4 első osztályos is kénytelen naponta beutazni. De az ő számuk is évről évre csökken. A fiatalok eljárnak a faluból, sokan közülük a munkával együtt új otthont is keresnek, öregszik a falu, de az itt élők megpróbálnak védekezni ellene. „Borzovának hegyes-völgyes határa, Szép asszonynak, a jó lónak nincs párja, Mer a jó ló, ha bús vagyok vigasztal, A szép asszony dunnájával betakar." A borzovai asszonyokat megismerte a zselízi, a gombaszögi, a kalocsai fesztiválok közönsége. A híres Verbunkot a két falu táncosai adták elő. A sziliceiek és a borzovaiak az összeverbuválódott együttesbe autóbusszal jártak. Évszázados egymásrautaltság kapott így egy teljesen új formát. A borzovai csoport vezetője Vitárius Ferencné, a „postásné”. (Nem a férje a postás, ő maga az.) Borzova nem nagy falu, de a napi 8—10 kilométert így is legyalogolja. Csak ezután jöhet a házimunka és az együttes. „Nehéz a népséget összeszedni. A fiatalok közül már nem mindenki akar táncolni. Az öregebbje már nemigen bírja erővel. De azért csinálják. A nőszövetség is segít a szervezésben, így összejön a dolog, ősszel újra elkezdjük, kedvük még van és ha az egészség megmarad, az öregeknél az erő is megjön. Juhászfogadást szeretnénk betanulni. Ez Demeternapi esemény volt, amikor tánccal, vigalommal juhászt fogadtak a falu gazdái.” „Szilice, Borzova fűnek, fának rokona. A táncszó a két falu sorsára utal: nem mindenki rokonságára, hanem a fűhöz, a fához, a természethez fűződőre. A Szilicei-fennsíkon ez a két falu él és élni akar. Az emberek barátsága volt a népi együttesüknek is a mozgatója... No, meg a külső segítség, lesek Istvánné, Quittner János munkája. Borzován találkoztam Máté Benjaminné és Várady Lászlóné szilicei asszonyokkal. Várady Lászlóné már húsz éve vezeti a szövetkezet egyik traktorát. A faiskolában dolgoznak, a környék erdőinek újrateremtői ők. Megjárták az együttessel Kalocsát. A tőlük hallott mondat a borzovaiakkal vállalt közösségre utalt „Egy faluról szól a nóta, s az se baj, ha kettőben éneklik. Amit mi nem tudunk, megtanuljuk tőlük; amit meg ők nem tudnak, ellesik tőlünk.” A rokonság nemcsak ilyen fajtáira van szüksége Borzovának. Kincsei vannak, amelyeket ők maguk akarnak őrizni, megmutatni a világnak, s az ország hasznára dolgozni mindennapjaikon. A hivatalok rokonsága se kerülje el Borzovát! Megérdemlik a figyelmet, a segítséget. DUSZA ISTVÁN
